Dani kontra webkettő

Kicsit rámjött a “vissza a természetbe”, egyenesen Rousseau-tól, kicsit átdolgozva a mai viszonyokra. Ryan Carson számolt be arról, hogy miért is nincs oda a web2-ért, én meg elolvastam, és hevesen bólogattam. Arra gondoltam, lehet, hogy tényleg azoknak van igazuk, akik azt mondják, kis ország vagyunk üljünk meg a seggünkön, nem kell ide internet, jól elvagyunk így is? (Ehhez persze bejátszik a rohanunk-a-wc-re/suliba/kajálni-de-azért-még-megnézem-a-méleket [persze válaszolni már nem válaszolok])

No nem. Pont ma fogom újra bebizonyítani magamnak és másoknak is, hogy igenis szükség van rá, használjuk a fejünket és a kezünket, és ebből csak jó dolog lehet. Aztán jó lesz. Addig is én javasolnám átfutni Ádám YALSA-sorozatát (1, 2, 3, 4, 5, 6)…

Ez most amolyan énblog lesz

  1. Csütörtökön tüntetés. Ha zászló lesz, röpül. (A zászló is, meg a tartója is.)
  2. Rühellem az olyan blogokat, amikben minden mondat felkiáltójelre végződik. Mintha folyatosan le akarnák üvölteni a fejemet. (Közben most valaki szétbaszta a kezelőfelületet, lehet hogy elcsíptem egy fejlesztési “mérföldkövet”? Húúúú…) Vagy egy kicsit (visszaállították) ilyen, hmmm… hülyepicsás? Talán ez a jó szó… Csak tudnám, hogy az ilyenek írói tulajdonképpen mit gondolnak “alkotás” közben. Vagy csak hogy mit akarnak kifejezni. Vagy ilyesmi.
  3. Mostanában valami állandóan kényszerít, hogy az utcán jobbra menjek (akár át a falon is), azt üvöltsem, hogy “Pusztuljon!”, és hogy minden, 90-100 cm-nél nem magasabban lévő kerek dologra jól rámarkoljak (főleg az Ibiben volt ilyen érzésem). Ez úgy együtt jól nézhet ki.
  4. Szar a kóla. Mindegyik. De ebben valószínűleg több a lelkiismeretfurdalás, mint a kóla. Hosszú lesz ez a félév. Hát még a vége.

esztétika vagy mi

érdekes gondolatok fordultak meg vizsgáról jövet a fejemben [hogy miért pont akkor, ezt nem tudnám megmondani]. szóval: elméletem szerint csak akkor tudunk rácsodálkozni egy dolog valamelyik tulajdonságára (forma, szín, összhatás, erő stb.), ha az kívül helyezkedik valamilyen módon a saját világunkon.

levezetés [lesz benne sok szóismétlés, de szegényes a szókincsem, sajnálat] (a kiindulópont a matematika volt):

az egyes feltalálók azért tudták meghaladni az addigi rendszereket, mert képesek voltak a világot más nézőpontból nézni. még csak belegondolni is nehéz, hogy mennyire determinálja a gondolkodásunkat egy-egy meghatározó agy által létrehozott struktúra, rendszer, amely alapján képet tudunk alkotni a minket körülvevő világról. ha megszakad is, egy átlagember akkor sem fog tudni kilépni a newtoni világképből [én is ilyen vagyok], de itt lehetne sorolni platóntól és mózestől kezdve einsteinig és II. jános pálig bárkit. az igazi zsenik azok, akik ezeket a – szinte belénkkódolt – (gondolkodás)módokat [itt nekem csak a ‘ways’ jut eszembe, kéne valami jó magyar szó erre is] levetkőzve, a maguk teljességében tudják szemlélni a dolgokat. így jönnek létre az új művészeti (zenei, irodalmi, építészeti stb.) és tudományos (kémiai, fizikai, matematikai, biológiai stb.) felfedezések, eredmények [a tudományok és művészetek besorolása itt önkényes, de véleményemet, úgy érzem, megfelelően tudnám indokolni, de most nem teszem]. és az új rendszerek nem csak új struktúrát jelentenek, hanem új oldalát is világítják meg a dolgoknak, új és új momentumokat tárnak fel, amelyek aztán lehetnek szépek, csúnyák vagy akármilyenek is.

