Gratulálok

Egyrészt a jelek szerint sikerült valami ideológiát találni az ODR mögé drága kormányunknak és vezetőinknek, alapvetően félreértve és elrontva az egész e-könyv koncepciót (és zárójelbe téve a kiadó-könyvtáros párbeszéd-kezdeményezéseket), másrészt viszont a kiadóknak megint sikerült egy olyan gumicsontot adni, amit el lehet csócsálni, félre lehet érteni, a gonosz bélyegét festeni a könyvtárak falára. (A hivatkozott bejegyzés kommentjeit is tessék elolvasni!)

Harmadrészt a szakma jó szokás szerint kussol. Mélyen.

Miért nem lehetett ezt együttműködően, (majdnem) mindenki megelégedésére megoldani? Lehetőség pedig lenne, sok…

Gratulálok.

Kép: pocketnow

Mi lesz a digitalizálással?

Mostanában ismét folyamatosan foglalkoztat a digitalizálás problémája (remélem, hamarosan arról is tudok nyilatkozni, hogy miért).

Az alapvető probléma ugye az, hogy a hatályos szerzői jogi törvény szerint mindenféle másolás, többszörözés tilos. Ebbe természetesen beleértendő a könyvtári digitalizálás is, és most hagyjuk a kivételeket. Erre számtalan megoldási javaslat született, használhatóbb és kevésbe az, de közös jellemzőjük, hogy egy olyan helyzetre próbál megoldást találni, ami egyelőre teoretikus, hiszen a könyvtárak hivatalosan vajmi kevéssé végeznek ilyen munkát, illetve ha mégis, akkor sincs ugye erről semmiféle nyilvántartás vagy követés. És ha mégis végeznének, akkor villámgyorsan jön a kivégzés (l. Nagykanizsa), és megoldás helyett statuálás, kivégzés stb. (de szerencsére mindig voltak és vannak józan gondolkodású emberek, akik tudják ilyen esetben is kezelni a dolgokat).

Mi ebből a tanulság? Ebben a helyzetben biztosan nem vagyunk olyan helyzetben, hogy akár tárgyalóképesek legyünk (és lehet játszani bizottságosdit, van rá egy huszasom, hogy mi lesz belőle akár még közép távon is). A megoldáshoz előbb kicsit le kéne ülni gondolkodni.

Mi a jelenlegi pozíciónk?

Tévesen sokan úgy értelmezik ezt a szituációt, hogy van A intézmény, a kiadó, és van B intézmény, a könyvtár, akik C intézménynél (kormány) harcolnak a fennmaradásukért, a jogszabályi környezet vagy támogatási rendszer befolyásolásával. Pedig nem.

Sokkal inkább van A intézmény, kiadó, és B intézmény, olvasó. Utóbbiak közösen létrehoznak egy közös intézményt, amit éppen könyvtárnak hívnak. Tehát amikor a könyvtár arról beszél, hogy digitalizál, azt nem a maga, hanem az olvasói nevében teszi! A kiadóknak mindig is rossz üzlet volt a könyvtár, de hosszú távon nem fogja tudni senki sem megakadályozni, sem technikailag, sem társadalmilag, hogy emberek összeálljanak, és közösen vegyenek valamit, vagy legalábbis egy platformot hozzanak létre adott dologhoz való hozzáféréshez. Ezt szerencsére nem mint könyvtáros kell mondjam, hanem inkább mint olvasó, és ez nagyon nagy megelégedettséggel tölt el.

Észre kell venni, hogy ha könyvtárosként tárgyalok a kiadókkal vagy a minisztériummal, önkormányzattal, akkor azt nem egy nyomorult állami intézmény nevében teszem, hanem az olvasóiméban. Ha ezt hitelesen és megfelelő intenzitással tudom kommunikálni, akkor sikert lehet elérni vele. De ehhez valódi hitelesség kell, nem csak egy gagyi portál vagy a huszonötödik konferencia (már bocsánat, ez konkrétan senki ellen nem szólt, csak úgy általánosságban jegyzem meg).

