Kaland a MÁV-val

Csak hogy itt is meglegyen, ha valaki gúglizik.

Rendszeresen vonattal járok dolgozni (kényelmes, gyors, sokszor még tiszta és hűvös/meleg is), így értelemszerűen megveszem a havi bérletet, ami azért annyira nem kevés pénz, de még mindig jóval olcsóbb és egyszerűbb, mint kocsival járni Pestre (bár gyorsabbnak nem feltétlenül gyorsabb – sok függ a körülményektől, nyilván hajnali kettőkor padlógázzal nem kihívás a 140-nel döcögő vonatot lehagyni).

A probléma akkor kezdődött, amikor kimostam a bérletemet. (Az jogosnak tűnő, ámde a helyzetet nem segítő hőbörgésnek tűnhet, hogyha az ember éves szinten otthagy egy cégnél 300 ezer forint körüli összeget, akkor miért kell nyomorult papírfecnikre vigyáznia, ahelyett, hogy műanyag kártyája, ne adj Isten, elektronikus jegye legyen, sőt, miért kell egyáltalán szelvény, ha az úgyis csak valamilyen fényképes igazolvánnyal együtt érvényes.) Na de Európában vagyunk, gondolja az átlaghülye, nézzük, mit lehet tenni. Nyilván az az első gondolat, hogy ez csak egy sajtcetli, mibe kerül újat kérni.

Közjáték: Csodák csodája, Demszky bosszúja, a BKV (bocsánat BKK) elektronikus igényléssel, nulla utánajárással (jó, pár számot ki kellett sakkozni) úgy cseréli ki az elázott papírt, mint annak a rendje (a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a munkahelyem vásárolja, így az egészet el lehet intézni a Kiemelt Ügyfeleknek Járó Elektronikus Honlapon). Ja, és mosolygós, kedves arcok a Deák téren az ügyfélszolgálaton. Szóval bigup Vitézynek, nagyon remélem, hogy még sok ilyen munkát tud majd elvégezni, többek közt a MÁV-nál.

Na de a MÁV, ott kérem Üzletszabályzat van, ami pontosan arra jó, amit minden sóhivatal szeret: azért nem, mert csak. Nem vagyok jogász, de már töltöttem el annyi időt ügyvédek körében, hogy olyan könnyen ne adjam fel. És mi derül ki:

27. oldal, 6.4.1-es pont:
A menetjegy nem része a személyszállítási szerződésnek, hanem annak lényeges adatait jeleníti meg az utas és az ellenőrzést végző munkavállaló számára. A menetjegy tanúsítja, hogy az utas mikor vagy milyen időszakon belül, mennyi, milyen viszonylatú utazásra jogosult, és utazása során milyen szolgáltatásokra tarthat igényt.

Ez józan parasztészül és átlagpolgárul pontosan azt jelenti, hogy csilliárd pénzért vettem egy szolgáltatást, arról kaptam egy papírt igazolásul, de maga a szerződés bizony attól függetlenül létezik, hogy van-e róla papírom vagy nem.

Szóval most várom a választ, de azért a biztonság kedvéért ment a levél a Fogyasztóvédelmi Hivatalnak is.

Bringa Bicskén

Pont a hétvégén csodálkoztam rá arra, hogy Bicskén mennyi autó van: szombat-vasárnap vásárlós időpontokban (délelőtt) dugig van tömve a Kossuth tér minden oldala és a környéke (Spar, DM, kórház stb.). A másik nagy autós tömeg a hajnali vasútállomás környékén gyűlik össze. Persze nyilván van egy jelentős rész, aki a szomszéd településekről jár át, de kétlem, hogy minden autó az ő számlájukra írható.

Kossuth téri parkoló

Mea culpa: egyelőre én is inkább pattanok kocsiba, hogy az alig km-re lévő Tescoba vagy a vasútállomásra eljussak, pedig nem nagy városról van szó, simán ott lehet lenni bárhol gyalog fél óra alatt (ami Pesten pl. nem távolság). Biciklivel meg még inkább.

