Gratulálok

Egyrészt a jelek szerint sikerült valami ideológiát találni az ODR mögé drága kormányunknak és vezetőinknek, alapvetően félreértve és elrontva az egész e-könyv koncepciót (és zárójelbe téve a kiadó-könyvtáros párbeszéd-kezdeményezéseket), másrészt viszont a kiadóknak megint sikerült egy olyan gumicsontot adni, amit el lehet csócsálni, félre lehet érteni, a gonosz bélyegét festeni a könyvtárak falára. (A hivatkozott bejegyzés kommentjeit is tessék elolvasni!)

Harmadrészt a szakma jó szokás szerint kussol. Mélyen.

Miért nem lehetett ezt együttműködően, (majdnem) mindenki megelégedésére megoldani? Lehetőség pedig lenne, sok…

Gratulálok.

Kép: pocketnow

Mi lesz a digitalizálással?

Mostanában ismét folyamatosan foglalkoztat a digitalizálás problémája (remélem, hamarosan arról is tudok nyilatkozni, hogy miért).

Az alapvető probléma ugye az, hogy a hatályos szerzői jogi törvény szerint mindenféle másolás, többszörözés tilos. Ebbe természetesen beleértendő a könyvtári digitalizálás is, és most hagyjuk a kivételeket. Erre számtalan megoldási javaslat született, használhatóbb és kevésbe az, de közös jellemzőjük, hogy egy olyan helyzetre próbál megoldást találni, ami egyelőre teoretikus, hiszen a könyvtárak hivatalosan vajmi kevéssé végeznek ilyen munkát, illetve ha mégis, akkor sincs ugye erről semmiféle nyilvántartás vagy követés. És ha mégis végeznének, akkor villámgyorsan jön a kivégzés (l. Nagykanizsa), és megoldás helyett statuálás, kivégzés stb. (de szerencsére mindig voltak és vannak józan gondolkodású emberek, akik tudják ilyen esetben is kezelni a dolgokat).

Mi ebből a tanulság? Ebben a helyzetben biztosan nem vagyunk olyan helyzetben, hogy akár tárgyalóképesek legyünk (és lehet játszani bizottságosdit, van rá egy huszasom, hogy mi lesz belőle akár még közép távon is). A megoldáshoz előbb kicsit le kéne ülni gondolkodni.

Mi a jelenlegi pozíciónk?

Tévesen sokan úgy értelmezik ezt a szituációt, hogy van A intézmény, a kiadó, és van B intézmény, a könyvtár, akik C intézménynél (kormány) harcolnak a fennmaradásukért, a jogszabályi környezet vagy támogatási rendszer befolyásolásával. Pedig nem.

Sokkal inkább van A intézmény, kiadó, és B intézmény, olvasó. Utóbbiak közösen létrehoznak egy közös intézményt, amit éppen könyvtárnak hívnak. Tehát amikor a könyvtár arról beszél, hogy digitalizál, azt nem a maga, hanem az olvasói nevében teszi! A kiadóknak mindig is rossz üzlet volt a könyvtár, de hosszú távon nem fogja tudni senki sem megakadályozni, sem technikailag, sem társadalmilag, hogy emberek összeálljanak, és közösen vegyenek valamit, vagy legalábbis egy platformot hozzanak létre adott dologhoz való hozzáféréshez. Ezt szerencsére nem mint könyvtáros kell mondjam, hanem inkább mint olvasó, és ez nagyon nagy megelégedettséggel tölt el.

Észre kell venni, hogy ha könyvtárosként tárgyalok a kiadókkal vagy a minisztériummal, önkormányzattal, akkor azt nem egy nyomorult állami intézmény nevében teszem, hanem az olvasóiméban. Ha ezt hitelesen és megfelelő intenzitással tudom kommunikálni, akkor sikert lehet elérni vele. De ehhez valódi hitelesség kell, nem csak egy gagyi portál vagy a huszonötödik konferencia (már bocsánat, ez konkrétan senki ellen nem szólt, csak úgy általánosságban jegyzem meg).

