Hosszú válasz: egy átfogó terv a legfontosabb kérdésekre


Figyelem, nagyon hosszú lesz a bejegyzés. Linkeket nem raktam, kontextus van bőven.

Nagyon sok levélváltás követte szombati kifakadásomat, és a blogom látogatottsága is sosem látott magasságokba szökött (ez úton is köszöntöm az OSZK munkatársait). Nem tagadom, jócskán volt benne érzelem (és talán túlzás is), de nincs egy szava sem, amit ne vállalnék higgadtan és józanon sem. Mindenesetre arra jó volt, hogy megint megkavarodott az állóvíz, és olyan érzékeny pontra sikerült tenyerelnem, aminek hatására megindultak a támogató és helyeslő emailek – magánban. Ez nem érdem, hanem kötelezettség, mivel tartozom legalább a koncepcióm kifejtésével, ha a megvalósíthatóságát még nem látom át teljesen. Mint könyvtáros és mint ex-közszolga elkötelezett vagyok az információ szabadsága, a (költség)hatékonyság és a technológiai fejlődés mellett, ugyanakkor a gondolataimnak az eredménye minden elemében a múltra, illetve a környezetünkre építkezik, így újszerűséget pusztán a kombinációkban, nem pedig a tartalmában hordoz. Úgy érzem, joggal hivatkozhatok olyan, már létező dolgokra, amelyeknek létét, hasznosságát vagy szükségességét senki sem kérdőjelezi meg.

Alapvetés

Hiszek abban, hogy a nemzeti kultúra (jelentsen ez bármit, most szűkítsük le a könyvtárak világára) a magyarok állampolgárok vagyona, amelyhez a hozzáférés és használata alapvető joga mindenkinek. Ennek a rendszernek a kezeléséből, fenntartásából senkinek nem szabad üzletet csinálni, kivéve egyetlen célt: az ezt a munkát végző intézmények fenntartása, működtetése, a gyűjtemény fejlesztése.

A jelenlegi helyzet

Jelenleg szarban vagyunk, méghozzá nagyban. Nincs pénz fejlesztésre, beszerzésre, a jelenlegi eszközpark (hardver és szoftver szintjén is) nagyrészt elavult, a szakma általános kompetenciája nincs meg ahhoz a technológiai ugráshoz, ami lehetővé tenni a mai IT-környezethez való felzárkózást, a következő nagyobb lépés (ami pár száz-ezer kilométerrel arrébb már mindennapos valóság) pedig be fogja tenni neki a kaput (ekönyvek, 3D technológia, felhő alapú adattárolás, gigabites sávszélesség stb.). Nem vagyunk képesek magunkat (az olvasóinkat, az intézményeinket) képviselni sem a politikai, sem az üzleti, sem a technológiai világban, nem tudunk egy részben önfenntartó rendszert létrehozni – ha minimális szinten is elvonják a támogatásokat, kénytelenek vagyunk radikálisan leépíteni a szolgáltatásainkat. Jelenleg nincs a szakmánál – általánosságban – versenyképes tudás, know-how: halvány elképzeléseink vannak a teljesítményalapú bérezésről, az információk szabad piacáról, a technológia fejlettségéről és lehetőségeiről, az információtudomány valódi nyelveiről, az informatikáról és annak eszközeiről. A rendelkezésünkre álló tudás és információ szét van aprózódva és gyakorlatilag használhatatlan: tizensokféle rendszerben tároljuk őket, teljesen esetlegesen választva meg a tartalmi és formai leíró nyelveinket. Sok esetben a hasonló rendszerek sem képesek összeállni egységes egésszé, nincs (hivatalosan) egy rendesen működő közös katalógusunk. Ahány csoport, ötlet, annyi rendszert fejlesztettünk le magunknak, létrehozva tizes-százas nagyságrendben adatbázisokat, amelyek képtelenek egymással együttműködni, hogy a létező és népszerű webes alkalmazásokról ne is beszéljünk. Ezeknek a fejlesztéseknek semmiféle átfogó, hosszú távú koncepciója nincs, a ráfordított pénzekkel pedig nem tudnánk elszámolni (ha nem mi, akkor a fejlesztők, de azért is mi vagyunk a felelősek). A rendelkezésünkre álló információkra bár büszkék vagyunk, az interneten mégiscsak gyakorlatilag használhatatlan bibiográfiai adatbázis-páriákként létezünk.