Erre tessék, pont ma reggel jön szembe a városi biciklizésről szóló írás a 444-en. És tényleg: napi 5 perc, az kb. az állomásra kijutni, vagy elmenni vásárolni bringával. És nem is a nagyvárosban, ahol a körúton kell egyensúlyozni a teherautók, buszok és autók közt, hanem egy jellemzően bődületes szélességű utakkal felosztott, viszonylag sík településen.

Szent István út

Mondjuk jó kezdés volt a rendőrség bicikliregisztrációs kampánya (BikeSafe), de nyilván még kéne egy-két további fontos fejlesztés, pl. jobban látható biciklis közlekedési útvonalak, több és jobb kerékpártároló, a vasútállomásokon akár őrzött is, összekötő bicikliutak a környező településekkel (Csabdi, Mány, Herceghalom, Biatorbágy – és tovább egészen Budapestig -, Felcsút stb.).

Kíváncsi vagyok, hogy az elkövetkezendő években mennyire fognak erre figyelni, mert ez nem aktuálpolitikai téma, sokkal inkább befektetés – és ugye az ilyesmit kevésbé szokták preferálni a döntéshozók (természetesen pártállástól függetlenül)…

Utálod a munkát?

Fordítsuk meg a szokásos mondást, amivel szokták kábítani magukat az autósok/drogdílerek/talált pénzt eltevők: “Ha én nem, megcsinálná más.” Ha úgy érzed, szar a munka, értelmetlen amit csinálsz, feleslegesen hajtod magad, akkor gondolj arra, hogy ha neked nem, másnak kéne megcsinálnia, így meg legalább van egy kis esélyed, hogy jobb irányba vidd a dolgokat. Sokszor gondoltam erre pl. még anno az MKE-s veszekedések közepette.

Altruisták, előre!

Aktuális dolgok

Bár azzal nem hagytam fel, hogy könyvtáros legyek, sőt, gyakorlatilag az életem ennek a részére jut a legkevesebb időm. Annyi minden történik, hogy legfeljebb csak egy-egy momentumot lehet kiemelni belőle:

