Aktuális dolgok

Bár azzal nem hagytam fel, hogy könyvtáros legyek, sőt, gyakorlatilag az életem ennek a részére jut a legkevesebb időm. Annyi minden történik, hogy legfeljebb csak egy-egy momentumot lehet kiemelni belőle:

  1. Már lassan egy éve nem dolgozom könyvtárosként, hanem informatikai fejlesztéseket, projekteket vezetek a munkahelyemen. Rengeteg sok mindenben hasonlít, illetve kapcsolódik a könyvtárossághoz, de mégis alapvetően más, teljesen más tapasztalatokat szerez az ember (ásom magamat bele a scrumba és a kontextusalapú tervezésbe, de egyre jobban érdekelnek a határterületek: az ergonómia, az adatbányászat stb.), már csak azért is, mert olyan környezetben lehet dolgozni (tanácsadók, fejlesztőcsapat), amilyen korábban álmomban sem jutott az eszembe. Jelenleg egy ügykezelő rendszer mondjuk gatyába rázása az egyik fő területem, ami teljesen olyan, mintha egy IKR-ről beszélnénk: userek, dokumentumok, folyamatok kezelése. Mellette folyamatosan megmaradt tervezgetős projektnek a jogi információs környezet felépítése könyvtárakból, adatbázisokból, de sajnos ez legfeljebb csak akkor játszik, ha már végeztem minden mással.
  2. A doktori képzést elég csúnyán benéztem – ettől függetlenül élvezem, és még hasznosnak/fontosnak is tartom -, a jelek szerint valaki vagy dolgozik, vagy doktorit szerez, de a kettő együtt a mélyen tisztelt főokosságoknak, akik kitalálták ezt a rendszert az ELTE Doktori és Tudományszervezési Hivatalában, nem jutott az eszébe. Kedvencem az ügyintéző hölgy reakciója volt az ilyen helyzet hivatalos megoldási lehetőségeire vonatkozó kérdésemre: “hát nem muszáj idejárni…” Láttam rajta, hogy ő is utálja a helyzetet, de már épp eleget kínoztam a Neptunnal, nem volt szívem még jobban belemenni az egész szituba. Mindenestre az ember fizetős hallgatóként nem ezt várná a pénzéért. Viszont kitűnő kurzusok és kollégák vannak, lehet foglalkozni a diákokkal, és bárcsak lenne erre az egészre kicsit több időm. Na de majd.
  3. Mióta nem a belvárosban élek, foglalkoztat a  “vissza a természetbe” valamilyen tompított, kevésbé sokkos megoldása. Most egyenesbe ért a dolog, és életemben először a lakcímem Budapest határán kívüli helyet fog megjelölni az ősztől, nevesítve költözünk Bicskére. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az, ami működik a mondjuk nyugati társadalmakban, mint ingázás (nekem Béccsel és Sydney-vel kapcsolatban vannak ilyen irányú tapasztalataim), az hogyan néz ki itthon. Ahogy közeledik a ház átadási ideje, egyre inkább leszek fogékony az elővárosi-városi kapcsolatok problémáira (ld. M0 észak-nyugati része, HÉV-ek és metrók csatlakozása, meddig és hova megy ki a BKV, biciklis közlekedés megoldása lokálisan stb.). Plusz ami ilyenkor mindig felmerül: a ház körüli javítások, felújítások, szerelések megtanulása, otthoni intelligens rendszerek (pontosan nem tudom, mi a neve, de egészen elképesztő dolgok vannak már e téren, érdemes mondjuk a Conrad katalógusát böngészni) használata stb. Aztán ilyenkor kell észnél lenni, és kicsit visszavenni, merthát ha már  egyszer egyszerűsítünk, akkor az együtt jár egy bizonyos szintű lemondással és “megvilágosodással”, aminek az értékeléséhez nem is kell olyan sokat változtatni a gondolkodásmódon (olyan 180 fokot, nem sokat…). Ehhez viszont nagy segítséget nyújt pl. Adri blogját olvasgatni, vagy a Tapir által nemrég fácsén beajánlott Wetiko blog (nevesítve a “Gondolj bele, miért vágysz dolgokra?” című bejegyzés) – nagyon izgalmas kérdés, és nehéz is, mert nagyon kényelmes a lakás minden szögletében elérhető extra gyors wifi és a nagyképernyős TV-n nézett aktuális sorozat, de ugyanakkor legalább ennyire vonzó dolog a fával fűtendő sparhelt, a kertből frissen szedett zöldség, és a tuti finom tojás és csirke. És hát ha nem is zárja ki egymást a kettő, de nem is kifejezetten kompatibilis. Vagy ki tudja. Ki kell próbálni.
  4. Fölfedeztem a dél-afrikai zenét (Hip-Hopot) Áron jótékony közreműködésével, ami a kötelező Die Antwoord mellett jócskán tartalmaz csemegéket, kezdve a kattogós Driemenskaptól és Kanyitól kezdve az idióta sapkás Jack Parrow-on át a Bittereinderig vagy Jaakig. És akkor még nem is beszéltünk a Fekete-Afrika többi részéről, de ezt már meghagyom a reménybeli (dél-)afrikai zeneblognak. Addig meg kedvcsinálónak egy egészen friss:

