Bringa Bicskén

Pont a hétvégén csodálkoztam rá arra, hogy Bicskén mennyi autó van: szombat-vasárnap vásárlós időpontokban (délelőtt) dugig van tömve a Kossuth tér minden oldala és a környéke (Spar, DM, kórház stb.). A másik nagy autós tömeg a hajnali vasútállomás környékén gyűlik össze. Persze nyilván van egy jelentős rész, aki a szomszéd településekről jár át, de kétlem, hogy minden autó az ő számlájukra írható.

Kossuth téri parkoló

Mea culpa: egyelőre én is inkább pattanok kocsiba, hogy az alig km-re lévő Tescoba vagy a vasútállomásra eljussak, pedig nem nagy városról van szó, simán ott lehet lenni bárhol gyalog fél óra alatt (ami Pesten pl. nem távolság). Biciklivel meg még inkább.

Erre tessék, pont ma reggel jön szembe a városi biciklizésről szóló írás a 444-en. És tényleg: napi 5 perc, az kb. az állomásra kijutni, vagy elmenni vásárolni bringával. És nem is a nagyvárosban, ahol a körúton kell egyensúlyozni a teherautók, buszok és autók közt, hanem egy jellemzően bődületes szélességű utakkal felosztott, viszonylag sík településen.

Szent István út

Mondjuk jó kezdés volt a rendőrség bicikliregisztrációs kampánya (BikeSafe), de nyilván még kéne egy-két további fontos fejlesztés, pl. jobban látható biciklis közlekedési útvonalak, több és jobb kerékpártároló, a vasútállomásokon akár őrzött is, összekötő bicikliutak a környező településekkel (Csabdi, Mány, Herceghalom, Biatorbágy – és tovább egészen Budapestig -, Felcsút stb.).

Kíváncsi vagyok, hogy az elkövetkezendő években mennyire fognak erre figyelni, mert ez nem aktuálpolitikai téma, sokkal inkább befektetés – és ugye az ilyesmit kevésbé szokták preferálni a döntéshozók (természetesen pártállástól függetlenül)…

A nagy visszatérés

Hát úgy néz ki, sikerült végre rászánnom magamat a majdnem lehetetlenre, és mégis seggbe rúgtam magamat és a klogot. Egyelőre még messze vagyunk a tökéletestől, de továbbra is megvannak az irányok és a célok, így mind projekt biztos fennmarad a víz színén. Ugyanakkor nagyon szépen köszönöm a sok bíztatást és drukkolást, sokat segítettek tényleg.

Pár szóval, hogy mi történik és merre:

  1. Az abszolút győztes az események sorában, hogy leadtam a szakdolgozatomat. Mind a kettőt. Nincs mit hozzáfűzni, végre. Lesz bővebb beszámoló, de azzal várok, mert…
  2. Csütörtökön és jövő kedden lesznek a szakzáróvizsgák, az izgulósabbak drukkolhatnak, az mindig jól jön.
  3. Úgy néz ki, hogy talán összejön egy pótfelvételi a könyvtáros doktori képzésre (mert lekéstem a jelentkezési határidőt, de ezen gondolom már senki nem lepődik meg), ugyanakkor felvetették, hogy ugyan magyar irodalomból ha esetleg, de azért az durva lenne. Mindenesetre Enyedi Györggyel a továbbiakban is nagyon szívesen fogok foglalkozni.
  4. Megyünk Vándorgyűlésre, nekem rögtön két szempontból is fontos lett. A Jogi Szekcióban a jogtudomány és a könyvtárak kapcsolatáról (és remélem, még egy kicsit többről is) lesz szó, a FITT kocsmában pedig kitaláljuk a kiadók és a könyvtárak közös jövőjét. Mindkettő olyan lesz, hogy érdemes. (Személyes kudarc, hogy nem sikerült összehozni dr. Zlinszky János előadását, de azért a körülményekre elég nyugodt szívvel rá lehetne kenni – csak ez nem így megy. Viszont ezt ellensúlyozza a Bodó Balázzsal kötött megismerkedés, a nagyon szuper könyve ürügyén.)
  5. Van két világmegváltó magánprojekt is, de azokról csak akkor, ha lesz belőlük valami. Mindenesetre mindkettőből nagyon jól el lehetne élni, így megint egy fokkal nyugodtabban várom a könyvtári világvégét.
  6. Hamarosan kész a zsírúj gép, szép lesz nagyon. Majd lesz róla fotó is.
  7. Végül pedig rájöttem, mennyire jó dolog a tumbli.

