Vége

Kedves olvasóim, klogos kollégák. Már sokszor volt olyan, hogy abba akartam hagyni, aztán mindig sikerült valahogy tovább lendülni. Mindig megvolt az az akarás, hogy meg tudom csinálni, a klog olyan dolog, amit érdemes csinálni. Néha felhúztam magam, akkor mérges voltam, aztán lenyugodtam, és dolgoztam tovább. Most már nincs ez sem, és ezt a bejegyzést is azért írom, hogy becsülettel tudjam lezárni az egészet. Nem okokat és felelősöket keresek, hanem összeszedem pontról pontra, hogy miért is nem működik az egész.

  1. Maga a klog (illetve először az élet és könyvtár) egy hallgatói projektmunkából kiinduló történet volt. Már rég nem vagyok egyetemi hallgató, és bár éppen visszatérőben vagyok az iskolapadhoz, annyi minden megváltozott, hogy képtelen vagyok azt a könnyed, személyes és egykor igencsak pörgő szakmai blogot írni, amit eddig. Napi 8+ órákat dolgozok most már én is, tanítok, és egyre több felelősséget vállalok be. Előbb utóbb meg kell húzni a határt, és akkor kezdenek potyogni a dolgok kifelé.
  2. Szakmailag nem érzem értelmét. Nem fejlődünk, illetve ami átmegy még tartalom, az nem visz előre. Szakmailag, úgy értem. Nem tanulok már belőle, más meg még kevesebbet, a tartalmakat meg úgyis megőrzi a web.
  3. Nem jött létre ütős csapat. Biztos születési rendellenesség, de szeretek csapatban gondolkodni. Szeretném közösségben érezni magamat (talán azért is, mert egyébként is nagyon soknak voltam és vagyok tagja, ahonnan rengeteg hasznos és jó dolgot kaptam), jó lenne együtt dolgozni, elérni célokat. Ez még kicsit sem működik, sőt, nagy fájdalmamra pont a leghúzósabb arcok maradtak szépen lassan el. A legteljesebb mértékben meg tudom érteni őket persze, és én is pont azt csinálom (csak utolsóként már a villanyt is leoltom), csak hát ettől függetlenül volt egy kis rossz érzés bennem. A dolog totális csődjeként pedig a tábort érzem.
  4. A totális közöny. Amikor meglobogtattam, hogy nem megy a szekér, ahogy kéne, csak a kétségbeesett kiabálást és számonkérést kaptam, segítséget még egy kanyit sem. A legutolsó közös összedobás még az Andrisos korszakban volt, amikor összekalapoztunk a szerverre némi pénzmagot. Nem is pénzre vágyom, abból hál’Istennek épp nem kell, de valamifajta támogatásra azért számítottam volna. (Ezzel együtt köszönöm a maileket, jól estek, de ettől még ott vagyok, ahol.) Ugyailyen közöny volt a szakma részéről is: Isten ments, hogy akár hátbaveregetést kapjak érte, de ha akár az MKE vagy IKSZ magáénak érezte volna egy icipicit, akkor máris sokkal jobban ment volna minden. Ez sajnos vonatkozik az összes könyvtárszakmai szervezet vezetőjére: szánalmasnak tartom, hogy egy egyetemistának kellett kitalálnia és megcsinálnia az egészet, és ugyanannak az embernek be is zárnia a boltot. Ez nem is szakmai, hanem emberi szinten nemjó. És akkor név nélkül hadd említsek meg mindenkit, aki megemlítendő. Köszönöm nekik.

És akkor a végén, a teljesség igénye nélkül soroljuk fel azokat, akik döntéseikkel, támogatásukkal, munkájukkal régen vagy most, de nagyon sokat segítettek:

  • a kezdő csapat: Paszternák Ádám és Darvas Tóth Péter,
  • akik hamarosan csatlakoztak, és pótolhatatlanul járultak hozzá a színvonalhoz: HSD, Wildgica, Németh Márton, Bondor Erika, Koroknai Sanyi, Polcológia, Imecs Ági, Nagy Niki…,
  • akik technikailag segítettek nagyon sok mindenben: Kardos Andris, Bártházi András, Varsányi Martina,
  • azok a kollégák, akik óriási lelkesedéssel kitűnő könyvtári honlapot hoztak össze: Zsoldos Marianna, a könyvtárostanárok (Bondor Erika és Oros Sanyi),
  • és azok, akiket meg kellett volna említenem, de kimaradtak.

Köszönöm nektek!

A klog.hu webhely 2013. január 1-jén szűnik meg. Addig még lehet folytatni a blogokat, menteni, költözni. Valamiféle kirakat-archívum megmarad, porosodik majd szépen, aki óhajtja leszedem onnan is, de maradjon mementónak. Aztán lekapcs.

Érdeklődés hiányában

A tervezett nyári tábor érdeklődés hiányában elmarad. Sajnos.

Nyilván nem volt jó a kommunikáció (bár hogy micsoda hőbörgés tud menni, ha egy fél szó nem tetszik a tisztelt honfitársaimnak…), de valahol mégiscsak kórkép erről az egész társaságról.

A gratulációkat tényleg hálásan köszönöm, csak hát azzal sokra nem mentem… Csalódás ez, nagyon sok szinten és módon.

Őszintén szólva örülök, hogy többé nem vagyok hivatalosan könyvtáros. Eljött az a pont, amikor már csak az érdekel, hogy meglegyen a doktorim, aztán meglátjuk mit hoz a jövő – könyvtárban vagy nem, valószínűleg nem ettől fogom magam jól vagy rosszul érezni. Egyelőre folytatom a tanítást, mert az jó, folytatom a könyvtáram fejlesztését, mert az is jó. Közben meg kezdem megértni a MANDA és a hasonló kezdeményezések pályán kívüliségét: ha valamit csinálni akarsz, azt nem ebben a szakmai környezetben fogod. Ezzel együtt igazából a klogot is lehúzhatnám a WC-n, nagyon lejtmenetben vagyunk, és értelme sincsen sok.

Meglátjuk.