Mi kell a tárgyaláshoz?

Először is: alap. Ha feltételesen beszélgetünk arról, hogy majd ki, hogyan fog viselkedni egy új területen, akkor nem lesz sosem vége, mert mindig lesz új és új elvi szempont. Ráadásul a tökölődés kitűnő alkalmat nyújt arra az olvasóknak, hogy elunják a várást, és megcsinálják maguknak a tutit – ez nem rossz dolog, de a saját bénaságunkonk nem bizonyítunk vele semmit.

Digitalizált anyag kell. Sok. Ha sutyiban kell megcsinálni, csináljuk sutyiban, de csináljuk. Ha nincsen mögöttem mit képviseljek, akkor nem vesz senki sem komolyan, és ez el sem várható.

De ha már itt tartunk, akkor összefogás és képviselet kell. Eleve a könyvtár is az, persze, olvasók összefogása és képviselete, de kell egy olyan tekintélyes intézmény, amelyik be meri vállalni, hogy igen, digitalizáltam, amit láttam, most van több terrányi cuccom, mond, mit tudsz te mutatni. Egy kis, pár tízezres könyvtárat újfent sosem fognak komolyan venni, ugyanígy egy olyan “szakmai” szervezetet sem, amelyiknek prominens tagjai nem tudják a különbséget xdocx és rtf között, vagy hogy az RSS-t azt eszik-e vagy isszák. Ez igazánól szakmától független, de ilyen problémakörhöz érve kéne lenni annyi rugalmasság egy ilyen szervezetben, hogy tudjon olyan szakértőket delegálni a vezetésbe, akik tudják ezt menedzselni (nagyon jó példa a volt gimnáziumom esete: az 1996-os nagy felújításhoz azt a szerzetes atyát nevezték ki igazgatónak, aki profin le tudta vezetni, és nem várták meg azt, hogy a munkások szétlopják a sulit – egyébként hozzá köthető a bencés pincészet és minden más sikeres üzleti vállalkozás a Pannonhalmi Bencés Apátságban).

Mit kell elérni a tárgyaláson?

Elsősorban persze egy olyan kompromisszumot, ahol egyetlen nyertes van, aki csak kívülről figyel: az olvasó. Itt sajnos nem nyerhet két fél, így olyan környezetet kell kialakítani, ami annak jó, aki az egész rendszert működteti, és bízni abban, hogy megfelelő szintű szolgáltatással túl lehet élni.

Ehhez teljesen egyértelműen egy út vezet: létre kell hozni egy magyar Amazont, amelyhez az infrastruktúrát a könyvtárak (végülis: állambácsi) adja, a tartalmat meg a gyártók.

Lehet pfújolni a modellre, de én hiszek benne, hogy az állam tud(na) jó gazda is lenni, és nem eleve rossz, amit csinál. Ez mindig csak attól függ, hogy az éppen az adott munkát végző szakemberek mennyire alkalmasak, motiváltak, széles látókörűek stb. A kontraszelekció persze nem tesz jót, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jót csinálni (politikai pártállástól függetlenül: jelenleg egyik félen sincsen olyan ismert politikus, amelyiktől elhinném, hogy hitelesen és jót akar és tud csinálni – úgyhogy senki ne jöjjön a Fidesz/MSZP/Jobbik/LMP/SZDSZ kultúrarombolásával, mindegyik társaság pont eleget tett).

Erre vonatkozóan elég konkrét elképzeléseim vannak, és a jó hír, hogy egyáltalán nem reménytelen – meglátjuk, mi lesz belőle.

Tehát mit csináljunk?

Digitalizáljunk. Szkenneljünk. Mindent. Aztán a többit meglátjuk. De csak utána.