Kép forrása

Mi lesz a digitalizálással?

Mostanában ismét folyamatosan foglalkoztat a digitalizálás problémája (remélem, hamarosan arról is tudok nyilatkozni, hogy miért).

Az alapvető probléma ugye az, hogy a hatályos szerzői jogi törvény szerint mindenféle másolás, többszörözés tilos. Ebbe természetesen beleértendő a könyvtári digitalizálás is, és most hagyjuk a kivételeket. Erre számtalan megoldási javaslat született, használhatóbb és kevésbe az, de közös jellemzőjük, hogy egy olyan helyzetre próbál megoldást találni, ami egyelőre teoretikus, hiszen a könyvtárak hivatalosan vajmi kevéssé végeznek ilyen munkát, illetve ha mégis, akkor sincs ugye erről semmiféle nyilvántartás vagy követés. És ha mégis végeznének, akkor villámgyorsan jön a kivégzés (l. Nagykanizsa), és megoldás helyett statuálás, kivégzés stb. (de szerencsére mindig voltak és vannak józan gondolkodású emberek, akik tudják ilyen esetben is kezelni a dolgokat).

Mi ebből a tanulság? Ebben a helyzetben biztosan nem vagyunk olyan helyzetben, hogy akár tárgyalóképesek legyünk (és lehet játszani bizottságosdit, van rá egy huszasom, hogy mi lesz belőle akár még közép távon is). A megoldáshoz előbb kicsit le kéne ülni gondolkodni.

Mi a jelenlegi pozíciónk?

Tévesen sokan úgy értelmezik ezt a szituációt, hogy van A intézmény, a kiadó, és van B intézmény, a könyvtár, akik C intézménynél (kormány) harcolnak a fennmaradásukért, a jogszabályi környezet vagy támogatási rendszer befolyásolásával. Pedig nem.

Sokkal inkább van A intézmény, kiadó, és B intézmény, olvasó. Utóbbiak közösen létrehoznak egy közös intézményt, amit éppen könyvtárnak hívnak. Tehát amikor a könyvtár arról beszél, hogy digitalizál, azt nem a maga, hanem az olvasói nevében teszi! A kiadóknak mindig is rossz üzlet volt a könyvtár, de hosszú távon nem fogja tudni senki sem megakadályozni, sem technikailag, sem társadalmilag, hogy emberek összeálljanak, és közösen vegyenek valamit, vagy legalábbis egy platformot hozzanak létre adott dologhoz való hozzáféréshez. Ezt szerencsére nem mint könyvtáros kell mondjam, hanem inkább mint olvasó, és ez nagyon nagy megelégedettséggel tölt el.

Észre kell venni, hogy ha könyvtárosként tárgyalok a kiadókkal vagy a minisztériummal, önkormányzattal, akkor azt nem egy nyomorult állami intézmény nevében teszem, hanem az olvasóiméban. Ha ezt hitelesen és megfelelő intenzitással tudom kommunikálni, akkor sikert lehet elérni vele. De ehhez valódi hitelesség kell, nem csak egy gagyi portál vagy a huszonötödik konferencia (már bocsánat, ez konkrétan senki ellen nem szólt, csak úgy általánosságban jegyzem meg).

Mi kell a tárgyaláshoz?

Először is: alap. Ha feltételesen beszélgetünk arról, hogy majd ki, hogyan fog viselkedni egy új területen, akkor nem lesz sosem vége, mert mindig lesz új és új elvi szempont. Ráadásul a tökölődés kitűnő alkalmat nyújt arra az olvasóknak, hogy elunják a várást, és megcsinálják maguknak a tutit – ez nem rossz dolog, de a saját bénaságunkonk nem bizonyítunk vele semmit.

Digitalizált anyag kell. Sok. Ha sutyiban kell megcsinálni, csináljuk sutyiban, de csináljuk. Ha nincsen mögöttem mit képviseljek, akkor nem vesz senki sem komolyan, és ez el sem várható.

De ha már itt tartunk, akkor összefogás és képviselet kell. Eleve a könyvtár is az, persze, olvasók összefogása és képviselete, de kell egy olyan tekintélyes intézmény, amelyik be meri vállalni, hogy igen, digitalizáltam, amit láttam, most van több terrányi cuccom, mond, mit tudsz te mutatni. Egy kis, pár tízezres könyvtárat újfent sosem fognak komolyan venni, ugyanígy egy olyan “szakmai” szervezetet sem, amelyiknek prominens tagjai nem tudják a különbséget xdocx és rtf között, vagy hogy az RSS-t azt eszik-e vagy isszák. Ez igazánól szakmától független, de ilyen problémakörhöz érve kéne lenni annyi rugalmasság egy ilyen szervezetben, hogy tudjon olyan szakértőket delegálni a vezetésbe, akik tudják ezt menedzselni (nagyon jó példa a volt gimnáziumom esete: az 1996-os nagy felújításhoz azt a szerzetes atyát nevezték ki igazgatónak, aki profin le tudta vezetni, és nem várták meg azt, hogy a munkások szétlopják a sulit – egyébként hozzá köthető a bencés pincészet és minden más sikeres üzleti vállalkozás a Pannonhalmi Bencés Apátságban).

Mit kell elérni a tárgyaláson?

Elsősorban persze egy olyan kompromisszumot, ahol egyetlen nyertes van, aki csak kívülről figyel: az olvasó. Itt sajnos nem nyerhet két fél, így olyan környezetet kell kialakítani, ami annak jó, aki az egész rendszert működteti, és bízni abban, hogy megfelelő szintű szolgáltatással túl lehet élni.

Ehhez teljesen egyértelműen egy út vezet: létre kell hozni egy magyar Amazont, amelyhez az infrastruktúrát a könyvtárak (végülis: állambácsi) adja, a tartalmat meg a gyártók.

Lehet pfújolni a modellre, de én hiszek benne, hogy az állam tud(na) jó gazda is lenni, és nem eleve rossz, amit csinál. Ez mindig csak attól függ, hogy az éppen az adott munkát végző szakemberek mennyire alkalmasak, motiváltak, széles látókörűek stb. A kontraszelekció persze nem tesz jót, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jót csinálni (politikai pártállástól függetlenül: jelenleg egyik félen sincsen olyan ismert politikus, amelyiktől elhinném, hogy hitelesen és jót akar és tud csinálni – úgyhogy senki ne jöjjön a Fidesz/MSZP/Jobbik/LMP/SZDSZ kultúrarombolásával, mindegyik társaság pont eleget tett).

Erre vonatkozóan elég konkrét elképzeléseim vannak, és a jó hír, hogy egyáltalán nem reménytelen – meglátjuk, mi lesz belőle.

Tehát mit csináljunk?

Digitalizáljunk. Szkenneljünk. Mindent. Aztán a többit meglátjuk. De csak utána.

