A könyvtárak halálai (témavázlat)

[…]

Kiindulásul választott feltételezésem, hogy a könyvtár egy, valamilyen társadalmi forma, réteg igénye nyomán létrejött, a kor lehetőségeihez képest a lehető leghatékonyabb információrendezési és –tárolási forma, amely így egyszerre reflektál egyrészt közvetlenül az őt létrehozó szándékra, másrészt pedig a társadalmi és a technológiai változásokra, fejlődésre. Az intézmény formája és megjelenése ilyen szempontból inkább háttérbe szorul, és lehetővé válik a puszta funkció vizsgálata, amely azonban egyáltalán nem jelent semmiféle lefokozást vagy kontextusból való kiragadást. Így válik jobban érthetővé az is, hogy miért hívhatjuk könyvtárnak az ősi Egyiptom papirusztekercs-raktárait, az ókori Róma nemeseinek gyűjteményeit, a szerzetesi közösségek bibliotékáit, a reformkor olvasóköreit, a modern közkönyvtárakat, valamint a sokszor illegálisan működő online adatbázisokat.

Munkám során szeretném áttekinteni a könyvtárak és a tudástárak teljes történelmi távlatát, kezdve az ókortól (rövid kitekintéssel az őskorra is) a középkoron át a jelenig, amelyet a ma kihívásaival és a lehetséges válaszokkal fogok lezárni. A dolgozat során inkább a nyugati civilizációhoz kapcsolódó könyvtárak történetét és funkcióit kívánom áttekinteni, kiemelve az adott korra leginkább jellemző gyűjteményeket és környezetüket. A modern kor könyvtárai esetében az angolszász könyvtári rendszert fogom szem előtt tartani, mivel jelenleg talán ez a megközelítés gyakorolja a legnagyobb hatást a könyvtárakról kialakult képre, a vele kapcsolatos véleményekre.

Könyvtárakról beszélve természetesen nem lehet megkerülni a könyvek fogalmát, kérdéskörét és problémáit sem. Ugyan csak pár száz éve használjuk az információtárolásnak ezt a módját, de mégis szinte szinonimájává vált az emberi kultúrának és műveltségnek. Ez amellett, hogy segít elhelyezni a könyvtárakat egy társadalmi értékskála mentén, óriási terhet is jelent az intézmények számára, gyakorlatilag meggátolva azt a fajta szemléletet, amelyet következetesen kívánok végigvinni a tanulmányom során. Elismerve és fenntartva mindazt a hasznot és értéket, amelyet a könyv formája jelent az emberiségnek, a fentebb vázolt feltételezés alapján újra kell gondolni a könyvtárak és a könyvek viszonyát, hiszen a jelenlegi társadalmi és technológiai közegben már messze nem ez a leghatékonyabb információtárolási és –kezelési rendszer. Ez nem egyszerű kérdés, hiszen a könyvtárak alapvető eleme a könyv, amelyet kihagyva a kiindulástól kéne újradefiniálni ezt az intézményt – ha figyelmen kívül hagyjuk a fenti meghatározást.

Kérdésként merülhet fel a társadalmi környezet, az igény, a hatékonyság és a technológia fogalmainak meghatározása is, hiszen ezeket a mindennap használt fogalmakat könnyen használhatjuk rosszul könyvtárakkal kapcsolatban. Azt is szükséges definiálni, hogy mit is jelent pontosan a könyvtár szerepe, feladata és funkciója. Ideális esetben ez a három fogalom közös metszéspontot alkot, amelyben létrejön a könyvtári szolgáltatás, legyen szó az olvasókkal vagy a tudománnyal, kultúrával való kapcsolatára.

