Előre menekülve (frissítve)

Olvasom, hogy Amerikában azt találták ki a kiadók, hogy az elektronikus könyvet kölcsönző könyvtár kapjon egy izmos tiltást X számú 26 kölcsönzés után. Hagyományos könyvekre lefordítva ez azt jelenti, hogy a Harry Pottert vegye meg újra a könyvtár, ha mondjuk ötvenen kikölcsönözték azt – és ugye egy elektronikus könyvet egyszerre többen is el tudnak vinni, ergo egy jobban menő orvosi tankönyvnél ez azt is jelentheti, hogy vizsgaidőszakban 5-10 percenként kb. 18 000 forintot fizethetünk a kiadónak. Nem rossz, ugye? Ugyanakkor kérik szépen az olvasók adatait is, hogy nehogy véletlenül átléphessék a földrajzi határokat szerzői jogilag, megtudhassák az olvasó viszonyát a könyvtárhoz stb.

Agyrém, bár a Kiss Gábor-féle, valóságtól elrugaszkodott alakok nyilván örömmel fogják üdvözölni ezt a gyakorlatot.

Mit tehetünk mi, mielőtt még beüt itthon is teljes erejével a digitális könyvkiadás? Hát pl. kezünkbe vesszük a könyvkiadás-üzletágat. Óriási potenciál van a könyvtári hálózatban, gyakorlatilag mindenkit elérhetünk az országban, aki terjesztésre érdemes tartalmat állít elő. Többségében közintézményekből áll ez a hálózat, tehát kevésbé vagyunk kitéve a piaci viszonyoknak, mint egy hagyományos könyvkiadó- és terjesztő. Jórészt bölcsész beállítottságú, az előítéletek alapján magas műveltséggel rendelkező szakemberek vagyunk, akik képesek a könyvkiadás mesterségére is, azaz képesek összeszervezni egy írót, egy tördelőt (ha ugyan nem tudnánk ezt mi is megtanulni, kedves Könyvtári Intézet, ugye indítasz megint ilyen tanfolyamot? megérné…), végül összelegózni egy ePub vagy akármilyen fájlt. A terjesztési hálózat ugye adott (ha egyáltalán kéne elektronikus könyvek esetén), a felhasználói tábor adott, a szakember-gárda adott. Egy srác nemrég nekiugrott egy ilyen projektnek, és működik. És higyjétek el a két szép szememnek, hogy ő nem ezerötszázan volt.

És ezzel nagyon sok legyet üthetnénk egy csapásra:

  • Bizonyíthatjuk a fenntartóknak, hogy igenis, van értelme és haszna könyvtárat működtetni.
  • Hozzá tudunk a saját erőnkből tenni a működésünkhöz, végre először a történelem folyamán. (Persze ha teljesen átlátszó a pénzek kezelése, mert ilyet nem gondolunk, de hátha ragad valakinek a keze, és nem egészen becsületes módon szeretne túlélni. Ugye. De hát mi ilyenekről nem tudunk, nem-nem, nekünk van etikai kódexünk (PDF) is, nyilván betartjuk, ugye.)
  • Nem lenne gondunk a digitális kiadványok jogaival, kezelhetné azt egy központi szerv, MKE, KI, nem fontos.
  • A technológiai fejlődésbe erősen beleszólhatnánk, olyan másolásvédelemet, szerzői jogi rendszert, eszközparkot alakíthatnánk ki, ami megfelel a könyvtári rendszernek (ráépülve a hálózatra, kihasználva a könyvtáros szakemberek mindenhol jelenlevőségét).
  • Csúnya szó a népművelés, de még azt is meg lehetne oldani vele, sokkal egyszerűbben, mint könyvtárbusszal (pedig az a menő, ugye).
  • Sokkal aktuálisabb, használhatóbb lehetne a könyvtár állománya, hiszen nem csak azt ússzuk meg, hogy kínkeservvel válasszuk ki azt a pár kötetet, amire fussa, hanem eleve tudjuk befolyásolni, hogy mi jelenjék meg (ld. népművelés, porosodás).
  • Olyan brandet lehetne fölépíteni, hogy három nyelven zenélne, ezt nem is részletezném, színvakoknak minek mesélni a pirosról.