Az meg hogy nincsen egy közös adatbázis erről az egészről, kész röhej. Egy Google táblázatot kéne csak nyitni hozzá, ha már egyszer nem bírunk közös OPAC-ot építeni, és kész. De ha valaki ráér, igazán csinálhatna rá valami basic PHP/MYSQL cuccot, aztán egyszer csak marad pár millió valamelyik TÁMOP-ból erre is, ha már befejeztük ezeknek a csodálatos portáloknak a fejlesztését.

Kép forrása: Flavorwire

Használhatóság

Amikor arról beszéltem, hogy nem feltétlenül a kedvesügyfél az úr, akkor abban expliciten is benne volt, hogy mennyire, de mennyire fontos az a környezet, ahova beesik az a kedvesügyfél. Ha eleve olyan környezetbe rakjuk be, ahol nehéz finnyáskodó fogást találni, akkor sokkal kevesebb panasz, lepattanó keresés, kérés fog hozzánk eljutni, sokkal több mindent fog a felhasználó magától, jókedvűen megcsinálni.

Ennek kapcsán örültem meg Rung András előadásának, amit nagyon sajnálok, hogy nem hallgathattam végig a webbankok használhatóságáról. Nem is csak azért, mert magam is állandóan szenvedek a CIB webbankjával (szeretem, de mindig van egy de), hanem mert pont ez a szemlélet kell(ene) akár egy IKR, akár bármilyen más ügyfélszolgálati rendszer megvalósítása esetén.

Két szempontból lehetne a legjobban újragondolni ezeket az alkalmazásokat. Az egyik a tárolt adatok kinyerhetősége, magyarán eleve úgy alkotni meg az adatbázis struktúráját, hogy ne kínszenvedés legyen valami értelmes kimutatást összerakni belőle, a másik pedig ennek az adatoknak az újrahasznosíthatósága, tehát hogy a rendszerben zajló munkákat segítsék ezek a kinyert információk. Olyasmire gondolok, mint a kölcsönzések, megtekintések követése, toplisták, ajánlások készítése, előre definiált érdeklődési körök alapján történő automatikus tájékoztatás, illetve a külső adatbázisokkal való összekapcsolhatóság.

Igazából egyik sem egy nagyon új dolog, sőt, már magam is sokszor leírtam ezeket. De érdemes mégis újra és újra elmondani, mert óriási a tudatlanság ezzel kapcsolatban. Itt, a munkahelyemen most eveztünk be egy új ügyintéző rendszert, amely rengeteg sebtől vérzik, de azért valamennyire igyekszünk a sínen maradni. Ennek egyik fontos állomása az ergonómiai fejlesztés, ami igen csak gyenge pontja az egész történetnek. Mikor már túl voltunk egy pár körön, elvégeztettünk egy ergonómiai elemzést is, fél szóval említettem meg a felhasználói élményt, mire a környezetből valaki benyögött egy olyat, hogy jó, hát akkor majd figyelje a rendszer, hogy férfi vagy nő-e a bejelentkező, és majd attól függően egy virágcsokor vagy egy csinos hölgy jelenik meg a képernyőn.

És ez sajnos az átlag tudás erről, ugyanakkor pl. senki sem vonja kétségbe, hogy egy autó vagy kávéfőző tervezésekor fontos szempont a használhatóság. Éppen ezért szerintem érdemes lenne az MKE-nek egy olyasmi kampányon elgondolkodnia, hogy “Használható könyvtári honlap” vagy “Használható IKR”, ami mintegy minsőítő rendszerként is működhetne. Ehhez végső soron egy lelkes szakértő közreműködésével készített ajánlássorra, és az arra épített tesztre van szükség (persze mindkettőt folyamatosan frissítve az aktuális követelmények alapján), aztán szinte önműködővé is válhat a dolog.

Mit tehet a könyvtár a környezetért?

A bejegyzés az elmaradt múlt szerdai szeminárium vázlata. Próbáltam nem annyira pontokra szedni, és kicsit gördülékenyebbé tenni, de így is rengeteg minden kimaradt, ami szóban elhangzott volna. Így inkább gondolatébresztőnek szánom.

