PhD


Azt hiszem, mindenkinek van véleménye köztársasági elnökünk szerencsétlen kimenetű dolgozatáról. Most nekem eszemben sincs még egyet rúgni a földön fekvőbe, megteszik azt sokan, ki higgadtan, ki rögtön kötélért kiáltva, lelkük rajta.

Sokkal izgalmasabb kérdés az, hogy mi, könyvtárosok, könyvtárak milyen konzekvenciát vonhatunk le ebből a történetből, mert sok olyan részlete van az egésznek, amelyek segítségével magunkat is, meg a környezetünket is jobbá tehetjük.

Az első: Schmitt Pál olyan környezetben írta meg ezt a dolgozatot, amikor még álmukban sem gondolták volna az emberek a mai internet létezését. ’92-ben maximum néhány egyetemi kutatóintézet, tudományos műhely stb. „játszóterei” voltak a számítógép, és az azokat összekötő hálózat. Plágiumkutatás? Online publikációk? Kattintásra könyvtárnyi ismeret átfésülése? Szerintem minimum mosolyogtak volna rajta. Eszükbe sem jutott volna, hogy az mezei újságírótól kezdve a trollokig bárkiből hirtelen filológus lehet, akik szövegösszehasonlítást végeznek. És ez nem Schmitt Pál ügye, hanem mindenkié. Ha a parlament minden tagjának (vagy akár minden vezető beosztásban dolgozóét) összeszednénk a szakdolgozatait, disszertációit, tuti lenne még nem egy hasonló eset. De ugyanez igaz az egész társadalomra, gondoljunk a vásárolható nyelvvizsgákra, érettségikre, jogosítványokra, a kamu szakdolgozatokra. Persze lehet azt gondolni, hogy úgysem bukok le, kisember vagyok, nem számít – de pont arról szól a mostani világ, hogy bármikor kerülhet az ember olyan helyzetbe, hogy akár a szakdolgozatába vagy a doktori disszertációjába kössenek bele – és megtehetik, megvannak hozzá az eszközök, nem kell titkosszolgálat, külföldi könyvtárakba kiküldött megbízó stb.

Izgalmas mellék- és párhuzamos szál, hogy a napokban lezajlott SOPA-háború egyik főszereplője, Lamar Smith (nomen est omen?) kampányhonlapján egy lopott képet használ(t) háttérképként – és ez elég gyorsan ki is derült. Csemege.

A második: a könyvtáros társadalom nem először adta tanújelét a teljes értetlenségnek, töketlenségnek és – bocsánat – idiotizmusnak. Az egyrészt már nagyon-nagyon régi gond, és már ezer éve ki kellett volna harcolni, hogy legalább a szakdolgozatig bezárólag minden publikusan hozzáférhető legyen – basszus, legtöbbünk állami pénzen jár(t) egyetemre -, másrészt ha valami történik, akkor nem a bezárkózás és a visszautasítás, a felesleges bürokrata szemétkedés a megfelelő válasz (és ha nem is az volt – a médiába nem ez jött le, ergo valami nem volt jól). Erre nincs magyarázat, az elmúlt héten a könyvtárosok presztízse óriásit esett, és most nem érdekes, kinek a hibájából. Köszönjük.

És mégis, hogy jöhetünk ki ebből jól?

  1. A társadalmi nyilvánosság előtt – akár erre a példára hivatkozva – kezdeményezni a szakdolgozatok és doktori disszertációk nyilvános hozzáférését (tudom, van nemzetbiztonsági meg gazdasági érdek, persze, de erre nagyon szigorú szabályozást kell összerakni, nehogy aztán mondjuk OV vagy GyF dolgozatai hirtelen beleessenek ilyen kategóriákba is). Van, ahol már van kezdeményezés, de ezt együtt, a könyvtárosoknak kell meglépni.
  2. A könyvtárak szerepét hangsúlyozni a színvonalas felsőoktatásban, ahol az ellenőrizhető és megbízható források találhatók, illetve kifejezetten ilyen típusú munkákra (is) képzett szakemberek várják a hallgatókat, hogy elkerülhessék a későbbi plágiumvádakat.
  3. Az MKE közleményben ítéli el – nem a SOTE könyvtárát vagy könyvtárosait, hanem – azt a fajta hozzáállást, bürokrata szabálykövetést és akadékoskodást, amit sikerült produkálniuk a kollégáknak, ezzel együtt pedig akár egy belső ajánlást ad ilyen esetekre, amelyeket természetesen a felsőoktatási intézmények vezetőinek is eljuttat.

Ha jól csinálnánk, óriási presztízst lehetne csinálni ebből, rászervezve a balesetre egy kampányt. És akkor el is szakadhatunk az elnök személyétől – ugyanakkor megőrizve azt az emléket, hogy bármikor, bárki kerülhet ilyen helyzetbe, tehát nem éri meg a sumákolás -, és általánosíthatunk, hogy a becsületes, sikeres és hosszú távú munka elengedhetetlen kelléke a könyvtár és a könyvtáros.