Mi az ami kéne

  1. Kompetens, tettrekész, konfliktusokat felvállaló vezetők. A világ már csak olyan sajnos, hogy a vezető felel a hozzá tartozó dolgokért, ezért lehet, hogy tohonya a szakma, de ezért is a vezetők a felelősek.
  2. Kompetens, tettrekész, áldozatos könyvtárosok. A könyvtárosok kompetenciájáról már rengeteget vitatkoztunk, mi tartozik ide és mi nem, és talán bizonyos tekintetben ezzel van a kisebb hiba. De vezetők nélkül nem ér semmit az egész.
  3. Know-how. A könyvtárosok a gépesítés során valahol lemaradtak. Amíg elméleti rendszereket kellett kidolgozni, könyvtárakat szervezni, nem is volt baj, l. Szabó Ervin, Melville Ludwig Louis Kossuth Dewey, Ranganathan stb. Aztán valaki úgy döntött, hogy ez így már túl gyors, könyvet pakolni, ETO-t, MARC-ot magolni ok, de a MySQL meg a Python már sok. Ez egy rossz döntés volt, amit vissza kell csinálni. Az információkezelő nyelvekből nem válogathatjuk ki magunknak a használhatatlanabbik felét (aki ezzel ellenkezne, könyörgöm, nézzen kicsit körül a weben). Meg kell ismerkednünk a technológiákkal, tudnunk kell, hogy mit mire lehet használni, és valamennyit nekünk is kell tudni dolgozni vele, különben fogalmunk sem lesz, mit lehet és kell megcsinálni, hogy ne szakadjunk le, ne adjanak el minket. Ez egy óriási spórolási lehetőség lenne egyben.
  4. Központi szervező akarat és koncepció. Nem tudom, milyen az, amikor van ilyen, én egész eddigi pályafutásomat eddig úgy éltem meg, hogy vagy homályos utalásokat, vagy emészthetetlen, tonnás anyagokat olvastam, hallottam arról, milyen elvek mentén kéne elképzelnem azt, hogy könyvtárosként mi is pontosan a dolgom, hol van a helyem a világban. Egy erős, anyagilag viszonylag független és irányító hatáskörrel felruházott intézményre gondolok, amely egyesíti a Magyar Könyvtárosok Egyesületének és a Könyvtári Intézetnek a feladatait és hatásköreit. Egy olyan intézményre, ami képes megszervezni olyan országos problémákat, mint az adatbázisok készítése, a digitalizálás, a könyvtárpolitika és a szerzői jog kérdése, a kiadványszervezés, a fiatalság mentorálása, marketing, egyszemélyes könyvtár-menedzsment, az általános módszertan- és szabványfejlesztés.
  5. Egy erős közösség. Én büszke vagyok arra, hogy könyvtáros vagyok, ahol csak lehet, vállalom, mondom, és villogok vele. Ugyanennyire akarok büszke lenni arra is, hogy könyvtárosok közé tartozom. Könyvtáros büszkeség-napja, kitűzők, egyenpóló, közösség érzete. Nem azért, mert híján vagyok úgy általában a közösségnek, köszönöm, egészséges vagyok szociálisan, de ez rettenetesen hiányzik. Enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik bármiféle érdekképviselet, a közös kiállás az igazunkért, a hatékony érdekérvényesítés, és még van pár szavam ugyanerre.

Az eszközök

Ezen a téren állunk a legjobban, a klogok jó részének deklarált célja az, hogy a fenti célokat segítő eszközöket felkutassa és közzétegye. Viszont egy fontos: ezek eszközök, nem a bölcsek köve. Használók, emberi összetevő nélkül nem érnek semmit. Nemcsak hogy hiába dolgozik az a pár ember, aki keresi a reális válaszokat a felmerülő és az elhallgatott kérdésekre, de nevetségessé válik úgy általában is a szakma, mert ezek a publikációk nem folyóiratok archívumának mélyére, hanem a nyílt webre, bárki által olvasható módon kerül ki. És olvassák szakmán kívüliek, akiket érdekel a téma, és rokonszenveznek a könyvtár (idealizált) eszményével. Előttük egy porosodó „vita” nem csak a könyvtárakat, de bizony az egész szakmát járatja le, az általános hitelünket rombolja. Arról nem is beszélve, hogy csak egy gyengébb uborkaszezont kell kivárni, míg egy újságíró kínjában utána nem néz, mi történik a házunk táján. Szegény, előre is sajnálom.

Hihetetlenül széles spektruma áll rendelkezésre az eszközöknek és a példaképeknek. Az ingyenes szoftverek, megoldások felsorolását most kihagynám, inkább a példákra fókuszálnék. Azokat a kérdéseket lenne érdemes szerintem végigvizsgálni, hogy miért lettek sikeresek a Google, a Flickr, a YouTube, a Mozilla, a Wikipedia, az Apple szolgáltatásai, termékei? És miért küszködünk mi, akik szolgáltatásainkban hasonlót kívánunk nyújtani, magyarán információkat, adatokat akarunk hozzáférhetővé tenni a szolgáltatásainkkal?

