Must-have alkalmazások linuxra

Indítsuk a listát a magyar fejlesztésű LiveDosGames nevű linux-disztribúcióval, ami kifejezetten régi DOS játékok futtatására lett kitalálva. Szokásos a recept: Live CD letölt, kiír, berak (vagy virtuális gépet csinál neki). Sok duma nincs hozzá, nem is kell… A játéklista állati nagy, egyből bele lettem zúgva, alig várom, hogy lejöjjön (2 és fél perc…). Ja, és az mekkora, hogy az én legkevésbé kocka menyasszonyom pont tegnap mondta, hogy milyen jó lenne újra a régi játékokkal tolni egy menetet? HP-nak jár érte a kredit.

A következő szintén elég vicces dolog, zenerendező és nyilvántartó program, a Zina, de nem ám úgy, ahogy azt Marci kitalálta, mert ez a weben fut. Kell hozzá egy WordPress, Joomla, Drupal, bármi, amihez felrakunk egy plugint, modult stb., aztán indulhat a menet. Szinte minden nyelven beszél, tud twitterül és last.fm-ül, de integrálni lehet szinte bármilyen CMS-be. Kezdő webrádiósok, zenei könyvtárak, eddig zenéjükkel nem igazán mit kezdeni tudók, kalandra fel! A konkrét működése még nem egészen tiszta a számomra, de arra alkalmas időben ki lesz alaposan próbálva… A tipp a Linux.com-on volt, példákat a The Music Shoppe és a készítő saját oldalán lehet látni.

És ha már játékok, a Full Circle Magazin friss, 19. száma új sorozatot indított, amely az Ubuntu játékokat járja körbe, tessenek letölteni.

Azon meg jót derültem, hogy egy Greasemonkey script segítségével a Firefoxban az Amazonon meg lehet jeleníteni az adott tételhez kapcsolódó Pirate Bay torrent-linkeket. Az már kevésbé vicces hír, hogy gyakorlatilag csak a véletlenen múlt, hogy nem egy könyvtári katalógushoz készült el egy ilyen cucc. És akkor aztán vége a játéknak, talán a bibliográfiai adatokért még hasznos lesz könyvtárba benézni, de onnantól sanyi. Ja, hogy nincs meg digitálisan még a magyar könyvtárak tartalma? Meglesz, ígérem.

Péntek hajnalban pedig jön a WordPress 2.7. Én tuti nem leszek gép mellett, de ha valaki nem akarja megvárni a magyarítást, hanem rögtön kell neki, akkor dobjon egy mélt, délben felrakom.

Nagy nyári lemaradás

Egy dolog miatt utáltam meg tavaly is a hosszabb internetnélküliséget (egyébként piszkosul élvezem, hogy nem a gépem az első amit bekapcsolok, hanem a kávéfőző): az 1000+ olvasatlan feed, amit egy hónap alatt sem sikerül lefaragnom, és a kismillió mél, aminek a 60%-a olyan, aminek az olvasása már akkor késő lett volna, amikor megjön. Na de ennyit a nyavajgásról, mert volt egy talicskányi Linux/Ubuntu hír, amit nem szabad kihagyni.

A Google Chrome-ról addig nem írok, míg nincs belőle Linuxos. Állítólag jön, de ha olyan lesz, mint a Picasa, akkor tehetnek egy szívességet.

Készítettek egy finom listát az Ubuntu (Linux) alól elérhetó BitTorrent-kliensek listájáról. Ha engem kérdeztek, Transmission, de persze ízlések és pofonok.

Készült egy Linux-mítoszokat erodáló írás is, öt tévhitet cáfolva meg.