ez a folyamat azonban nem csak tudatosan működik. mindenki folyamatosan építi, alakítja saját világát, azonban sosem fogja tudni a környzetét száz százalékosan lefedni a saját tudásával, tapsztalatával. így állandóan fog találkozni olyan hatással (tárggyal, érzéssel, viselkedési formával, spirituális tapasztalattal stb.), amely még nincs benne a világában, de valamilyen ok folytán számára egyértelműen fontos (ez lehet akár érdekből fakadó is), így foglalkoznia kell vele, figyelembe kell vennie. ez csak annyiban lényeges, hogy így kiemelődik a hatalmas környezeti hatás-dömpingből. ezek után az ember megpróbálja beilleszteni a saját világába, kategóriarendszerébe, de ez a cselekvés nem tudatos még, automatizált, hiszen ha nem az lenne, minden ember megismerése irgalmatlan erőfeszítésekkel folyna, több évszázadig is akár [bár sokszor úgy érzem, hogy ez azért nem ártana…] – és akkor nem is beszéltünk a nem-emberi létezőkről. és akkor jön a probléma, ha ez az automatikus skatulyázás hirtelen nem működik, mert kevésnek bizonyulnak az addigi kategóriák. [itt mondta ignotus adyról, hogy gyönyörű, de ha megdöglök, akkor sem értem – na jó, lehet, hogy nem egészen ilyen szavakkal:)] ezen a ponton tudatosulnak az adott létező tulajdonságai, és itt csodálkozik rá az ember a szépségére stb. azonban ez még nem egyenlő a megértéssel! [arról itt most nem lesz szó] ez azonban nem állítja le azt a folyamatot, amely értelmezi, beemeli a saját világba a dolgokat. így tudunk egy idő múlva ráunni bizonyos addig szépnek tartott tárgyakra, így tud egy pár évtizeddel korábban forradalminak tartott találmány vagy elmélet alapvetéssé válni – és minél nagyobb a “környezeti hatás-dömping”, annál inkább felgyorsulnak ezek a beemelések, ami a tudomány és technika világában nem feltétlenül hátrány, de valahol szerintem ugyanez az oka pl. a havonkénti telefoncserének is (még ha azt is mondjuk, hogy ez a menő, hiszen a “menő” az divatos, a divat pedig alapvetően – a pszichikai mellett – esztétikai motiváltságú… illetve mondjuk azt, hogy a tömeg pszichózisa határozza meg az esztétikát, az pedig a divatot), ami már közelebb áll mindennapi életünkhöz.

birka nép:) hát ennyi volt a mese, ez volt az első alkalom, hogy egy gondolatmenetemet le is tudtam írni (persze, szemináriumi dolgozatok, meg minden, de eddig nem sok gondolatmenet volt azokban:)

ja, és köszönet daninak a keltás beszélgetésért, katának meg hogy bemutatott minket egymásnak:)

“magyar” irodalomelmélet

én nem értem… ha jól számolok, már több mint 100 éve többé-kevésbé magyar a felsőoktatási nyelv, mondjuk 100%-osan. (ergo nem kell latin disszertációkat és hasonló vadságokat csinálni, mint ezt bárki megtudhatja margócsy professzor úr előadásán…:) de ez alatt a röpke idő alatt miért nem lehetett kitalálni 40-50 magyar szót irodalomelmélet terén is? igaz, ennek annyi haszna van, hogy csak egyszer kell megírni a művet, utána fordítás nélkül mehet amerikától kezdve oroszországig bárhova, de szerencsétlen a diák, aki csak belerévedni tud, de recepcióról nem igazán beszélhetünk.

idéznék:

“ez csak úgy mehet végbe, ha a szöveg homofónia-rendjébe is becsatlakozik a kiüresedett szociolektus (és nem marad meg szintagmatikus kapcsolatai, a perspektivitás és fókuszálás, illetve a tematikus és formális ekvivalenciák által teremtett narratív hierarchia alárendelt egységének).” [kovács árpád: diszkurzív poétika. veszprém 2004, 81.]

hát igen. tökéletesen igaza van.

ha ezt valaki nekem le tudja fordítani, kap egy túrórudit mélben. és ha 3-400 oldal ugyanilyet, 1.5 nap alatt, egy egész raklappal. szintén mélben. ígérem.