PhD

Azt hiszem, mindenkinek van véleménye köztársasági elnökünk szerencsétlen kimenetű dolgozatáról. Most nekem eszemben sincs még egyet rúgni a földön fekvőbe, megteszik azt sokan, ki higgadtan, ki rögtön kötélért kiáltva, lelkük rajta.

Sokkal izgalmasabb kérdés az, hogy mi, könyvtárosok, könyvtárak milyen konzekvenciát vonhatunk le ebből a történetből, mert sok olyan részlete van az egésznek, amelyek segítségével magunkat is, meg a környezetünket is jobbá tehetjük.

Az első: Schmitt Pál olyan környezetben írta meg ezt a dolgozatot, amikor még álmukban sem gondolták volna az emberek a mai internet létezését. ’92-ben maximum néhány egyetemi kutatóintézet, tudományos műhely stb. “játszóterei” voltak a számítógép, és az azokat összekötő hálózat. Plágiumkutatás? Online publikációk? Kattintásra könyvtárnyi ismeret átfésülése? Szerintem minimum mosolyogtak volna rajta. Eszükbe sem jutott volna, hogy az mezei újságírótól kezdve a trollokig bárkiből hirtelen filológus lehet, akik szövegösszehasonlítást végeznek. És ez nem Schmitt Pál ügye, hanem mindenkié. Ha a parlament minden tagjának (vagy akár minden vezető beosztásban dolgozóét) összeszednénk a szakdolgozatait, disszertációit, tuti lenne még nem egy hasonló eset. De ugyanez igaz az egész társadalomra, gondoljunk a vásárolható nyelvvizsgákra, érettségikre, jogosítványokra, a kamu szakdolgozatokra. Persze lehet azt gondolni, hogy úgysem bukok le, kisember vagyok, nem számít – de pont arról szól a mostani világ, hogy bármikor kerülhet az ember olyan helyzetbe, hogy akár a szakdolgozatába vagy a doktori disszertációjába kössenek bele – és megtehetik, megvannak hozzá az eszközök, nem kell titkosszolgálat, külföldi könyvtárakba kiküldött megbízó stb.

Izgalmas mellék- és párhuzamos szál, hogy a napokban lezajlott SOPA-háború egyik főszereplője, Lamar Smith (nomen est omen?) kampányhonlapján egy lopott képet használ(t) háttérképként – és ez elég gyorsan ki is derült. Csemege.

A második: a könyvtáros társadalom nem először adta tanújelét a teljes értetlenségnek, töketlenségnek és – bocsánat – idiotizmusnak. Az egyrészt már nagyon-nagyon régi gond, és már ezer éve ki kellett volna harcolni, hogy legalább a szakdolgozatig bezárólag minden publikusan hozzáférhető legyen – basszus, legtöbbünk állami pénzen jár(t) egyetemre -, másrészt ha valami történik, akkor nem a bezárkózás és a visszautasítás, a felesleges bürokrata szemétkedés a megfelelő válasz (és ha nem is az volt – a médiába nem ez jött le, ergo valami nem volt jól). Erre nincs magyarázat, az elmúlt héten a könyvtárosok presztízse óriásit esett, és most nem érdekes, kinek a hibájából. Köszönjük.

És mégis, hogy jöhetünk ki ebből jól?

  1. A társadalmi nyilvánosság előtt – akár erre a példára hivatkozva – kezdeményezni a szakdolgozatok és doktori disszertációk nyilvános hozzáférését (tudom, van nemzetbiztonsági meg gazdasági érdek, persze, de erre nagyon szigorú szabályozást kell összerakni, nehogy aztán mondjuk OV vagy GyF dolgozatai hirtelen beleessenek ilyen kategóriákba is). Van, ahol már van kezdeményezés, de ezt együtt, a könyvtárosoknak kell meglépni.
  2. A könyvtárak szerepét hangsúlyozni a színvonalas felsőoktatásban, ahol az ellenőrizhető és megbízható források találhatók, illetve kifejezetten ilyen típusú munkákra (is) képzett szakemberek várják a hallgatókat, hogy elkerülhessék a későbbi plágiumvádakat.
  3. Az MKE közleményben ítéli el – nem a SOTE könyvtárát vagy könyvtárosait, hanem – azt a fajta hozzáállást, bürokrata szabálykövetést és akadékoskodást, amit sikerült produkálniuk a kollégáknak, ezzel együtt pedig akár egy belső ajánlást ad ilyen esetekre, amelyeket természetesen a felsőoktatási intézmények vezetőinek is eljuttat.

Ha jól csinálnánk, óriási presztízst lehetne csinálni ebből, rászervezve a balesetre egy kampányt. És akkor el is szakadhatunk az elnök személyétől – ugyanakkor megőrizve azt az emléket, hogy bármikor, bárki kerülhet ilyen helyzetbe, tehát nem éri meg a sumákolás -, és általánosíthatunk, hogy a becsületes, sikeres és hosszú távú munka elengedhetetlen kelléke a könyvtár és a könyvtáros.

Képek: Maximida Seminars, [origo]