Kenyeres bejegyzés

Mint mindenki, én is nekiálltam újra a kenyérsütésnek a tavalyi karantén kezdetekor (egy kis divatos spéttel, természetesen). Nem volt ismeretlen eddig sem a műfaj, volt már kovászom is (amit 10 éve kaptam, és sikeresen ki is nyírtam fél év alatt), de valahogy nem kaptam rá sosem (ettől függetlenül szerettem mindig is sütni, de inkább kalácsféléket és élesztővel). Persze az sem segített a dolgon, hogy mint a BBQ-ból (és úgy általában mindenből) vallást sikerült csinálni, beavatottakkal, eretnekségekkel, ortodoxiával – ha az embernek van egy kis esze, messze kerüli az összes valami köré szerveződő Facebook-csoportot.

Rengeteget próbálkoztam mindenféle tuti receptek begyűjtésével, el is kezdtem jó párat, de igazából valahogy semmi sem úgy ment, mint az le van írva, a fotókon látható eredményt meg aztán végképp sosem sikerült elérni – a közösségi média elég csúnyán leszerepelt ismét (hogy aztán én is oda posztoljam az eredményeimet).

Ez alatt az egy év alatt aztán nekem is kialakult egy eljárás, ami könyvekből, baráti javaslatokból a Pékember workshopjából és nagy adag hanyagságból/lustaságból állt össze – nem vagyok rá különösebben büszke, de többen is kérdezték, így leírom, hátha valakinek használható.

Fontos: nem a tökéletesre törekszem, ha már jó, akkor az nekem elég (így is van mit rajta mindig javítani – főleg odafigyeléssel). Éppen ezért (egyelőre) nem foglalkozom a különböző specialitásokkal, különleges kenyerekkel – bőven elegendő nekem és a családnak a finom kovászos fehér kenyér, így sem eszünk túl sokat. (Majd ha eljön az ideje, biztosan kipróbálok még ezt-azt, de jelenleg semmi ingert nem érzek a további kísérletezésre.)

Hozzávalók

Emberek

Szerencsére amennyire én nem vagyok elhivatott, annyira remek emberek vannak a környezetemben. Teljesen random sorrendben: Móni, aki Dublin népét örvendezteti meg (pék)süteményeivel, Gábor, akivel állandó tapasztalatcserében és egymás inspirálásában vagyunk, és Gyúrós Jani, akinek a Pékember nevű műhelyében tanultak nagyon jó alapot adnak bárkinek.

Könyvek

Mert persze könyvek nélkül könyvtáros nem kezd neki semminek. Fő forrásom a Csipet kiadó és Limara, akik remek szakirodalmat adnak ki, sőt. A Kovásziskola második kötete már csak rendkívül érdekes, de számomra már tökéletesen használhatatlan, annyira belemegy a biológiai-kémiai részekbe. Az alapmű a Kovásziskola első kötete, ami remek táblázatokkal, időbeosztással stb. segíti a fakezű kezdőket.

Eszközök

Alapvetően kütyümániás vagyok, így nem nehéz meggyőzni egy-egy eszköz szükségességéről. Ezért aztán szépen gyűlnek, és iszonyatosan szerencsés vagyok, hogy egy-egy minőségi cucchoz mélyen áron alul vagy akár ingyen jutok hozzá. Hálás vagyok érte minden jóakarómnak.

A gép

Tavaly még egy MOL-os pontgyűjtésben vásárolt Sencor robotgéppel vágtam neki a kenyérkészítésnek, ami azzal a lendülettel adta fel (és így derült fény arra, hogy miért is nem érdemes “filléres” kategóriában – 20 ezer forint körül – venni robotgépet).

Hosszas kérdezősködés után sikerült egy új fogaskereket gyártatnom, amivel kitűnően működött tovább a masina, de a bizalom már nem volt meg. Novemberben viszont a Facebook egy teljesen valószínűtlen hirdetést sodort elém, így fillérekért tulajdonosává válhattam egy Ankarsrum gépnek és a hozzá tartozó teljes szettnek, ami szerelem volt első látásra (de még a sokadikra is).

Teljesen más a működési elve, mint a KitchenAid-típusú gépeknek, így aztán relatíve kis teljesítménnyel is (800W) hatalmas mennyiségeket tud feldolgozni. És még nézni is jó móka.

Sütő

Nem nagyon hittem benne sokáig, de amióta van, nagyon jó ötletnek tűnik a gőzölős sütő. Nem kötelező, teljesen jól lehet kenyeret sütni anélkül is, viszont vele meg könnyebb. Nem ragozom.