Társadalmi környezeten azt a közösséget értem, amelyben a könyvtár működik. Ez mindig többrétegű közeg, hiszen minden egyes intézmény külvilággal való kapcsolatrendszerét számtalan szempontból lehet meghatározni. Első sorban mindig a szűk környezetet érdemes vizsgálni, azt a közeget, amelynek konkrét szándéka szerint vagy igényei alapján létrejött az adott könyvtár, legyen az falusi kis közkönyvtár, egyetemi szakkönyvtár, vállalati könyvtár, nemzeti könyvtár. A következő szint az a közös kulturális háttérrel rendelkező társadalmi csoport, amelyet nemzetnek szokás nevezni, végül globális környezetben is elhelyezhető az adott könyvtár, kombinálva a szakmai, tárgyi és a társadalmi szempontokat. Ha egy könyvtárat létrehozó szándékról beszélünk, akkor ezen koordináták mentén lehet azt mérni.

Ezeknek a csoportoknak fogalmazódik meg az az igénye, szükséglete, amely létrehozza a könyvtárakat. Ez sokszor lehet nagyon spontán (l. pl. olvasókörök), de tudatos szervezés eredménye is (egyetemi könyvtárak, közkönyvtárak), de egyik esetben sem távolodhat el a könyvtár ettől a kiindulóponttól, hiszen saját egzisztenciáját vonja kétségbe, amint nem az olvasói (fenntartói) szándékainak megfelelően működik.

A hatékonyság kifejezést sokan nem szeretik, hiszen a művészetek és a kultúra területén nem feltétlenül szerencsés hatékonysággal számolni, és ez jó alkalmat adhat a tudományos területen működő intézmények számára is behúzódni e mögé a védfal mögé. Ugyanakkor, ha elfogadjuk, hogy a könyv fizikai valója csak nagyon kis százalékban jelent művészeti alkotást, akkor azzal a kellemetlen helyzettel kell szembesülni, hogy a könyvtárak többségére érvényes lehetne valamiféle hatékonysági szabály. Ez viszont nem pusztán öncélú okokból kell, hogy érvényesüljön, hanem pont a fentebb vázolt társadalmi igényre való megfelelés során, hiszen amellett, hogy az intézménynek anyagi elszámolási kötelezettsége is van a fenntartók felé, magát a munkát lehetetleníti el a működési zavar.

A technológiai környezettel összefüggésben gyakran merülnek fel kételyek, illetve a technológiai fejlesztésekkel kapcsolatos szkeptikus vélemények. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni azt, hogy a könyvtár mindig is az információtárolással kapcsolatos technológiai fejlesztések elsődleges “elszenvedője” és alanya volt, hiszen a maihoz hasonló forradalom zajlott le a 15. században, valamint a betűírás feltalálásakor. Pontosan a hatékonyság és a társadalmi igények jegyében volt a könyvtár számára mindig is kötelező a legújabb technológiák meghonosítása és beépítése a mindennapokba. Ugyanígy, a mai globális társadalmi kihívásokra és tudományos fejlődésre való tekintettel rendkívüli fontossággal bír a korszerű eszközök alkalmazása.

A könyvtár szerepét, feladatát és funkcióját is a fenti szempontok alapján lehet meghatározni. Szerepnek azt a pozíciót nevezem, amit a könyvtár egy adott társadalomban vagy közösségben elfoglal, feladatnak azt az igényt, amely létrehozza és működteti, funkciónak pedig azt, ahogy a szerepet és az igényt összhangba hozza az intézmény a működése során.

[…]

(Virtuális) könyvtártudományi tudásbázis

Előző bejegyzésemben arról írtam, hogy van ötletem arra, hogyan is lehetne megvalósítani egy ilyen intézményt. Rengeteg munka kell hozzá, pénz is, de kevesebb, na meg jó szándék és nyitottság. Az egész csak koncepció, nem végeztem piaci felméréseket, és általában naívan állok a dologhoz, amiért kaphatok is rendesen a fejemre (jogosan), de most első körben nem is az a cél, hogy működjön, hanem hogy legyen egy alap, amire lehet építkezni. A pontok felsorolása esetleges.