Nincs még késő, de nagyon éppen hogy. Kedves Sajó Andrea, Fodor Péter, Bakos Klára, Bartos Éva (a teljesség igénye nélkül, itt jöhetne még az összes könyvtárigazgató és könyvtári/könyvtáros szervezet vezetője), meddig kell még várni egy előre mutató döntésre? Miért nem valósítjuk meg az ingyenes, de sok munkát igénylő ötleteket, amiknek még értelmük is lenne?

Az egész bejegyzés meg főleg azért is kapta az aktualitását, mert (egyébként rendkívül jellemző módon) egyszerre rendeltem egy Kindle-t (végre) és egy (teljesen hagyományos, papír) könyvtári szakkönyvet a kedvenc webkönyvesboltomból. És az a szomorú, hogy egyiknek sincs túl sok köze a magyar valósághoz: se a könyvolvasónak, se a digitális könyveknek úgy általában, se a használható webes könyvesboltnak, ami egész Európában ingyen küld, se a korszerű tudást tartalmazó libtech-könyvnek. Ennyi.

Frissítés:

Forró a téma nagyon, születnek az újabb és újabb bejegyzések, szerintem nem lesz olyan szereplője az amerikai liblogoszférának, aki ne mondaná el a véleményét. Akit érdekel, Sarah feltette a Librarian In Blackre, PDF-ben lehet tölteni. Figyeljük a különbségeket: van véleményük, le is írják nyilvánosan, és felhívnak mindenkit, a kiadókat is beleértve, hogy nem fogadják el ezt a megoldást.

További írások

Újdonságok a WordPress 3.1-ben

Mindent összevetve ezzel is közelebb került ahhoz a WordPress, hogy alkalmas legyen a teljes körű könyvtári használatra.

Tegnap este megjött az egyik kedvenc levelem, amiben Matt arról értesít, hogy megjelent a WordPress új, 3.1-es kiadása. Ez pár apró frissítést tartalmaz csak, mégis sokkal szerethetőbbé vált ezáltal is a kedvenc CMS-em.

frissitesAz egyik leglátványosabb változtatás az új admin-bar, ami vagy tetszik valakinek, vagy nem (már meg is jelent az első cikk, hogy hogyan lehet eltüntetni). Ezen a sávon kapott helyet az új tartalmak létrehozása, meglévők kezelése, tehát kb. ugyanaz, mint amit a WordPress.com-on már meg lehetett szokni.

Frissítés: a legegyszerűbben a profiloldalon lehet ki- és bekapcsolni az admin-bart, ahol a megjelenést lehet korlátozni csak a front- vagy csak a back-endre (nyilvános- és adminfelületek).

A következő újdonság a belső linkelés, tehát ha egy linket szúrok be, akkor nem csak tetszőleges URL-t adhatok meg, de egyből válogathatok a régebbi tartalmaim közül is.

Óriási királyság a Post Formats (bejegyzés formátumok), aminek segítségével a saját tartalomtípusok definiálása és használata jóval egyszerűbbé válik. Az, aki a 3.0 megjelenése óta küszködik a millió megoldással, az biztos nagyon fogja tudni értékelni. Ugyancsak ennek jegyében módosították a lekérdezések függvényeit is, így nem kell fejen állni ahhoz, hogy a saját bejegyzéstípusokat valahogy megjelenítsük az oldalunkon.

A legeslegkiválóbb dolog a hálózati adminisztráció tisztességes megoldása. Eddig mintha nem tudtak volna ezzel mit csinálni, de végre megoldották, átlátható felületek, önálló dashboard, végre nem egy vegytiszta szívás, miközben abban sem lehetett biztos az ember, hogy az egész hálózatot, vagy csak a saját oldalát teszi tönkre. Végre.

Lehet végre rendezni a lista-jellegű oldalakat is (bejegyzések, oldalak, linkek), a bejegyzéseket pl. cím, szerző, közzététel dátuma szerint, növekvően és csökkenően is. Szűrni sajnos továbbra is csak dátum és kategória szerint lehet, de ez talán egyelőre elég is. A bulk edit (csoportos szerkesztés talán?) is javult, szebb lett.