Hát egyelőre ennyi. Folytköv.

Dani teker #1

dsc_3775Új kategória: dani teker. Ezentúl röviden jelentek. Szóval ma egy Nagydiófa – Battyhány, baromira idegesít, hogy nincs megoldva a Lánchíd környéke se a pesti, se a budai oldalon, még kevésbé a hídon (tegnap majdnem elvittem egy turista kabátját a szélben állva dülöngélve). És ha leérek a bringaútra, szél, por, emberek, kátyúk, komolyan elgondolkoztam a zsírúj villamospálya használatán.

Battyányról fel OSZK-ba Moszkván keresztül, a Bécsi kapunál kidőltem, de aztán végigszenvedtem a vár rettenetes kockaköveit.

OSZK-ból volt egy fogadásom, és tényleg, gyorsabban leértem a Móriczra, mint a Moszkváról a 61-es. A gond csak hogy a Nemzeti Galériától lefelé menő szerpentint választottam, ahol gyökkető volt a max sebesség, kritikán aluli.

Aztán Móriczról két piros hetest nyomtam le az Eteléig, 8 perc, kicsit soknak éreztem, ezen még lesz mit javítani.

Aztán laza 20 perce hazacsorgás, a Szabadsághídon csábított a villamossín, de aztán mégis járdáztam. Kálvin környéke meg továbbra is elég vacak, életveszély az ott hagyott síndarab.

Este Gödörre lesz vágyás, sör, bor, lazítás. Holnap meg laza napra van kilátás (tekerésileg), csak eső ne essen.

Képek meg lesznek jobbak, szebbek, majd tudatosabban fogok készülni.

Két keréken

Na az van, hogy végül vettem bringát (meg is lettem ünnepelve) a szomszédban nyílt új boltban. No nem valami haj de extrát, csak egy kicsit régebbit, használtan. A felírások és matricák szerint Svájcban készült, és elég szép. Nem egy gyors gép, meg nem is terepre való, olyan pont városi – kicsit kopott, kicsit rozsdás, hiányzik róla ez-az, de elég nagy, és alapvetően azért masszívnak néz ki. Lássuk a pozitív-negativ listát:

  • jó, hogy nagy
  • jó, hogy szép
  • jó, hogy masszív(nak néz ki)
  • jó, hogy működik rajta a dinamó és az első lámpa
  • jó, hogy van rajta sárvédő, csomagtartó és hátsó lámpa
  • jó, hogy van rajta váltó
  • rossz, hogy tele van matricával, amik baromi nehezen jönnek le
  • rossz, hogy állati sok rozsdafolt van rajta
  • rossz, hogy az első kereket valószínúleg rövid távon ki kell cserélni, mert az extra centírozás sem űzte ki belőle teljesen a gonoszt
  • rossz, hogy hiányzik róla a láncvédő, és hogy el van törve az első sárvédő mindkét pálcája
  • rossz, hogy a hajtókar már az első napon megszenvedte a taposást, az ideiglenesen berakott cserének a menetét pedig kapásból szétszedte a pedál (vagy nem is volt benne)

Viszont ami a legjobb benne: egy öreg csotrogány, amit lehet szeretni, meg állandóan törődni vele. Tuti, hogy munkát fog adni mindig (pl. hátsó lámpatestbe villogó bevarázslása, újrafestés stb.), és ez a jó (meg a túrórudi). Úgyhogy beálltam kolléga mellé, guruljatok, könyvtárosok!