Szerintem a fő különbség az (nem saját vélemény), hogy ők hisznek valamiben. Hisznek a változásban, a közösségben, a nyíltságban. Ennek eredményei pedig a rendkívül sikeres termékek, a felhasználók, akik akár súlyos pénzeket is fizetnek értük, vagy idejük és energiájuk komoly részét fordítják a fejlesztésükre – nem pénzért, dicsőségért vagy vezetői szerepért, hanem mert úgy érzik, hogy meg kell ezt tenniük. Megkapják hozzá az eszközöket, a lehetőségeket, a hozzáférést, és megveszik, használják, fejlesztik, státusszimbólummá emelik. A mi feladatunk: hasonló státusszimbólummá emelni azt, hogy valaki a könyvtárba jár, annak tagja, a szolgáltatásait rendszeresen igénybe veszi, és közreműködik a tartalmi-technikai fejlesztésében.

Tanulnunk kell a sikerekből, méghozzá szerintem  a következő elvek, hittételek mentén: az információk alapvető tulajdonsága a szabadság, a helyük pedig az őket igénylőknél van. Ennek érdekében az áramlásukat minél könnyebbé, egyszerűbbé kell tenni, hogy ha már valahol megy az az információ, akkor rajtunk keresztül, hogy a könyvtárosi háttértudással tegyük még teljesebbé, igazabbá, értékesebbé. Ez pedig azt eredményezi, hogy rendkívül le kell egyszerűsítenünk az eszközparkunkat, újra kell gondolni a könyvtáros képét a világról és az információkról.

Adatbázis

Első sorban létre kell hozni egy központi adatbankot, egy OpenLibrary-t, amely garantálja az információk szavatosságát és hitelességét. Ezt sajnos a szakma már csak számából következve sem tudja biztosítani, tekintve, hogy egy név leírásában sem tudunk megegyezni, l. közös katalógusok. Ez a központi adatbázis kell, hogy tárolja az összes bibliográfiai adatot, és majd a digitalizált elektronikus könyveket is, amikor lesznek. Az eredmények, amiket ezzel elérünk:

  • Validált, ellenőrzött, megbízható adatok, bibliográfia szolgáltatása.
  • A digitalizálási munka rendes ellenőrzése, az anyagi források munkaarányos megosztása.
  • A kiadók ekönyvek körüli szívatásainak megelőzése.
  • Az információkhoz összegyűjtött közösségi tudás leghatékonyabb közzététele.
  • Az ezekre épített szolgáltatások felületének költséghatékony és valódi fejlesztése.
  • Magas fokú biztonság, az adatokról több biztonsági másolat készítése, tükörszerverek üzemeltetése.

Felhasználók

A felhasználók nyilvántartása az újabb kényes kérdés. A legfontosabb és elsődleges válaszom erre, hogy megvan a technikai lehetősége a felhasználók tevékenységének teljes titkosítására, így a központnak akár fogalma sem lehet arról, hogy mit csinálnak a userek a rendszerben. A nyilvántartást pedig már létre sem kell hozni: a magyarorszag.hu kormányzati portálon egyre több állampolgár van regisztrálva. Ha pedig egy egészségügyi szolgáltatást igénybe vesz valaki, akkor az rögtön megjelenik a rendszerben – miért ne lehetne hasonló módszerrel tenni hozzáférhetővé a közkönyvtárak használatát? Ezzel két dolog is megvalósul: a már regisztrált állampolgárok könnyebben férhetnek hozzá a könyvtár elektronikus szolgáltatásaihoz (és a könyvtár is valós adatokat fog látni, mint lakcím, elérhetőségek), valamint a még nem regisztráltak is bekerülhetnek a rendszerbe.

Ha nem közkönyvtárról van szó, akkor természetesen más a helyzet – bár pl. a Kamarához hasonló intézmények esetében ugyanígy, kormányzati autentikációval zajlik az ügyvédek beléptetése. Ebben az esetben minimum arra kell lehetőséget adni, hogy a felhasználók a már meglévő online profiljukat kapcsolhassák a szolgáltatáshoz – l. Google, Facebook, Yahoo stb. És a kételkedőknek: ha ennek révén egy kattintással tudnak hozzáférni a rendszerhez, akkor használni fogják ezt a lehetőséget. Használják webes alkalmazások, szolgáltatások igénybevételéhez, de olyan, kényesebb dolgokhoz is, mint a vásárlás.

A lehetőség persze nem kötelező, de valamilyen online entitás mindenképpen létre fog jönni, ha használják a könyvtárat. Ennek feltétele pedig a használat, és akkor visszaérkeztünk két bekezdéssel korábbra.

Rendszer

A rendszer vázát egy nagyon szikár, pusztán a dokumentumok és felhasználóik adatait tartalmazó váznak kell lennie, az erre épülő legalapvetőbb szolgáltatásokkal:

  • saját bibliográfiai és fulltext gyűjtemények létrehozása – l. helyi katalógusok,
  • az ezeken alapuló kölcsönzések kezelése,
  • statisztikák,
  • az adatok eléréséhez szolgáló API-k biztosítása és karbantartása).