Mindent összevetve ezzel is közelebb került ahhoz a WordPress, hogy alkalmas legyen a teljes körű könyvtári használatra. Az OPAC-ot eddig is ki tudta váltani, de nem kéne sok munka hozzá, hogy ennek segítségével valaki végre egy tisztességes IKR-t faragjon belőle. A Drupal már a spájzban van, jön fel a WordPress is, én meg örülök.

Az infografikának nevezett poszter pedig a wpmu.org-ról tölthető le különböző felbontásokban és formátumokban.

Egységben az erő

Amikor tavaly júniusban Székesfehérváron jártam az Egyházi Könyvtárak Egyesületének éves gyűlésén, még csak szó volt arról a portálról, amely egy egységes webes platformot kíván létrehozni az egyházi könyvtárak részéről. Emlékszünk a leckére? Közös katalógus, információs felület, bemutatás, interakció stb. TÁMOP, hány millió is volt? Sok, ugye. Ilyen modul, olyan kiegészítő, ilyen egyeztetés, olyan program.

Van egy rossz hírem: az egy dolog, hogy egy kvázi külsős hőbörög arról, hogy mekkora hülyeség az egész úgy, ahogy van, de amikor egy “szimpla” NKA-támogatásból csinálnak egy olyan csilivili portált, amilyenről általában csak azért nem álmodoznak a könyvtárosok, mert nem tudják, hogy lehet ilyet, akkor az gáz. No nem nekem, hanem azoknak, akik majd be akarják bizonyítani, hogy jól költötték el azt a pénzt. És ennyivel nem lesz egyszerű elszámolni.

Szóval az Unitas a hat magyar történelmi egyház 20+ könyvtárának Drupal alapú információs portálja (figyeljétek meg a polkorrekt fejlécet, ahol az egyházak logói folyamatosan rotálódnak randomban), ahol Bodza-alapú közös katalógus (lehet, hogy mégis miből lesz a cserebogár? – nagyon jól néz ki a katalógus) és mindenféle egyéb csemege várja a tisztelt olvasót és könyvtárost.

Amit én nagyon hiányolok, azok az RSS hírcsatorna a hírekre és a katalógusra (amit pedig nem lehet már bonyolult aktiválni), az erre alapuló hírlevelet, a református és az unitárius híreket, egy rendes fórumot, egy YouVersion-hoz hasonló Biblia-(fel/át/meg)olvasó appot (vannak alapok hozzá), integrációt a már létező eszközökkel (Firefox kereső kiterjesztés, Zotero, Delicious, Wikipédia stb.) meg egy fejlesztői blogot. Ja, meg persze hogy költöztessék át az egész egyesületi oldalt az új portálra. Sokkal jobb lenne.

Tanulság: néha éppen a legkonzervatívabbnak tartott társaság tudja a legjobban lelépni a többit, továbbá, hogy meglátjuk, hogy még mi lesz ebből. Remélem, valami nagyon jó dolog. Bigup.

WordPress, mint CRM

Anno Niki írt egy hosszú és alapos szakdolgozatot a CRM-ről, amit szerintem egyébként azóta úgy, ahogy van, ki is kukáztak, legalábbis nem olvastam még szaklapban, hogy mennyire sikeresen futtatták fel az ügyfélkapcsolatokat a könyvtárak ennek a módszernek a segítségével. Nyilván a pénz, meg az idő, meg a kifogás.

Erről a listáról lehet ezennel legalább kettőt kihúzni, ugyanis egy Bill Erickson nevű srác kicsit megdolgozta a TwentyTen témát, amely jelenleg minden #WordPress telepítés alapértelmezettje, és készített belőle egy ügyfél-kezelő rendszert. Ugye volt egyszer arról szó, hogy mennyi mindenre lehet használni ezt a tartalomkezelő rendszert, nos azóta kb. hatványozódott a lista, de mostantól ez is rajta van stabilan.

A telepítése kicsit meg van csavarva, de nem bonyolult…

Kezdésnek annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy mivel rengetegen készítettek saját elképzelést az eredeti témából, ezért kitalálták a Child Theme-rendszert, ami kb. azt jelenti, hogy van egy sablon, ami mellé kerül egy másolat (ez lesz a gyerek, a child), amely csak a változtatott fájlokat tartalmazza, és a rendszer az alap témából a módosított elemekkel építi fel a megjelenést. Ez pedig azért zseniális, mert egy rendszer/téma frissítésekor, amikor felülíródnak az eredeti fájlok, a módosítások megmaradnak, és működnek tovább.