No. 1755 – krónika

Pályázat:

  • TÁMOP 3.2.4/08/01/KMR “Tudásdepó-expressz” (OKM, NFÜ stb. kapjátok be)
  • NKA-s másik pályázat

Szakma:

  • FITT-be próbálunk kis levegőt fújni. Új tagok, program, meglátjuk.
  • A dokumentumleíráshoz használt és úgy általában a metaadatok nem kicsit kaotikusak. Ehhez képest elég rendesen kell ásni, ha egy normális, összefüggő képet akarok kialakítani róluk a szakmai publikációk nyomán.
  • Klog-projekt jelenleg áll, most már lassan kezd megint unalmassá válni, hogy ennyire nem tudok egyről a kettőre jutni. Közben szűnnek és születnek meg blogok, előbbinek nagyon nem, utóbbinak meg nagyon örülök. Sajnálom, hogy nem tudok egy annyira kézreálló rendszert adni, aminek a működtetése, kezelése nem okoz ennyi gondot, rabol ennyi időt…
  • Úgy tűnik a MOME-n sikeres az oktatók körében a Digitális írástudás kurzusterve. Remélem, a hallgatók körében is legalább ennyire népszerű lesz.
  • Az egyéni vállalkozói igazolvány kiállítása a szokásos szarrágás. Baromi sok türelmet kívánok annak, aki bele akar vágni. Meg egy legalább annyira jó könyvelőt, mint akit nekem sikerült kifognom.

Zene:

  • Maszkura és a Tücsökraj
  • Tettamanti Téma Project Minimal
  • Beat Dis (még mindig)
  • Ecküpixakombó (még mindig)
  • Monchichi Potenciál (még mindig)
  • Otthon Áruház

Gépek:

  • Laptopmonitor 6 nap alatt megcsinálva (ez a másik szervízben másfél hónapig tartott).
  • Bringa jövő hétfőre, de csak azért, mert a tegnap (szerda) túl gyors lett volna nekem. Agyváltó rulez, nem fizetett, de reklámozom. És nem tudom, maszkkal vagy maszk nélkül, de meg fogok halni az első hónapban, az biztos.

Lecc vörk.

Találkozzunk a B1-es első kijáratánál

A 7. kerületben egyre jobb hely. Kezdjük az előző bejegyzésben említett listával, aztán folytassuk az “ingyen” közwifivel, és fejezzük be a nagy rakás bringaparkolóval az utcákon. (És még meg lehetne említeni a pár éve kirakott külön csikkes dobozokat, amikhez jelenleg nem elég felnőtt a társadalom, legalábbis képtelen megéretni, hogy a papírzsepi, cigisdoboz, sörösüveg(!) elhelyezése szempontjából  nem igazán szerencsés választás, meg azért néha üríthetnék is őket…)

De szerencsére ezzel nem fújt ki a lendület. Random nyugat-európai városhoz hasonlóan januártól hivatalosan is be lehet hajtani biciklivel az egyirányú utcákba szemből, lesznek nagy és figyelemfelkeltő útburkolati jelek (én speciel nem csak ezt, de mindent rávésnék az aszfaltra: naaagy stopok és macisajtok, pirossal kiemelt gyalogátkelők, sárga sráfok a kereszteződésben… hihetetlenül hangzik, de ezek nélkül mintha nem lennének szabályok), előretolt bringás dokkok kialakítása, felvezetősávval – az RTL híreken van vastagon az anyag.

Ráadásul ezt 7 (mindjárt csak 6) év múlva akár egyenesen a bringasztrádáról lehajtva tehetjük meg, már ha bejön a budapesti polgármesterek (na jó, Erzsébetváros, Zugló és Óbuda) kezdeményezésére a biciklis sztrádahálózat.

Kép a Kerékagyról lopva
Kép a Kolbászból kerítést! stúdió lapjáról lopva

Egyébként az egészért a Kolbászból kerítést! stúdió is felelős, akinek már említettem a nyuszis-cicás lakatolóit, és nekik köszönhetjük a 7keres bringatárolókat és tájékoztatókat is (amiknek az elhelyezése azért sok esetben nagyon nincs átgondolva, és valami tető sem ártana föléjük, egyébként nagyon rendben vannak).

Már csak azt kéne elmagyarázni a bringás hölgyeknek/uraknak, hogy baromira nem szerencsés éjjel kivilágítatlanul sötét mellékutcában tekeregni. Mert akkor esetleg jön Dani autóval, és majdnem átmegy rajtuk, ami gondolom nem hiányzik nekik sem, mert nekem biztos hogy hátamra púp.

Ahhoz képest, hogy pár éve mekkora szenvedés ment az egész biciklis téma körül, nagyon be lett indulva a gépezet. Szerintetek a gazdasági válság vagy csak szimplán fejlődési folyamat okán tartunk itt?