Hely

Nem igazán értem, hogyha már az OSZK rossz helyen van, akkor a KSZK-nak is miért ott kellene lennie. Bátran lehetne keresni egy forgalomból kivont önkormányzati épületet, akár a belvárosban, Pesten, akár Budán, de éppenséggel vidéken is lehetne. Bizonytalan pletykákat hallottam, hogy egészen vicces összegekért is lehet bérelni akármilyen célra ilyen épületet, helyiséget, akkor miért éppen egy ilyen társadalmi célért ne? De nem is kell nagy hely, pár szoba bőven elég lenne.

Költség

Én úgy gondolom, hogy havi 1-2000 forint befizetésből fent lehetne tartani egy ilyen intézményt. Havi 1-2000 forint pár korsó sör, pár doboz cigi, egy olcsóbb könyv stb. Nem sok. Viszont, ha 100-200 ember fizeti, akkor már nem rossz. Ha 1000, akkor meg éppenséggel jó. Ha 3000, akkor meg szuper, főleg, ha sikerül hozzá még egy-két szponzort, támogatót találni, pénzt pályázni. A támogatásokat meg nem muszáj forintban kérni, ha az önkormányzat nem kér bérleti díjat, ha a hardware-forgalmazók megszponzorálnak pár eszközzel, ha kapunk helyet és sávot a NIIF-nél, ha idősebb, nyugdíjas kollégáink tudnak vállalni heti egy-két nap szolgálatot, ha mindenki dob bele kis önkéntes munkát (honlapkarbantartás, festés, takarítás, ügyintézés), ha egyetemisták szakmai gyakorlatként tudnak segíteni, akkor szinte minimálisra lehet csökkenteni a fenntartási költségeket.

Állomány

Ehhez már szükség van a kiadók és a külföldi szervezetek együttműködésére és jóhiszeműségére. Alapvetően elektronikus állományt gondoltam tárolni és hozzáférhetővé tenni, amelyet a tagdíjakból vásárolunk meg, és kizárólag a fizető tagság részére teszünk hozzáférhetővé. Ebbe bele lehet nyugodtan venni a magyar könyvtári szakirodalmat is, amelynek segítségével talán a folyóiratok szerkesztőségeinek is könnyebbé válhat az életük (bár ennek sem számoltan utána). Még egy nagy lehetőség van ebben a modellben: ha marad annyi pénz, akkor neki lehet állni fordítani/fordíttatni a külföldi szakirodalmat is, amiben hatalmas lemaradásban vagyunk.

Az elektronikus szakirodalom mellett persze számolni kell a papír alapúval is, de ennek mértékét hasznos lenne minimalizálni.

Egyéb feladatok

Ha ez mind megvan, akkor további szolgáltatásokat is lehetne rá építeni: továbbképzéseket, kutatómunkák indítását, publikációk kiadását, egyszóval mindazt, amit mondjuk egy Könyvtári Intézet csinálhatna.

Az egészben az a vicces, hogy ezt mi, itt, most, a jelenlegi eszközeinkkel meg tudnánk csinálni. Nem kéne hozzá más, csak a minisztériumtól való szervezeti és agyi függőség megszüntetése, némi bevállalósság a szerzői jogi korlátok tárgyalásos megdöntésére, és kész.

További ötletek?

Photo credit: Mondolithic Studios

Kell-e a könyvtárosnak könyvtár?

Itt a halottkönyvtár-ellenzők nagy lehetősége: miközben óriási erővel megy a felháborodás, szépen csendben az OSZK gyakorlatlag megszünteti a Könyvtártudományi Szakkönyvtárt (KSZK). Szombaton kutatni mentem fel, és óriási meglepetéssel hallottam a kollégáktól, hogy gyakorlatilag el van döntve, hogy a részleg lekerül az irodalomtudományi olvasóba, hogy helyét rendezvényeknek, kiállításoknak adja át.

Óriási a kérdés. Egyrészt van egy olyan könyvtár, ami gyakorlatilag a szakma egyik alapköve, mind formájában, mind tartalmában. Ahhoz, hogy versenyképes szakemberek legyünk, elengedhetetlen, hogy létezzen egy effajta gyűjtemény, amely az egyes egyetemi tanszékek helyi gyűjteményén túlmutatva, alapot tud nyújtani a tovább- és önképzésekhez.