  1. Egy Linux telepítése bonyolult – az utóbbi öt évben óriási fejlődés történt a felhasználó-barátságban, és ez főként az Ubuntunak köszönhető. Ez főleg akkor mutatkozik meg, ha egyszerre próbálunk telepíteni Windowst és Ubit: utóbbi gyorsabb, alig van benne (ha van) újraindítás, valamint lehet közben passziánszozni, webezni, amit csak tetszik.
  2. A Linux használatához kell ismerni a Linux terminált – egy átlag Linuxban átlag használat mellett manapság pont annyiszor kell menyitni, mint a Windowsban a CMD-t. Ja, hogy az mi az? A parancssor…
  3. Nincs egyklikkes telepítés, mindent fordítani kell – dehogynem, csak míg a Windowsban külön-külön kell bevadászni a telepíteni kívánt csomagokat, addig a Linuxokban (egyébként kinézetre a Windowséhoz hasonló) programkezelőben ott van minden, csak ki kell választani, hogy melyiket akarjuk.
  4. Kevés alkalmazás van Linuxhoz – csak a hivatalos debian platform tárolója több, mint 18000 alkalmazást tárol, és ennek többszöröse érhető el még nem hivatalos forrásokból. De ha még ez sem elég, a Wine segítségével szinte bármilyen Windowsra tervezett alkalmazást lehet futtatni (pl. Photoshop CS2, MS Office 2007 stb.).
  5. Nem tudom lejátszani a videóimat, vagy használni az iPodomat – hülyeség, pl. a VLC bármilyen formátummal elboldogul, és az iPodot is nagyszerűen kezeli szinte bármelyik zenelejátszó, én pl. a Rhythmboxszal használtam minden gond nélkül.

Könyvtáraknak is hasznos lehet az a szkript, amit a hogyan.org közölt, a napi felhasználási limitet lehet vele szabályozni felhasználónként Ubuntuban. Semmi ördöngösség, roppant egyszerű. Ajánlott krónikus gépfüggésben élőknek is. Használat előtt azért kockázatokésmellékhatásoktekintetébenkérdezzemegkezelőorvosátgyógyszerészét.

De ha már munka- és gépfüggés, akkor szintén Ubuntuhoz van egy kis alkalmazás, ami a 8.10-ben és a GNOME 2.24-ben már instant benne lesz, ez a Hamster Time Tracking. Meg lehet adni, hogy épp mivel foglalkozunk, és indul a stopper, így követni lehet egy csomó grafikonon munkás szokásainkat, kiküszöbölve egy csomó hibát (és megnyugtatva a főnököt).

A SoundConverter (állítólag) megoldást kínál egy olyan problémára, amivel már rég küszködöm: egy mindenevő, hatékony zenekonvertáló, ami csak és kizárólag erre van kitalálva. Természetesen Ubuntut szeret ez is.

A linux.com-on olvasható az a részletes leírás, aminek segítségével az OpenOffice beépülve a Firefoxunkba egy webszerkesztő programmal bővíti lehetőségeinket. Én mindig is gyanakodva nézek az ilyenekre (átkos emlékű FrontPage), de állítólag van olyan is, aki ilyet használ…

Végül két mókás cucc, egy zseniális fizika-játék, Öveges prof tuti hogy bekattanna tőle. A neve Phun, loptam a linuxbox.hu-ról.

A másik jóság pedig Dexter-rendszerhangok, szintén Ubuntuhoz. Egyelőre ennyi, de még nem fejeztem be ;)

Kakukktojás: koloniál, biedermeier, elektronikus, rusztikus könyvespolc

A koloniál, mert az a legrondább. Na jó, nem, mert az elektronikus, mert arra nem tudsz könyvet pakolni. Viszont lassan az utóbbiból több fajta lesz, mint a hagyományos verzióból (de legalább egy irányzathoz tartoznak, bár biztos akadnak akkora sznobok, akik csíkszemmel, monitortól másfél méternyire eltávolodva közlik, hogy “Öhm… igen… ez a vonás itt a jobb alsó sarokban határozottan…”). Azt is el kell mondanom, hogy én itt most csak kompilálni fogok, tehát aki vágja a témát, az ne fárassza magát vele.

Nézzük tehát időrendben a hirtelen összegereblyézhető írásokat:

  1. Kezdetben vala Sorsha vendégmunkája a volt Sesblogon (1, 2).
  2. Aztán a librarytwopointzero (gyk. library2.0) hasonlította össze a Gurulib-et, Librarything-et és Shelfari-t.
  3. [kifelejtettem:] Ádám is írt a LibraryThing-ről a YALSA-sorozatban.
  4. Stephen a maga kis világítótornyában nem szarozott, erre ő egy raklapnyit szedett össze listaszerűen ezekből a csili-vili web2-cuccokból.
  5. A Webisztánon is lejött egy ismertetés a Shelfari-ról, a jelek szerint az előzőektől függetlenül (ám én nagyon szkeptikus vagyok a véletlenekkel szemben).
  6. Sorsha pedig nagyjából az itt eddig leírt listát készítette el, tömören összefoglalva a lényeget.
  7. És most pedig vígan bemasírozok én is a sorba, he. (Most akkor self-trackback? De azt hogyan? Még meg sincs a címe… ; )