Az meg hogy nincsen egy közös adatbázis erről az egészről, kész röhej. Egy Google táblázatot kéne csak nyitni hozzá, ha már egyszer nem bírunk közös OPAC-ot építeni, és kész. De ha valaki ráér, igazán csinálhatna rá valami basic PHP/MYSQL cuccot, aztán egyszer csak marad pár millió valamelyik TÁMOP-ból erre is, ha már befejeztük ezeknek a csodálatos portáloknak a fejlesztését.

Kép forrása: Flavorwire

Amazon Kindle a házban

Lassan egy hónapja rendeltem meg életem első elektronikus könyvolvasó készülékét, egy harmadik generációs (csak WiFi-s) Amazon Kindle-t. Azok a vegyes érzelmek, amik eddig is jellemezték az ilyenfajta kütyükhöz való viszonyomat, továbbra is megmaradtak, ugyanakkor egészen meglepő tapasztalatokat szereztem a hosszabb távú használat során (egyszer már Kelt jóvoltából használtam pár napig egy ilyet, illetve mutogatni is volt alkalmam már ezt az eszközt), amik bizony nem túl biztatóak a konzervatívabbak számára.

  • Amikor kézbe vettem, használni kezdtem – a kezdeti feltöltési nehézségektől eltekintve -, olyan érzésem volt, mintha már évek óta gyűrném. Az érzelmi síktól eltekintve érzésre tökéletesen beleilleszkedett az eddigi papírkönyv-olvasásba. Figyelem, itt nem arról beszélek, hogy szemkímélő, papír-szerű, egyszerű, kicsi, gyors, hanem az olvasás tevékenysége során egyszerűen nem tudatosult bennem, hogy nem papírról olvasok. És ez az, ami nagyon számít. Hiába mindenféle szólam, elv és győzködés, ha ez ennyire képes természetesen beleilleszkedni a mindennapi életbe, akkor onnantól kezdve már csak a formátumokon és a méreten van értelme vitázni, máson már nemigen.
  • Ugyanakkor félek, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz rá több olyan tartalom, amit szívesen olvasnék. Ehhez persze hozzájárul a sajátos olvasmányízlésem, de ettől függetlenül reálisnak érzem azt az alternatívát, hogy pár könyv után a kütyü funkció fog jobban érvényesülni, és mint játékszer, átadja a helyét egy új dolognak. Nem mert nem szeretem, egyszerűen ha nem tud szervesen beépülni a munkába, kikapcsolódásba, teljesen kiváltani az eddigi formákat, akkor egy idő múlva kifullad – erre pedig van esély, mert a szívem nagyobbik fele még mindig a papír felé húz, meg a felé az öröm felé, amikor az ember üdvözült mosollyal lép ki az utcára, zsákjában nagy kupac könyvvel, amit alig vár, hogy magáévá tegyen, legyen szó szépirodalomról vagy szakirodalomról. Erre viszont csak az idő fogja megadni a választ.
  • Az egészen világos számomra és száz százalékosan meg vagyok győződve róla, hogy ha a könyvtárak vagy a kiadók küzdeni akarnak ez ellen az eszköz ellen, akkor elve vesztes pozícióból indulnak. Olyan sebességgel és mértékben kéne magunkévá tenni ezt a technológiát, hogy jövő ilyenkorra már minden könyvtáros fejből fújja az összes tudnivalót ekönyv-ügyben.
  • Egyébként fogásra kellemes, kicsi, de bőven olvasható, kitűnő ergonómiájú készülék, aminek van egy számomra tökéletesen fölösleges billentyűzete is. A WiFi kitűnő dolog, szeretek egy kattintásra átküldeni cikkeket, bejegyzéseket, bár gyorsan (egy hét alatt) leszívja az akksit. Szörnyű… Tökéletesen belefér a zsebembe, és bár eddig még mindenki azon szörnyülködött, hogy hogyan bírtam nem venni tokot hozzá, a telefonommal ellentétben erre még nem sikerült karcot raknom (nem is ejtettem betonra… hagyjuk).