  1. Már lassan egy éve nem dolgozom könyvtárosként, hanem informatikai fejlesztéseket, projekteket vezetek a munkahelyemen. Rengeteg sok mindenben hasonlít, illetve kapcsolódik a könyvtárossághoz, de mégis alapvetően más, teljesen más tapasztalatokat szerez az ember (ásom magamat bele a scrumba és a kontextusalapú tervezésbe, de egyre jobban érdekelnek a határterületek: az ergonómia, az adatbányászat stb.), már csak azért is, mert olyan környezetben lehet dolgozni (tanácsadók, fejlesztőcsapat), amilyen korábban álmomban sem jutott az eszembe. Jelenleg egy ügykezelő rendszer mondjuk gatyába rázása az egyik fő területem, ami teljesen olyan, mintha egy IKR-ről beszélnénk: userek, dokumentumok, folyamatok kezelése. Mellette folyamatosan megmaradt tervezgetős projektnek a jogi információs környezet felépítése könyvtárakból, adatbázisokból, de sajnos ez legfeljebb csak akkor játszik, ha már végeztem minden mással.
  2. A doktori képzést elég csúnyán benéztem – ettől függetlenül élvezem, és még hasznosnak/fontosnak is tartom -, a jelek szerint valaki vagy dolgozik, vagy doktorit szerez, de a kettő együtt a mélyen tisztelt főokosságoknak, akik kitalálták ezt a rendszert az ELTE Doktori és Tudományszervezési Hivatalában, nem jutott az eszébe. Kedvencem az ügyintéző hölgy reakciója volt az ilyen helyzet hivatalos megoldási lehetőségeire vonatkozó kérdésemre: “hát nem muszáj idejárni…” Láttam rajta, hogy ő is utálja a helyzetet, de már épp eleget kínoztam a Neptunnal, nem volt szívem még jobban belemenni az egész szituba. Mindenestre az ember fizetős hallgatóként nem ezt várná a pénzéért. Viszont kitűnő kurzusok és kollégák vannak, lehet foglalkozni a diákokkal, és bárcsak lenne erre az egészre kicsit több időm. Na de majd.
  3. Mióta nem a belvárosban élek, foglalkoztat a  “vissza a természetbe” valamilyen tompított, kevésbé sokkos megoldása. Most egyenesbe ért a dolog, és életemben először a lakcímem Budapest határán kívüli helyet fog megjelölni az ősztől, nevesítve költözünk Bicskére. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az, ami működik a mondjuk nyugati társadalmakban, mint ingázás (nekem Béccsel és Sydney-vel kapcsolatban vannak ilyen irányú tapasztalataim), az hogyan néz ki itthon. Ahogy közeledik a ház átadási ideje, egyre inkább leszek fogékony az elővárosi-városi kapcsolatok problémáira (ld. M0 észak-nyugati része, HÉV-ek és metrók csatlakozása, meddig és hova megy ki a BKV, biciklis közlekedés megoldása lokálisan stb.). Plusz ami ilyenkor mindig felmerül: a ház körüli javítások, felújítások, szerelések megtanulása, otthoni intelligens rendszerek (pontosan nem tudom, mi a neve, de egészen elképesztő dolgok vannak már e téren, érdemes mondjuk a Conrad katalógusát böngészni) használata stb. Aztán ilyenkor kell észnél lenni, és kicsit visszavenni, merthát ha már  egyszer egyszerűsítünk, akkor az együtt jár egy bizonyos szintű lemondással és “megvilágosodással”, aminek az értékeléséhez nem is kell olyan sokat változtatni a gondolkodásmódon (olyan 180 fokot, nem sokat…). Ehhez viszont nagy segítséget nyújt pl. Adri blogját olvasgatni, vagy a Tapir által nemrég fácsén beajánlott Wetiko blog (nevesítve a “Gondolj bele, miért vágysz dolgokra?” című bejegyzés) – nagyon izgalmas kérdés, és nehéz is, mert nagyon kényelmes a lakás minden szögletében elérhető extra gyors wifi és a nagyképernyős TV-n nézett aktuális sorozat, de ugyanakkor legalább ennyire vonzó dolog a fával fűtendő sparhelt, a kertből frissen szedett zöldség, és a tuti finom tojás és csirke. És hát ha nem is zárja ki egymást a kettő, de nem is kifejezetten kompatibilis. Vagy ki tudja. Ki kell próbálni.
  4. Fölfedeztem a dél-afrikai zenét (Hip-Hopot) Áron jótékony közreműködésével, ami a kötelező Die Antwoord mellett jócskán tartalmaz csemegéket, kezdve a kattogós Driemenskaptól és Kanyitól kezdve az idióta sapkás Jack Parrow-on át a Bittereinderig vagy Jaakig. És akkor még nem is beszéltünk a Fekete-Afrika többi részéről, de ezt már meghagyom a reménybeli (dél-)afrikai zeneblognak. Addig meg kedvcsinálónak egy egészen friss:

Kép forrása

Karácsony

Rendhagyó bejegyzés, ez a blogból inkább az élet. Nem tudományos igazságok, inkább vélemény, személyes, tudjátok.

Furcsa ünnep ez a karácsony, mert bár egy katolikus (tudom, ezer ősi vallásban megvan a gyökere, de egyszerűsítsünk) ünnepből indult ki, most már az egyik legnagyobb globális és nemzetközi ünnep. Nyilván a kereskedelem és a fogyasztói társadalom számára az egyik legjobb lehetőség a felesleges vackok elsózására fogyasztás gerjesztésére, lepd meg szeretteidet, mutatsd ki a szeretetedet stb. Az ember aztán vagy megunja, vagy megutálja, de azért muszáj, mert elvárják, meg mégis hogy néz az ki, meghát szegény gyerek, kicsúfolják az iskolában.