…ugyanis a téma letöltése után fel kell másolni a témák mappájába (wp-content/themes/), de közben arra kell figyelni, hogy ne legyen letörölve a #TwentyTen téma, mivel anélkül nem fog működni. És hát nagyjából ennyi is.

Kedves könyvtárosok, irány egy évi pár ezer forintos tárhely, a WordPress magyar oldala, végül a TwentyTen #CRM, és lehet élvezni az új rendszert.

forrás: WP Candy

Gondolatok a magyar könyvtári folyóiratokról

Figyelem, a következő bejegyzés alkalmas lehet arra, hogy megbántsak valakit vele, ezért előre le szeretném szögezni, hogy ez csak egy jegyzet, gondolatmenet, aminek a célja a vita, nem pedig a sértés. Köszönöm.

Sokszor és sokat hangoztatott véleményem az, hogy nem méltó az az állapot, amiben a magyar könyvtári és információ-technológiai szaksajtó van, legalábbis így kívülről-alulról nézve (ez több szempontból is képzavar, kommentben lehet fejtegetni). Nem feltétlenül tartalmilag, bár újabb elvárások nyilván mindig vannak, hanem inkább technikailag, amiba nagyon sok minden belejátszik. A szekált folyóiratok most a KKK, Könyvtári Levelező/Lap, a Könyvtári Figyelő és a TMT, a KIT pedig kimaradt (szigorú vagyok, de igazságtalan), mivel eleve egy online entitásról beszélünk, másrészt pedig az inkább szemléz, tehát nem annyira elsődleges infókat közöl. Végül pedig, ha Gábornak jelzek valami technikai kifogást, akkor megoldják, de pl. a TMT-nél csak addig jutottunk el, hogy gőzük sincsen, kinél is van fizikailag az archívum (FTP-hozzáférése). Marad a wget, már ha begyűjtök előbb megfelelő mennyiségű nyugtatót (egyébként pont erről már morogtam egyet – kb. 3 éve).

  1. A mennyiség. Értem én, hogy (majdnem) minden szervezetnek van annyi önérzete, hogy kell neki egy lap, de ha kicsit mögéje próbálunk látni a dolgoknak, akkor világos, hogy jórészt egy forrásból (OKM NEFMI, NKA, pár ezer könyvtáros stb.) táplálkoznak ezek a lapok, magyarán egymásnak (is) nehezítik meg a működést. Ha fele ennyi lap lenne, pont kétszer annyi jutna mindegyiknek (a mesében, mint tudjuk, de idealizálom a helyzetet).
  2. A tartalom. Tudom, hogy nem az IT körül forog a világ, de sajnos mégis, legalábbis errefelé. Ha összehasonlítom az amerikai és a magyar lapokat, akkor elég szembetűnő, hogy mekkora különbségek vannak. Persze ez lehet a szakértelem hiánya is, de ezen lehet szerintem még a legkönnyebben segíteni (most inkább ne itt és most, hogy hogyan).
  3. A forma. Az van most, hogy a kemény borító és a kapcsos tűzés a maximum, ami kijön a büdzséből és a tartalomból. Nem azt mondom, hogy a csilivili hiányzik, de mennyivel jobb érzés és vonzóbb egy színes, legalább 100 oldalas magazint a kezembe fogni, mint egy iskolai osztályújságot… (ez meredek volt tudom, sarkítok, hogy jobban lehessen érezni a különbséget).
  4. Az archívum. Nem tudom, hogy van-e kimutatható nyeresége abból bármelyik folyóiratnak (és főleg a TMT-nek), hogy fizetős archívuma van x hónapig, illetve, hogy a megnyitott archívumban sokszor csak válogatott cikkek szerepelnek. Mondom, nem tudom, de biztos megéri, ha ennyire ragaszkodnak hozzá. Ezenkívül pedig szerintem kriminális a KKK és a Könyvtári Figyelő archívuma (két helyre szétdobva mindkettő), a TMT-é meg egyszerűen használhatatlan a szkennelt fotók olvasásához szükséges kattingatások miatt.
  5. A honlap. A KKK és a Könyvtári Figyelő nemrég újult meg, valószínűleg egy forrásból, bigup annak az áldott embernek, aki WordPress-re pakolta rá őket, jó döntés volt. A Könyvtári Levelező/Lapét inkább nem minősíteném, és a TMT-é a leginkább olyan, amit az ember egy ’90-es évek beli folyóirattól elvárna (a nyitólapról azért linkelek egy olyan képet, amit én látok a monitoromról, természetesen eszembe sem jutna mobillal megnyitni). Az viszont közös, hogy valaminek mindenképpen hiányzonia kell az oldalról, ha más nem, akkor az előfizetési információk, esetleg a kapcsolat stb. Arról meg nem is beszélek, hogy a metaadatok kezelése végkép csapnivaló mindenütt, kedves Zoteroval felvértezett kollégáim, felejtsétek el, hogy ti pofonegyszerűen fogtok bibliográfiát csinálni.