Képek: Maximida Seminars, [origo]


11 hozzászólás a(z) “PhD” bejegyzéshez

  1. Annyi megjegyezni valóm van, hogy több esetben PhD-t emlegetnek,Ön is a címben, miközben – ahogy a Elnök úr is mondta – kisdoktoriról van szó.

    A kettő nem egy és ugyanaz.

    • Én meg úgy tudom, hogy igen… Gyors Wikipédiázás után:

      „Magyarországon, valamint néhány más volt szocialista országban a II. világháború után a szovjet rendszert vezették be, azaz megvonták az egyetemektől évszázados jogukat a fontosabb tudományos fokozatok adományozására, amit a politikailag ellenőrzött testületeknek, például a tudományos akadémiáknak adtak. Az 50-es években az egyetemek visszakapták a doktori címek adományozásának lehetőségét, azonban ez nem minősült tudományos fokozatnak. Magyarországon az egyetemi diploma után az elsőként megszerezhető fokozat az egyetemi doktori (közkeletű néven „kisdoktori”), illetve 1984-től a „dr. univ.” volt. Ettől függetlenül szerezhető volt, de az esetek elsöprő többségében a dr. univ. címet követte az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága által adott kandidátusi fokozat (C.Sc.). A kandidátusi címmel rendelkező személy a tudományok doktora (D.Sc.; az ún. „nagydoktori”) címet szerezhette meg. E rendszer megszűnése után bizonyos megkötések mellett a régi kisdoktorik egy (kisebbik) részét az egyetemek PhD-fokozattá minősíthették át, ezzel a lehetőséggel nem minden egyetem élt. A kandidátusi fokozatok automatikusan PhD-nek minősülnek. A korábbi tudományok doktora címnek felel meg a mai rendszerben az MTA doktora titulus, amelynek megszerzésének folyamata és követelményei megegyeznek a tudományok doktora követelményrendszerével, és azzal megegyezően ezt a fokozatot is az MTA adományozza.

      Magyarországon 1993-ban vezették be a fokozatosan, a megváltozott és egységesülő európai, illetve az azt akkor már közel egy évszázada alkalmazó amerikai szokásnak megfelelően egyetlen tudományos fokozatként a PhD-t, s az azzal egy szinten lévő DLA-t. (Ezzel együtt kandidátusi fokozat elnyerésére utoljára 1997-ben lehetett jelentkezni, a folyamatban lévő ügyek a rákövetkező egy-két évben lezárultak.)”

      http://hu.wikipedia.org/wiki/Tudom%C3%A1nyos_fokozat

      Illetve, ha mégsem, akkor mi a különbség a kettő között?

  2. Nem ugyanaz… de ez a wiki szócikkből is kiderül.

    Röviden: a dr. univ. nem tudományos fokozat, a PhD igen.

    A hosszabb magyarázatot inkább a hasonlósággal kezdeném: a gyakorlatban mindegyik feljogosítja birtokosát, hogy a dr. megjelölést használja az irataiban. Bár a hatályos felsőoktatási törvény szerint már nem: az egyetemi doktori fokozattal rendelkezők ugyanis a „dr. univ.”, a tudományos fokozattal bírók a „Dr.” vagy(!) „PhD” (művészek esetében „DLA”) megjelölést használhatják – de az életben a címhasználat terén vannak még nálunk anomáliák.

    A különbségek tekintetében már árnyaltabb a kép. A legfontosabb, a fokozat odaítélésére hivatott intézmény (a „fons honorum”, ha úgy tetszik). Ma már tudományos (PhD/DLA) fokozatot az egyetemek jogosultak adományozni, 1997 előtt erre csak a MTA Tudományos Minősítő Bizottsága volt jogosult. Az egyetemek által kiadott dr. univ. cím inkább csak a „hiúság vására” volt, és persze üres gesztus az államtól az egyetemek felé, hogy lám, hát adhattok doktori címet akárkinek, mutogathatjátok az autonómiátokat. Ezt a jelöltek megkaphatták akár egy hosszabb és jól sikerült szakdolgozatért is…

    1997 után a tudományos fokozatok kiadásának joga visszakerült az egyetemekhez. A korábbi kandidátusi fokozatot (CSc) azóta is automatikusan elismerik PhD-ként, míg a dr. univ. titulussal rendelkezőknek az átminősítésüket kellett kérniük. Volt, akinek megadták, volt, akinek nem. Az átminősített könyvtártudományi fokozatokról ld. Sebestyén György: Könyvtártudományi és informatikai PhD-képzés az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtártudományi-informatikai tanszékén – Múlt és jelen (TMT 2004/11, a könnyebség kedvéért: http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=3747&issue_id=456). Ők kaptak egy bizonyítványt, hogy onnantól PhD-vel rendelkeznek és kész. Azok akik nem kérték ezt, vagy megcsinálták később a hároméves képzést, és küzdöttek kicsit a PhD-ért, vagy maradtak tudományos fokozat nélkül is a „doktor” cím büszke birtokosai. Vagyis „nem minden doktor tudós, de minden tudós doktor” szabályt állíthatjuk fel a jól ismert analógiára, bár szerencsére akadnak üdítő kivételek – akár szakmán belül is.