Ami ezeken túl mutat, azt kell helyileg kifejleszteni, akár piaci, akár közösségi támogatással. Ahhoz viszont, hogy utóbbi megvalósuljon, tudatosítani kell a feladatainkat.

A rendszer vázát pedig nekünk, könyvtárosoknak kell létrehozni és kifejleszteni, nem pedig megvásárolni. Ez nem csak a költséghatékonyság miatt van így, hanem mint feljebb is említettem, a know-how miatt, a rendszer ismerete miatt. Tudnunk kell, hogy mit lehet és mit nem csinálni egy ilyen rendszerrel. Tudnunk kell, hogy mire adunk megrendelést, mire adunk lehetőséget a fejlesztőknek, mit adunk és mit várunk a felhasználóinktól. Kontrollt kell gyakorolni nem csak az adatok minősége felett, de a rendszerben való létük és ottani mozgásuk felett is. Csakis így lehet garantálni a szerzői jogok biztosítását – amíg nálunk vannak. A felhasználóknak pedig meg kell kapniuk a teljes szabadságot a felhasználás módjaiban és lehetőségeiben, méghozzá az ekönyv-használók szabadságnyilatkozatának jegyében.

A következő fontos eleme ennek a rendszernek az egyszerűség. A jelenleg használt dokumentumleíró filozófia egy kissé romantikus, de mindenképpen túlhaladott elképzelés. Nem a változtatás kívánsága mondatja ezt velem, hanem a megvalósult technikai környezet. A hagyományos bibliográfiák, katalógusok abból a célból jöttek létre, hogy a fizikailag nem jelen lévő gyűjteményeket megjelenítsék, reprezentálják. De ha nincs ezentúl a gyűjteménynek, információnak fizikai jelenléte? Szükség van egyáltalán katalógusra? Ha mégis igen, gondolkozzunk el azon, hogy technikai, információelméleti szempontból a metaadat és a dokumentum egy szintre, egy kategóriába került. Ezentúl nem tudjuk szétválasztani a dokumentumot az adataitól, ha másért nem, akkor azért, mert a teljes szövegű keresés, mint a legalapvetőbb funkciója minden adatbázisnak, nem tesz különbséget meta- és közösségi adat, valamint a szöveg között. (Kiemeli, de keres benne is.)

Ha megnézzük a fentebb emlegetett sikeres alkalmazásokat, egy közös pontjuk van: egyszerűek. A digitális információ ugyanis sokkal jellemzőbben hordozza magában a metaadatait, még ha nem is szabványosított formátumban, mint egy hagyományos dokumentum. Nincs szükség egy olyan szofisztikált leíró rendszerre, mint pl. a MARC, bőven elég egy LibraryThing- vagy Flickr-szerű adatbeviteli rendszerre, amely az evidens adatok mellett sokkal inkább fókuszál a közösségi tudásra és egy más értelemben vett metaadatokra. Egy intelligens és korszerű rendszer képes felismerni és osztályozni azokat az adatokat, amelyeket egyébként leírni szoktunk (szerző, cím, kiadó stb.).

A profil

Az információs hálózatnak alapvető része a megjelenés, a profil. Úgy vélem, itt is rengeteg tanulnivalónk van a nagyoktól, vagy az olyan szakiktól, akik csendben forradalmasítják a vizualizációt és a GUI-t. Minden, amit eddig összeszedtünk az akadálymentesítésről, a usability-ről stb., az egy jelszóval helyettesíthető: a kevesebb mindig több. A fentebb említett túlszofisztikált rendszerek megjelenése a weben, mint katalógusok és honlapok már pusztán a felépítésükkel teszik lehetetlenné az akadálymentes használatot – főleg, ha az akadálymentesítést nem csak a fizikai korlátokkal élők, hanem az átlag, könyvtárosi képzettséggel nem rendelkező emberek érdekében akarjuk elvégezni. Ennek a filozófiának a leglátványosabb megjelenése pedig a webes, online profil. Sok szó esett már arról, és törvényi szabályozás is van róla, hogy mit kell megjeleníteni az adott oldalon, a hogyanra pedig szabványok tömege adja meg a választ. (Keserűen teszem hozzá, hogy ezen szabványok többsége olyan, amelyhez könyvtáros vajmi kevéssé szólt hozzá.)

