Designreggel

Lehet, hogy foglalkozási ártalom, na de üsse kő. Az egyik kedvenc designblogom a Yanko, egyrészt mert agyament ötletek vannak rajta, másrészt meg szinte mindegyik post megpillantásnál elkap a KELL. MOST. érzés (ne kérdezzétek, az milyen, de van).

Yuno PC

Az egyik ami miatt már bejegyzés is születik a Yuno PC fantázianevű kávésbögre (Jason Farsai munkája), amely a külsején elhelyezett érintős OLED-kijelzőn képes megjeleníteni az időjárási, közlekedési, és tőzsdeinformációkat, ezenkívül pedig el lehet rajta olvasni az emailjeinket és a kedvenc képregényeinket (kíváncsi vagyok, hogy a napirajz elférne-e rajta…). És persze óra is van benne, hogy el ne szaladjon nagyon az idő olvasgatás közben. Természetesen USB-dugó is van rajta, kíváncsi vagyok, milyen szoftverrel fut, azért ilyet biztos nem lehet gyenge hekkelni…

A másik kis aranyos jóság a D:Scribe névre hallgat (dizájnere Reuben Png), foglalkozására nézve pedig töltőtoll. De nem akármilyen. Az üzenet, amit írunk vele (praktikusan papírra) egyből elküdhető SMS-ben vagy mailben, csak egy kékfogú telefon kell hozzá, meg hogy a végére odabiggyesszük a címzettet. Az elküldött üzenet státusza pedig szintén OLED-en jelenik meg a toll nyelében. De végülis bármilyen szövegbevitelre lehet használni, így akár webbankot is lehet törni firkálgatással, ha már benne vagyunk, és stílszerűen akarjuk nyomni a szájberbűnözést. Vagy a háztartás gépeit lehet vele irányítani a levegőben hadonászva (írva). Engem megvett kilóra.

D:Scribe

Könyvesdesign

Valahogy divatba jöttek itthon a mindenféle, könyvekkel kapcsolatos tárgyak, pl. 2007 könyvespolcai, de a design blogok is el vannak látva bőven minden jóval, ezekből néztem párat ide a blogba be.

Igazából nem is kéne olyan messzire menni, mert itt a házban is van jóság, Mona és a könyvtárépítészet, de ez nekem kicsit kényes, mert még mindig nem készítettem el hozzá az új kinézetet. Meglesz, ígérem!

Az elsőt kapásból Kelttől kaptam, könyv formájú lámpa, szépen mutathat polcon.

booklamp

A következő finomság a napi adagról származik, radioaktív könyv, avagy csernobili hangulatvilágítás. Azon kívül, hogy elég extrém kinézetet ad a polcnak, biztos jól lehet vele ijesztegetni is…

pilotgreen

A Bigyóblogon igazán jól kinéző könyvespolc-fotel hibrid volt ezelőtt egy évvel (de ami késik, nem múlik):

bibliochaise

A végére pedig a trendetlen retroblogról egy igazi csúnyaság, polcként van eladva:

upolc

Heti szépségek

intel ziba 4

Az első az Intel Ziba 4 névre hallgató álomszép laptop. Az egész Jobs-bagázs mászhat elfele a sunyiba (bocsánat azoktól, akiknek a lelkébe tapicskoltam belé), ezt nehéz lesz überelni. Állítólag a világ legvékonyabb gépe lesz, becsukva pedig a fedelén lévő kijelző segítségével ebook lesz, jól. Egy szépséghibája van csak: egyelőre prototípus és konkrét adatokat nem igazán sikerült megtudnom róla, valamint ha piacra kerül, valószínűleg nem igazán a hétköznapi kategóriába fog tartozni…

intel ziba 4 b

Régebben is volt már szó szép laptopról, nézzed meg. (Sajnos a legtöbb már törött link…)

A második a Microsoft alkotása, a Surface. Olyasmi, mint egy bazinagy, asztalnak álcázott érintőképernyős monitor. Érzékenységének köszönhetően tud bankkártyát olvasni, mobillal kommunikálni stb. Télen kerül forgalomba, addig New Yorkban és San Diegoban lehet megtekinteni.

(A szánin is témába került, én jót vigyorogtam 2f ötletén, miszerint mittennneadotthelyzetben, ha leöntené zizivel.) Nyilván ez is lesz annyira elterjedt, mint a fenti laptop-csoda…

Laptopok, álmok

laptopEz kell. Most. Az ugye beteges, ha szerelmes leszek egy tárgyba?

A – jelek szerint – zseniális tervező srác, Tim Griffin alternatív laptopok és billentyűzetek tervezésén (is) dolgozik (az egész projekt az Adaptive Laptops nevet viseli). Ezek lényege, hogy a desktopok kényelmét ötvözik a laptopok mobilitásával. Sajna a Compaq modellek (nekem is ilyet sikerült kiszúrnom) még csak “béta-verzióban” vannak (hogy ilyen szép web 2.0 kifejezést használjak, trendin, jól:), de a Clio NXT, az IBM TransNote, a PaceBlade, az Acer (ennek a típusát jól titkolják, és a hivatalos honlapon sem szerepel) és a Fujitsu Lifebook már a boltokban vannak. (Sőt, utóbbi nagyon valószínűleg ki is futott.) Gyanítom, vagy csak Amerikában, vagy nem olcsón. Persze a kettő nem zárja ki egymást:) De hát az álmok visznek minket előre.

Mindezek mellett még tervezett nem kevés laptopot, és ahhoz hasonló dolgokat: az első, a második és a harmadik galéria.

a ruhat eszi az embert

…szeretem a stylegala-t. nézegetni még jobban mint hivatkozni. fantasztikus dizájnok rohangálnak jobbra-balra, de kicsit lassan frissülnek. milyen szerencse, hogy a netvibes-re anno lementettem a css reboot linkjét, hogy most vizsgák közt megpattanó aggyal hirtelen megtaláljam, és újra elmerüljek a vizuális élménydömingben…

és igen. nincs bölcsész (szerintem), akinek ne remegne meg a szive a gyönyörűségtől egy ilyen csendélet láttán. már csak egy csendes könyvtárszoba, egy két és fél négyzetméteres dolgozóasztallal…