A saját kis ismertetésemhez (nem a magamról szóló ismertetéshez, hanem… eh, mindegy értitek) Stephen listáját voltam képes lenyúlni, de hát sajna lusta vagyok… Ezen a listán 25 tétel szerepel (igazából egy oldal kínai és angol nyelvű verziója külön van véve, de kicsire nem adunk), de csodák csodájára az enyémen meg nem. Mivel pedig annyira én sem vagyok elvetemült, hogy végigteszteljem mind a sokat, ezért az About alapján fogom elmondani a fícsöröket. Na de akkor lássuk.

a könyvek testreszabható könyvtárakban való tárolása; nyilvános/zárt hozzáférésű könyvtárak; ismeretségek szerveződése; szabvány könyvtári keresőkérdések használata; könyvajánlások készítése/fogadása; kölcsönadások kezelése; értékfigyelés; szerzői és könyv-weblap; legolcsóbb ajánlat adott könyvből; kívánságlistát meg lehet venni; export Excelen keresztül (.csv); PDA és mobil elérhetőség

[ezzel nem igazán tudtam mit kezdeni, tekintve, hogy egyik skandináv nyelvet sem bírom, német alapján van némi halvány fogalmam, hogy mi mit jelenthet, de ennyi alapján kissé erős lenne ismertetőt írni]

bármit lehet írni, nem kell annak “klasszikus ismertetésnek” lennie; a bejegyzéseket nem kell közzétenni; lehet kommentelni ezeket a bejegyzéseket; bizonyos “spoiler”-ekkel (én címkére vagy simán kategóriára tippelek) lehet a bejegyzéseket osztályozni; több bejegyzést is lehet írni egy könyvről [azaz feltaláltuk a blogolást, jajdejó]

el lehet mesélni a többieknek, hogy éppen mit olvasok, mit akarok olvasni, ill. hogy mit ajánlok olvasásra; a barátaimnak könyvet ajánlhatok [ez mintha kissé hasonlítana az előző opcióra, nem?]; mások ajánlataiban való böngészés [még szép hogy, ha nem lenne, akkor az előzőeknek sem lenne sok értelme]; könyvismertető írása; a barátok által ajánlott könyvek gyűjtése

könyvlista alapján való ismerkedés; helyi és távoli barátok szerzése; különleges/egyéni érdeklődésű, foglalkozású emberek keresése; kedvenc könyv/téma megbeszélése; annak követése, hogy még ki olvassa ugyanazt a könyvet; könyvajánló írása stb.

[az az igazság, hogy ezt nagyon sok helyen kivesézik, úgyhogy ezt itt most kihagynám – mindig is tudtam, hogy rossz tényfeltáró riporter lenne belőlem…]

közösségi könyvlista-építés; ajánló-rendszer; folkszonmómia – mindenki a saját szája íze szerint címkézheti a könyveket; PREDEFINIÁLT FAZETTÁS OSZTÁLYOZÁSI RENDSZER a szerzőkhöz [a kedvencem, ebből írtam egy ritka vacak szemdolgot rögtön az első félévben, de azóta nem szerettem ennyire mást az IKNY-ből]; barátkozós lehetőség; virtuális közösség; lehet exportálni a trackelni

a legolcsóbb eladási ajánlat keresése; kívánságlista megosztása a családdal és a barátokkal [ez így eléggé leegyszerűsíti a karácsony előtti tépelődést, már csak minden lista mögé kéne építeni egy háttérhálózatot, amin megbeszélhetik a kedves rokonok-ismerősök, hogy akkor ki mit vesz meg]; lista az eladásra szánt darabokról; tetszés szerinti rendezés – akár csak a valódi polcon; esetleg érdekes címek keresése (a már meglévő címek alapján); hasonló érdeklődésű [betegségben szenvedő] emberek keresése; linkek az IMDb-re és az Amazon-ra

ismertető írása; gyűjtemény-megosztás; csiszolt keresési lehetőség; Movie Night: ezt annyira nem sikerült megtudnom, hogy mi, de valami olyasmiről szól, hogy ismerősöket lehet filmnézésre hívni – én arra tippelnék, hogy berakom a hálózatra kötött DVD-lejátszóba a lemezt, amit aztán a megadott csatornán a többi is nézhet

több, mint 530 nyilvános könyvtár állományának keresése; UPC/ISBN alapú információk; könyvespolc-szerű rendezés (könyv, film, zene, játék, szoftver); könyv/filmismertető írása és megosztása; kölcsönzött könyvek követése; árfigyelő rendszer; blogwidgetek [ez nagyon szép szó lett]

az egyetlen, általam ismert, magyar nyelven is elérhető kezdeményezés [én valamikor tavaly ősszel regisztráltam magam ide, de nem sok eredménnyel, kipróbálni azért jó volt]

bármilyen gyűjtemény tag-alapú katalogizálása

widgetek; tag; ajax interfész,;rss feed; csoportok és fórumok; gyűjtemény-statisztikák; privát üzenetek; profil kommentek; egyéni profilok; importálás; ismertetők írása; kölcsönzések követése

a tudományos élet résztvevőit segíti az általuk olvasott szakirodalom rendezésében és megosztásában

p2p hálózaton segít kezelni, keresni és megosztani a bibliográfiai metaadatokat, BibTeX fájlban

Az az igazság, hogy nem vagyok oda a filmekért (megnézek egyet-egyet, de nem nagyon töröm magam), így majdnem kimaradtak a DVD-s oldalak a szórásból, csak aztán bevillant, hogy az milyen már, hogy esetleg olvasószolgálaton odajön valaki a kínjával, én meg közlöm vele, hogy nem igazán mozgat a téma, majd holnap, vagy ott a kolléga. ; )

[És az csak ugye vicc, hogy van olyan hogy fasza.hu, ráadásul a Faipari Szakosztály Egyesület neve? És az is az csak ugye, hogy a mélcímük info@fasza.hu?]

WP-ből portál

Először is köszönöm a támogatást. Bevallom, nem bírtam ki, és elkezdtem, még mielőtt Ádám válaszolt volna… ; )

Az elvárás valahogy úgy néz ki, hogy a két szinten kategorizált bejegyzések külön-külön, kategóriákként jelenjenek meg, és ez tükröződjön a menürendszerben. Azaz egyrészt vannak a fő kategóriák (pl. menedzsment), ezen belül az alkategóriák (pl. PR). A fejlécben csak a fő kategóriák jelennek meg, amiket választva almenüként jönnek be a childok. Eddig rendben is volnánk, ez valahogy így néz ki, először képernyőn, aztán kódszinten, hogy (kiskép, katt nagykép – miért nem működik itt a kódot jelölő tag?)

prtscrn

code

Eddig tehát megvan csinálva a menü kiírása. A továbbiakban azonban egy kicsit el vagyok akadva. Egyrészt az egyes alkategóriák olvasása közben eltűnik a menüsor, csak a főmenü marad meg, ami önmagában nem probléma, csak valahogy meg kéne oldanom, hogy a header-ben kiírja a path-t, vagy akkor maradjon meg az almenüsor, és környezettől függően színezze meg mondjuk a hátteret vagy húzza alá a szöveget. Van egy megoldás-féleség, de elég hosszú (még belegondolni is rossz, hogy a hat fő kategória további 30 alkategóriára van bontva…):

code2

A kezdőlapnak meg egyelőre beállítottam egy statikus home.php-t (a Static Home Page nevezetű pluginnel, a Filosofo valamiért nem akar működni), még azon is van mit javítani, rá kell jönnöm, hogyan tudom a belsejét kicsit megalakítani ennek a lapnak (mindenféle plusz dobozok beillesztése, úgy mint a kategóriák legfrissebbjei lent szépen külön listázva, esetleg egy random RSS-csatorna stb.).

Szóval kb. itt tartok és ennél a problémánál vagyok leülve. Viszont mégsem panaszkodhatok, ez a sebesség és eredmény tőlem teljesen szokatlan és váratlan, úgyhogy éljen.