Mindenesetre olyan eszköznek vagyok tulajdonosa, amely történelmet ír, ezt minden nagyképűség nélkül állíthatom. Nyilván szépen kiforrja magát időben, addig meg csak várni kell (vagy alakítani, ugye, kedves kollégák), holnap pedig megyek, és felfedezem magamnak a jelenleg aktív magyar felhasználótábort – mert ha valakik, hát ők számítanak hosszú távon. Ki csatlakozik?

Ütős érv

“Amikor egy másik elemző rákérdezett erre a trendre Jeff Bezosnál, az Amazon alapítójánál és vezérénél, akkor a következő választ kapta egy mosoly kíséretében: “Oh, tehát észrevetted!””

Kicsit én is bizonytalan voltam a korábbi bejegyzéseimmel kapcsolatban, mennyire jogosak, mennyi bennük az igazság, de Merras olyan összefüggésre hívja fel a figyelmet, ami nem hogy alátámasztja az elgondolásomat, de szinte ledózerolja az összes ellenvetést.

Ez pedig az ingyen Kindle.

Még egyszer:

Ingyen.

Kindle.

Ha a Kindle áralakulásának trendjét nézzük, akkor kb. novemberre vagy az év végére lesz 0 dollárnál az ára, de a közeljövőben kell kijönnie a 100 dollár alatti készüléknek is. És hogy honnan ez a bizonyosság? Mert mondták.

Tetszik tudni, mivel fog ez járni ha megyünk tovább a győzedelmes úton? A könyvtárak elsorvadásával, azzal például. Mihelyt befejezzük a digitalizációt, vége. Nem kell közösségi tér, arra ott a kávézó. Nem kell kultúra, arra ott a színház. Nem kell könyvesbolt vagy könyvtár, arra ott az Amazon. Nem kell tanulóhely, arra ott az iskola.

Itt most nem arról van szó, hogy borsodi vagy afrikai gyerekek kapnak szakadt vagy gyenge teljesítményű laptopokat és számítógépeket. Itt olyan lesz, mint most van a mobilpiacokon: a készüléket utánad vágják, ha veszel hozzá előfizetést (l. az Amazon Prime 79 dolláros ára). Ehhez pedig jár korlátlan film- és sorozatnézés, ingyenes, két napos határidejű szállítás stb.

Számoljunk reálisan: mi az, amit mi szembe tudunk ezzel állítani mondjuk öt év múlva? Hol van az a stratégiai terv, ami ezt a lehetőséget egyáltalán számba veszi? Mi az a szolgáltatás, ami eredményesen tudna versenyezni egy ilyen konstrukcióval?

Nem tudom, mit kéne tenni ahhoz, hogy itt történjen valami. Illetve van egy ötletem, amiből vagy lesz valami, vagy nem, meglátjuk. De a dinoszauruszoknak üzenem, hogy már látszik az a meteor, és egy bazi nagy Amazon logó van ráütve (mögötte meg a Google-, Apple- stb. logósok jönnek). Szar érzés alattuk állni.

Kép forrása: SF Portál

(A bejegyzés nyomokban túlzó állításokat tartalmaz, amelyeknek a célja a figyelemfelkeltés és a vitagenerálás. Mindamellett cseppet sincs a valóságtól elrugaszkodva.)

Kis hírek a nagyvilágból

Ádám szúrta ki az év könyvtári honlapját.

A Google-profil egyre szebb és használhatóbb lesz, lassan tényleg online névjegykártyaként lehet használni. Az enyém itt van.

Magyar fejlesztésű Kindle-gyűjteménykezelő, tesztelni muszáj (aka Kindle Koll3ctions).