Edény/lap (amiben vagy amin sütök)

Próbáltam jénaival (vaslábosom pár héttel ezelőttig nem volt – a fedeles edény ugye a gőz miatt jó, így tud szépen megemelkedni a kenyér, mielőtt megkeményedik a héja), próbáltam tepsin, pizzakövön, de a legkényelmesebb eddig a gőzölős sütő és a vaslap (amit lassan egy éve tesztelek folyamatosan, köszi, Móni). Én a vékonyabbat használom, de nyilván a vastagabb még jobb lenne (ha vége a tesztidőszaknak, valószínűleg az lesz véglegesnek). A pizzakő nagyon nem vált be, nem tud annyira felforrósodni és annyi hőt leadni, mint a vaslap.

Ha viszont nem gőzölős a sütő, akkor célszerű fedeles edényt (akár üveg, akár öntöttvas) használni, amiről a sütés második felében le kell venni a tetőt – így a kenyérben lévő nedvesség nem távozik idő előtt, és nem kell gőzt használni. Ha nincs ilyen edényünk, akkor egy tepsit célszerű rakni a sütő aljába, amit lobogó vízzel töltünk fel, aztán a sütés felénél nagyon óvatosan kiveszünk – nem egy életbiztosítás.

Fontos, hogy akármin vagy akármiben sütjük a kenyeret, a sütővel együtt forrósítsuk fel sütés előtt, és utána nagyon vigyázzunk az égési sérülésekkel.

Véka

Ezek ahogy esik, úgy puffan alapon gyűlnek: egy kicsit vettem még az Arán pékségből (fapépből), amikor nagyon nem volt ötletem, hogy mit és honnan lehetne, aztán kaptam egyet a Pékember workshopon (rétegelt lemezből), végül egy Moni által küldött ajándékcsomagban is volt egy (nádból) – ezekből aztán végül a két utóbbit szoktam használni.

Penge

A sütés előtti vágásnál próbálkoztam mindenféle éles(nek) gondolt késekkel, de igazából a teljesen alap borotvapenge vált be. Később ez úgy oldódott meg, hogy véka mellett aztán volt egy pengetartó nyél is, így azóta nem probléma a vágás. (Igazából egy botból össze lehet rakni egy ilyen nyelet, de így mégiscsak meg van adva a módja.)

Spatula

Nem nagy tétel, szerencsére egyrészt ez is volt a csomagban, másrészt az Ankarsrumhoz adtak kifejezetten annak formáihoz igazított eszközt (így az alkatrészek tisztítása viccesen egyszerű), harmadrészt örököltem egy fanyelű, fémpengés spaknit spatulát, így a tészta felosztása is sokkal egyszerűbb.

Alapanyagok

Liszt

Én sima kenyérlisztet használok (BL80). Próbálkoztam félbarna liszttel is, de nem hiányzik. Sajnos beszerzési forrás kevés van, elérhető közelségben (Bicske) Gyermelyi vagy Nagyi Titka lisztek vannak a boltokban. Ezekkel is lehet kenyeret sütni, voltak sikerélmények is, de az igazi győzelmek akkor kezdődtek, amikor szintén az Arán pékségből szereztem egy zacskó Garat Malom által készített kenyérlisztet. Ég és föld. Nem azt mondom, hogy átlag boltban kapható lisztekből nem lehet jó kenyeret sütni, de sokkal több hibát enged meg egy jobb liszt.

Ez pl. még egy korai próbálkozás Gyermelyiből:

Só, víz

Semmi extra, csapvíz és bolti kősó. Lehetne cifrázni, én nem teszem.

Kovász

Sokadik nekifutásra sikerült nevelnem egy egészen stabil anyakovászt (ez az alap, amiből csinálom sütés előtt az aktív kovászt – ez utóbbi megy a kenyérbe), aminek persze az etetése hol így, hol úgy sikerül. Nagy túlélő, na.

A készítése egyszerű: tiszta edénybe (pl. csatos üvegbe, miután levettem róla a gumit, hogy tudjon levegőzni) teszek 100-100 gramm (sima) lisztet és kézmeleg vizet, amit aztán naponta etetek: a felét (vagy annyit, hogy a maradék 100 gramm legyen) kidobom, a másik felébe beleteszem megint a 100-100 gramm lisztet és vizet. 5-7-10-15 nappal később már buborékos, savanykás, jó illatú kovászunk lesz, amit hetente érdemes frissíteni (mondjuk amikor kiveszünk belőle a sütéshez). Az a lényeg, hogy ne éhezzen, ne menjen át vizes, savanyú löttyünk, de persze abból is fel lehet támasztani. Emellett pedig a hűtőben tartom a már kész anyakovászt, ott lassabban eszi meg a gomba a lisztet.

