Újrakezdés

Október elsején újra könyvtárban kezdtem el dolgozni. Az elmúlt 10 évben nagyon sok mindennel foglalkoztam, de ezek közül a könyvtár egyre inkább szorult a háttérbe, és vált egyre kevésbé hangsúlyossá, míg végül 2012 után szinte semmi érdemi kapcsolatom nem maradt a szakmámmal (kivéve természetesen a doktori képzés, amelyről – néhány nekifutás után – lepattantam, mert összeegyeztethetetlen volt a munkahelyi időbeosztásommal).

Az elmúlt években rendkívül sokat tanultam, tapasztaltam a közigazgatással, államigazgatással, informatikai fejlesztésekkel kapcsolatosan. Részese lehettem országos szintű ügyvédi közigazgatási és informatikai projektek előkészítésének, és ezekből párnak a megvalósításán is dolgozhattam. Mélyen megismerhettem az ügyvédi önkormányzat felépítését és működését, annak pénzügyi, szervezés, informatikai és szolgáltatási oldalait, sok-sok munkaórán keresztül álltam kamarai nyilvántartottak és alkalmazottak rendelkezésére mint helpdesk, akár hétköznapi informatikai, akár kamarai informatikai rendszerrel, eljárással vagy pénzügyi feladattal kapcsolatosan voltak problémáik.

Az elmúlt egy évben megpróbáltam kissé regenerálódni a 9 évnyi kamara után, és míg a korábbi tevékenységemet folytattam alacsonyabb fordulatszámon és vállalkozóként (további izgalmas szervezetekkel ismerkedve meg), elkezdtem egy barátommal egy négy éve űzött hobbiból kinőtt álom megvalósítását, a Smoke-ingereket csinálni, barbecue és grill témában.

Nyáron pedig jött a lehetőség, és most újra az ELTE-n, csak a jogi karon, a könyvtárban. Nagyon remélem, hogy az elmúlt években tanultak, tapasztaltak hasznomra lesznek. Mindenesetre valószínűleg itt is ismét kezdenek gyűlni a tartalmak (ez persze nem ígéret), és több szakmai fórumra fogok újra eljutni.

4 thoughts on “Újrakezdés”

  1. Megörvendeztetett a KIT-beli hír, hogy ismét könyvtáros vagy! Remélhető ettől egy olyasmi pezsgés is a szakmai életben, mint amilyen a 2007-12-es években volt? (Feedreaderemből már majdnem töröltem az Élet és könyvtárat, mert évek óta nem kaptam új bejegyzést innen. Ezzel kapcsolatban lenne egy technikai kérdésem, de itt nem látom, hol tehetném föl.)

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..