Egy kezdetleges, továbbfejleszthető profilt minden könyvtárnak szolgáltatni kell a rendszernek. Ez a profil lehetne továbbépíthető a tetszőleges nyelven, környezetben, így azok a könyvtárak, akiknek nincs lehetőségük, forrásuk saját profil létrehozására, kapnak egy minimális környezetet (de ez is módosítható, akár hozzáértés nélkül is, l. WordPress-témák alakíthatósága), de azok előtt sincs akadály, akik megengedhetik maguknak egy hight-tech oldalt is – a lényege, hogy a háttér egy, így az általuk használt információk nem duplikálódnak, torzulnak, ráadásul ha egy vidéki diák feljön a helyi gimnáziumba, akkor ugyanazzal a felhasználóval, ugyanazon elvek mentés, ugyanolyan struktúrában tudja használni a helyi információforrásokat.

Hivatalos, rendszeresen frissített ajánlásokat kell létrehozni a profil kidolgozásához, amelyek iránymutatást adhatnak a rendszerhez épülő kiegészítők számára is. Ezeknek az ajánlásoknak az alapja a W3C ajánlásaiból állhatna össze garantálva így a profilok kompatibilitását a webes környezettel.

Összefoglaló

Röviden összefoglalva:  az információk elérhetősége, használhatósága érdekében alapvetően kell átgondolnunk a filozófiánkat, gondolkodásmódunkat. Ha ezt nem tesszük meg, azok a vállalkozások fogják megszerezni az információszolgáltatás „piacát”, területét, akik ezen már túl vannak, vagy eleve ezen az alapon szerveződtek meg – ez pedig nem frázis, hanem egy olyan tény, amit az élet támaszt alá. Fontos ehhez megértenünk, hogy nem a könyvtáros lesz felesleges, hanem bizonyos tevékenységek. A könyvtárosok száma nem kell, hogy csökkenjen az átalakulással, de a munkájukat, feladataikat, eszközeiket le kell cserélni.

Hatalmas előnnyel rendelkezünk, ami egyben a halálunkat is okozhatja: közintézmények vagyunk, nagyrészt védve a piaci viszonyoktól. A szervezeti változásokat nem gátolják tőzsdei árfolyamok, piaci versenytársak stb. Viszont nem is tudunk mit kezdeni azzal, hogy a szakterületünk óriási anyagi értéket jelent, amire sosem látott méretű vállalatok szeretnék rátenni a kezüket,  utolérhetetlen minőségű infrastruktúrával, szakemberekkel, akikkel szinte esélytelen hosszú távon felvenni a versenyt. Szinte. És erről az egy szóról szól a bejegyzésem, a blogom, a munkám.

Köszönöm a véleményeket.


12 hozzászólás a(z) “Hosszú válasz: egy átfogó terv a legfontosabb kérdésekre” bejegyzéshez

  1. Nagyon jó összefoglalás, le a kalappal! Sok mindenhez hozzá lehetne szólni, de csak néhány pontot említenék, amit másként látok:

    Ami iszonyúan hiányzik a szakmából, az a folyamatos, tényeken és nem vélekedéseken alapuló kommunikáció. Például ezen bejegyzés minden mondatáról pregnánsan elkülöníthető álláspontokat lehetne tenni. A MARC-ról évtizedes vita folyik máshol, s az egyszerűsítés mellett (amit a LibraryThing követ) szofisztikáltabb megoldások is (FRBR/RDA, LinkedData, TopicMap stb.) is léteznek. Sőt, személyes véleményem az, hogy éppen a könyvtári adatszervezés (egy általam elképzelt idealizált változata) tudná az általad írt egyszerű rendszereket még hatékonyabbá, még pontosabbá tenni.

    Az én ideálom az Open Libraryval szemben, akik elsősorban gyűjtenek (ez sem lebecsülendő, és nagyon fontos munka), inkább az OCLC, ahol a közös katalogizálást, az együttműködést valósítják meg.

    A hitem szerint a web 3.0, a szemantikus web és a könyvtári információszervezés, elsősorban a különféle osztályozási rendszerek között nagyon sok átfedés található, ami egyelőre egy elég speciális könyvtárosi tudás, mely napról-napra értékesebb lehetne, ha megtalálnánk azokat az eszközöket, amivel használhatóvá tudnánk tenni az e téren felhalmozott hagyományos, nehézkes és zártkörű használatra szánt szerszámokat.

    Végül egy apróság: Dewey nem Ludwig volt, hanem Louis.

    • Az FRBR-t ismerem, és szeretem, sőt, az FRBRoo-t méginkább. Az általunk tervezett rendszer szintén kétszintű FRBR-t vezetne be kezdetben, amit tetszés szerint lehet kiterjeszteni a későbbiekben, de ez inkább a programnyelv sajátosságából fakad, mert elméleti síkon ugye bármit meg lehet fogalmazni.

      Louis: köszönöm, javítom!

      Az OCLC-modell azért nem tetszik nekem, mert nem tudja szavatolni az adatok hitelességét, ráadásul úgy hasonlít a felhőre (szétszórtság), hogy annak előnyeit nem nyújtja (biztonság). Legalábbis én így látom most.