Mi kell a tárgyaláshoz?

Először is: alap. Ha feltételesen beszélgetünk arról, hogy majd ki, hogyan fog viselkedni egy új területen, akkor nem lesz sosem vége, mert mindig lesz új és új elvi szempont. Ráadásul a tökölődés kitűnő alkalmat nyújt arra az olvasóknak, hogy elunják a várást, és megcsinálják maguknak a tutit – ez nem rossz dolog, de a saját bénaságunkonk nem bizonyítunk vele semmit.

Digitalizált anyag kell. Sok. Ha sutyiban kell megcsinálni, csináljuk sutyiban, de csináljuk. Ha nincsen mögöttem mit képviseljek, akkor nem vesz senki sem komolyan, és ez el sem várható.

De ha már itt tartunk, akkor összefogás és képviselet kell. Eleve a könyvtár is az, persze, olvasók összefogása és képviselete, de kell egy olyan tekintélyes intézmény, amelyik be meri vállalni, hogy igen, digitalizáltam, amit láttam, most van több terrányi cuccom, mond, mit tudsz te mutatni. Egy kis, pár tízezres könyvtárat újfent sosem fognak komolyan venni, ugyanígy egy olyan “szakmai” szervezetet sem, amelyiknek prominens tagjai nem tudják a különbséget xdocx és rtf között, vagy hogy az RSS-t azt eszik-e vagy isszák. Ez igazánól szakmától független, de ilyen problémakörhöz érve kéne lenni annyi rugalmasság egy ilyen szervezetben, hogy tudjon olyan szakértőket delegálni a vezetésbe, akik tudják ezt menedzselni (nagyon jó példa a volt gimnáziumom esete: az 1996-os nagy felújításhoz azt a szerzetes atyát nevezték ki igazgatónak, aki profin le tudta vezetni, és nem várták meg azt, hogy a munkások szétlopják a sulit – egyébként hozzá köthető a bencés pincészet és minden más sikeres üzleti vállalkozás a Pannonhalmi Bencés Apátságban).

Mit kell elérni a tárgyaláson?

Elsősorban persze egy olyan kompromisszumot, ahol egyetlen nyertes van, aki csak kívülről figyel: az olvasó. Itt sajnos nem nyerhet két fél, így olyan környezetet kell kialakítani, ami annak jó, aki az egész rendszert működteti, és bízni abban, hogy megfelelő szintű szolgáltatással túl lehet élni.

Ehhez teljesen egyértelműen egy út vezet: létre kell hozni egy magyar Amazont, amelyhez az infrastruktúrát a könyvtárak (végülis: állambácsi) adja, a tartalmat meg a gyártók.

Lehet pfújolni a modellre, de én hiszek benne, hogy az állam tud(na) jó gazda is lenni, és nem eleve rossz, amit csinál. Ez mindig csak attól függ, hogy az éppen az adott munkát végző szakemberek mennyire alkalmasak, motiváltak, széles látókörűek stb. A kontraszelekció persze nem tesz jót, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jót csinálni (politikai pártállástól függetlenül: jelenleg egyik félen sincsen olyan ismert politikus, amelyiktől elhinném, hogy hitelesen és jót akar és tud csinálni – úgyhogy senki ne jöjjön a Fidesz/MSZP/Jobbik/LMP/SZDSZ kultúrarombolásával, mindegyik társaság pont eleget tett).

Erre vonatkozóan elég konkrét elképzeléseim vannak, és a jó hír, hogy egyáltalán nem reménytelen – meglátjuk, mi lesz belőle.

Tehát mit csináljunk?

Digitalizáljunk. Szkenneljünk. Mindent. Aztán a többit meglátjuk. De csak utána.

Az meg hogy nincsen egy közös adatbázis erről az egészről, kész röhej. Egy Google táblázatot kéne csak nyitni hozzá, ha már egyszer nem bírunk közös OPAC-ot építeni, és kész. De ha valaki ráér, igazán csinálhatna rá valami basic PHP/MYSQL cuccot, aztán egyszer csak marad pár millió valamelyik TÁMOP-ból erre is, ha már befejeztük ezeknek a csodálatos portáloknak a fejlesztését.