Az aktív kovászhoz a kenyérkészítés előtti este kimérek 100-100 gramm kenyérlisztet és langyos vizet, beleteszek 50 gramm kovászt (hivatalosan 25 gramm is elég, de biztosra megyek), így kb 8-10 órával később használatra kész a kovászom.

És akkor az összeállítás

Előző este az anyakovászból kiveszek 50 grammot (25 gramm recept szerint), azt összekeverem alaposan 100 gramm kenyérliszttel és 100 gramm langyos vízzel (lehetne hőmérőzni, én kézmeleg vizet használok). Ezt lefedem egy tálkában, és a pulton hagyom éjszakára.

Másnap reggel (minél korábban ébredek ébresztenek a gyerekek, annál jobb) kimérek és átszitálok 1 kg BL 80-as kenyérlisztet (kilós kiszerelés esetén ezt már kávé előtt is meg lehet csinálni), majd belerakom a gépbe, lassan elkezdtem keverni, és hozzáöntök nagyjából 6-7 dl szintén kézmeleg vizet. A mennyiség nagyon függ a liszttől, annak korától, a tárolástól, a hőmérséklettől, így nincs rá pontos mennyiség. Elvileg minél több víz kerül bele, annál jobb lesz, de főleg az elején még elég a 6-6.5 dl víz, nehezebb elrontani a végén. (Sok receptben százalékra van megadva a mennyiség, azaz a liszt súlyának hány százalékát kitevő vizet adunk hozzá – így kb. 65-70%-os tésztát kapunk.) Számoljuk azt is bele, hogy a kovásszal még 1 dl víz fog belekerülni a folyamat során. Mikor úgy nagyjából összeállt, lefedem, és megiszom a második kávémat.

Fél órával később hozzáadom a kovászt (keverés mellett), és alaposan összegyúrom (2-3×10 percet szoktam gyúrni, egyre magasabb fokozaton, közöttük 5-10 perces szünetet tartva). Lefedem, otthagyom.

A kezdéstől számított 3 óra múlva adom hozzá a sót (20 gramm, de szemre szoktam két púpozott kanalacskával beletenni). Rászórom a tetejére, majd pár csepp vízzel lelocsolom, hogy feloldódjon, majd ismét gyúrom 10 percig (egyre magasabb fokozaton). Ha magasabb hidratációjú (gyk. vizesebb, lazább, bubisabb stb.) kenyeret szeretnék készíteni, akkor ez alatt a gyúrás alatt adagolok még hozzá kb. 1 dl vizet (apránként, mert különben nem veszi fel rendesen a tészta).

Ha ezzel megvagyok, elkezdem hajtogatni (eddig még mindig a keverőedényben van a tészta, felesleges pakolászni, hacsak nem kell közben másra a gép). Ehhez be szoktam vizezni a kezemet, hogy ne tapadjon rá a tészta (csak nedvesen is elég, alaposan lerázva róla a vizet), alányúlok, megfogom alulról a szélét, felhúzom, és ráhajtom a tetejére, majd fordítok 90 fokot a tálon, és újra hajtom. 1-2 kör elegendő, majd fél óra szünet után (letakarva) újra, aztán még egyszer, összesen háromszor, fél-fél óra szünetekkel.

Másfél óra után már a legtöbbször szép sima, gömbölyű, rugalmas (és olyan fluffy – nem tudok rá jó magyar szót, szégyen) tészta szokott lenni az eredmény, nagy buborékokkal. Ezt kiveszem enyhén vizes gyúródeszkára, kettészedem nagyjából két egyenlő részre, és a darabokat a Bertinet-féle hajtogatással feszesítem tovább (nem annyira csapkodósan, buborékokra vigyázunk, meg különben sem annyira ragacsos már).

Ha ezzel megvagyok, még tovább szoktam formázni, de ezt már elég egyedi technikával. A fém spatulával szoktam gyors mozdulatokkal körbe-körbe a szélét alul befele nyomkodni, így a formáját (kerek vagy hosszúkás) és a feszességét is szépen be tudom állítani. Ügyesebbek csinálhatják rendesen is, nekem kényelmesebb a saját módszerem (és valószínűleg még szebb lenne, ha én is a lenti eljárást követném).

A két kenyeret lefedem konyharuhával, és hagyom pihenni még fél órát. Ezután belisztezem a vékákat, és óvatosan beleteszem a kenyereket (ha nagyon elővigyázatos vagyok, akkor enyhén belisztezem azokat is, nagyon vacak érzés, amikor beleragad a tészta az edénybe a végén). Jobb helyeken (ahol kapni), rizslisztet szórnak alá, ami sokkal jobban felszívja a nedvességet, sajnos itt Bicskén nem csak a jó kenyérliszt a hiánycikk.