Másrészt viszont van egy könyvtár, ahol mutatóban van csak olvasó, állománya bár kitűnő, de kurrens szakirodalomból igencsak hiányos, nyitvatartási ideje lehetetlen (dolgozó embereket hivatott kiszogálni!), és online szolgáltatása – ami kiválthatná az offline szolgáltatások imént említett gyengeségeit – nincs (ez sajnos inkább a környezet, mint az éppen ott dolgozó kollégák hibája, de akkor is létező probléma). Gyakorlatilag, mint könyvtár, nem funkcionál. Arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy az önmagukban oly biztosan dolgokat állító személyek mikor jártak utoljára ott, mikor tettek azért, hogy úgy nézzen ki, mintha még élne ez a könyvtár.

Nem azt mondom, hogy halott lenne a KSZK. De haldoklik, méghozzá szakmai asszisztenciával. És ez hatalmas baj, mert ezt is látják a döntéshozók: egy olyan szakma, amely a saját definícióját tagadja meg és le, nem igazán érdemel támogatást.

És a megoldás? Két utat látok, akár párhuzamosan. Egyrészt a szakma tömegesen vonja felelősségre Sajó Andrea főigazgató asszonyt, hogy ezt a tervezett lépést milyen OSZK-s és könyvtárszakma stratégiába tudja beilleszteni, hogyan tudja viszonyítani az országos könyvtárügyi stratégiához. Az első körben pl. az MKE és a felsőoktatási intézmények kezdhetnék, hiszen ők vannak abban a helyzetben, hogy leginkább képviseljék az érdekeinket, de az egyéni felelősséget sem lehet letagadni. Kérdezni, kérdezni, kérdezni.

A másik, akár párhuzamos megoldás is felmerült már: miért nem csinál a szakma saját magának egy könyvtártudományi szakkönyvtárat? Tagdíjjal, online szolgáltatásokkal, kurrens állománnyal, amelyet a felsőoktatási könyvtárak és (ha túléli) a KSZK állományát kiegészítendő lehet gyarapítani – akár csak virtuálisan is! Nem hinném, hogy mondjuk pont az ALA ne lenne nyitott egy ilyen típusú együttműködésre.

Photo credit: Funkart @ zazzle.com

Hazudj!

Elég keserves tanulság, de:

Hazudj az olvasódnak. Nem az a fontos, hogy milyen gyorsan és jól tudsz kiszolgálni, hanem az, hogy neked igazad legyen. Ennek érdekében nyugodtan ferdíts a tényeken, misztifikáld a munkádat, hallgass el tényeket, győzd meg magad arról, hogy enélkül nemcsak az ország, de a KULTÚRA (így, nagybetűvel) is összeomlik. Hazudj, hogy a körülmények azok olyanok, amilyenek, neked se hatalmadban, sem érdekedben nem áll rajtuk változtatni, az olvasó meg lesz szíves alkalmazkodni, hiszen nincs más választása, ha igazi kultúrát és tudományt akar. Hazudj neki, hogy az internet az megbízhatatlan vacak, azon csak szemét van, bezzeg a könyvtárak, azok tudják. Sőt, hazudj neki, hogy nem is a kultúra és a tudomány a fontos, hanem a könyvtár, hiszen könyvtár nélkül nincs egyik sem, de a könyvtár kitűnően megvan önmagában is, hiszen ez könyvtár, az meg nem.