Első nekifutásra ennyi. Tudom, lehet egymásra mutogatni, meg hogy nem is, de az a szörnyű helyzet, hogy igen. Ebből meg inkább előre kéne kimászni. Mindamellett meg nem győzöm mondani, hogy mennyire nagyra tartom ezekben a folyóiratokban lévő munkát, és éppen ezért szeretnék rajtuk segíteni (lassan több a magyarázkodás, mint a szöveg).

Ja, és hogy az egész csak annak kapcsán jutott az eszembe, hogy gyorsan összedobtam egy Google Custom Search Engine-t az inkriminált folyóiratokra, és közben sikerült mindezt megfogalmaznom. A kereső pedig ezentúl az MKE portálját erősíti, az Infotár keresők menüpontjában lehet megtalálni. Nagyon tuti lett ez az új CSE, állati jó fícsörökkel jött elő, így Ádám is visszakapta a játékát (most éppen nem megy aldomain-beállítási vckok miatt), meg a KataKerbe (dettó) is élet költözik.

…blogot is írnak.

Szerintem utoljára futok neki a témának, és ha legközelebb valaki megint ilyesmit fog mondani, csak a kezébe nyomok egy fecnire nyomtatott linket.

Pénteken megint szekcióalapítás zajlott, most kicsit más jellegű, mint három éve, de a cél így is eléggé izgalmas (is lehet akár). Sok jó dolog elhangzott, meg olyanok is, ami miatt kicsit aggódom, de ezek közül most csak egyet emelnék ki, és ez most inkább világnézeti kérdés lesz első körben, aztán meg talán más is. Nem emlékszem pontosan, mi volt a pontos fél mondat, de valami olyasmi zalán, hogy szép-szép, hogy egy könyvtár blogot ír, de remélhetőleg csinálunk valami fontosat is (nem így hangzott, de ez volt a lényege).

A legfontosabb tétel (és ezt nem győzöm hangsúlyozni, ha erről van szó): a blog nem tartalom, hanem forma. Ezt illetően nem csak a könyvtárosok, de gyakorlatilag az egész magyar közélet el van tévedve, nem is kicsit, legalábbis ez derült ki a médiatörvény körül hőbörgésekből. Forma. Azaz egy olyan tartalomközlő és -kezelő rendszer (CMS), ami a közlőnek és befogadónak is leegyszerűsíti a dolgát. Tehát a könyvtár nem blogol, hanem tartalmat közöl, és mivel a blog forma fekszik a legjobban ahhoz az információtípushoz, amit a könyvtár szolgáltat, ezért ezt használják a legtöbben. Ezt lehet RSS-ben, emailben behúzni, ezt lehet a legkönnyebben formázni, hozzászólni, bővíteni stb. A blog az egy eszköz, ami struktúráltan (adatbázisban) tárolt adathalmazt jelenít meg, bizonyos szempontoknak megfelelően (azaz dinamikusan): időrendi sorrendben oda vagy vissza, kategóriák, címkék szerint stb.