Ezután több lehetőség is van, de óvatosan kell, mert könnyen túl lehet keleszteni a tésztát, ahogy azt én is meg szoktam csinálni. A vekniket lefedem konyharuhával, és

  1. egy óra konyhában történő kelesztés után beteszem a hűtőbe másnap reggelig (4 fokra van állítva a hűtőm, és így nagyjából 15-18 órát kel a tészta, de legutoljára csak 8 órát volt bent, és így is szép lett), vagy
  2. kint hagyom a konyában estig, vagy
  3. menőzök a sütőm kelesztő funkciójával (40 fokon megy egy órát), és a tésztát ott kelesztem.

Ha minden jól megy, és nem nagyon szúrom el, ezek után sütésre kész a tészta. Beteszem a vaslapot a sütőbe, 230 fokra állítom, és felmelegedés után várok kb. fél órát, hogy a vaslap is átforrósodjon (lehet többet is várni, de én általában elfelejtem, hogy ez az idő is beleszámít a kelesztésbe, és már tenném befele).

Miután kész a sütő, átállítom gőzölősre (ha eleve úgy melegítettem fel a sütőt, akkor nagyon vigyázok, amikor kinyitom, mert durva a 200 fokos gőz), leveszem 180 fokra, és ráfordítom a vekniből a tésztát a forró vaslapra (nagyon-nagyon óvatosan, ezt nem győzöm hangsúlyozni). A pengével megvágom a tetejét (nem merőlegesen, hanem éles szögben tartom a tészta síkjára, hogy kissé alá vágjak, így szépen fog kinyílni). Tippek alant, köszi szintén Móninak érte:

Ezek után indul a mozi, mert szépen elkezd emelkedni a kenyér, de a lényeg, hogy fél óráig megy gőzzel, aztán kinyitom az ajtót, megvárom, míg kimegy a pára, átállítom alsó-felső sütésre, és még fél órát sütöm 180 fokon (azért nem légkeverésre, mert sokkal jobban kiszárítja). Miután megsült, óvatosan kiveszem kesztyűvel (nem ragad le, ha forró vaslapra tettük rá a nyers tésztát), rácsra helyezem, és várok legalább egy órát, mielőtt felvágom. És ennyi. Jó étvágyat!

Facebook

Évek óta görgetem magamban a témát (a vázlatok tanulsága szerint legalább 4), sokszor nekiültem, hogy na most, de talán a koronavírusos helyzet jobban segít illusztrálni a mondandómat, aminek röviden annyi a tartalma, hogy(an) ne kommunikáljunk Facebookon. Fura a téma, mert nemolyan régen még pénzt kaptam azért, hogy azt mondtam a könyvtáraknak, menjetek Facebookra kommunikálni, de valahogy túl lett tolva a történet. Nézzük, mi a baj szerintem.

Iszonyatos mennyiségű információ kering ezen a felületen. Álhírek, sima ostobaságok, politikai csaták, “hasznos” információk, tényleg hasznos információk, játékok, videók stb. (Itt muszáj betennem a Millásreggeli tegnap reggeli interjúját, ha egy interjúra van időd ma, ez legyen az.) Ha az ember fontos információt szeretne eljuttatni egy csoporthoz (vagy visszakeresni), akkor gyakorlatilag lehetetlen. Olyan ez kicsit, mintha mindenki otthon a saját szobájában mondaná a magáét (egy nagyon visszhangos szobáról beszélünk, hiszen még mások mondanivalóját is megosztjuk, csak be van mikrofonozva, és minden ilyen szobában hangszórón szólna az összes többi hangja is – saját magunkat nem halljuk, hát még a másikat.

Mi marad így a tényleg fontos információknak a közléséhez? Csoportok létrehozása (és újra és újra), hirdetés vásárlása (Zuckerberg úr pénztárcája lassan nem bírja)… Sem nem hatékony, sem nem olcsó, sem nem túl kifinomult.

A másik probléma a Facebook tartalomközlési módszere, ami a BKK és a MÁV kommunikációjával kapcsolatosan érhető tetten a legjobban. A releváns tartalomnak nagyon kicsit az esélye, hogy megfelelő időben és helyen fog szembejönni (azóta finomítottak a mechanizmuson, de még messze van a tökéletestől). Magyarán ha nem jár a 4-6-os villamos reggel 9 és 10 között, de csak 13 óra után teszi elem a Facebook, akkor (természetesen csak az én szempontomból) tökéletesen fölösleges volt arra a felületre publikálni az információt. És ezt lehet ragozni egyéb szolgáltatásokkal (háziorvos, áramszolgáltató, könyvtár stb.).