1. Szelektív gyűjtőpontok létrehozása

A használt elemek, háztartási kisgépek, izzók gyűjtése nem kíván túl sok helyet, és energiát, de nagyon sok lehetőséget kínál. Erősítheti a könyvtár szerepét, akár önálló intézményről van szó, akár egy szervezet egyik részéről. Saját tapasztalatom, hogy a könyvtár motiváló lehet egy nagyobb intézmény részeként a szelektív hulladékgyűjtés terén. Elég első körben csak a használt elemeket és izzókat összegyűjteni, aztán szépen lassan lehet bővíteni a gyűjtőkört, illetve rávenni a vezetőséget a szelekció elterjesztésére.

2. Energiatakarékos világítás és fűtés

Hála a különböző pályázatoknak, sok könyvtár újul meg vagy épül fel még mostanában is. Ezeknél persze fontos volt mindig is az energiatakarékosság, de manapság a legtöbb alternatív technológia szinte ugyanolyan áron hozzáférhető, mint a hagyományos. Nem kell pl. sokat matekozni, hogy egy LED-es világítás már akár egy-két év alatt megtérülhet, de akár egy mini biomassza-erőmű is sokat segíthet a fűtési költségeken. Furcsa, de nem sokat olvasni olyan könyvtári ajánlást vagy könyvtárépítészeti dolgozatot, ami kifejezetten ezzel a területtel foglalkozna.

3. Újrahasznosítás

Nagyon sok olyan hulladék kelektkezik a könyvtárakban és környékükön, amit újra lehet valamilyen formában hasznosítani. A legegyszerűbb pl. brikettálni a papírszemetet, de nem feltétlenül kell ilyesmire gondolni. A könyvtári hálózat nagyszerű lehetőséget teremt arra, hogy olyan megunt, lecserélt, elavult informatikai és egyéb eszközöket közvetítsen, ami a társadalom egy részének már nem kell, de nagyon is jó szolgálatot tehet máshol még. Így pl. lehet gyűjteni számítógépeket, mobiltelefonokat, könyveket, szemüvegeket, monitorokat, játékokat stb. Ezeket aztán a megfelelő csatornák felhasználásával célzottan a rászorulóknak lehet eljuttatni, és a könyvtárakban még bőven van annyi bizalma a társadalomnak, hogy ezzel megpróbálkozzunk.

4. Javítás

Egyre terjednek a különféle javító klubok, ahol érdeklődők, unatkozók, közösségi életre vágyók együtt javíthatják az elromlott gépeket, eszközöket. Az egyik ilyen kezdeményezés a Repair Café, aminek mintájára bárki hozhat létre ilyen közösséget, így nem csak a környezetvédelemért tehet a könyvtár, de közösséget és imázst is építhet.

5. Tanfolyamok

Akár az energiatudatosság, akár a szelektív hulladékgyűjtés, akár az újrahasznosítás területén indíthat a könyvtár képzéseket és tanfolyamokat, amelyeken akár az oktatás mellett fórumok keretében is megbeszélhetik a helyi közösség ilyen jellegű problémáit. Több könyvtár is indít ilyen zöld programokat, de létezik olyan digitális könyvtár is, amely csak az energiahatékonysággal és a megújuló energiaforrásokkal foglalkozik.

Tényleg a felhasználó az úr?

Közhelyszámba menő kijelentés, hogy a vevőnek mindig igaza van. Könyvtárban ezt úgy lehetne lefordítani, hogy az olvasó/felhasználó kívánságát minden esetben, természetesen a lehetőségeknek megfelelően teljesíteni kell. De biztosan így van ez?

Saját tapasztalatom a munkahelyemen, hogy rengeteg speciális kérés esik be még egy szimpla szakkönyvtárhoz is. Nem feltétlenül nehéz, de sok esetben rengeteg fölösleges körrel járó, monoton, unalmas dolog. Akár szkennelés, akár dokumentumok egyenkénti és külön-külön küldése, akár egy millió tételes dokumentumlista összeállítása és elküldése.

A könyvtáros is ember, és legszívesebben sokszor elhajtaná az ilyen kéréseket, a “tudod, kivel szórakozzál”, valamint az “elmész te a búsba” kifejezések különböző variációival. Sok esetben ez sajnos valóban meg is történik, és aztán ez persze nem segít a társadalom könyvtárosképén sem, de a szakma jövőjének sem (irány az alacsonyabb ellenállás ugye, és ha ez az internet, akkor van a bukta).