A másik jó téma a gyerekek felvilágosítása, hogy mégis, azért legyen meg a varázs, majdhozajézuska, különben esetleg megunnák, vagy rájönnének, hogy ez egy kötelező kör, le kell tudni azt kész. Kívácsni lennék annak a generációnak a véleményére a Karácsonyról, amelyik most nő fel, hogy októberben már megy a White Christmas a teszkóósanspárban.

Közben egy dolgot feljetenek el marhára az emberek. Hogy ezt az egészet nem igazán arra találták ki, hogy mindenki nyakig bejlgiben és csomagolópapírban ússzon, hanem hogy örüljön. Az pedig nem öröm, ha állandóan utáljuk a világot, mert rohadtlista, mérnemvettedmeg, jajittolcsóbblettvolna, hámámennyienvannak, elvittedazutolsótteköcsög, vegyükmeghitelremajdleszvalahogy. Persze, a gyerek nyilván úgy tud a legkönnyebben örülni, ha kap valami csomagot, amit kibonthat, aminek örül – de most őszintén: 12 éves kor felett ez nem ciki? Hogy azzal kell boldogsághormont csiholnunk ki a másikból, hogy veszünk neki egy nagy drágát vagy sok kicsi olcsót?

Meg hát ez az egész ajándékozósdi is onnan indult ki, hogy kisgyereknek úgy a legkönnyebb elmagyarázni ennek az ünnepnek a lényegét, hogy kap egy csokit. Sálat. Xboxot. Repülőgépet. Aztán jön hozzá a mese is, hogy a Jézuska, de szilárd meggyőződésem, hogy már egy 4-5 éves gyerek is simán megérti, hogy ez egy jelkép. Nem az a fontos, hogy mi az, hanem, hogy mit jelent, hogy kaptunk egy hatalmas ajándékot, és ezt megünnepeljük. Kicsit olyan, mint a régi asztali áldás: “…amelyeket a Te bőségedből vszünk magunkhoz…”

A hívő ember amellett, hogy tudatában van annak, hogy vannak bizonyos képességei és tehetsége, amit kutya kötelessége kamatoztatni és felhasználni (ugye azok a bizonyos talentumok), rengeteg mindent kap a Gondviseléstől (Élettől, Allahtól, Sorstól, Ufóktól, Istentől, a csíből, nevezzük, ahogy tetszik). Vannak persze nagyon magabiztos emberek, akik meg vannak győződve róla, hogy saját maguktól kapnak mindent, de aztán annál nagyobb a fejreállás, ha valami mégsem sikerül (Pál Feri alapján elég jól meg lehet érteni ennek a pszichológiáját, és hát lehet hozzá olvasgatni Jób könyvét, tanulságos).

Szóval a lényeg: rengeteg mindent kapunk, amiért köszönetet lehet mondani, aminek örülni lehet. Ne próbáljuk meg lecsökkenteni ezek értékét vacak pár (tíz/száz)ezer forintos biszbaszokkal, mert annak a vége úgyis olyasmi, amit nehezen lehet örömnek nevezni.

Valahogy ez jutott eszembe ezt olvasva. (Ne kérdezzétek, miért és hogy, nem tudom.)

Kép forrása: CreStock

Születésnap

7 éve, egy novemberi szombaton kezdtem el írni a myownblog.wordpress.com címen a kezdetben l&l, majd élet és könyvtár című blogot. Azóta 834 bejegyzés és 1844 komment született, ami lehet, hogy számszerűleg nem sok, de nekem nagyon fontos egytől egyig. Sajnos látogatottsági statisztikáim nincsenek, azokat mindig elmosta valahogy az idő vihara…