A harmadik a két fenti szempont keveredése: ha valaki megoszt egy csoportban egy infót, és azt éppen nem látja egy másik, és szintén közzéteszi, hatalmas felesleges zaj generálódik (sokszor látom 3-4-szer is megosztva ugyanazt egy csoportban).

A negyedik szempont, hogy (szerencsére) továbbra sincs fent mindenki a Facebookon, éppen ezért közintézményeknek, politikusoknak (erős szó, de) tiltanám az ott közzétett kommunikációt (szerencsére van jó példa, Orbán beszéde, de ott van a bicskei polgármester, sőt, a saját könyvtáram is). Sajnálatos, hogy amíg vannak hagyományos csatornák (TV, rádió, újság, szórólapok) és sajátok (intézményi, személyes honlap), addig az elsődleges közlési felületté a Facebook vált, mellette pedig a saját katasztrofális állapotban van – nézzük meg pl. a Bicskei Önkormányzat (és bármelyik intézményének) honlapját. Amellett, hogy ez (szerintem) elég súlyos nemtörődömség jele, a bőrömön tapasztalom, hogy az intézményi hierarchia is beleszól, így nincsen pl. önálló, jól működő felülete az ELTE ÁJK Kari Könyvtárának: a kari felülethez szerkesztési jogosultságunk sincsen, az Egyetemi Könyvtári Szolgálat által nyújtott pedig messze nem biztosítja azt a funkcionalitási kört, amire szükségem van, de amíg csak egy kér a sokból valamit, addig értelemszerűen nincs rá kapacitás megcsinálni – így marad a Facebook, mint harmadik kommunikációs csatorna (én meg beleőrülök, hogy miért kell három).

Az ötödik pedig az adatvédelmi probléma. Jó, persze, mindenhol árucikkek vagyunk, de a Facebook valahogy túl direkt. És mellette mennek pl. az óvodás csoportokban a fényképek, kontaktok… Nyilván ott egyszerű kapcsolatot tartani, na de előírhatja egy ovi(s csoport), hogy csak ott hajlandó velem kommunikálni? Ha pedig van két szülő, aki nem, akkor nekik külön füstjelekkel küldje el az eleve túlterhelt ovónő a közléseit?

Mit lehet csinálni?

  • Kicsit csöndben maradni Facebookon, kevesebbet megosztani. (Ha szembejön valami világmegváltás, nem azonnal közzétenni.) Ez a legnehezebb, mert fegyelmet kíván. Cserébe lehet csinálni hírlevelet, podcastet, videócsatornát, netalán blogot… (Ajánlottam már a Rakaszt? Most megteszem újra.)
  • Szétszóródni több platformra (igaz, ez esetben erőfeszítést kíván a megfelelő források összegyűjtése, de ez még mindig kevesebb, mint utólagosan szűrni vagy utána keresni fontos infónak). Itt szeretnék azért megemlékezni a Google legnagyobb hibájáról, a Reader bezárásáról.
  • Direkt csatornákat, alkalmazásokat létrehozni az egyes funkciókhoz (orvos, oktatás, közigazgatás, közlekedés stb.). Az internet és az okostelefon most már infrastruktúra, a Facebook nem az.

Na és akkor most megyek, és megosztom ezt a bejegyzést a Facebookon.

Illusztráció: Tobias Dziuba fotója a Pexels oldaláról

The L!brary Initiative

Régebben sokat foglalkoztam a programmal, mostanában ismét előkerült, és megpróbáltam utána járni, hogy mi történt az elmúlt években (15 éve nyitotta meg a kapuját az első ilyen könyvtár).

2002 és 2013 között több, mint 40 millió dollárból több, mint 60 iskolai könyvtárat újítottak fel, 2004 és 2017 között pedig több, mint 400 ezer gyereknek adták meg a lehetőséget, hogy a könyvtár közreműködésével jobb életet tudjanak megvalósítani.

Újrakezdés

Október elsején újra könyvtárban kezdtem el dolgozni. Az elmúlt 10 évben nagyon sok mindennel foglalkoztam, de ezek közül a könyvtár egyre inkább szorult a háttérbe, és vált egyre kevésbé hangsúlyossá, míg végül 2012 után szinte semmi érdemi kapcsolatom nem maradt a szakmámmal (kivéve természetesen a doktori képzés, amelyről – néhány nekifutás után – lepattantam, mert összeegyeztethetetlen volt a munkahelyi időbeosztásommal).