De ha jobban a mélyére nézünk az ilyen kérések megválaszolásának, akkor igazából nagyon egyszerű a megoldás, ugyanis az esetek 99%-ban a rendelkezésre álló eszközök nem megfelelő volta okozza ezt a feszültséget. Főleg a könyvtári szoftverek fejlesztése már régen eltért attól az irányvonaltól, hogy a felhasználó igényeit szolgálja ki, sokkal inkább a mindenféle elvont, lehetetlen könyvtáros szabványoknak akarnak megfelelni – ami aztán persze sokszor a teljes csődhöz vezet.

Egy olyan szoftveres környezet, ahol minden arra van kihegyezve, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban eljuthasson a kérdezőhöz az információ – várjunk csak, ilyent már láttunk, és Google-nak hívták. Vagy Yahoo-nak.

Az egyik fő probléma a digitális-papír konverzió. A kérdések döntő többsége már elektronikusan érkezik, és talán még nagyobb hányad igényli a digitális választ. Ez pedig azt jelenti, hogy a könyvtár alapvetően papír adathordozón tárolt információt valamilyen (jellemzően baromi kényelmetlen) módszerrel át kell vinni számítógépre. Erre ugyanis sem rendes célhardverünk (könyv- és dokumentumszkenner), sem pedig szoftverünk (OCR, tisztességes adatbázis) nincsen. Nem azt mondom,hogy feltétlenül digitálisan kell mindennek meglennie, de a papír-elektronika konverziónak a lehető legegyszerűbb folyamatra kell redukálódnia. Ehhez pl. nem ártana valami minimális jógyakorlat-gyűjtemény (bár azért tényleg nem kell hozzá tenger ész, hogy szinte bármilyen környezetben néhány órás gondolkodással és tervezéssel építsünk egy ilyen modellt magunknak).

A másik hatalmas gond a rendelkezésre álló szoftverek és (hazai fejlesztésű) adatbázisok hihetetlen kommunikációképtelensége. Ahány cég, annyi féle megoldás, de egyhez mintha mindenki konzekvensen tartaná magát: a rendszerből a lehető legfájdalmasabb legyen az információk kinyerése. Ilyen vágólap, olyan képernyőmentés, amolyan PDF-nyomtatás. Ha ilyen alaposan megtervezett környezetben kéne pl. a heti bevásárlásunkat intézni, nagyjából egy hónap alatt őrülne meg az egész társadalom. (Bár talán valaki tud kivételt mondani, örömmel várom…) Az első ponthoz képest kicsit bonyolultabb megoldást látok, de sokkal nagyszabásúbb lehetne az eredmény.

Ez az egységes könyvtári információszogáltatási platform megteremtése. Hatalmas lehetősége lenne a könyvtáraknak a kismillió digitális hozzáférési forma egységes felület alá hozása, amely mindenki számára biztosíthatja a könnyű és egyszerű információkeresést és -fogyasztást. Lényegileg egy tartalom-váz, amin az egyes kiadók, szolgáltatók, kereskedelmi cégek megjelenhetnek a saját tartalmaikkal és szolgáltatásaikkal. És ha ez egyszer létrejött, akkor már csak tényleg az emberi lustaság és butaság állhat útjába a felhasználói igények kielégítésének.

Ha jól belegondolunk, ez szinte teljesen megfelelhet a hagyományos könyvtári szerepnek és képnek…

Picture by verticalpharmacy

Vége

Kedves olvasóim, klogos kollégák. Már sokszor volt olyan, hogy abba akartam hagyni, aztán mindig sikerült valahogy tovább lendülni. Mindig megvolt az az akarás, hogy meg tudom csinálni, a klog olyan dolog, amit érdemes csinálni. Néha felhúztam magam, akkor mérges voltam, aztán lenyugodtam, és dolgoztam tovább. Most már nincs ez sem, és ezt a bejegyzést is azért írom, hogy becsülettel tudjam lezárni az egészet. Nem okokat és felelősöket keresek, hanem összeszedem pontról pontra, hogy miért is nem működik az egész.