A Macen népszerű Scrivener kijött Windowsra, március 21-ig ingyen lehet kipróbálni. Annak, aki nem ismeri: olyan szövegszerkesztő, amit kifejezetten íróknak készítettek. Lehet próbálkozni vele.

Dworkyll az elektronikus kiadványok 40 évét bemutató infografikát talált, egészen meglepő dolgok vannak benne. Kötelező olvasmány.

Megjelent a Catalyst WordPress téma (nem, nem az a katalist), ami 600 különböző beállítási lehetőséget kínál – kódolás, programozás nélkül, pusztán számok beírogatásával és kattintgatásokkal. Az egyetlen gond az árával van, ami 180 dodó, dehát mit nekünk pár tízes, amikor milliókat dobálunk kifelé az ablakokon/befelé a zsebekbe ugye.

Az ekönyv-használók nyilatkozata

A nagy felhajtásból azt hiszem történelem születik, legalábbis ha ezt valahol kodifikálni fogják (és amennyire vehemensen vetették bele magukat a kollégák, még akár törvény is lehet belőle, adja az ég), akkor az nem kis tett lesz.

Az elektronikus könyvet használók emberi jogi nyilatkozata (Ádám, köszönöm a segítséget, ez így nagyon hülyén hangzik, kell majd valami rövidebb megnevezés – szabadságnyilatkozat?) arról szól, hogy mit nem tehet meg a kiadó azzal, aki megvett egy elektronikus terméket. Nemrég jól elvitatkoztunk itt egy kommentelővel, hogy mennyire hasonlít-nem hasonlít egy ekönyv meg egy szoftver, hát kicsit gondolkoztam rajta:

  • Az ekönyv nem eszköz, amivel elvégzünk feladatokat, hanem maga a feladat.
  • Az ekönyv mindig magában hozza az elsődleges értékét, nem az általa létrehozott mű képviseli a fő értékét (szakkönyvekre, játékprogramokra ez nem áll, az igaz).
  • Az ekönyvhöz sokkal inkább emocionális alapon viszonyulnak a tulajdonosaik, mint egy programhoz, legalábbis ha a hagyományos könyvekből indulunk ki.
  • Az ekönyv előállítása (általában) más jellegű, mint egy programé. (Keltnek megadom a kivétel jogát a detektívtörténetekhez és a szerepjátékokhoz.)
  • Az ekönyv sokkal inkább kíván meg céleszközt, mint egy program (általában véve). És a céleszközökben is jóval kisebb a választék (arányaiban nem is fog változni már szerintem).
  • Még ötlet?

Szóval, a nyilatkozat azt a pár szempontot fekteti le, hogy a könyvvásárlóként szerintem milyen jogok illetnek meg, legyek természetes vagy jogi személy. (Bocsánat, nem vagyok jó angol jogi terminusokban. Most úgy angolban sem éppen. Nem megy. Valaki majd mélben/kommentben javítson.)

Minden ekönyv használóját a következő jogok kell, hogy megillessék:

  1. Az ekönyv használati jogát olyan irányelvek alapján, amelyek biztosítják a hozzáférést a korlátozások helyett.
  2. Az ekönyv használata bármilyen hardver- vagy szoftver-környezetben, az olvasó saját szabad döntése alapján.
  3. Az ekönyv tartalmának szabad feldolgozása, idézése, nyomtatása és megosztása a fair use és a copyright elveinek alapján (ez kb. a jelenlegi szabályozást jelenti!)
  4. Az ekönyv tulajdonosa élhessen a first sale jogával a digitális tartalom esetében is (gondolom ennek a szagára is meghülyülnének a kiadók, úgyhogy el sem merem mondani, mi ez, mindenki olvassa el magának).

Hiszek az információk és az ötletek szabad piacában.