Az elmúlt években rendkívül sokat tanultam, tapasztaltam a közigazgatással, államigazgatással, informatikai fejlesztésekkel kapcsolatosan. Részese lehettem országos szintű ügyvédi közigazgatási és informatikai projektek előkészítésének, és ezekből párnak a megvalósításán is dolgozhattam. Mélyen megismerhettem az ügyvédi önkormányzat felépítését és működését, annak pénzügyi, szervezés, informatikai és szolgáltatási oldalait, sok-sok munkaórán keresztül álltam kamarai nyilvántartottak és alkalmazottak rendelkezésére mint helpdesk, akár hétköznapi informatikai, akár kamarai informatikai rendszerrel, eljárással vagy pénzügyi feladattal kapcsolatosan voltak problémáik.

Az elmúlt egy évben megpróbáltam kissé regenerálódni a 9 évnyi kamara után, és míg a korábbi tevékenységemet folytattam alacsonyabb fordulatszámon és vállalkozóként (további izgalmas szervezetekkel ismerkedve meg), elkezdtem egy barátommal egy négy éve űzött hobbiból kinőtt álom megvalósítását, a Smoke-ingereket csinálni, barbecue és grill témában.

Nyáron pedig jött a lehetőség, és most újra az ELTE-n, csak a jogi karon, a könyvtárban. Nagyon remélem, hogy az elmúlt években tanultak, tapasztaltak hasznomra lesznek. Mindenesetre valószínűleg itt is ismét kezdenek gyűlni a tartalmak (ez persze nem ígéret), és több szakmai fórumra fogok újra eljutni.

Kaland a MÁV-val

Csak hogy itt is meglegyen, ha valaki gúglizik.

Rendszeresen vonattal járok dolgozni (kényelmes, gyors, sokszor még tiszta és hűvös/meleg is), így értelemszerűen megveszem a havi bérletet, ami azért annyira nem kevés pénz, de még mindig jóval olcsóbb és egyszerűbb, mint kocsival járni Pestre (bár gyorsabbnak nem feltétlenül gyorsabb – sok függ a körülményektől, nyilván hajnali kettőkor padlógázzal nem kihívás a 140-nel döcögő vonatot lehagyni).

A probléma akkor kezdődött, amikor kimostam a bérletemet. (Az jogosnak tűnő, ámde a helyzetet nem segítő hőbörgésnek tűnhet, hogyha az ember éves szinten otthagy egy cégnél 300 ezer forint körüli összeget, akkor miért kell nyomorult papírfecnikre vigyáznia, ahelyett, hogy műanyag kártyája, ne adj Isten, elektronikus jegye legyen, sőt, miért kell egyáltalán szelvény, ha az úgyis csak valamilyen fényképes igazolvánnyal együtt érvényes.) Na de Európában vagyunk, gondolja az átlaghülye, nézzük, mit lehet tenni. Nyilván az az első gondolat, hogy ez csak egy sajtcetli, mibe kerül újat kérni.

Közjáték: Csodák csodája, Demszky bosszúja, a BKV (bocsánat BKK) elektronikus igényléssel, nulla utánajárással (jó, pár számot ki kellett sakkozni) úgy cseréli ki az elázott papírt, mint annak a rendje (a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a munkahelyem vásárolja, így az egészet el lehet intézni a Kiemelt Ügyfeleknek Járó Elektronikus Honlapon). Ja, és mosolygós, kedves arcok a Deák téren az ügyfélszolgálaton. Szóval bigup Vitézynek, nagyon remélem, hogy még sok ilyen munkát tud majd elvégezni, többek közt a MÁV-nál.

Na de a MÁV, ott kérem Üzletszabályzat van, ami pontosan arra jó, amit minden sóhivatal szeret: azért nem, mert csak. Nem vagyok jogász, de már töltöttem el annyi időt ügyvédek körében, hogy olyan könnyen ne adjam fel. És mi derül ki:

27. oldal, 6.4.1-es pont:
A menetjegy nem része a személyszállítási szerződésnek, hanem annak lényeges adatait jeleníti meg az utas és az ellenőrzést végző munkavállaló számára. A menetjegy tanúsítja, hogy az utas mikor vagy milyen időszakon belül, mennyi, milyen viszonylatú utazásra jogosult, és utazása során milyen szolgáltatásokra tarthat igényt.

Ez józan parasztészül és átlagpolgárul pontosan azt jelenti, hogy csilliárd pénzért vettem egy szolgáltatást, arról kaptam egy papírt igazolásul, de maga a szerződés bizony attól függetlenül létezik, hogy van-e róla papírom vagy nem.

Szóval most várom a választ, de azért a biztonság kedvéért ment a levél a Fogyasztóvédelmi Hivatalnak is.