  1. Maga a klog (illetve először az élet és könyvtár) egy hallgatói projektmunkából kiinduló történet volt. Már rég nem vagyok egyetemi hallgató, és bár éppen visszatérőben vagyok az iskolapadhoz, annyi minden megváltozott, hogy képtelen vagyok azt a könnyed, személyes és egykor igencsak pörgő szakmai blogot írni, amit eddig. Napi 8+ órákat dolgozok most már én is, tanítok, és egyre több felelősséget vállalok be. Előbb utóbb meg kell húzni a határt, és akkor kezdenek potyogni a dolgok kifelé.
  2. Szakmailag nem érzem értelmét. Nem fejlődünk, illetve ami átmegy még tartalom, az nem visz előre. Szakmailag, úgy értem. Nem tanulok már belőle, más meg még kevesebbet, a tartalmakat meg úgyis megőrzi a web.
  3. Nem jött létre ütős csapat. Biztos születési rendellenesség, de szeretek csapatban gondolkodni. Szeretném közösségben érezni magamat (talán azért is, mert egyébként is nagyon soknak voltam és vagyok tagja, ahonnan rengeteg hasznos és jó dolgot kaptam), jó lenne együtt dolgozni, elérni célokat. Ez még kicsit sem működik, sőt, nagy fájdalmamra pont a leghúzósabb arcok maradtak szépen lassan el. A legteljesebb mértékben meg tudom érteni őket persze, és én is pont azt csinálom (csak utolsóként már a villanyt is leoltom), csak hát ettől függetlenül volt egy kis rossz érzés bennem. A dolog totális csődjeként pedig a tábort érzem.
  4. A totális közöny. Amikor meglobogtattam, hogy nem megy a szekér, ahogy kéne, csak a kétségbeesett kiabálást és számonkérést kaptam, segítséget még egy kanyit sem. A legutolsó közös összedobás még az Andrisos korszakban volt, amikor összekalapoztunk a szerverre némi pénzmagot. Nem is pénzre vágyom, abból hál’Istennek épp nem kell, de valamifajta támogatásra azért számítottam volna. (Ezzel együtt köszönöm a maileket, jól estek, de ettől még ott vagyok, ahol.) Ugyailyen közöny volt a szakma részéről is: Isten ments, hogy akár hátbaveregetést kapjak érte, de ha akár az MKE vagy IKSZ magáénak érezte volna egy icipicit, akkor máris sokkal jobban ment volna minden. Ez sajnos vonatkozik az összes könyvtárszakmai szervezet vezetőjére: szánalmasnak tartom, hogy egy egyetemistának kellett kitalálnia és megcsinálnia az egészet, és ugyanannak az embernek be is zárnia a boltot. Ez nem is szakmai, hanem emberi szinten nemjó. És akkor név nélkül hadd említsek meg mindenkit, aki megemlítendő. Köszönöm nekik.

És akkor a végén, a teljesség igénye nélkül soroljuk fel azokat, akik döntéseikkel, támogatásukkal, munkájukkal régen vagy most, de nagyon sokat segítettek:

  • a kezdő csapat: Paszternák Ádám és Darvas Tóth Péter,
  • akik hamarosan csatlakoztak, és pótolhatatlanul járultak hozzá a színvonalhoz: HSD, Wildgica, Németh Márton, Bondor Erika, Koroknai Sanyi, Polcológia, Imecs Ági, Nagy Niki…,
  • akik technikailag segítettek nagyon sok mindenben: Kardos Andris, Bártházi András, Varsányi Martina,
  • azok a kollégák, akik óriási lelkesedéssel kitűnő könyvtári honlapot hoztak össze: Zsoldos Marianna, a könyvtárostanárok (Bondor Erika és Oros Sanyi),
  • és azok, akiket meg kellett volna említenem, de kimaradtak.

Köszönöm nektek!

A klog.hu webhely 2013. január 1-jén szűnik meg. Addig még lehet folytatni a blogokat, menteni, költözni. Valamiféle kirakat-archívum megmarad, porosodik majd szépen, aki óhajtja leszedem onnan is, de maradjon mementónak. Aztán lekapcs.