Hiszek abban, hogy a szerzők, az írók és a kiadók számára is hasznos, ha műveik a technikai eszközök lehető legszélesebb skáláján hozzáférhetőek. Hiszek abban, hogy a szerzők, írók, kiadók gyarapodnak azáltal, ha a lehető legnagyobb szabadságot adják meg olvasóiknak, hogy hozzáférhessenek, feldolgozhassák és megoszthassák a tartalmakat a többi olvasóval, segítve ezzel, hogy a tartalom újabb befogadókat és piacokat érjen el. Hiszek abban, hogy az ekönyvek vásárlóit megilletik a first sale jogai, mivel ezek a művek az irodalom, az oktatás és az információk hozzáférésének sarokkövei.

A Digital Rights Management (DRM, digitális jogkezelés), hasonlóan az illetékhez, gátolja a gondolatok, az irodalom és az információk szabad áramlását és cseréjét. Ez pedig, a jelenlegi licensz-szabályozáshoz hasonlóan, azt okozza, hogy az olvasók sosem fognak teljes tulajdonjogot szerezni az általuk vásárolt olvasókészülék felett. Ez pedig elfogadhatatlan az ekönyvek esetén.

Olvasó vagyok. Mint ügyfél, jogos elvárásom, hogy tisztelettel bánjanak velem, ne pedig mint egy bűnözővel. Mint fogyasztó, jogos elvárásom, hogy a saját döntéseim alapján cselekedhessek a vásárolt vagy kölcsönzött ekönyvvel.

Aggódom az információhoz és az irodalomhoz való hozzáférés jövője miatt. Arra kérek minden olvasót, szerzőt, kiadót, terjesztőt, könyvtárost, szoftverfejlesztőt és készülékgyártót, hogy támogassák az ekönyv használók szabadságnyilatkozatát.

A jogok téged illetnek meg. És most a te feladatod jön: terjeszd ezt a kiáltványt, másold át az egész bejegyzést, egészítsd ki a saját gondolataiddal, módosítsd, ahogy jónak látod. Aztán küldd tovább Facebookon, Twitteren (#ebookrights címkével), emailben.

Az írás a cc0 jog alá esik. Terjeszd!

Kép: Portland Public Library Blog

Előre menekülve (frissítve)

Olvasom, hogy Amerikában azt találták ki a kiadók, hogy az elektronikus könyvet kölcsönző könyvtár kapjon egy izmos tiltást X számú 26 kölcsönzés után. Hagyományos könyvekre lefordítva ez azt jelenti, hogy a Harry Pottert vegye meg újra a könyvtár, ha mondjuk ötvenen kikölcsönözték azt – és ugye egy elektronikus könyvet egyszerre többen is el tudnak vinni, ergo egy jobban menő orvosi tankönyvnél ez azt is jelentheti, hogy vizsgaidőszakban 5-10 percenként kb. 18 000 forintot fizethetünk a kiadónak. Nem rossz, ugye? Ugyanakkor kérik szépen az olvasók adatait is, hogy nehogy véletlenül átléphessék a földrajzi határokat szerzői jogilag, megtudhassák az olvasó viszonyát a könyvtárhoz stb.

Agyrém, bár a Kiss Gábor-féle, valóságtól elrugaszkodott alakok nyilván örömmel fogják üdvözölni ezt a gyakorlatot.

Mit tehetünk mi, mielőtt még beüt itthon is teljes erejével a digitális könyvkiadás? Hát pl. kezünkbe vesszük a könyvkiadás-üzletágat. Óriási potenciál van a könyvtári hálózatban, gyakorlatilag mindenkit elérhetünk az országban, aki terjesztésre érdemes tartalmat állít elő. Többségében közintézményekből áll ez a hálózat, tehát kevésbé vagyunk kitéve a piaci viszonyoknak, mint egy hagyományos könyvkiadó- és terjesztő. Jórészt bölcsész beállítottságú, az előítéletek alapján magas műveltséggel rendelkező szakemberek vagyunk, akik képesek a könyvkiadás mesterségére is, azaz képesek összeszervezni egy írót, egy tördelőt (ha ugyan nem tudnánk ezt mi is megtanulni, kedves Könyvtári Intézet, ugye indítasz megint ilyen tanfolyamot? megérné…), végül összelegózni egy ePub vagy akármilyen fájlt. A terjesztési hálózat ugye adott (ha egyáltalán kéne elektronikus könyvek esetén), a felhasználói tábor adott, a szakember-gárda adott. Egy srác nemrég nekiugrott egy ilyen projektnek, és működik. És higyjétek el a két szép szememnek, hogy ő nem ezerötszázan volt.