Tampi

Olvasom két napja, folyamatosan, és csak az jár a fejemben, hogy itthon, miközben a Ramszesz, a Jani, a Lőrinc, a Balog Zoltán meg az összes többi hülye ostoba gőgjében villával hányja az eus pályázatot meg a stadiont (vagy csak szimplán megalázza a magyar társadalmat úgy egészében), addig mennyi emberen lehetne segíteni nem sokkal, csak egy kis odafigyeléssel.

 

Egyre aktuálisabbnak érzem megint a L!brary-t, ahol kompetens, értő szakemberek és politikusok fogtak össze, és társadalmi munkában(!) összehozták ezt a programot azoknak a gyerekeknek, akiknek a tanulás, a pozitív közösségi élmény határozhatja meg az egész életútját. És az a legdurvább, hogy amit olvasni lehet ebben a könyvben, hogy milyen elvek mentén tervezték meg a bútorokat, a tereket, a dekorációt, hogyan vonták be a gyerekeket ebbe a programba, az köszön vissza Tampinál is.

Nincsen nálam a könyv éppen, így nem tudom pontosan idézni, de az az egyik legjobb mondat az egészben, amelyben az egyik résztvevő foglalta össze a lényeget: “Hatalmas dolog az, és hosszú távú hatásai vannak, ha egy mélyszegénységben élő gyermeknek az élete legszebb helye a könyvtár.”

Az illusztrációként használt kép egyébként a kedvencem, a mögötte levő koncepció: megkérték a gyerekeket, hogy írjanak, meséljenek a kedvenc könyvükről, ajánlják azt, majd csináltak róluk egy fotót, ami aztán rajzként került fel a könyvespolc fölé, kiemelve az ajánlásuk, véleményük legfontosabb részét. A képet hamarjában most a Pinteresten találtam meg.

Könyvtárak és robotok – jó sok giffel

The largest libraries do more than just store books and newspapers on their shelves. When a library collection contains millions of documents, it needs complex and highly sophisticated logistical systems in order to serve its readers’ requests. It needs library robots.

Forrás: The Giant Robots That Serve the World’s Largest Library Archives

Nagy Attila készített egy nagyon látványos összeállítást a világ könyvtáraiban dolgozó (nem humán) robotokról. Magyarország kétszer is szerepel! (Az OSZK szerintem csalás, mert ennyi erővel akár a lifteket is fel lehetett volna sorolni, de tudom, unikum, és tényleg az!)

Kézműves könyvek

Miközben teljes gőzzel menetel az e-könyvészet előre, azért vannak, akik tesznek azért, hogy ne csak egy vállrándítással dobjuk el a papírkönyveket.

tumblr_nj9rh46Ejq1un6qweo1_1280 Charles Daniels tumblerén osztotta meg, hogyan készülnek az egyébként az Etsy-n megvásárolható “kézműves” könyvek (Hobbit, Gyűrű. A nagyipari kiadványok helyett megpróbálja élménnyé formálni a könyvet, amelyhez egyedi betűtípusokat, igényes és művészi grafikákat használ, ráadásul a kötését is teljesen kézzel, nagyon színvonalasan és igényesen készíti el.

tumblr_nj9rh46Ejq1un6qweo7_1280

Engem megvett kilóra, de sajnos az ára természetesen hűen tükrözi a kézműves előállítást, így egy jó ideig nem lesz Hobbitom tőle…

A könyvtárak és az internetadó

Valahogy sem a Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapján, sem pedig a Könyvtárosok Facebook-oldalán nem nagyon téma az internetadó, pedig ha valamivel kéne foglalkozni, akkor ez az a dolog. Pont a könyvtárosok azok a közszférában, akik szolgáltatói oldalról az egyik legnagyobb vesztesei lehetnének egy ilyen jellegű adónak, mégpedig több szempontból.

1. Alapvető fontosságú, hogy minél több szolgáltatásunk, tartalmunk legyen elérhető digitálisan. És ez minél jobb minőségben, minél szélesebb körben valósul meg, annál nagyobb anyagi terhet ró az adott intézményre az infrastruktúra üzemeltetése, a hozzáférésre szolgáló felületek fejlesztése és karbantartása, a kommunikáció stb. Ez havi szinten nem 1-2 GB adatforgalmat fog kitenni, hanem sokat. Bár talán ez az egy tétel könnyen kiküszöbölhető, ha a jogalkotók a közintézményeket kiveszik az adózók köréből. Ha valaki kíváncsi, hogy a saját oldala mekkora adatforgalmat generál, akkor itt lemérheti. A megyei és a fontosabb budapesti könyvtárak oldalainak mérete (a sorrend oldalméret szerint lett felállítva):