Érdeklődés hiányában

A tervezett nyári tábor érdeklődés hiányában elmarad. Sajnos.

Nyilván nem volt jó a kommunikáció (bár hogy micsoda hőbörgés tud menni, ha egy fél szó nem tetszik a tisztelt honfitársaimnak…), de valahol mégiscsak kórkép erről az egész társaságról.

A gratulációkat tényleg hálásan köszönöm, csak hát azzal sokra nem mentem… Csalódás ez, nagyon sok szinten és módon.

Őszintén szólva örülök, hogy többé nem vagyok hivatalosan könyvtáros. Eljött az a pont, amikor már csak az érdekel, hogy meglegyen a doktorim, aztán meglátjuk mit hoz a jövő – könyvtárban vagy nem, valószínűleg nem ettől fogom magam jól vagy rosszul érezni. Egyelőre folytatom a tanítást, mert az jó, folytatom a könyvtáram fejlesztését, mert az is jó. Közben meg kezdem megértni a MANDA és a hasonló kezdeményezések pályán kívüliségét: ha valamit csinálni akarsz, azt nem ebben a szakmai környezetben fogod. Ezzel együtt igazából a klogot is lehúzhatnám a WC-n, nagyon lejtmenetben vagyunk, és értelme sincsen sok.

Meglátjuk.

Valami más

Már el nem tudom mondani, mi vezetett ehhez az ötlethez. Egyrészt nyilván a FITT felbomlása és az utána következő semmi bosszantott fel (és az, hogy be kellett lássam, ez a semmi rajtam is jócskán múlt), másrészt már régóta szeretnék valami történést, amihez mintát is találtam a TED-ben és egy olyan angliai rendezvénysorozatban, aminek a neve a világért sem jut az eszembe, harmadrészt pedig olyan körülmények adottak, amiket kár lenne parlagon heverni. Az utolsó érv pedig az, hogy jó lenne valami más. Végső soron az MKE Vándorgyűlés és a Networkshop sem rossz, de egyik sem az, amit úgy igazán élveznék – az egyikhez túl fiatal és szűk érdeklődési körű vagyok, a másikhoz pedig buta. Így maradt az, hogy ki kell találni valami mást.

Ez a más pedig a Klog Nyári Egyetem lesz, amit augusztus végére (22-26.) szervezünk. Ennek a lényege, hogy egy fél hetet (szerdától vasárnapig) töltünk el egy Isten háta mögötti pincészetben, ahol délelőttönként színvonalas előadások, délután pedig közös munka és társadalmi élet folyik. Szakmai vonalon a cél az, hogy az elhangzott előadásokból összeálljon egy jól hasznosítható e-kézikönyv (l. ALA TechSource könyvek) az előadások és a délutáni kiscsoportos workshopok folyamán, az emberin pedig egyrészt a jó hangulatú és minőségű időtöltés és ismerkedés, másrészt pedig az egyetemistáknak is megadni az esélyt a szakmai kapcsolatok kialakítására.

Első körben nem mertem nagy témának nekiugrani (de ötlet van), így a mostanában (joggal) hypeolt fogalmakra, a SEO-ra, a webanalitikára, a usabilityre és a projektmenedzsmentre építjük fel a tábort. Ehhez sikerült olyan előadókat találni, akik garanciát jelentenek arra, hogy csak rajtunk fog múlni, milyen minőségű anyagot tudunk létrehozni a kézikönyvhöz.

A 20 fő között szeretnénk 3 diákot is meghívni, akiknek a részvétel teljesen ingyenes lesz. Számukra egy rövid írásmű lesz a beugró, amelyet szintén a regisztrációs oldalon lehet beadni.

Jelentkezni augusztus 1-ig lehet a részvteli díj befizetésével. A helyeket érkezési sorrendben töltjük fel, így csak augusztus 10-ig lehet lemondani a részvételt, utána már nem áll módunkban elfogadni.

Kérdésekkel, észrevételekkel itt, kommentben, emailben/gtalkon (daniel pötty takacs és gmail pötty com), twitteren, facebookon lehet nyugodtan keresni!