És ezzel nagyon sok legyet üthetnénk egy csapásra:

  • Bizonyíthatjuk a fenntartóknak, hogy igenis, van értelme és haszna könyvtárat működtetni.
  • Hozzá tudunk a saját erőnkből tenni a működésünkhöz, végre először a történelem folyamán. (Persze ha teljesen átlátszó a pénzek kezelése, mert ilyet nem gondolunk, de hátha ragad valakinek a keze, és nem egészen becsületes módon szeretne túlélni. Ugye. De hát mi ilyenekről nem tudunk, nem-nem, nekünk van etikai kódexünk (PDF) is, nyilván betartjuk, ugye.)
  • Nem lenne gondunk a digitális kiadványok jogaival, kezelhetné azt egy központi szerv, MKE, KI, nem fontos.
  • A technológiai fejlődésbe erősen beleszólhatnánk, olyan másolásvédelemet, szerzői jogi rendszert, eszközparkot alakíthatnánk ki, ami megfelel a könyvtári rendszernek (ráépülve a hálózatra, kihasználva a könyvtáros szakemberek mindenhol jelenlevőségét).
  • Csúnya szó a népművelés, de még azt is meg lehetne oldani vele, sokkal egyszerűbben, mint könyvtárbusszal (pedig az a menő, ugye).
  • Sokkal aktuálisabb, használhatóbb lehetne a könyvtár állománya, hiszen nem csak azt ússzuk meg, hogy kínkeservvel válasszuk ki azt a pár kötetet, amire fussa, hanem eleve tudjuk befolyásolni, hogy mi jelenjék meg (ld. népművelés, porosodás).
  • Olyan brandet lehetne fölépíteni, hogy három nyelven zenélne, ezt nem is részletezném, színvakoknak minek mesélni a pirosról.

Nincs még késő, de nagyon éppen hogy. Kedves Sajó Andrea, Fodor Péter, Bakos Klára, Bartos Éva (a teljesség igénye nélkül, itt jöhetne még az összes könyvtárigazgató és könyvtári/könyvtáros szervezet vezetője), meddig kell még várni egy előre mutató döntésre? Miért nem valósítjuk meg az ingyenes, de sok munkát igénylő ötleteket, amiknek még értelmük is lenne?

Az egész bejegyzés meg főleg azért is kapta az aktualitását, mert (egyébként rendkívül jellemző módon) egyszerre rendeltem egy Kindle-t (végre) és egy (teljesen hagyományos, papír) könyvtári szakkönyvet a kedvenc webkönyvesboltomból. És az a szomorú, hogy egyiknek sincs túl sok köze a magyar valósághoz: se a könyvolvasónak, se a digitális könyveknek úgy általában, se a használható webes könyvesboltnak, ami egész Európában ingyen küld, se a korszerű tudást tartalmazó libtech-könyvnek. Ennyi.

Frissítés:

Forró a téma nagyon, születnek az újabb és újabb bejegyzések, szerintem nem lesz olyan szereplője az amerikai liblogoszférának, aki ne mondaná el a véleményét. Akit érdekel, Sarah feltette a Librarian In Blackre, PDF-ben lehet tölteni. Figyeljük a különbségeket: van véleményük, le is írják nyilvánosan, és felhívnak mindenkit, a kiadókat is beleértve, hogy nem fogadják el ezt a megoldást.

