Tényleg a felhasználó az úr?

Közhelyszámba menő kijelentés, hogy a vevőnek mindig igaza van. Könyvtárban ezt úgy lehetne lefordítani, hogy az olvasó/felhasználó kívánságát minden esetben, természetesen a lehetőségeknek megfelelően teljesíteni kell. De biztosan így van ez?

Saját tapasztalatom a munkahelyemen, hogy rengeteg speciális kérés esik be még egy szimpla szakkönyvtárhoz is. Nem feltétlenül nehéz, de sok esetben rengeteg fölösleges körrel járó, monoton, unalmas dolog. Akár szkennelés, akár dokumentumok egyenkénti és külön-külön küldése, akár egy millió tételes dokumentumlista összeállítása és elküldése.

A könyvtáros is ember, és legszívesebben sokszor elhajtaná az ilyen kéréseket, a “tudod, kivel szórakozzál”, valamint az “elmész te a búsba” kifejezések különböző variációival. Sok esetben ez sajnos valóban meg is történik, és aztán ez persze nem segít a társadalom könyvtárosképén sem, de a szakma jövőjének sem (irány az alacsonyabb ellenállás ugye, és ha ez az internet, akkor van a bukta).

De ha jobban a mélyére nézünk az ilyen kérések megválaszolásának, akkor igazából nagyon egyszerű a megoldás, ugyanis az esetek 99%-ban a rendelkezésre álló eszközök nem megfelelő volta okozza ezt a feszültséget. Főleg a könyvtári szoftverek fejlesztése már régen eltért attól az irányvonaltól, hogy a felhasználó igényeit szolgálja ki, sokkal inkább a mindenféle elvont, lehetetlen könyvtáros szabványoknak akarnak megfelelni – ami aztán persze sokszor a teljes csődhöz vezet.

Egy olyan szoftveres környezet, ahol minden arra van kihegyezve, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban eljuthasson a kérdezőhöz az információ – várjunk csak, ilyent már láttunk, és Google-nak hívták. Vagy Yahoo-nak.

Az egyik fő probléma a digitális-papír konverzió. A kérdések döntő többsége már elektronikusan érkezik, és talán még nagyobb hányad igényli a digitális választ. Ez pedig azt jelenti, hogy a könyvtár alapvetően papír adathordozón tárolt információt valamilyen (jellemzően baromi kényelmetlen) módszerrel át kell vinni számítógépre. Erre ugyanis sem rendes célhardverünk (könyv- és dokumentumszkenner), sem pedig szoftverünk (OCR, tisztességes adatbázis) nincsen. Nem azt mondom,hogy feltétlenül digitálisan kell mindennek meglennie, de a papír-elektronika konverziónak a lehető legegyszerűbb folyamatra kell redukálódnia. Ehhez pl. nem ártana valami minimális jógyakorlat-gyűjtemény (bár azért tényleg nem kell hozzá tenger ész, hogy szinte bármilyen környezetben néhány órás gondolkodással és tervezéssel építsünk egy ilyen modellt magunknak).

A másik hatalmas gond a rendelkezésre álló szoftverek és (hazai fejlesztésű) adatbázisok hihetetlen kommunikációképtelensége. Ahány cég, annyi féle megoldás, de egyhez mintha mindenki konzekvensen tartaná magát: a rendszerből a lehető legfájdalmasabb legyen az információk kinyerése. Ilyen vágólap, olyan képernyőmentés, amolyan PDF-nyomtatás. Ha ilyen alaposan megtervezett környezetben kéne pl. a heti bevásárlásunkat intézni, nagyjából egy hónap alatt őrülne meg az egész társadalom. (Bár talán valaki tud kivételt mondani, örömmel várom…) Az első ponthoz képest kicsit bonyolultabb megoldást látok, de sokkal nagyszabásúbb lehetne az eredmény.

Ez az egységes könyvtári információszogáltatási platform megteremtése. Hatalmas lehetősége lenne a könyvtáraknak a kismillió digitális hozzáférési forma egységes felület alá hozása, amely mindenki számára biztosíthatja a könnyű és egyszerű információkeresést és -fogyasztást. Lényegileg egy tartalom-váz, amin az egyes kiadók, szolgáltatók, kereskedelmi cégek megjelenhetnek a saját tartalmaikkal és szolgáltatásaikkal. És ha ez egyszer létrejött, akkor már csak tényleg az emberi lustaság és butaság állhat útjába a felhasználói igények kielégítésének.

Ha jól belegondolunk, ez szinte teljesen megfelelhet a hagyományos könyvtári szerepnek és képnek…

Picture by verticalpharmacy