      • Kedves Dani!
        Most megyek az OCLC éves disztributori konferenciájára. Szerintem hatalmas munkát végeznek a globális rekordgazdálkodás területén – együttműködve az LC-vel, a német, francia nemzeti könyvtárakkal és másokkal. Ha valamire kíváncsi vagy, szívesen megkérdezem. Az angolszász katalogizálás nem porosz eszméjű, náluk máshol van a hangsúly, viszont gyors és naprakész. A duplikátumokat cluster technológiával biztosítják, és nem tart hónapokig.
        Érdemes rajta gondolkodni.
        Üdv.,
        Marcsi

  2. Rövid válasz:
    szerintem nem kell, hogy minden könyvtáros tudja mi az a Perl, MySQL. Maradjon a suszter a kaptafánál. Az informatikus se kezdi el hirtelen ETO számokkal jelölni házikönyvtárát :)

    Kellenek viszont nyitott könyvtárosok, akik nem idegenkednek a technikai újdonságoktól, azok használatától. Ismeri az ebook olvasókat, még ha elméletben is, a formátumokat, főbb beszerzési forrásokat és nem csak keresni tud a weben, de aktív felhasználója is tud lenni.

    Kellenek olyan emberek, akik közvetíteni tudják a könyvtáros elvárásait az informatikus felé (ezt a réteget hívják tanácsadónak vagy rendszertervezőnek). Optimális esetben egy informatika felé nyitott könyvtáros ez az ember, aki elvonatkoztatva is tud beszélni a munkájukról.

    És végül kell vagy a hatalmi szó vagy az összetartó erő (a pénz megszerzésére, a döntések meghozatalára), hogy az elégedetlenségből elégedettség váljon.

    Végül mégis hosszabb lett a válasz, mint gondoltam.

    • Az ETO egy tartalomleíró nyelv, nem sok köze van a MARChoz vagy XML-hez amelyik formailag kódol. Abban viszont közös mindegyik, hogy információkezelő nyelvek, komoly matematikával a hátuk mögött. És ha vonhatok párhuzamot, akkor ez kicsit olyan, mintha azt mondanád, hogy latinul kell tudni, az angol meg fölösleges, beszéljék azok, akik értenek hozzá. Fura, ugye?

      Kellenek olyan emberek, de ez sajnos nem működik. Ez a tapasztalat, ami ellen lehet szép érveket sorakoztatni, de nem megy. Ha nyugatra nézel, egyre több könyvtáros fejleszti magának a rendszerét (Koha, LibraryThing stb.), és nem adja ki a kezéből. Ez van sajnos. :)

  3. Én pl azt nem értem, hogy miért nincs egy egységes könyvadatbázis. Amiben minden kiadás csak egyszer fordul elő, és ha az ember egy könyvnek keresi a metaadait, akkor pl. ne a sok különböző MOKKA katalóguscédulán kelljen átrágnia magát.

    • azért, mert amit írsz – meglehet annak hangzik – de nem triviális feladat. Két probléma van vele: az egyik, hogy az az alapulszolgáló adatmodel, ami elterjedt a világ összes könyvtárában nem a művekre, hanem a kiadásokra és konkrét példányokra épül. Egy ideje már van új adatmodel, de ez lassan terjed (ha érdekel, akkor FRBR, RDA a kulcsszavak). A másik, hogy a létező kiadások rekordjai alapján rekonstruálni műveket gyakran meglehetősen bonyolult az eltérő transzliteráció, leírási szokások, és filológiai problémák miatt. Az OCLC-nek van egy alapos tanulmánya ahol a saját állományukon, a világ legnagyobb katalógusán tesztelték az algoritmusaikat, és a Google vs. kiadók perben is volt olyan meghallgatás, ahol a Google saját állítása szerint nagyon sokat eltöltött ugyanezen probléma megközelítésével (ennek nincs publikus eredmény). Megjegyzem, a könyvtár.hu megpróbálja az FRBR-nél egyszerűbb, kétszintű mű-kiadás hierarchia szerint megjeleníteni a találati listát, néha jó, néha kevésbé jó eredménnyel – a fent felsorolt problémák miatt. A moly.hu pedig csak műveket tart nyilván, kiadásokat nem.

  4. Csak egy dolog:

    Dani, a „Mi az ami kéne” részből kimaradt egy nagyon fontos dolog: a könyvtárosképzés. A „know-how”-ból ugyan levezethető, ha nagyon akarom, de igazság szerint ezt így, explicit módon kell kimondani: normális könyvtárosképzésre van szükség, megfelelő szakosodási lehetőséggel. Ne „valami-könyvtáros” szakpáros-rendszert erőltessék tovább, tisztán látszik, hogy az bekrepált. A könyvtár szakot a hallgatóknak szerintem vagy 70%-a „büfé” meg „ruhatár” szakként veszi fel. Mert valami kell az angol, a magyar, a történelem stb. szakom mellé. ahol lehetőleg semmit nem kell csinálni (vö. „Könyvtáros vagy? Akkor neked egész nap csak olvasnod kell, nem?”).

