Elolvastam: BeBook

Már régóta vágytam, hogy kipróbálhassam azt a kütyüt, ami állítólag tényleg képes eltemetni a könyveket. Az elektronikus könyv éppen Frankfurtban tartott diadalmenetet, úgyhogy egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy 5 év múlva fél Európa már hasonló készülékekkel fogja a könyvek döntő többségét olvasni. Éppen ezért örültem meg nagyon, amikor lehetőséget kaptam egy BeBook pár napos próbálgatására.

Annak kicsit nem örültem, hogy ez az a készülék, amiről pont egy héttel korábban egy rondán lehúzós cikket olvastam az Indexen. Nem kicsit határozta meg az alap hozzáállásomat, de ez talán megbocsátható annak fényében, hogy eddig csak jót sikerült hallanom ezekről a kütyükről (Sony Reader, Amazon Kindle stb.), így elég nagy volt a kontraszt.

Annyi viszont mindenképpen megmaradt a lelkesedésből, hogy ott helyben ki akarjam próbálni, ami sajnos nem működött, mivel a kijelző e-papírból van, azaz pontosan ugyanolyan érzés olvasni, mint egy nyomtatott papírlapot. Nincs háttérvilágítás, a lassú frissítési idő miatt vibrálás, elmosódott betűk, ráadásul alig fogyaszt áramot, így tölteni sem kell túl gyakran. Emellett pedig gyönyörű, éles képet ad.

A készülék viszont tényleg hagy némi kívánni valót maga után. A legnagyobb és egyetlen erénye, hogy amire ki van találva, azaz elektronikus könyvek olvasását tényleg jól teljesíti (képekkel nem szeretnék próbálkoztam, olvasni szeretnék rajta, másrészt az indexes cikknek attól sikerült elvennie a kedvemet). Innentől kezdve viszont jön a feketeleves.

Kezdem a gombokkal. Van egy bekapcsoló/billentyűzároló gomb a tetején, van két lapozó gomb a bal szélén a képernyőnek, valamint a készülés másik oldalán két hangerőállító gomb. Eddig van rendben a dolog, innentől kezdődik az ámokfutás, ugyanis van egy 1-0-ig terjedő számsor (a 9 után még van egy 0 – a félreértések elkerülése végett…), valamint egy kerek, kettéosztott gombbal. Feketeöves gondolatolvasónak, vagy legalábbis állandó Linux-használónak (Gazs megállapítása) kell lennie annak, aki ezt kapásból tudja használni, nekem valószínűleg az utóbbi segített.

Igazából az sem segít sokat, ha valaki rájön a gombok használatára: vánszorgóan lassú a készülék szoftvere, egy-egy nem túl nagy szövegfájl hosszú másodpercekig tart, és a lapozásnál is láttam már gyorsabbat.

Ha pedig már lapozás: egy oldalt három nézetben tudunk nézni, az egyik a teljes A4-es oldalt (vagy amekkora formában digitalizálva lett) egy A5-ösnél jóval kisebb területre nyomorítja be, így a betűk – ennek megfelelően – szinte olvashatatlanul aprók lesznek. Ami viszont a vicc, hogy mégis inkább használtam ezt a nézetet (egyébként nem sokkal rosszabb, mint egy régi Olcsó Könyvtár kiadvány), mert a következő méretnél már lelóg az oldal alja. Ez önmagában nem lenne gond, de a szoftver nem görgeti le a lapot, hanem ugrik/lép, ami kb. 3 sornyi szövegkihagyást eredményez (kevesebb is lehetne, de az utolsó sort, sorokat következetesen egyre halványulva jeleníti meg – hogy miért, ez rejtély, szerintem az olvasó magától is rájön, hogy ahol vége a szövegnek, ott hajtani kell…). A harmadik méretnél pedig keresztben jelenik meg már a szöveg, így a legolvashatóbb megjelenésű, cserébe szinte másodpercenként lapozhatunk (itt felhívnám újra a figyelmet a lapozás sebességére), ráadásul valamiért nem kedveli az Amerikai isteneket, így nem hajlandó legördíteni, hanem csak a következő oldalra lapozni. Pedig esküszöm, ennyire azért nem rossz könyv. (Sőt, de ez magánvélemény.)

Egyébként az egykezes használat nekem nem jelentett problémát (special thanks to lapátkezek, haha), de néha kitört a frász, ahogy elkezdett kicsúszni a tokból a kütyü. A fekete bőr (? ehhez nem értek, nekem úgy tűnt, hogy az) tokban három kis textillel borított fémpánt tartja bent – nagyon vacak módon. Hajlítgatni kell, ha lazulás van, ez egyszerűen olyan dolog, amit nem tudok szeretni.

Természetesen tud zenét is lejátszani, de ettől a képernyővel veszik el a felhasználó kedvét, teljesen úgy néz ki, mint egy clip-art gyűjtemény a 90′-es évek közepéről. Rettenetes, ezért én tuti nem veszem ki a fülemből a telefonom fülhallgatóját (arról nem is beszélve, hogy rádió pl. nincs is benne).

És akkor beszéljünk egy kicsit a jó oldaláról is: van beleépítve 512 MB memória, amire könyvből tényleg nagyon sok fér rá, ráadásul ezt lehet bővíteni SD-kártyával is. A kártya mellett USB-csatlakozó is van benne, így gépről közvetlenül lehet rámásolni a dolgokat, akár mappákba rendezve is (egyébként ezt nem próbáltam, de ez is lassú, nagyon). Egy vagon fájlformátumot ismer, ráadásul tud kezelni tömörített (zip és rar) fájlokat is. Változtatni lehet a betűtípust is, ami talán nem is árt, mert az alapból hozzáadott viszonya az ő-vel kicsit furcsa, néha dőlten jeleníti meg, néha nem. Van benne beépített magyar nyelvű menü, így nem kell hozzá nyelvkurzus sem. És hát a kijelző, az ami a szép igazán.

Összességében arra jó, hogy az ember kipróbálja, megnézze, megszagolja (a frissen nyomott könyv szagát sajnos nem produkálja…), nyomkodja, és rákattanjon az elektronikus könyvolvasásra – utóbbira nagyon-nagyon. Hosszabb használatra viszont nem kéne. Tuti, hogy idegesítően jobb gépek is elérhetőek lesznek itthon, hasonló áron és rövid időn belül.

Képeket persze csináltam én is, de most még otthon pihennek gépen, így nem lesznek fönt.

Olvasták még: Index, Origo