(Virtuális) könyvtártudományi tudásbázis

Előző bejegyzésemben arról írtam, hogy van ötletem arra, hogyan is lehetne megvalósítani egy ilyen intézményt. Rengeteg munka kell hozzá, pénz is, de kevesebb, na meg jó szándék és nyitottság. Az egész csak koncepció, nem végeztem piaci felméréseket, és általában naívan állok a dologhoz, amiért kaphatok is rendesen a fejemre (jogosan), de most első körben nem is az a cél, hogy működjön, hanem hogy legyen egy alap, amire lehet építkezni. A pontok felsorolása esetleges.

Hely

Nem igazán értem, hogyha már az OSZK rossz helyen van, akkor a KSZK-nak is miért ott kellene lennie. Bátran lehetne keresni egy forgalomból kivont önkormányzati épületet, akár a belvárosban, Pesten, akár Budán, de éppenséggel vidéken is lehetne. Bizonytalan pletykákat hallottam, hogy egészen vicces összegekért is lehet bérelni akármilyen célra ilyen épületet, helyiséget, akkor miért éppen egy ilyen társadalmi célért ne? De nem is kell nagy hely, pár szoba bőven elég lenne.

Költség

Én úgy gondolom, hogy havi 1-2000 forint befizetésből fent lehetne tartani egy ilyen intézményt. Havi 1-2000 forint pár korsó sör, pár doboz cigi, egy olcsóbb könyv stb. Nem sok. Viszont, ha 100-200 ember fizeti, akkor már nem rossz. Ha 1000, akkor meg éppenséggel jó. Ha 3000, akkor meg szuper, főleg, ha sikerül hozzá még egy-két szponzort, támogatót találni, pénzt pályázni. A támogatásokat meg nem muszáj forintban kérni, ha az önkormányzat nem kér bérleti díjat, ha a hardware-forgalmazók megszponzorálnak pár eszközzel, ha kapunk helyet és sávot a NIIF-nél, ha idősebb, nyugdíjas kollégáink tudnak vállalni heti egy-két nap szolgálatot, ha mindenki dob bele kis önkéntes munkát (honlapkarbantartás, festés, takarítás, ügyintézés), ha egyetemisták szakmai gyakorlatként tudnak segíteni, akkor szinte minimálisra lehet csökkenteni a fenntartási költségeket.

Állomány

Ehhez már szükség van a kiadók és a külföldi szervezetek együttműködésére és jóhiszeműségére. Alapvetően elektronikus állományt gondoltam tárolni és hozzáférhetővé tenni, amelyet a tagdíjakból vásárolunk meg, és kizárólag a fizető tagság részére teszünk hozzáférhetővé. Ebbe bele lehet nyugodtan venni a magyar könyvtári szakirodalmat is, amelynek segítségével talán a folyóiratok szerkesztőségeinek is könnyebbé válhat az életük (bár ennek sem számoltan utána). Még egy nagy lehetőség van ebben a modellben: ha marad annyi pénz, akkor neki lehet állni fordítani/fordíttatni a külföldi szakirodalmat is, amiben hatalmas lemaradásban vagyunk.

Az elektronikus szakirodalom mellett persze számolni kell a papír alapúval is, de ennek mértékét hasznos lenne minimalizálni.

Egyéb feladatok

Ha ez mind megvan, akkor további szolgáltatásokat is lehetne rá építeni: továbbképzéseket, kutatómunkák indítását, publikációk kiadását, egyszóval mindazt, amit mondjuk egy Könyvtári Intézet csinálhatna.

Az egészben az a vicces, hogy ezt mi, itt, most, a jelenlegi eszközeinkkel meg tudnánk csinálni. Nem kéne hozzá más, csak a minisztériumtól való szervezeti és agyi függőség megszüntetése, némi bevállalósság a szerzői jogi korlátok tárgyalásos megdöntésére, és kész.

További ötletek?

Photo credit: Mondolithic Studios

2 thoughts on “(Virtuális) könyvtártudományi tudásbázis”

  1. Mi lenne, ha nem lenne székhely? Csak cloud és homeworking? Még olcsóbb lenne fenntartani…

    Persze az esetleges döntéshozóknak még a fogalmak is ismeretlenek.

    Egyébként szkeptikus vagyok. Kardos Andris elég sokáig jutott a saját do-it-yourself kezdeményezésével, de aztán beletört a bicskája, persze te is tudod, hogy mibe.

    1. Simán lehetne székhely nélkül. A döntéshozók, meg ha mi csináljuk, akkor mi vagyunk. Miért is ne lehetne cloud és homeworking? :)

Hozzászólás