Ebből pedig sajnos az következik, hogyha a fenti véleményt képviseljük (és annak tudatában, amit itt leírtam), akkor azzal gyakorlatilag a felhasználókkal való kommunikációt becsüljük le. És ebben benne van az általános és a szaktájékoztatás, az állományinformációk szolgáltatása, a könyvtárközi szakmai információcsere, a továbbképzés, és úgy általában a könyvtár, mint intézményen kívüli világhoz fordulás. Nagyon szép elvek, hogy mi a felhasználó kandallója elé szeretnénk tenni az információt, de akkor közben nem kéne ilyeneket mondani.

Tehát a könyvtár nem blogol, hanem információt szolgáltat, ennek egyik formai megjelenése a blog, aminek pedig semmi köze az exhibicionizmushoz. Amíg ez nem megy át az “információtudománnyal foglalkozó szakembereknek,” addig valóban indokolt az az általános nézet, miszerint Mici a könyvtárakat a közeli pusztulás fenyegeti.

Nagyon felhúz és egyben letör mindig, amikor ilyen véleményeket hallok, ezért az indulatos hangvétel, de remélem, nem bántottam meg vele senkit.

Mire figyelj WordPress-témák beszerzésénél?

Bevallom, eddig én sem nagyon figyeltem erre, de részben a preferenciáim (jobban szeretem a minimalistább designt, ami nem annyira a kommersz kategória), részben a szerencsém miatt elkerültem a bajt. Mégpedig arról van szó, hogy ha csak belekeresünk a nagyvilágba (azaz Google-ba), hogy “free WordPress theme”, akkor olyan pofonzsákot nyitunk meg, amit ellenségeimnek sem. A WPMU.org utánajárt, hogy ennek a keresőkérdésnek az első 10 találatot adó oldalán található témák mennyire tűnnek jó választásnak, és előre lelövöm a poént: egyáltalán nem. Az ingyenes témákat gyűjtő oldalakon található sablonok többnyire (8/10) ártalmas, rejtett kódokat tartalmaznak, amik kicsit sem azt teszik, ami úgy általában a várt, hanem mindenféle linkeket hívnak be, álcáznak, és teszik törhetővé az oldalt. A maximális izgalom és rémület eléréséhez nem árt elolvasni az eredeti cikket, és aztán lehet csóválni a fejet, hogy ezek a mai fiatalok.

Kedves kollégáim, akiknek valaha is mondtam, hogy a WordPress az egy jó dolog! Ezt a véleményemet továbbra is maximálisan fenntartom, de nem árt tudni egyet s mást, vagy legalábbis tisztában lenni azzal, hogy mit jelent az Open Source: többek közt azt is, hogy ilyen csúnya trükkökkel (SEO-nak is hívják az egyik részét a szertartásnak, amit meg annyira szokás szeretni ugyebár) átverik az ember fiát/lányát, aztán lehet szidni a világot, hogy már megint mi történt.

De ahhoz, hogy ne velünk történjék mindez, és ne a mi kárunkon okuljon az egyetemi/városi/megyei könyvtár (nem kívánt törlendő), a következőket javaslom:

  1. Első sorban a készítő honlapjáról töltsük le az adott témát. Ez többek közt azzal az előnnyel is jár, hogy általában legalább valami minimális szintű dokumentációt is szoktak tartalmazni ezek az oldalak, ráadásul tüstént a legautentikusabb személyhez fordulhatunk probléma esetén.
  2. Másodsorban a WordPress.org témagalériájából, mert oda biztosan csakis “rendes” témák kerülnek fel (magyarán kezességet vállalnak értük a WordPress fejlesztői).
  3. Választhatunk olyan oldalt is forrásul, amelynek közössége, mérete talán garantálhatja a biztonságot, illetve amelyek olyan témákat tesznek közzé, amiket direkt az adott oldal olvasóinak készítettek (pl. Smashing Magazine, WP Candy stb.).
  4. Végül az is előfordulhat, hogy akad évi pár ezresünk (vagy ne adj Isten a könyvtárnak, de erre nem is merek gondolni), hogy előfizessünk egy olyan oldalra, ahonnan garantált minőségű, prémium témákat és plugineket tölthetünk le. Megéri, bizton állíthatom. Példát nem írok, mert nem kaptam érte pénzt, de nagyon sok ilyen van, biztos mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

Remélem, sikerül mindenkinek elkerülni a bajt, tehát csak óvatosan!