Budapest szeret téged. Meg a bringádat is. De leginkább téged a bringádon. (Csúnya plágium.)

via Kerékagy

Mobil könyvtáros

barcelonai biciklikA Belvárosban, közelebbről a 7. kerületben lakom. Nem budapestieknek csak annyit, hogy bár nagyon jól hangzik, de úgy általában az emberi lét szempontjából egy kisebb pokol. Legjobb még vasárnap reggel 7-kor, amikor szó szerint nincs ember az utcán.

De sajnos nem csak vasárnap reggelek vannak (hú, pedig…), így olyankor is ki kell mozdulni, amikor rajtam kívül sok másik ember van még a szabadban. Suliba viszonylag egyszerűen, 5 perc alatt bentvagyok gyalog (ha nagyon ráérek), de a meló már érdekesebb. Ha sietek, akkor két, esetleg három busz, meg egy metró, de lehet kombinálni villamossal is. Időben olyan 50-70 perc, időjárástól, forgalomtól, buszvezetőtől függően (hú, de nem szeretem a 158-as sofőrjeit…).

Viszont az Úr adta vala nékünk Karl Drais-t, és általa a bicikli (bringa, kerékpár, drótszamár, bicaj, bicó, bicigli – OMG) ősét, és látta, hogy ez jó. És hát látom én is, munkába legfeljebb fél óra alatt fentvagyok a Zugligetben (eddig a rekord 21-22 perc volt azt hiszem) – sajna zuhany nincs, pedig az nem lenne rossz. (BTW van olyan könyvtár, ahol a kétkerekű kollégák egy gyors zuhannyal kezdhetik a napot?) A bökkenő az, hogy nekem épp nincs saját bringám (nem lett semmi a tervezgetésből), így általában testvéreim gépét nyúzom (aminek aztán meg is van az eredménye, 1-jén pl. valami aljas defektet kaptam az Árpád-hídnál, de az még rejtély, hogyan). Viszont minek venni, ha lehet bérelni, ugye? Nem nekem jut(na) először az eszembe, hogy a public transport fedőnevű izébe simán beleférhetne a bringa is (elég csak Ausztriáig kimenni, de valahol egész Nyugat-Európa erről szól) – most épp eszpee írt a Lyon-i rendszerről, és mit mondjak, elbűvölő. Én ilyet Barcelonában láttam (ld. illusztrációink) – ott bicing-nek hívják, már ott rácsorogtam, de ilyen részletes esetleírással most találkozom először.

bicing

Ő linkelte azt az indexes cikket is, ami elkerülte eddig a figyelmemet, de ennek alapján feladtam eddigi ellenérzéseimet MSZP-s polgármesterünk, Hunvald György iránt. Arról van szó ugyanis, hogy a Hajtás Pajtás kiharcolt magának 2, azaz kettő darab parkolóhelyet, ahol egy tárolót helyezett el 25, azaz huszönt darab bicikli számára. Miután félévig koptatták a hivatalokat (és a pénztárcájukat), a 7. kerületi vezetés úgy döntött, ez jó ötlet, és 54 helyet jelölt ki biciklitároláshoz (figyeldoda: 5 darab millásba került nekik – zsebpénz, ugye kedves miniszterelnök bácsi?), valamint szóltak a szomszédos kerületek (5., 6., 8.) vezetőinek is, hogy jó lenne ha. Meg úgy az egész városnak, hogy üdvözlendő lenne egy biciklikölcsönző-bérlő rendszer.

(Az meg a zárójeles rész, hogy az egész kerületet lefedő wifit akartak csinálni a lakosságnak, csak a háztetőre antennákat megtiltó törvény nem engedte nekik. Nohát, mik vannak. Bár azon vicces lenne elgondolkozni, hogy mi lett volna, hogyha ez is, meg az interNEtadó is megvalósul.)

És akkor nincs többet már-hajnalban-köcsög-vagyok BKV ellenőr, egyik kézzel szórólapot osztogató, másikkal cigit tarháló Moszkva téri csöves, nyomasztó tömeg, csak menetszéltől széles vigyor és csuromvizes póló. Na meg feszes fenék, állítólag már a férfiaknál is számít.