    Így vesszük el magunktól azt a lehetőséget, hogy csak olyan könyvtárosok kerüljenek a munkaerőpiacra, akik valóban könyvtárosok akartak lenni. Ahelyett, hogy lenne egy (szakpár) nélküli könyvár szakunk, ahol azután félidőben szétválnának szépen információs menedzserré, digitális könyvtári szakemberré, gyermekkönyvtárossá, whatever, ahogy most is, de könyörgöm: színvonalas képzést kapva.

    Igen, most a saját képzésemet is lebecsülöm. A főiskolán tanultaknak kb. 20%-át használtam könyvtárosként. A munkámnak pedig kb. 20%-ára készített fel a főiskola. Magyarul: olyan baromságokat tanultam a képzés 80%-ában, amelyre soha a büdös életben nem volt, és feltehetőleg nem is lesz szükségem (helló, Telnet, helló bibliográfiai leírás a papíralapú katalóguscédulák formátuma szerint). De hogy az egy, a főiskola könyvtárában elérhető IKR-rel nem találkoztam a képzés alatt, az is biztos.

    Ha pedig megvannak a jól képzett, valóban könyvtárosnak készülő (nem csak kényszerpályán mozgó), szakosodott – nálad ez: „[k]ompetens, tettrekész, áldozatos könyvtáros” – embereink, akkor lesz kinek felvállania a know-howt. Legyen az gyermekkönyvtári módszertan, avagy szabványos metaadat-leírás készítésének módszertana elektronikus dokumentumokhoz.

  5. 1. A szemantikus web, a tématérképek, az FRBRR témakörei tényleg kulcsfontosságúak tűnnek manapság a jövő szempontjából. Érdemes megnézni a 3 egyetem (Oslo, Tallinn, Parma)által kínált digitális könyvtári MA program felosztását. Az első félévben a fent felsorolt témakörökhöz(lényegében az ismeretszervezés és adokumentumkezelés világának újfajta felfogásaihoz s azok gyakorlati manifesztációihoz kapcsolódó órák) Osloban, majd általános és kulturális menedzsment ismeretek Tallinnban, ezt követően pedig a felhasználó-könyvtár interakció különféle aspektusai Parmaban. S ennek mintájára más szakterületeken is meg lehetne szervezni akár európai szinten is a szakemberképzést, pláne ha még uniós támogatást is lehet szerezni rá… Persze itt előkerül az idegennyelv tudás nélkülözhetetlen volta, amivel szintén igen ramatyul állunk itthon. Ezért is kellene implementálni a hasonló helyzetből induló csehek az idei BOBCATSSS-en bemutatott könyvtárosoknak szóló angol nyelvű moodle alapú e-learning kurzusát.

    2. Az itthoni könyvtárosképzésről Ádám részéről írtakkal egyetértek. Annyi lenne a kiegészítésem, hogy a BA képzésben a kétszakosság hiányát azért ki kell használni olyan ismeretek átadására, amelyek relevánsak lehetnek a könyvtárosok számára, ám csak közvetetten kapcsolódnak a képzés szakmai tartalmaihoz. Jelenleg tisztelet a kivételnek (elsősorban Szeged illetve Debrecen, Pécs), de mindkét területen komoly bajok vannak, a szakmai tartalom s a kiegészítő ismeretek átadása is némely pontokon komoly hiányokkal küzd. S még ha van jó szakmai program, jó pár alkalommal az is erőteljesen egyetlen személytől függ, ha ő kiesik borul az egész. De nem is kell, hogy kiessen, elég, ha túlvállalja az illető magát, s nem tudja azon a szinten az órákat megtartani, ami az akkreditált tartalomban benne van. S arra is figyelni kell, hogy a könyvtárosképzés által nyújtott általános műveltséget célzó tárgykínálat is ha okosan van felépítve sokakat megnyerhet a könyvtárak számára. Ez is egyfajta márkaépítés a könyvtárak és a könyvtárosképzés számára. Az egy féléves alapismeretek kurzus a bölcsészképzésben édeskevés e szempontból. A szabadon választott órakeretben optimális esetben a hallgatók figyelméért folyik a küzdelem, s nem a hogyan ússzuk meg, minél könnyebben elv érvényesül. Fel kell kínálni művelődéstörténeti-könyvtártörténeti órákat (lásd pl. a Hitler könyvtára kurzust Szegeden-10-szeres volt a túljelentkezés!), illetve bölcsészeknek szóló informatikai ismereteket. Miközben ugye például félő, hogy az ELTE-n nincs jövője már a bölcsész-informatika programnak, még mielőtt hatékonyan felépíthették volna…