Kép forrása: Flavorwire

Amazon Kindle a házban

Lassan egy hónapja rendeltem meg életem első elektronikus könyvolvasó készülékét, egy harmadik generációs (csak WiFi-s) Amazon Kindle-t. Azok a vegyes érzelmek, amik eddig is jellemezték az ilyenfajta kütyükhöz való viszonyomat, továbbra is megmaradtak, ugyanakkor egészen meglepő tapasztalatokat szereztem a hosszabb távú használat során (egyszer már Kelt jóvoltából használtam pár napig egy ilyet, illetve mutogatni is volt alkalmam már ezt az eszközt), amik bizony nem túl biztatóak a konzervatívabbak számára.

  • Amikor kézbe vettem, használni kezdtem – a kezdeti feltöltési nehézségektől eltekintve -, olyan érzésem volt, mintha már évek óta gyűrném. Az érzelmi síktól eltekintve érzésre tökéletesen beleilleszkedett az eddigi papírkönyv-olvasásba. Figyelem, itt nem arról beszélek, hogy szemkímélő, papír-szerű, egyszerű, kicsi, gyors, hanem az olvasás tevékenysége során egyszerűen nem tudatosult bennem, hogy nem papírról olvasok. És ez az, ami nagyon számít. Hiába mindenféle szólam, elv és győzködés, ha ez ennyire képes természetesen beleilleszkedni a mindennapi életbe, akkor onnantól kezdve már csak a formátumokon és a méreten van értelme vitázni, máson már nemigen.
  • Ugyanakkor félek, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz rá több olyan tartalom, amit szívesen olvasnék. Ehhez persze hozzájárul a sajátos olvasmányízlésem, de ettől függetlenül reálisnak érzem azt az alternatívát, hogy pár könyv után a kütyü funkció fog jobban érvényesülni, és mint játékszer, átadja a helyét egy új dolognak. Nem mert nem szeretem, egyszerűen ha nem tud szervesen beépülni a munkába, kikapcsolódásba, teljesen kiváltani az eddigi formákat, akkor egy idő múlva kifullad – erre pedig van esély, mert a szívem nagyobbik fele még mindig a papír felé húz, meg a felé az öröm felé, amikor az ember üdvözült mosollyal lép ki az utcára, zsákjában nagy kupac könyvvel, amit alig vár, hogy magáévá tegyen, legyen szó szépirodalomról vagy szakirodalomról. Erre viszont csak az idő fogja megadni a választ.
  • Az egészen világos számomra és száz százalékosan meg vagyok győződve róla, hogy ha a könyvtárak vagy a kiadók küzdeni akarnak ez ellen az eszköz ellen, akkor elve vesztes pozícióból indulnak. Olyan sebességgel és mértékben kéne magunkévá tenni ezt a technológiát, hogy jövő ilyenkorra már minden könyvtáros fejből fújja az összes tudnivalót ekönyv-ügyben.
  • Egyébként fogásra kellemes, kicsi, de bőven olvasható, kitűnő ergonómiájú készülék, aminek van egy számomra tökéletesen fölösleges billentyűzete is. A WiFi kitűnő dolog, szeretek egy kattintásra átküldeni cikkeket, bejegyzéseket, bár gyorsan (egy hét alatt) leszívja az akksit. Szörnyű… Tökéletesen belefér a zsebembe, és bár eddig még mindenki azon szörnyülködött, hogy hogyan bírtam nem venni tokot hozzá, a telefonommal ellentétben erre még nem sikerült karcot raknom (nem is ejtettem betonra… hagyjuk).

Mindenesetre olyan eszköznek vagyok tulajdonosa, amely történelmet ír, ezt minden nagyképűség nélkül állíthatom. Nyilván szépen kiforrja magát időben, addig meg csak várni kell (vagy alakítani, ugye, kedves kollégák), holnap pedig megyek, és felfedezem magamnak a jelenleg aktív magyar felhasználótábort – mert ha valakik, hát ők számítanak hosszú távon. Ki csatlakozik?