Ráadásul egy hétköznapi bölcsész könyvtárkör (OSZK, OIK, ELTE EK, ELTE BTK, FSZEK, kis FSZEK 1-2-3-4-…) is csupa vidámság és könnyed kacaj lenne, hiszen a bringa háztól házig visz, és még a könyveket is rá lehet rakni. (Vigyázat: az OSZK látogatásánál a mosoly enyhén torzulhat hegynek fölfelé, ami az arra járó olasz turistákat nevetésre és hangos “Bravo, bravo” kiabálásra késztetheti.)

őrnyúlÉs itt jön a kívánságlista: ha én könyvtárigazgató lennék, azonnal elkezdenék tárgyalni az önkormányzat(okk)al, hogy nekem kellene az a pár parkolóhely a bejárat előtt, és rakok oda bringtárolót. (Ami az FSZEK előtt van, az finoman szólva kevés, az OSZK-s sztorimat meg egyszer majdnem leírtam, a lényeg az, hogy bringatároló hiánya miatt egy önbíráskodó biztonsági leeresztette a kerekemet, majd hibásként el lettem küldve a sunyiba. Na. Ezt aztán nem raktam ki, de most megint felhúztam magamat.) Vannak gyönyörű dizájnosak is (nem reklámozni akarok, tényleg azok – nekem a nyuszis tetszik nagyon), szerintem csak elhatározás kérdése. Amilyen menő dolog, tutira van rá EU-s pályázat is.

Ezen kívül pedig valamilyen formában támogatnám, hogy a munkatársaim biciklit használjanak (ezt meg kinek-kinek a fantáziájára bízom). És a szexis könyvtároskisasszony ikonja kiegészül egy rózsaszín csilivili bicajjal, és a hozzá kapcsolódó erotikus képzetekkel.

Végül pedig ajánlónak egy (igaz női, na, nekem is lehetnek elhajlásaim) bringásblog Koppenhágából, a világ bicikli-fővárosából, gyönyörű gépekkel. És szeretnék utalni arra bizonyos japán filmhíradó-részletre, amitől még mindig szedem össze az államat a padlón (15 méter, atyaég…).

Kerek történet

Anno gimiben állatira szerettem bringázni, toltam minden nap, aminek köszönhetően eléggé formába sikerült tartanom magam, egészen egyetemig, amikor némi halvány próbálkozás után feladtam (rövid távon megrögzött gyalogló vagyok, hosszú távon is, de sokszor elcsábulok BKV-ra, ha már van bérletem, nem occsóé’…). Aztán persze időközben kinőttem a környezetemben minden bringát, öreg Csepelje még vidéki nagyszüleimnek van, de az is szegény olyan állapotban, hogy legalább egy hét munka kéne hozzá, amit a belvárosban… Ehm…

Na de most sikerült elhatároznom magam, hogy jövő nyárra lesz bringám, jó (na persze ebbe elég erősen belejátszott egy olasz bringatúra terve is, de természetesen nem ez döntött : D ). Ki is néztem párat, ezzel kapcsolatban szeretnék kérni tanácsokat, kommenteket, mert nem értek hozzá. Egyáltalán nem, ezért nem is tudom, milyen adatok fontosak. Ráadásul lusta vagyok utánanézni. Is.

Követelmények, elvárások: először is, 100 ropinál magára a gépre nem akarok tudok sokkal többet költeni, min. 28″, mert nagy vagyok, és ne kelljen hetente szervízbe mennem vele. Ezen kívül leginkább városi ember vagyok, gyorsan szeretek menni, de néha ki-ki nézek Budai-hegységbe túrázni stb.

  • gepida alboin 300 crsA legjobban a Gepida Alboin 300 CRS jött be nálam. Shimano váltók, fékekkarok, Gepida V-fékek, teleszkópos RST CT-COM 1 W/Lock Out villa, Rodi X-Rambler kerék. És még szép is…
  • Magellánból a Corvus jön be, szintén Shimano váltókkal, B+ Control fékkarokkal és fékekkel, RST Neon ML Lock Out 60 mm-es villával, MACH1 240 DF 622x19C szegecselt köszörült felnikkel. Ilyesmi.
  • Merida: Crossway TFS 100-D. Shimano váltók és fékkarok, Avid tárcsafékek, SRX Nex 4010 63 villa, Alex Adventurer Black/NC 700 kerekek.

Eddig ennyi van összeszedve.

Ja, igen. Ez volt a 300. post. A francba, nem vettem észre…