További írások

Mi a baj a jövő könyvével?

Azt hiszem, utolsók közt voltam, akik megnézték a mellékelt videót. Mindig szembejött, aztán valahogy sosem jutott rá időm, de most csak azért is. És a 4 és fél perces film közepén beugrott, hogy mi az, ami nem ok ebben a koncepcióban, és mi az, ami miatt szerintem nem nagyon fog elterjedni a multifunkciós, millió és egy lehetőséget nyújtó olvasókészülékek. Figyelem, szubjektív észrevételek következnek.

The Future of the Book. from IDEO on Vimeo.

Lehet, sőt biztos, hogy konzervatív vagyok, de az olvasás élménye az nálam mindig valami olyasmi volt, hogy csak és kizárólag a szövegre összpontosítva haladok előre, megértve, feldolgozva és újjá gyúrva a benne található gondolatokat. Egy-egy jobb könyv (és itt most nem feltétlen csak az irodalmi értékeire gondolok, lásd például John Lukács könyveit, akit nem rég fedeztem fel magamnak, és nagyon inspiráló, elgondolkoztató dolgokat ír le) nagyot tud lökni rajtam, akár a munkámról, akár tanulmányaimről, akár a személyes életemről legyen szó.

Ha már itt tartunk, akkor az öt szavas játékra gyors reflexió:

  • olvasás: gondolat, kaland, fal, élmény, biztonság
  • kortárs magyar irodalom: nehézség, bizalmatlanság, póz, néhavanegyjó, drága
  • e-könyv: tanulás, tudás, munka, hasznos, sok
  • könyves blogok: unalom, spoiler, nemérdekel, közösség, lehethogytöbbidőtkéneráfordítanom
  • könyvtár: munka, kreatív, menő, zug, prájd

Én nem dobom tovább, mert már nagyrészt kifogytak az emberek, de aki kedvet érez rá, az hajrá, és linkeljen visza, hogy ne szakadjon meg a lánc.

De. Ha állandóan azzal foglalkozom, hogy az adott szöveget (esetenként más) kontextusba rakjam, ábrázoljam, keressem, böngésszem, akkor lehet, hogy magát a szöveget fel tudom térképezni, de hogy a benne lévő koherens gondolatmenet nem lesz az enyém, az fix. Ha az a baj, hogy nem értem a szöveget, illetve nem tudom követni a tartalmát, akkor nem biztos, hogy a szöveggel vana a baj, tehát nem feltétlenül az fog segíteni, ha minden második fogalomnak utána nézek a Wikipédián, YouTube-on stb., hanem megpróbálok hozzá nőni a témához, megalapozni egy olyan tudást, elérni egy olyan érettséget, amellyel már magamévá tudom tenni a művet. Szépirodalmi a példa, ezért könnyen bele lehet kötni: 14-5 éves koromban megpróbálkoztam a József és testvéreivel, hát mit is mondjak, lepattantam róla, mint egy betonfalról. De 3 évvel később újra megpróbáltam, és azóta az egyik kedvencem. A könyvet olvasni akarom, aztán magát a könyvet akarom polcra, adatbázisba rakni, a könyvről akarok beszélni stb., nem pedig a könyvben, az olvasás során akarom mindezt elvégezni. Tudom, vékony a határ, kicsi a különbség, de ott van, higyjétek el nekem (szmájli). Összefoglalva: a jövő könyvével már mindent lehet csinálni, de olvasni a legkevésbé. Valahol olyan ez, mint a telefonálásra alkalmas mobiltelefon, a szövegírásra alkalmas minimalista szövegszerkesztő ésatöbbi. Szerintem nem kell hozzá sok idő, és újra felfedezzük, hogy az ilyesfajta alapvető emberi tevékenységek nem igényelnek akkora apparátust, mint a gyártók, forgalmazók szeretnék. Majd meglátjuk.