Ütős érv

“Amikor egy másik elemző rákérdezett erre a trendre Jeff Bezosnál, az Amazon alapítójánál és vezérénél, akkor a következő választ kapta egy mosoly kíséretében: “Oh, tehát észrevetted!””

Kicsit én is bizonytalan voltam a korábbi bejegyzéseimmel kapcsolatban, mennyire jogosak, mennyi bennük az igazság, de Merras olyan összefüggésre hívja fel a figyelmet, ami nem hogy alátámasztja az elgondolásomat, de szinte ledózerolja az összes ellenvetést.

Ez pedig az ingyen Kindle.

Még egyszer:

Ingyen.

Kindle.

Ha a Kindle áralakulásának trendjét nézzük, akkor kb. novemberre vagy az év végére lesz 0 dollárnál az ára, de a közeljövőben kell kijönnie a 100 dollár alatti készüléknek is. És hogy honnan ez a bizonyosság? Mert mondták.

Tetszik tudni, mivel fog ez járni ha megyünk tovább a győzedelmes úton? A könyvtárak elsorvadásával, azzal például. Mihelyt befejezzük a digitalizációt, vége. Nem kell közösségi tér, arra ott a kávézó. Nem kell kultúra, arra ott a színház. Nem kell könyvesbolt vagy könyvtár, arra ott az Amazon. Nem kell tanulóhely, arra ott az iskola.

Itt most nem arról van szó, hogy borsodi vagy afrikai gyerekek kapnak szakadt vagy gyenge teljesítményű laptopokat és számítógépeket. Itt olyan lesz, mint most van a mobilpiacokon: a készüléket utánad vágják, ha veszel hozzá előfizetést (l. az Amazon Prime 79 dolláros ára). Ehhez pedig jár korlátlan film- és sorozatnézés, ingyenes, két napos határidejű szállítás stb.

Számoljunk reálisan: mi az, amit mi szembe tudunk ezzel állítani mondjuk öt év múlva? Hol van az a stratégiai terv, ami ezt a lehetőséget egyáltalán számba veszi? Mi az a szolgáltatás, ami eredményesen tudna versenyezni egy ilyen konstrukcióval?

Nem tudom, mit kéne tenni ahhoz, hogy itt történjen valami. Illetve van egy ötletem, amiből vagy lesz valami, vagy nem, meglátjuk. De a dinoszauruszoknak üzenem, hogy már látszik az a meteor, és egy bazi nagy Amazon logó van ráütve (mögötte meg a Google-, Apple- stb. logósok jönnek). Szar érzés alattuk állni.

Kép forrása: SF Portál

(A bejegyzés nyomokban túlzó állításokat tartalmaz, amelyeknek a célja a figyelemfelkeltés és a vitagenerálás. Mindamellett cseppet sincs a valóságtól elrugaszkodva.)

Kis hírek a nagyvilágból

Ádám szúrta ki az év könyvtári honlapját.

A Google-profil egyre szebb és használhatóbb lesz, lassan tényleg online névjegykártyaként lehet használni. Az enyém itt van.

Magyar fejlesztésű Kindle-gyűjteménykezelő, tesztelni muszáj (aka Kindle Koll3ctions).

A Macen népszerű Scrivener kijött Windowsra, március 21-ig ingyen lehet kipróbálni. Annak, aki nem ismeri: olyan szövegszerkesztő, amit kifejezetten íróknak készítettek. Lehet próbálkozni vele.

Dworkyll az elektronikus kiadványok 40 évét bemutató infografikát talált, egészen meglepő dolgok vannak benne. Kötelező olvasmány.

Megjelent a Catalyst WordPress téma (nem, nem az a katalist), ami 600 különböző beállítási lehetőséget kínál – kódolás, programozás nélkül, pusztán számok beírogatásával és kattintgatásokkal. Az egyetlen gond az árával van, ami 180 dodó, dehát mit nekünk pár tízes, amikor milliókat dobálunk kifelé az ablakokon/befelé a zsebekbe ugye.