Hazudj a fenntartódnak. Nem az a fontos, hogy hány embert milyen minőségben szolgálsz ki, hanem hogy fenntarts egy teljesen lehetetlen rendszert, ami még ráadásul drága is. Hazudj magadnak, hogy nem értesz az informatikához, nem is akarsz, és nyugodtan kiszúrhatják a szemedet bármilyen szarral, mert nem tartozol ezért felelősséggel senkinek, és különben is. Hazudj, hogy nő vagy legalábbis állandó az olvasólétszám, hogy a kölcsönzések nőnek, hogy nem Jókai olvashatatlan ma már, hanem az olvasók idióták, de majd te jól áteneveled őket, csak idő és pénz kérdése. Hazudj, hogy a tudásod korszerű és megfelelő, hogy minimálbérért egy poros és sötét helyen megbízható és lelkes munkaerő vagy, hazudj, hogy veled azt csinálnak, amit akarnak, hogy ott és úgy rúgnak ki, ahol és ahogy akarnak, és ehhez neked szavad sem lehet.

Hazudj a főnöködnek. Nem a munka a fontos, hanem hogy mit tudsz eladni munkaként. Hazudj magadnak, hogy fontos az, amit csinálsz, hogy nem lehetne jobban és gyorsabban végezni az adott feladattal, sőt, más hozzá sem tud kezdeni. Hazudj a főnöködnek, hogy az interneten lévő eszközök drágák és szarok, meg különben sem lehet megtanulni őket, meg úgysem segítenék a munkádat. Hazudj, hogy annyi a munkád, hogy ki sem látsz belőle, nincs időd olvasni, kutatni, fejlődni, sőt már dolgozni sem. Hazudj, hogy ha te nem csinálod meg, akkor senki rajtad kívül, hogy egy címleírás vagy egy katalóguscédula digitalizálása annyira űrtechnika, hogy neki megtiszteltetés, hogy megcsinálod neki.

Hazudj a kollégáidnak. Nem az a fontos, hogy mit gondolsz róluk, hanem hogy még véletlenül se derüljön ki az igazság. Inkább hazudj magadnak is, és ne is gondolkodj, tagadd le az érzéseidet és a meglátásaidat. Hazudj, nehogy kényelmetlen dolgokat legyenek kénytelenek hallgatni körülötted az emberek. Hazudj, nehogy vitázni kelljen, és inkább hazudj, nehogy megsértődjenek, hiszen a konfliktusok felvállalása nem európai dolog, félreértéseket megbeszélni méginkább. Inkább érezd magad jól, menj pogácsázni a folyosóra, és magyarázd el, miért hülye a mikulásgábor.

Hazudj magadnak. Ne nézz szembe a problémáiddal, szajkózd ugyanazokat az érvnek is beállítható hülyeségeket, amikben te sem hiszel jobb pillanataidban, vagy burkolózz fennsőbbséges hallgatásba, hiszen ők nem tudják, te meg igen. Hazudj magadnak, hogy a munkád pótolhatatlan, és nem csakhogy világszínvonalon és egyedülálló módon végzed (mérni sem kell, hiszen olyan jó, hogy nem is lehet), de rajta áll vagy bukik az ország tudományos és kulturális színvonala. Hazudj magadnak, hogy a könyvtári intézmény ne lenne ugyanolyan jól pótolható gyakorlatilag bármivel, ahol tudás van rendszerezve és hozzáférhetővé téve, legyen az fizikai vagy virtuális világ. Hazudj magadnak, hogy csak pár morcos olvasószolgálatos meg a hozzánemértő döntéshozókat károsan befolyásoló sunyi emberek és rendezvények jelentik az igazi problémát, hogy egyébként mind pénzügyileg, mind erkölcsileg példát mutatóan becsületes és jó vagy. Hazudj magadnak, hogy nincs fejlődés, a paradigmaváltást már lemeccselték, nekem nincsen már semmiféle dolgom, beleültem a jóba, csak aztán nehogy változzon valami. Hazudj, hogy élhess, hiszen hazugság nélkül a világ nem marad a helyén, kifordulna a sarkából, és különben is, mi lenne a nagy magyar közös nemtudással?

Kiegészítés: a poszt élesítése után két perccel botlottam bele a tegnapi HVG-véleménycikkbe. Köszönöm, hogy elmondhattam.

Photo credit: sethskim.com