  1. Pest Megyei Könyvtár, Szentendre: 681,6 kB
  2. Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba: 1,3 MB
  3. Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Debrecen: 1,4 MB
  4. Bródy Sándor Könyvtár, Eger: 1,4 MB
  5. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged: 1,4 MB
  6. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, Győr: 1,5 MB
  7. Balassi Bálint Megyei Könyvtár, Salgótarján: 1,5 MB
  8. Verseghy Ferenc Könyvtár, Szolnok: 1,6 MB
  9. Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely: 1,6 MB
  10. Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár, Kaposvár: 1,9 MB
  11. Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, Szekszárd: 2,2 MB
  12. Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Zalaegerszeg: 2,3 MB
  13. Vörösmarty Mihály Könyvtár, Székesfehérvár: 2,7 MB
  14. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár,  Miskolc: 2,9 MB
  15. József Attila Megyei Könyvtár, Tata Tatabánya: 3,3 MB
  16. Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém: 5,5 MB
  17. Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, Kecskemét: 6,4 MB
  18. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Pécs: 7,3 MB
  19. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza: 14,5 MB (A fő bűnös egy 7,5 MB-os fotó, de még a maradék is nagyon sok!)

És:

Külföldön:

2. A fent említett tartalmakhoz történő hozzáférés költsége radikálisan meg fog ugrani. És nem csak azért, mert ezeket általában véve használják, hanem mert azért is, mert a hozzáférhető felületek, források zöme még mindig nem igazán optimalizált. Hatalmas képek, lassú, nehézkes honlapok, nagy felbontással szkennelt dokumentumok: a felhasználó – ha pénzbe is fog neki kerülni, akkor – szívesebben fogja beszerezni máshonnan az információt. Azaz most már nem csak a kissé nehezen (valójában azért elég könnyen) megfogható, prezentálható versenyhátrány fog jelentkezni a nagy tartalomszolgáltatókkal szemben, hanem kőkeményen lehet forintosítani a különbséget. És a felhasználók fogják is.

3. De nem csak a webes felületek fognak megdrágulni. Épp úgy, mint minden szolgáltató, a könyvtárak is rengeteg minden a weben keresztül intéznek: dokumentumcsere, kommunikáció, katalógus vezetése, tájékoztatás, könyvtári internethasználat, szkennelt dokumentumok elektronikus úton történő továbbítása, olvasói kérésre történő kutatás, adatbázisokhoz történő hozzáférés stb.

Ha ezek adatforgalmát összeszámoljuk, és beépítjük a díjainkba (márpedig hacsak nem biztosítanak kivételt a jogalkotók, akkor be kell), akkor a többi pontokban említett díjakkal együtt nagyon meg fognak ugrani a felhasználókra rótt terhek. Ennek eredménye pedig a még nagyobb leszakadás, a szegénység növekedése, a digitális írástudás visszaszorulása, és az általános műveltség még nagyobb fokú csökkenése.

Mit tudunk mi tenni?

    1. Tiltakozni. Nem feltétlenül a tüntetésen (bár arra biztosan sokan felkapnák a fejüket, ha a könyvtárosok felvonulnának), hanem mint szakmai testület. Pl. a szokás szerint hallgató MKE hallathatná végre a szavát, bár ehhez valami háttérmunka sem ártana, mert a jelek szerint ez nem igazán téma, legalábbis a Katalisten összesen egy kérdésre futotta a témában.
    2. Lobbizni. Ha már mindenáron be akarják vezetni ezt az adónemet (és hála a dicsőséges kétharmadnak, gyakorlatilag szinte csak ezen múlik a dolog), akkor el kell érnünk, hogy a közművelődést, tanulást, kutatást támogató szolgáltatások mentesüljenek az adó alól, hogy a szolgáltatások díjaiba ezt ne kelljen beépíteni, mert az biztos, hogy a fenntartók nem fogják kompenzálni az adót.
    3. Optimalizálni (bár ez független az aktuális kérdéstől). Gyakorlatilag minden folyamat, felület, tartalom, szolgáltatás optimalizálható a végtelenségig, hiszen nem csak nekünk, de a felhasználónak is pénzébe fog kerülni. Példának okáért érdemes megnézni, mennyi adatforgalma volt az elmúlt egy évben a MEK-nek: 84 292 GB, ami 12 643 919 forint többletköltséget jelentene a felhasználóknak! Ha ezt le lehet csökkenteni a tizedére-századára (nagy felbontású PDF helyett plain HTML), a forintosítva is jelentős. (Tudom, hogy pont a MEK-nél nem túl szép dolog a PDF-eket számon kérni, és örülni kell, hogy egyáltalán van tartalom, de ez egy nagyon jól mérhető és számszerűsíthető példa.)

Kép: Daniel Broche