    3. Nincsenek olyan civil keretek ma a magyar könyvtárügyben amelyek közt jó szívvel motiváltan, inspiratív környezetben érdemi szakmai munkát lehetne végezni. Ygakorlatilag nem létezik progresszív könyvtáros civil szervezeti kultúra, s ezzel sajnálatos módon belesimulunk az általános társadalmi civil trendekbe. Közben persze áramlik ki a pénz a nagy semmire, a jelenlegi üres, semmilyen, tartalmatlan állapotok konzerválására. A keretek kialakításának hiányában nekünk fiataloknak is van felelősségünk,(lásd az MKE FITT sorsa) a többihez viszont semmi közünk sincs. A közelgő MKE tisztújítás pedig jó esélyt kínál arra, hogy végképp rázárja a koporsó fedelét e jobb sorsra érdemes civil szervezetre legjobb esetben is úgy 4-5 év időtartamra. S ha ehhez hozzátesszük, hogy szabályozói, fenntartói szinten sincs felelős gazdája a magyar könyvtárügynek (akár a központi állami, akár az önkormányzati szintet nézem, a felsőoktatás-tudományos szféra igyekszik még tartani magát, kérdés, hogy meddig bírják, bírhatják) akkor aztán igen aggasztó a kép.

    (az olvashatóság érdekében a sortördeléseket átjavítottam, de semmi mást – Dani)

    • Marci, az utolsó bekezdéshez: ha valamiben, akkor a keretek kialakításában lehetne szerepük az időseknek. Nekünk se tudásunk, se türelmünk nincsen ezeknek a megcsinálására, működtetésére, viszont dolgozni szeretnénk nyugodtan.

  6. Igen a legfontosabb, hogy a munkánkat végezzünk. Néhány dologról viszont akkor muszáj még írnom:

    Tisztelet a kivételnek, de a keretek kialakításakor sajnos a tények beszélnek. Az MKE alapszabály módosító közgyűlésekor az előkészítő tanácsülésen előkészített kompromisszum előre eltervezett aljas felrúgására gondolok például, megfelelő strómanok segítségével. S az egyik megyei könyvtár vezetőjének még volt képe azt mondani a hátunk mögött, hogy azért elleneztük, mert mi akarunk pozíciókért nyomulni! Pozíciókat ebben a szervezetben? Kész öngyilkosság lenne… Mondjam erre, hogy mindenki önmagából indul ki amikor ily módon véleményt nyilvánít? Szigorúan az eljárási szabályok szerint történt persze minden, csak éppen a demokratikus szellemiség, s a progresszív, alkotó szakmaiság tűnik el a süllyesztőben jó hosszú időre. Nincsenek se közös célok, ebből következően azok eléréséhez szükséges eszközrendszer sem. S lehetne folytatni azzal, hogy kié a felelősség a teljesen elhibázott vándorgyűlési programstruktúra kapcsán? Miért kerültek végül a papírkosárba az elnökségen belül(!) felmerült újítási javaslatok. Nem folytatom tovább, mert felesleges. Úgy gondolom, hogy a saját szekcióüléseinkkel próbáltunk életet vinni ebbe a katyvaszba amennyire lehetett. Talán sajnos a részvételünkkel még túlzásba is vittük az egyesületi munka legitimációját. Az említett alapszabály módosításokkal a tagság 90%-ának lelkes azonosulása közepette olyan helyzet állt elő, mely már végképp felvállalhatatlan. Nincs közös nyelv,levegő, nincs mozgástér, segítség se nagyon, tisztelet a kivételeknek.

    S valóban olyan energiákat kellene mozgósítani a falak ledöntéséhez, mely teljes embert kívánna, s a munka veszne el. S még akkor sem lenne az esély több becslésem szerint max.10%-nál, épp a többséget alkotó szervezeti tagság igénytelen tehetetlenségének súlya miatt. Nagyon szomorú tényleg, hogy itt tartunk. Időnket és energiánkat pedig most Daniékkal együtt inkább az új klog hálózat körüli szakmai kezdeményezések építésébe,a K2 projektbe s hasonló közös tevékenységekbe, no meg a munkahelyi helytállásba fektetjük bele. S még egyszer leszögezném, nem arról szól a történet, hogy hibátlan, gáncs nélküli lovagok lennénk. Mindenki vállalja a konstruktív kritikát annak kapcsán mait megtett, vagy mások szerint esetleg nem tett meg. A másokkal való együttműködéshez, közös munkához szükség van olyan alapszabályokra, mentalitásbeli közös elemekre, melyek hiányában a közös munka ellehetetlenül, s egyszerűen okafogyottá válik. Hát idáig jutottam most én az MKE kapcsán, s bizony nem állok egyedül ezzel az álláspontommal, még ha nem is osztják valószínűleg túl sokan azt.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .