Mi a baj a közösségi hálózatokkal?

Meskó Bertalan osztotta meg a következő videót:

Nagyon jól világít rá a legfontosabb problémákra:

  • a kapcsolatok minősége helyett a kapcsolatok mennyiségére összpontosít
  • az öncélú tevékenységek csapdája (kommunikáció, hogy észre vegyenek, “megosztok, tehát vagyok”)

Kiszabadulni a “börtönből”

blackberry_9320_1-400Tegnapelőtt hirtelen felindulástól vezérelve lecseréltem a Sony Ericssonomat végre. A majdnem három év alatt sok baj volt vele, és mostanra teljesen megbízhatatlanná vált a működése, így szinte minden hívás után földhöz akartam már vágni, hogy legyen nyomós indok a cserére, de aztán beszipkázott a nagy magenta marketinggépezete, és hagytam magamat meggyőzni egy számlaegyeztetés során.

Az új készülék végül BlackBerry lett, nem mintha nagyon áhítottam volna egy ilyet, de szempont volt  a QWERTZ-billentyűzet és a megbízhatóság, ezeknek meg eleget tett. Végre nem érintőképernyős, ami nekem kicsit halálom volt, bár ilyet az ember nem vagy csak nehezen vall be – inkább utólag nagy az arca, ugye.

Viszont egy óriási felismeréssel járt a beüzemelés: azon kívül, hogy nyilvánvalóan állatira elbénáztam a kontakt-import/exportot, egyértelművé vált, hogy mekkora kín a Google bűvkörén kívül élni. De éppen ez a lényeg: túlságosan is sikerült lefednie az életem szervezéses részét, így gyakorlatilag újra kell tanulnom az egész munkafolyamat- és szervezéses dolgot, ami egyáltalán nem baj.

Jó dolog a Google-nak a szabadsága, de most úgy tűnik, ez inkább csak a Google-szolgáltatásokon belüli szabadságot jelenti, ha a nagy G nem akarja, hogy kívülről is lehessen használni a termékeit, akkor jön a véres verejték…

(iPhone-t meg még nem használtam, de el tudom képzelni, hogy ott mennyivel barátságosabb/barátságtalanabb a környezet…)

Gratulálok

Egyrészt a jelek szerint sikerült valami ideológiát találni az ODR mögé drága kormányunknak és vezetőinknek, alapvetően félreértve és elrontva az egész e-könyv koncepciót (és zárójelbe téve a kiadó-könyvtáros párbeszéd-kezdeményezéseket), másrészt viszont a kiadóknak megint sikerült egy olyan gumicsontot adni, amit el lehet csócsálni, félre lehet érteni, a gonosz bélyegét festeni a könyvtárak falára. (A hivatkozott bejegyzés kommentjeit is tessék elolvasni!)

Harmadrészt a szakma jó szokás szerint kussol. Mélyen.

Miért nem lehetett ezt együttműködően, (majdnem) mindenki megelégedésére megoldani? Lehetőség pedig lenne, sok…

Gratulálok.

Kép: pocketnow

Utálod a munkát?

Fordítsuk meg a szokásos mondást, amivel szokták kábítani magukat az autósok/drogdílerek/talált pénzt eltevők: “Ha én nem, megcsinálná más.” Ha úgy érzed, szar a munka, értelmetlen amit csinálsz, feleslegesen hajtod magad, akkor gondolj arra, hogy ha neked nem, másnak kéne megcsinálnia, így meg legalább van egy kis esélyed, hogy jobb irányba vidd a dolgokat. Sokszor gondoltam erre pl. még anno az MKE-s veszekedések közepette.

Altruisták, előre!

Egy korszak vége?

Emlékszem, mekkora élmény volt felfedezni az RSS-t, és velük együtt az első RSS-olvasó alkalmazásokat. Rengeteget keresgéltem, próbálkoztam, míg meglett az egyetlen, az igazi, ez pedig a Google Reader volt. A Google oldotta meg, hogy egy alapvetően már hasznos és jó eszköz alkalmas legyen a közösségépítésre, tudásmegosztásra. Ebből aztán olyan hatékony dolog lett, amit azóta sem tudott senki sem lepipálni. Olyasmi, mint a Facebook, csak tényleg szinte csak hasznos kontent került ki belőle, amit aztán sokkal, de sokkal szabadabban és könnyebben lehetett használni, hasznosítani a weben.

Bár rengetegszer írtam róla, pár szóban összefoglalnám: tartalomforrásból a tartalma közvetítő fájlt berakom egy emailkliens-szerű alkalmazásba, ott ezeket kategorizálom és rendezem, majd olvasom az automatikusan beérkező híreket, és osztom meg az általam kiválasztott platform(ok)on. Ezek közül az egyik legjobb a Google Reader saját megosztó felülete, ahol midenkinek egy saját hírfolyama jött össze az általa kiválogatott tartalmakat, és erre ugyanúgy fel lehetett iratkozni.

Tudom, hogy valami ilyesmi irányba megy el a Facebook is, de soha, ismétlem, soha a büdös életben nem lesz annyira hatékony eszköz, mégpedig azért, mert ott nem te válogatsz, és főleg nem azt a forrást húzod be, amelyik tetszik. Esetleg a Google Plusznak van némi esélye bepótolni ezt az űrt – és teljességgel érthetetlen, hogy miért nem inkább ezt is integrálják, mint a Picasát. Sajnos valószínűleg a Facebookkal vívott elkeseredett harc vakította el annyira a döntéshozókat, hogy ezt a lehetőséget nem vették észre. Nem akarom temetni a szabad webet, de a Google Reader lejtőre állítása, és lassú felszámolása számomra eléggé az irányba mutat, hogy az egyik legnagyobb szereplő az egyik legjobb ilyen típusú szolgáltatását nem tartja annyira jónak, hogy megmentse.

Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő lépés, addig meg lehet keresgélni utódot. Én még nem tudom, talán a Ktamas által ajánlott NewsBlur.

Kép forrása: TechCrunch

Aktuális dolgok

Bár azzal nem hagytam fel, hogy könyvtáros legyek, sőt, gyakorlatilag az életem ennek a részére jut a legkevesebb időm. Annyi minden történik, hogy legfeljebb csak egy-egy momentumot lehet kiemelni belőle:

  1. Már lassan egy éve nem dolgozom könyvtárosként, hanem informatikai fejlesztéseket, projekteket vezetek a munkahelyemen. Rengeteg sok mindenben hasonlít, illetve kapcsolódik a könyvtárossághoz, de mégis alapvetően más, teljesen más tapasztalatokat szerez az ember (ásom magamat bele a scrumba és a kontextusalapú tervezésbe, de egyre jobban érdekelnek a határterületek: az ergonómia, az adatbányászat stb.), már csak azért is, mert olyan környezetben lehet dolgozni (tanácsadók, fejlesztőcsapat), amilyen korábban álmomban sem jutott az eszembe. Jelenleg egy ügykezelő rendszer mondjuk gatyába rázása az egyik fő területem, ami teljesen olyan, mintha egy IKR-ről beszélnénk: userek, dokumentumok, folyamatok kezelése. Mellette folyamatosan megmaradt tervezgetős projektnek a jogi információs környezet felépítése könyvtárakból, adatbázisokból, de sajnos ez legfeljebb csak akkor játszik, ha már végeztem minden mással.
  2. A doktori képzést elég csúnyán benéztem – ettől függetlenül élvezem, és még hasznosnak/fontosnak is tartom -, a jelek szerint valaki vagy dolgozik, vagy doktorit szerez, de a kettő együtt a mélyen tisztelt főokosságoknak, akik kitalálták ezt a rendszert az ELTE Doktori és Tudományszervezési Hivatalában, nem jutott az eszébe. Kedvencem az ügyintéző hölgy reakciója volt az ilyen helyzet hivatalos megoldási lehetőségeire vonatkozó kérdésemre: “hát nem muszáj idejárni…” Láttam rajta, hogy ő is utálja a helyzetet, de már épp eleget kínoztam a Neptunnal, nem volt szívem még jobban belemenni az egész szituba. Mindenestre az ember fizetős hallgatóként nem ezt várná a pénzéért. Viszont kitűnő kurzusok és kollégák vannak, lehet foglalkozni a diákokkal, és bárcsak lenne erre az egészre kicsit több időm. Na de majd.
  3. Mióta nem a belvárosban élek, foglalkoztat a  “vissza a természetbe” valamilyen tompított, kevésbé sokkos megoldása. Most egyenesbe ért a dolog, és életemben először a lakcímem Budapest határán kívüli helyet fog megjelölni az ősztől, nevesítve költözünk Bicskére. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az, ami működik a mondjuk nyugati társadalmakban, mint ingázás (nekem Béccsel és Sydney-vel kapcsolatban vannak ilyen irányú tapasztalataim), az hogyan néz ki itthon. Ahogy közeledik a ház átadási ideje, egyre inkább leszek fogékony az elővárosi-városi kapcsolatok problémáira (ld. M0 észak-nyugati része, HÉV-ek és metrók csatlakozása, meddig és hova megy ki a BKV, biciklis közlekedés megoldása lokálisan stb.). Plusz ami ilyenkor mindig felmerül: a ház körüli javítások, felújítások, szerelések megtanulása, otthoni intelligens rendszerek (pontosan nem tudom, mi a neve, de egészen elképesztő dolgok vannak már e téren, érdemes mondjuk a Conrad katalógusát böngészni) használata stb. Aztán ilyenkor kell észnél lenni, és kicsit visszavenni, merthát ha már  egyszer egyszerűsítünk, akkor az együtt jár egy bizonyos szintű lemondással és “megvilágosodással”, aminek az értékeléséhez nem is kell olyan sokat változtatni a gondolkodásmódon (olyan 180 fokot, nem sokat…). Ehhez viszont nagy segítséget nyújt pl. Adri blogját olvasgatni, vagy a Tapir által nemrég fácsén beajánlott Wetiko blog (nevesítve a “Gondolj bele, miért vágysz dolgokra?” című bejegyzés) – nagyon izgalmas kérdés, és nehéz is, mert nagyon kényelmes a lakás minden szögletében elérhető extra gyors wifi és a nagyképernyős TV-n nézett aktuális sorozat, de ugyanakkor legalább ennyire vonzó dolog a fával fűtendő sparhelt, a kertből frissen szedett zöldség, és a tuti finom tojás és csirke. És hát ha nem is zárja ki egymást a kettő, de nem is kifejezetten kompatibilis. Vagy ki tudja. Ki kell próbálni.
  4. Fölfedeztem a dél-afrikai zenét (Hip-Hopot) Áron jótékony közreműködésével, ami a kötelező Die Antwoord mellett jócskán tartalmaz csemegéket, kezdve a kattogós Driemenskaptól és Kanyitól kezdve az idióta sapkás Jack Parrow-on át a Bittereinderig vagy Jaakig. És akkor még nem is beszéltünk a Fekete-Afrika többi részéről, de ezt már meghagyom a reménybeli (dél-)afrikai zeneblognak. Addig meg kedvcsinálónak egy egészen friss:

Kép forrása