    • Ok, köszönöm! Tehát jelenleg már igazából nincsen különbség a kettő között pl. a bölcsészettudományok terén, nem? (Tudom, hogy ahol eleve doktori címet is kapnak – jogászok, orvosok – továbbra sem automatikus a tudományos fokozat.)

      Még egy pontosítás, mert engem nagyon idegesít a jogászvilágban: a PhD és az dr. univ./jur. kisbetűvel írandó, és az akadémiai „nagy” doktorátus valamint a dr. med. írható naggyal, nem?

      • De, van még különbség. De a dr. univ. cím önmagában nem tudományos fokozat, csak a dr. megjelölés haszálatára jogosít fel, és a viselőivel együtt lassan elfogy (jellemzően az ötvenes korosztály az utolsó képviselője ennek a titulusnak), a PhD pedig még virágzik.

        Tudományos fokozatot sehol sem adtak és adnak automatikusan. Egyes – jellemzően osztatlan mesterszakok – elvégzése után automatikusan járó egyetemi doktori fokozat (értsd mesterszintű végzettség alapján szerzett jogosultság a cím viselésére) a dr. med. (orvos), dr. med. dent. (fogorvos), dr. pharm. (gyógyszerész), dr. med. vet. (állatorvos) és dr. jur. (jogász) – tkp. a dr. univ. ezek bölcsész és természettudományi megfelelőjének is tekinthető.

        A doktori cím használatára vonatkozó helyesírási szabály egyszerű: mondat elején nagybetű. A többi csak városi legenda – és nagy adag emberi hiúság. :) Könyvtáros szemmel nem besorolandó egyéb névelem – és ekként is kezelendő.

        A kisdoktori és nagydoktori megjelölés jellemzően köznapi kifejezés, és csak az egyes fokozatok viszonylatában értelmezhető. A tudományos fokozatokat tekintve most a PhD (régen kandidátusi) a „kisdoktori”, „nagydoktorinak” pedig az akadémiai doktori (DSc) minősül.
        Az automatikusan megkapott doktori címek egységesen „kisdoktori” címek a többi (tudományos) fokozathoz mérve, mivel a teljesítményrangsorban legalul állnak, ezek megswzerzéséhez kell a legkisebb befektetett energia (szakdolgozat vs. disszertáció).

        • Akkor így kerek :) Viszont azért nem hasonlítanám az én bölcsész PhD-mba fektetendő energiámat (ami nem lesz kicsi azért) egy orvosi diplomához szükséges tanulással és tudással… De értem, miről van szó.

  3. Az ügy egy szar emberről szól. És sok más szar emberről. Egy olyan világról, ahol kiválóan szigetelő szennyvízcsatornákban lubickolnak az elvtársak. Uniós pénzekből.

    SP lenyúlt egy tanulmányt lefordíttatta valakivel, hozzárakott még pár oldalt egy másik dolgozatból. Beadta a kollégáinak akik adtak neki egy doktori címet. Fordítás nélkül kb. 5-6 óra alatt meg lehetett csinálni a mai technikákkal. Ez abban a rendszerben elfogadott volt. Így működött a kommunizmus, voltak olyan emberek akik oda kerültek és szépen a mocsok tetején üldögéltek. Egyenes gerinccel néztek és mentek előre, lent nem volt semmi. Kitolták előlük a mocskot.

    Ezeknek az embereknek a rendszerváltás egy értelmezhetetlen valami volt. A kommunizmusban szocializálódtak. Ugyanazt csinálták, csinálják mint régen. És nem értik..
    A lebukás utáni kommunikáció erősíti ezt a véleményt. Az összekacsintó elvtársak kiállnak emberünkért. Mint ahogy írod is „Ha a parlament minden tagjának (vagy akár minden vezető beosztásban dolgozóét) összeszednénk a szakdolgozatait, disszertációit, tuti lenne még nem egy hasonló eset.”
    SP értelmezi az értelmezhetetlent, mellébeszél, azokhoz az emberekhez beszél akik ugyanúgy loptak mint ők. És felmentik egymást.
    Nem fog itt történni semmi. Ezt a sztorit is el fogjuk felejteni. Lesznek persze majd Kerényi elvtársak, akik megfestik egy kép kis szegletében SP-t 20 év múlva. Veszünk belépőt.

Leave a Reply to danieltakacsCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .