Tényleg a felhasználó az úr?

Közhelyszámba menő kijelentés, hogy a vevőnek mindig igaza van. Könyvtárban ezt úgy lehetne lefordítani, hogy az olvasó/felhasználó kívánságát minden esetben, természetesen a lehetőségeknek megfelelően teljesíteni kell. De biztosan így van ez?

Saját tapasztalatom a munkahelyemen, hogy rengeteg speciális kérés esik be még egy szimpla szakkönyvtárhoz is. Nem feltétlenül nehéz, de sok esetben rengeteg fölösleges körrel járó, monoton, unalmas dolog. Akár szkennelés, akár dokumentumok egyenkénti és külön-külön küldése, akár egy millió tételes dokumentumlista összeállítása és elküldése.

A könyvtáros is ember, és legszívesebben sokszor elhajtaná az ilyen kéréseket, a “tudod, kivel szórakozzál”, valamint az “elmész te a búsba” kifejezések különböző variációival. Sok esetben ez sajnos valóban meg is történik, és aztán ez persze nem segít a társadalom könyvtárosképén sem, de a szakma jövőjének sem (irány az alacsonyabb ellenállás ugye, és ha ez az internet, akkor van a bukta).

De ha jobban a mélyére nézünk az ilyen kérések megválaszolásának, akkor igazából nagyon egyszerű a megoldás, ugyanis az esetek 99%-ban a rendelkezésre álló eszközök nem megfelelő volta okozza ezt a feszültséget. Főleg a könyvtári szoftverek fejlesztése már régen eltért attól az irányvonaltól, hogy a felhasználó igényeit szolgálja ki, sokkal inkább a mindenféle elvont, lehetetlen könyvtáros szabványoknak akarnak megfelelni – ami aztán persze sokszor a teljes csődhöz vezet.

Egy olyan szoftveres környezet, ahol minden arra van kihegyezve, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban eljuthasson a kérdezőhöz az információ – várjunk csak, ilyent már láttunk, és Google-nak hívták. Vagy Yahoo-nak.

Az egyik fő probléma a digitális-papír konverzió. A kérdések döntő többsége már elektronikusan érkezik, és talán még nagyobb hányad igényli a digitális választ. Ez pedig azt jelenti, hogy a könyvtár alapvetően papír adathordozón tárolt információt valamilyen (jellemzően baromi kényelmetlen) módszerrel át kell vinni számítógépre. Erre ugyanis sem rendes célhardverünk (könyv- és dokumentumszkenner), sem pedig szoftverünk (OCR, tisztességes adatbázis) nincsen. Nem azt mondom,hogy feltétlenül digitálisan kell mindennek meglennie, de a papír-elektronika konverziónak a lehető legegyszerűbb folyamatra kell redukálódnia. Ehhez pl. nem ártana valami minimális jógyakorlat-gyűjtemény (bár azért tényleg nem kell hozzá tenger ész, hogy szinte bármilyen környezetben néhány órás gondolkodással és tervezéssel építsünk egy ilyen modellt magunknak).

A másik hatalmas gond a rendelkezésre álló szoftverek és (hazai fejlesztésű) adatbázisok hihetetlen kommunikációképtelensége. Ahány cég, annyi féle megoldás, de egyhez mintha mindenki konzekvensen tartaná magát: a rendszerből a lehető legfájdalmasabb legyen az információk kinyerése. Ilyen vágólap, olyan képernyőmentés, amolyan PDF-nyomtatás. Ha ilyen alaposan megtervezett környezetben kéne pl. a heti bevásárlásunkat intézni, nagyjából egy hónap alatt őrülne meg az egész társadalom. (Bár talán valaki tud kivételt mondani, örömmel várom…) Az első ponthoz képest kicsit bonyolultabb megoldást látok, de sokkal nagyszabásúbb lehetne az eredmény.

Ez az egységes könyvtári információszogáltatási platform megteremtése. Hatalmas lehetősége lenne a könyvtáraknak a kismillió digitális hozzáférési forma egységes felület alá hozása, amely mindenki számára biztosíthatja a könnyű és egyszerű információkeresést és -fogyasztást. Lényegileg egy tartalom-váz, amin az egyes kiadók, szolgáltatók, kereskedelmi cégek megjelenhetnek a saját tartalmaikkal és szolgáltatásaikkal. És ha ez egyszer létrejött, akkor már csak tényleg az emberi lustaság és butaság állhat útjába a felhasználói igények kielégítésének.

Ha jól belegondolunk, ez szinte teljesen megfelelhet a hagyományos könyvtári szerepnek és képnek…

Picture by verticalpharmacy

6 thoughts on “Tényleg a felhasználó az úr?”

  1. Dani, most nem igazán tudlak követni. Mi is a javaslat? Csináljunk egy nagyon okos, mindent tudó szoftvert? Csináljunk, de előbb specifikálni kellene, hogy konkrétan mi is a megoldandó feladat. Ha ezeket leírod egy darab papírra, akkor kiderül, hogy nagyon sok szereplőtípus elég eltérő igényekkel van jelen a táblán. Vannak közös nevezők, de ezeken belül mások a prioritások, és mások a lehetőségek. Hogy csak néhányat mondjak: a digitalizálás eszközeinek, és formátumainak nagy része zárt rendszer, adatok kiemelni, vagy bevinni csak az előre meghatározott módokon lehet. OCR program kb. féltucat van a piacon, ezeknek a programozhatósága meglehetősen behatárolt. Egyszóval nem látom realitását annak, hogy egy nagy általános “könyves” szoftver készüljön. Annak viszont lehet (technológiai) realitása, hogy készüljenek olyan eszközök, amelyek közelebb hozzák az érintett feleket néhány jól körüljárható, kézbentartható feladat kapcsán. De ehhez az kell, bizony hogy szabványokról beszéljünk, bármennyire is írtózol etttől, mert azt lehet validálni, hogy az egyes felek mennyire tartották be a szabványok előírásait. Érdemes azt a híres cikket elolvasni: http://paidcontent.org/2011/10/13/419-the-biggest-thing-amazon-got-right-the-platform/ (a cikk számos változatban fellelhető ezen kívül is). Arról szól, hogy az Amazonon belüli kaotikus, szervezetlen itechnológiai viszonyokat hogyan sikerült Jeff Bezosnak felszámolnia a Nagy Paranccsal. A Nagy Parancs lényege az volt, hogy minden egyes szoftvernek transzparens, kiszámítható, megismerhető módon kell tudnia kommunikálnia, és csakis ilyen módon. Nincsenek trükkök, egyéni megoldások, okosságok, kiskapuk, csakis és kizárólag a dokumentált főbejárat, vagyis a szabványos út. Hogy ezt hogy érik el, belül milyen az egyes szoftverek architektúrája, sokadlagos kérdés.

    1. Hát igen, kicsit elkanyarodtam a mondandóm eredetijétől. Szóval valami olyasmit szerettem volna kihozni, hogy az általunk használt eszközök (pl. IKR, de most éppen a jogi adatbázisok kapcsán jutott ez az egész az eszembe) nem az olvasóra, mint felhasználóra, hanem inkább a könyvtárosra, mint felhasználóra van szabva, azaz nincsen benne meg az az irány, hogy a könyvtáros csak admin, nem user.

      Párhuzammal: mintha egy webáruházat kizárólag a dolgokat árusító személy igényeihez szabnának, a vásárlót pedig figyelmen kívül hagyják.

  2. Nézd Dani,

    Ez a gyakorlatban a következőképpen nézne ki:

    1. Felejtsük el az összes többi szervezetet (a többi kamarát, a többi könyvtárat, a többi mittomisénmit): ha elkezdünk egy megrendelői konzorciumot összeállítani, pont ott kötünk ki mint a többi szoftver, elkezdünk ilyen MARC meg mittoménmilyen szabványoknak megfelelni, meg újakat kitalálni, meg extensionöket gyártani.

    Egy ilyen szoftver olyan mint a BME I épülete: mivel az ELTE, a BME és az ipar hármasának támogatására született, majd ezek igazából nem bírtak megegyezni az igényekben, így egy olyan hibrid született, amit kizárólag a BME használ, ellenben a három épületrész közt az átjárás lehetetlen szinte, ráadásul a számozás is teljesen logikátlan (simán van olyan, hogy egy hosszú folyosó közepén van egy ajtó, az egyik oldalán B épületrész,a másik oldalán E)

    Koncentráljunk csak a te konkrét könyvtáros szervezetedre, a Bp-i ügyvédi kamarára. (Szervezet alatt itt az ügyvédeket meg a komplett klientúrát is értve)

    2. Le kell ülni veled meg az összes könyvtárossal (ha még van belőle), megbeszélni, mik az igények. Ez egy ilyen architect-BA-UX kombó, tegyük fel, elvállalom (szoktam ilyeneket csinálni). Ingyen azért már nem szívesen, a 2-3 órás beszélgetés oké, de ebbe bele kell pakolni vagy 100 órát, az meg már úgy gáz. TFH kérek egy aranyos 100 000 Ft-ot, amivel az ügyvédi kamara nem igazán érezheti átvágva magát, de már ez is kérdés, megéri-e nekik.

    3. Ebből kijön egy rendszerspecifikáció hogy neked mire van szükséged: milyen komponensekre, miből mi lesz, honnan lesz adat, milyen hardver, milyen felhasználói felületek. Én hardvert varázsolni nem tudok, a szkennert valakinek meg kell venni, sőt, az OCR szoftvert sem árt. Biztos feltűnt a magyar nyelvben az ékezetek jelenléte, ez egyfelől jól le is szűkíti a lehetséges OCR szoftverek körét, másrészt az árakat is éppúgy felveri mint az angol autókét a jobbkormány. Ha eddig nem vették meg neked, most mitől?

    4. A rendszernek biztos lesz olyan része amit meg kell valakinek írni. Ha egyedül én írom, az életbe nem végzünk. Sorry. Ehhez team kell. Namost a teamet valakinek fizetni kell megintcsak, hobbiból csinálva se végzünk soha.

    Két eset lehetséges: a kamara állja a zechet (nem lesz pici!), és kiadjuk ópenszószba, vagy a fejlesztőcsapat nyomott áron dolgozik, de cserébe megpróbálja eladni másoknak is a szoftvert. Ha a kamara nem állja a teljes zechet, akkor pillanatok alatt kikötünk a vevői konzorciumoknál, ld. 1-es pont.

    5. A rendszerhez kapcsolódnak adatbázisok, amiket nem tudunk önállóan felépíteni, pl. azért, mert az összes Magyarországon megjelent könyv bevételezése az OSZK dolga, nem az ügyvédi kamaráé. Várhatóan, ha tetszik, ha nem, le kell ülni az ezeket fejlesztő emberekkel, és el kell mondani, mik az igényeink. Nem hülyék ezek, de a piac oltári pici és igen speciális (nyelvi, kulturális magányunk), Te is ismered azt a kb. 3 szereplőt aki ehhez kell. Egy csomó mindent programozói kreativitással (HTML oldalak értelmezése, stb) meg lehet úszni, de nem biztos hogy mindent.

    Befejlesztenék ők az általad kért változtatásokat, csak valaki állja a zechhet. Ismét előjön a vevőkonzorcium kérdésköre, mondjuk anno a pécsi nagykönyvtárnál ezt igazából ki lehetett volna ám verni a Corvinából szerintem, pénz is volt zsákszámra. Nem tették.

    Fogalmam nincs, mennyit keresel, de meg merem kockáztatni, mondjuk három fejlesztő együtt már többe kerül nálad. Akkor is, ha nincs nyereség, egyszerűen három diplomás embert fizetünk azért, hogy csináljanak valami olyat, amihez ők értenek, mások meg nem annyira. Ez nem szokott olcsó lenni.

    Ha most Amerikában lennénk, egy milliomos ügyvéd biztos azt mondaná, hogy this sounds fun, vágjunk bele. Meg merem kockáztatni, hogy ennyire azért Téged nem szeretnek az ügyvédi kamaránál.

    Ha lenne pénz erre, esetleg fel akarod mérni, hogy mennyi erőforrás lenne egy ilyen tényleg, szívesen leülök veled egy rendes tea mellé mindezt megbeszélni, még egy rövidebb anyagot is összedobok esetleg, de az az érzésem, hogy ez nem az a befektetés, amennyit megér a könyvtár az Ügyvédi Kamarának.

    1. 0. Huhh, ez szép nekifutás! De a kiindulási alap, miszerint ez most egy konkrét esetleírás volt, nem pedig egy általános koncepció és javaslat, akkor sajnos ki kell ábrándítsalak, mert ennek nem sok köze van ahhoz, ami mondjuk itt nálam van. Sok területen már előrébb járok, sokon meg még itt sem, úgyhogy ezt érdemes figyelembe venni.

      1. El lehet felejteni, de mivel én most a könyvtárosoknak írtam ezt, ezért mégsem, mert rendszerben gondolkozunk.

      2. Ezt vegyem árajánlatnak? :)

      3. Honnan tudod, hogy nekem nincs ABBYY-m? (Mert van.) Honnan tudod, hogy milyen eszközparkom van? Álmomból fölverve fel tudom sorolni a teljes rendelkezésre álló és szükséges eszközök teljes specifikációját, úgyhogy ezzel sok újat nem mondtál :)

      4. Szerinted a jelenlegi ügykezelő rendszerünk hogyan készül?

      5. Egyértelmű, hogy maga a feladat megoldása egyszerűbb, ha egyenesen nekivágunk és megcsináljuk, nem pedig a köröket futjuk.

      Egyébként köszönöm a hosszú és valóban tartalmas hozzászólást, de most nem az én kamarai problémáimra keresek megoldást (arra már készül), hanem csak egy témát igyekeztem bedobni, hogy beszéljünk róla…

Hozzászólás