Amazon Kindle a házban

Lassan egy hónapja rendeltem meg életem első elektronikus könyvolvasó készülékét, egy harmadik generációs (csak WiFi-s) Amazon Kindle-t. Azok a vegyes érzelmek, amik eddig is jellemezték az ilyenfajta kütyükhöz való viszonyomat, továbbra is megmaradtak, ugyanakkor egészen meglepő tapasztalatokat szereztem a hosszabb távú használat során (egyszer már Kelt jóvoltából használtam pár napig egy ilyet, illetve mutogatni is volt alkalmam már ezt az eszközt), amik bizony nem túl biztatóak a konzervatívabbak számára.

  • Amikor kézbe vettem, használni kezdtem – a kezdeti feltöltési nehézségektől eltekintve -, olyan érzésem volt, mintha már évek óta gyűrném. Az érzelmi síktól eltekintve érzésre tökéletesen beleilleszkedett az eddigi papírkönyv-olvasásba. Figyelem, itt nem arról beszélek, hogy szemkímélő, papír-szerű, egyszerű, kicsi, gyors, hanem az olvasás tevékenysége során egyszerűen nem tudatosult bennem, hogy nem papírról olvasok. És ez az, ami nagyon számít. Hiába mindenféle szólam, elv és győzködés, ha ez ennyire képes természetesen beleilleszkedni a mindennapi életbe, akkor onnantól kezdve már csak a formátumokon és a méreten van értelme vitázni, máson már nemigen.
  • Ugyanakkor félek, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz rá több olyan tartalom, amit szívesen olvasnék. Ehhez persze hozzájárul a sajátos olvasmányízlésem, de ettől függetlenül reálisnak érzem azt az alternatívát, hogy pár könyv után a kütyü funkció fog jobban érvényesülni, és mint játékszer, átadja a helyét egy új dolognak. Nem mert nem szeretem, egyszerűen ha nem tud szervesen beépülni a munkába, kikapcsolódásba, teljesen kiváltani az eddigi formákat, akkor egy idő múlva kifullad – erre pedig van esély, mert a szívem nagyobbik fele még mindig a papír felé húz, meg a felé az öröm felé, amikor az ember üdvözült mosollyal lép ki az utcára, zsákjában nagy kupac könyvvel, amit alig vár, hogy magáévá tegyen, legyen szó szépirodalomról vagy szakirodalomról. Erre viszont csak az idő fogja megadni a választ.
  • Az egészen világos számomra és száz százalékosan meg vagyok győződve róla, hogy ha a könyvtárak vagy a kiadók küzdeni akarnak ez ellen az eszköz ellen, akkor elve vesztes pozícióból indulnak. Olyan sebességgel és mértékben kéne magunkévá tenni ezt a technológiát, hogy jövő ilyenkorra már minden könyvtáros fejből fújja az összes tudnivalót ekönyv-ügyben.
  • Egyébként fogásra kellemes, kicsi, de bőven olvasható, kitűnő ergonómiájú készülék, aminek van egy számomra tökéletesen fölösleges billentyűzete is. A WiFi kitűnő dolog, szeretek egy kattintásra átküldeni cikkeket, bejegyzéseket, bár gyorsan (egy hét alatt) leszívja az akksit. Szörnyű… Tökéletesen belefér a zsebembe, és bár eddig még mindenki azon szörnyülködött, hogy hogyan bírtam nem venni tokot hozzá, a telefonommal ellentétben erre még nem sikerült karcot raknom (nem is ejtettem betonra… hagyjuk).

Mindenesetre olyan eszköznek vagyok tulajdonosa, amely történelmet ír, ezt minden nagyképűség nélkül állíthatom. Nyilván szépen kiforrja magát időben, addig meg csak várni kell (vagy alakítani, ugye, kedves kollégák), holnap pedig megyek, és felfedezem magamnak a jelenleg aktív magyar felhasználótábort – mert ha valakik, hát ők számítanak hosszú távon. Ki csatlakozik?

Egy visszalépés margójára

Érdekes eseménynek voltam tanúja az interneten. Olyan eseményén, ami mindenképpen üzenetértékkel bírt.

Azoknak, akik (szerencséjükre) nem, vagy csak távolabbról követik a könyvtáros élet bulvárvilágát, röviden összefoglalnám. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) alapszabálya (PDF) kimondja, hogy vezető tisztséget csak két cikluson át lehet betölteni, utána köteles lemondani az ebben a megtiszteltetésben részesült ember. Ez egészen fél évvel ezelőttig volt így, amikor az MKE közgyűlése demokratikus keretek közt megszavazta a két ciklus háromra való kibővítést, amelynek hivatalos indoklása azt volt, hogy az Egyesületen belül sok olyan kis, tizenegynéhány fős szervezet van, amely nehezen tudná megoldani a vezetőség cseréjét (ennek egyéb, izgalmas vonatkozásairól most tekintsünk el). Természetesen felmerült a gyanú, hogy az elnökség, illetve Bakos Klára elnökasszony érzi befejezetlennek a művét, és szeretné a felhatalmazását meghosszabbítani. Ezt azonban hivatalosan és nem hivatalosan is tagadták, mondván, hogy tényleg csak a szekciók miatt történt mindez. Ezek után nyilván meglepődtünk, amikor megjelent a jelöltek listája, ahol bizony az elnöki tisztre egyetlen név volt beírva, méghozzá ugyanazé, akié eddig.

Miután feltettem a kérdést, hogy bár tényleg őszintén tisztelem és nagyra becsülöm az eddigi vezetőséget, azon belül Klárát, akivel személyesen csakis rendkívül pozitív élményeim voltak, vajon miért is kellett ezt így kommunikálni, amikor el lehetett volna fogadni azt az érvelést is, hogy vannak olyan befejezetlen feladatok, ügyek, amelyekre pontot kíván tenni az eddigi vezetőség, jobbára kitérő és közvetett válaszokat (képernyőkép) kaptam Nagy Anikótól, az MKE titkárától (amelyeknek értelmezésében is eltér a véleményünk, de hát sajnos valóban nem hangzott el válasz a kérdésemre). Persze a szokásos körök után (udvariaskodás, dicséretek özöne) megkaptam, hogy csak kekeckedem. Nem tudom mennyire számít egy válasz megkapásához való ragaszkodás kekeckedésnek, mindenesetre ki-ki megítélheti magának az imént linkelt beszélgetés alapján. Ha van véleményetek, sok szeretettel várom.

A végső válasz azonban tegnap született meg, méghozzá Nagy Anikó visszalépésének formájában. Ezt pedig nem lehet – szerintem – máshogy értelmezni, hogy a kérdésemre nincsen válasz. Illetve olyan válasz van, aminek a nyilvános leírása helyett inkább lemondanak az eddigi vezetők, mintsem vállalják azt. Ez pedig nagyon szomorú.

A tanulság? Hogy a “nagy” MKE életében közvetlenül továbbra sem kívánok részt venni. Ha igazak azok, amiket hallottam, illetve az ilyesfajta kommunikáció során tapasztalok, valamint az egész egyesület életében látok, akkor rögtön elfog a vágy, hogy a világ másik oldalán, valami teljesen más szakmában folytassam az életemet. (Az viszont már nem az én bajom, hogy nehezen adom fel, így maradok itthon és könyvtáros.) De azt azért le szeretném szögezni az olyan kérdésekre, hogy miért nem mi (illetve én), ha már ekkora a szám: kezicsókolom, nem vagyok még 26 sem, fenekemen a tojáshéj, se tudásom, se tapasztalatom, se érettségem nincs egy ekkora szervezetnek akár az elnökségi tagságához sem. És ha lenne is, nem szeretném, hogy engem is tönkre tegyenek, mint tették azt több fiatal kollégámmal is, akiknek nevét azért nem akarom leírni, mert nekik többet ártanék velük, mint amennyit használnék vele az ügynek.

De tessenek megnyugodni, nem hagyjuk magunkat. Felgyújtani, felszántani, felsózni szerintem nem fogunk, de rendet tenni igen. Ha új szervezet alapításával, akkor úgy, ha nem, akkor meg úgy. De megalkuvás, egyezkedés, egymás kicsinálása, korrupció, kamuzás stb. nem lesz. Nem mintha most lennének, ilyent nem is állítottam sose, de a jövőben is tartózkodni fogunk tőlük, az biztos.

Ami pedig a legjobban fáj: tudom, hogy még egy ilyen szolid véleménynyilvánítás is bántást, sértődést, esetleg dühöt fog gerjeszteni (még ha egy szemöldök-felhúzós “engem ez nem érint” félmondat is lesz rá a reakció, az biztos, hogy a mélyben fortyognak az indulatok). Viszont valakinek meg ki kell mondania, hogy mi van. És ez van.

És akkor jöjjön hát az ár…

Webes apróságok

Két gyors ajánló:

A WordPress csapata kiadta a Jetpack-et, ami a WordPress.com 8 alapvető szolgáltatását tartalmazó plugint ad egyben. Ezek: statisztika, Twitter widget, Gravatar felbukkanó ablakok, WP.me linkrövidítő szolgáltatás, Sharedaddy-integráció, LaTeX-szerkesztés, szöveghelyesség-ellenőrző (stílus, helyesírás), embed-shortcode-ok. Aki nem érti, járjon utána. Azt meg, hogy ezek mennyire jók vagy nem, mindenki maga ítélheti meg, mindenesetre ha valaki most kezdi a pályát, annak hasznos. Mehet a WordPress első 10 lépése után.

A másik jó hír, hogy a Google összerakta az API-jait egy felületre, az APIs Explorerre (illetve még nem az összeset), egyelőre a Buzz, a Custom Search, a Diacritize, a Moderator, a Shopping, a Translate és az URL-shortener került ki. Személy szerint várom a Docs és a Chart API-kat is, de egyelőre nem vagyok telhetetlen, így is izgalmas a dolog. Játékra fel, itt már nem lehet kifogás a “nem értek hozzá” sem, mert nem kell érteni, csak legózni. A lényege, hogy vizuálisan lehet összepakolni az API-ra épülő kérést, utána pedig meg kell nyomni a gombot, és örülni az eredménynek, ami aztán mehet bele szépen a könyvtár webes felületébe.

Ütős érv

“Amikor egy másik elemző rákérdezett erre a trendre Jeff Bezosnál, az Amazon alapítójánál és vezérénél, akkor a következő választ kapta egy mosoly kíséretében: “Oh, tehát észrevetted!””

Kicsit én is bizonytalan voltam a korábbi bejegyzéseimmel kapcsolatban, mennyire jogosak, mennyi bennük az igazság, de Merras olyan összefüggésre hívja fel a figyelmet, ami nem hogy alátámasztja az elgondolásomat, de szinte ledózerolja az összes ellenvetést.

Ez pedig az ingyen Kindle.

Még egyszer:

Ingyen.

Kindle.

Ha a Kindle áralakulásának trendjét nézzük, akkor kb. novemberre vagy az év végére lesz 0 dollárnál az ára, de a közeljövőben kell kijönnie a 100 dollár alatti készüléknek is. És hogy honnan ez a bizonyosság? Mert mondták.

Tetszik tudni, mivel fog ez járni ha megyünk tovább a győzedelmes úton? A könyvtárak elsorvadásával, azzal például. Mihelyt befejezzük a digitalizációt, vége. Nem kell közösségi tér, arra ott a kávézó. Nem kell kultúra, arra ott a színház. Nem kell könyvesbolt vagy könyvtár, arra ott az Amazon. Nem kell tanulóhely, arra ott az iskola.

Itt most nem arról van szó, hogy borsodi vagy afrikai gyerekek kapnak szakadt vagy gyenge teljesítményű laptopokat és számítógépeket. Itt olyan lesz, mint most van a mobilpiacokon: a készüléket utánad vágják, ha veszel hozzá előfizetést (l. az Amazon Prime 79 dolláros ára). Ehhez pedig jár korlátlan film- és sorozatnézés, ingyenes, két napos határidejű szállítás stb.

Számoljunk reálisan: mi az, amit mi szembe tudunk ezzel állítani mondjuk öt év múlva? Hol van az a stratégiai terv, ami ezt a lehetőséget egyáltalán számba veszi? Mi az a szolgáltatás, ami eredményesen tudna versenyezni egy ilyen konstrukcióval?

Nem tudom, mit kéne tenni ahhoz, hogy itt történjen valami. Illetve van egy ötletem, amiből vagy lesz valami, vagy nem, meglátjuk. De a dinoszauruszoknak üzenem, hogy már látszik az a meteor, és egy bazi nagy Amazon logó van ráütve (mögötte meg a Google-, Apple- stb. logósok jönnek). Szar érzés alattuk állni.

Kép forrása: SF Portál

(A bejegyzés nyomokban túlzó állításokat tartalmaz, amelyeknek a célja a figyelemfelkeltés és a vitagenerálás. Mindamellett cseppet sincs a valóságtól elrugaszkodva.)

Hogyan számold a LED-lámpák megtérülését

Csütörtökön megrendeltem, hétfőn pedig már vígan fogom becsavarni a LED-izzókat az eddigi halogének helyére. Azon kívül, hogy menthetetlenül meg vagyok veszve mindenért, ami technológiailag előre mutat és nem utolsó sorban ahhoz is hozzásegít talán, hogy ne csak a gyerekeim, hanem az unokáim is megússzák a MadMaxet, vannak nagyon kézzelfogható, reális és rövidtávú indokai is, amiket szerencsére jobban el lehet adni a fenntartónak, mint holmi apokaliptikus víziót. Lássuk tehát a számokat.

Jelenleg 22 darab, GU10-es foglalatú, 35 W fogyasztású halogénizzó működik az olvasótérben, mind egy-egy polcot világít meg, napi 8 órában (minimum). Ilyen igénybevétel mellett (255 munkanapos munkaévvel számolva) évi 2040 órát égnek, ami tekintve az 1000 órás élettartamot, legalább két cserét jelent évente minden egyes polcon. Kb. 500 forintos árral számolva (Ikea: 900 forint / 4 darab, Praktiker: 1800 forint / 3 darab) ez 44 * 500 forintot, azaz 22 000 forintot jelent évente. Ehhez jön a 35 W fogyasztás, ami évente 71.4 kW, ami egy kilowattonként kb. 50 forintos közelítő árral számítva 3 570 forint évente (tudom, hogy nem ennyi, de ez a legkisebb tétel, és csak összegében fog változni az összehasonlítás, arányaiban nem). Ez összesen 25 750 forint, ami 10 évre kivetítve 257 500 forint költséget jelent (és azért számoltam ennyi idővel, mert…).

A rendelt LED-izzók (Life Light 48 SMD LED spot, GU10 foglalat, 120 fok, melegfehér – kb. ilyen, 12 darabbal kevesebb diódával) élettartama 10 évre van ígérve (8 órás igénybevétel mellett). Ez azt jelenti, hogy az egy évre eső költség számolásakor a 22 darab, akciósan 2 050 forintos izzók árát tízzel leosztom, magyarán az izzók beszerzésére fordított 45 100 forintos számla egy évben 4 510 forintot jelent, szemben a halogének évi 22 500 forintjával. Ez azt is jelenti, hogy ami pénzt két év alatt elköltök halogénre, azt egyszer kell csak kiadni, hogy aztán ötször annyi ideig ne. Ezek után a fogyasztása már csak hab a tortán, ugyanis a 35 wattos halogénekkel szemben ezek pont tizedannyit, 3.5 wattot fogyasztanak, tehát a 3 570 forintos villanyszámla is 357 lesz. Tíz évre a fentiek alapján a számla így 48 670 forint lesz, és most akkor még egyszer a halogénes megoldás: 257 500 forint. 22 darab izzó esetén.

Még egyszer, vázlatban:

Jelenlegi éves költség: 25 750 forint

  • 22 (foglalat) * 2 (izzó) * 500 (forint/db) = 22 200 forint
  • 8 (óra) * 255 (2010-ben a munkanapok száma) * 35 Watt * 50 forint (kb. a kisfogyasztói ár) = 71.4 KW = 3 570 forint

Tervezett éves költség: 4 867 forint

  • 22 (foglalat) * 0,1 (izzó) * 2050 (forint/db) = 4 510 forint
  • 8 (óra) * 255 (2010-ben a munkanapok száma) * 3.5 Watt * 50 forint (kb. a kisfogyasztói ár) = 7.14 KW = 357 forint

Ha bejön, a következő állomás a teljes könyvtári, majd (remélhetőleg) a teljes kamarai izzókészlet lecserélése lesz. Egy ekkora intézmény esetén ez pedig nem 3 500 forintos villanyszámlát jelent, arról nem is beszélve, hogy többségében még csak nem is energiatakarékos, hanem sima gyertyaégők vannak, ezeknek élettartamát meg mindenki ismeri.

Mit bizonyít mindez? Hogy megéri. Ahova nem fér hagyományos energiatakarékos (aminek fogyasztása még mindig többszöröse a LED-nek), vagy gyakran kell kapcsolgatni, vagy egyszerűen csak esztétikus körte kell, végül pedig, de nem utolsó sorban fontos, hogy mennyi áram fogy egy intézményben, akkor megéri. Most már abszolút elérhető áron és gyakorlatilag bármilyen formában, színhőmérsékleten, fogyasztással kapható ez a technológia, és mint jellemzően nagyobb intézményeknek, kötelességünk ezeket a számolásokat végigcsinálni.

Az egész pedig, úgy érzem, megérdemel annyi reklámot, hogy Koós Miklós blogjának köszönöm a figyelemfelhívást, a LED-lámpa boltnak pedig azt, terjesztik a fényt izzókat.

Update (2013.03.22.): az Indexen egy hosszú összefoglaló, hogy mit érdemes most tudni a LED lámpákról.

Az illusztráció a LED-lampa.bolt.hu oldalról származik.

Kis hírek a nagyvilágból

Ádám szúrta ki az év könyvtári honlapját.

A Google-profil egyre szebb és használhatóbb lesz, lassan tényleg online névjegykártyaként lehet használni. Az enyém itt van.

Magyar fejlesztésű Kindle-gyűjteménykezelő, tesztelni muszáj (aka Kindle Koll3ctions).

A Macen népszerű Scrivener kijött Windowsra, március 21-ig ingyen lehet kipróbálni. Annak, aki nem ismeri: olyan szövegszerkesztő, amit kifejezetten íróknak készítettek. Lehet próbálkozni vele.

Dworkyll az elektronikus kiadványok 40 évét bemutató infografikát talált, egészen meglepő dolgok vannak benne. Kötelező olvasmány.

Megjelent a Catalyst WordPress téma (nem, nem az a katalist), ami 600 különböző beállítási lehetőséget kínál – kódolás, programozás nélkül, pusztán számok beírogatásával és kattintgatásokkal. Az egyetlen gond az árával van, ami 180 dodó, dehát mit nekünk pár tízes, amikor milliókat dobálunk kifelé az ablakokon/befelé a zsebekbe ugye.

Hosszú válasz: egy átfogó terv a legfontosabb kérdésekre

Figyelem, nagyon hosszú lesz a bejegyzés. Linkeket nem raktam, kontextus van bőven.

Nagyon sok levélváltás követte szombati kifakadásomat, és a blogom látogatottsága is sosem látott magasságokba szökött (ez úton is köszöntöm az OSZK munkatársait). Nem tagadom, jócskán volt benne érzelem (és talán túlzás is), de nincs egy szava sem, amit ne vállalnék higgadtan és józanon sem. Mindenesetre arra jó volt, hogy megint megkavarodott az állóvíz, és olyan érzékeny pontra sikerült tenyerelnem, aminek hatására megindultak a támogató és helyeslő emailek – magánban. Ez nem érdem, hanem kötelezettség, mivel tartozom legalább a koncepcióm kifejtésével, ha a megvalósíthatóságát még nem látom át teljesen. Mint könyvtáros és mint ex-közszolga elkötelezett vagyok az információ szabadsága, a (költség)hatékonyság és a technológiai fejlődés mellett, ugyanakkor a gondolataimnak az eredménye minden elemében a múltra, illetve a környezetünkre építkezik, így újszerűséget pusztán a kombinációkban, nem pedig a tartalmában hordoz. Úgy érzem, joggal hivatkozhatok olyan, már létező dolgokra, amelyeknek létét, hasznosságát vagy szükségességét senki sem kérdőjelezi meg.

Alapvetés

Hiszek abban, hogy a nemzeti kultúra (jelentsen ez bármit, most szűkítsük le a könyvtárak világára) a magyarok állampolgárok vagyona, amelyhez a hozzáférés és használata alapvető joga mindenkinek. Ennek a rendszernek a kezeléséből, fenntartásából senkinek nem szabad üzletet csinálni, kivéve egyetlen célt: az ezt a munkát végző intézmények fenntartása, működtetése, a gyűjtemény fejlesztése.

A jelenlegi helyzet

Jelenleg szarban vagyunk, méghozzá nagyban. Nincs pénz fejlesztésre, beszerzésre, a jelenlegi eszközpark (hardver és szoftver szintjén is) nagyrészt elavult, a szakma általános kompetenciája nincs meg ahhoz a technológiai ugráshoz, ami lehetővé tenni a mai IT-környezethez való felzárkózást, a következő nagyobb lépés (ami pár száz-ezer kilométerrel arrébb már mindennapos valóság) pedig be fogja tenni neki a kaput (ekönyvek, 3D technológia, felhő alapú adattárolás, gigabites sávszélesség stb.). Nem vagyunk képesek magunkat (az olvasóinkat, az intézményeinket) képviselni sem a politikai, sem az üzleti, sem a technológiai világban, nem tudunk egy részben önfenntartó rendszert létrehozni – ha minimális szinten is elvonják a támogatásokat, kénytelenek vagyunk radikálisan leépíteni a szolgáltatásainkat. Jelenleg nincs a szakmánál – általánosságban – versenyképes tudás, know-how: halvány elképzeléseink vannak a teljesítményalapú bérezésről, az információk szabad piacáról, a technológia fejlettségéről és lehetőségeiről, az információtudomány valódi nyelveiről, az informatikáról és annak eszközeiről. A rendelkezésünkre álló tudás és információ szét van aprózódva és gyakorlatilag használhatatlan: tizensokféle rendszerben tároljuk őket, teljesen esetlegesen választva meg a tartalmi és formai leíró nyelveinket. Sok esetben a hasonló rendszerek sem képesek összeállni egységes egésszé, nincs (hivatalosan) egy rendesen működő közös katalógusunk. Ahány csoport, ötlet, annyi rendszert fejlesztettünk le magunknak, létrehozva tizes-százas nagyságrendben adatbázisokat, amelyek képtelenek egymással együttműködni, hogy a létező és népszerű webes alkalmazásokról ne is beszéljünk. Ezeknek a fejlesztéseknek semmiféle átfogó, hosszú távú koncepciója nincs, a ráfordított pénzekkel pedig nem tudnánk elszámolni (ha nem mi, akkor a fejlesztők, de azért is mi vagyunk a felelősek). A rendelkezésünkre álló információkra bár büszkék vagyunk, az interneten mégiscsak gyakorlatilag használhatatlan bibiográfiai adatbázis-páriákként létezünk.

Mi az ami kéne

  1. Kompetens, tettrekész, konfliktusokat felvállaló vezetők. A világ már csak olyan sajnos, hogy a vezető felel a hozzá tartozó dolgokért, ezért lehet, hogy tohonya a szakma, de ezért is a vezetők a felelősek.
  2. Kompetens, tettrekész, áldozatos könyvtárosok. A könyvtárosok kompetenciájáról már rengeteget vitatkoztunk, mi tartozik ide és mi nem, és talán bizonyos tekintetben ezzel van a kisebb hiba. De vezetők nélkül nem ér semmit az egész.
  3. Know-how. A könyvtárosok a gépesítés során valahol lemaradtak. Amíg elméleti rendszereket kellett kidolgozni, könyvtárakat szervezni, nem is volt baj, l. Szabó Ervin, Melville Ludwig Louis Kossuth Dewey, Ranganathan stb. Aztán valaki úgy döntött, hogy ez így már túl gyors, könyvet pakolni, ETO-t, MARC-ot magolni ok, de a MySQL meg a Python már sok. Ez egy rossz döntés volt, amit vissza kell csinálni. Az információkezelő nyelvekből nem válogathatjuk ki magunknak a használhatatlanabbik felét (aki ezzel ellenkezne, könyörgöm, nézzen kicsit körül a weben). Meg kell ismerkednünk a technológiákkal, tudnunk kell, hogy mit mire lehet használni, és valamennyit nekünk is kell tudni dolgozni vele, különben fogalmunk sem lesz, mit lehet és kell megcsinálni, hogy ne szakadjunk le, ne adjanak el minket. Ez egy óriási spórolási lehetőség lenne egyben.
  4. Központi szervező akarat és koncepció. Nem tudom, milyen az, amikor van ilyen, én egész eddigi pályafutásomat eddig úgy éltem meg, hogy vagy homályos utalásokat, vagy emészthetetlen, tonnás anyagokat olvastam, hallottam arról, milyen elvek mentén kéne elképzelnem azt, hogy könyvtárosként mi is pontosan a dolgom, hol van a helyem a világban. Egy erős, anyagilag viszonylag független és irányító hatáskörrel felruházott intézményre gondolok, amely egyesíti a Magyar Könyvtárosok Egyesületének és a Könyvtári Intézetnek a feladatait és hatásköreit. Egy olyan intézményre, ami képes megszervezni olyan országos problémákat, mint az adatbázisok készítése, a digitalizálás, a könyvtárpolitika és a szerzői jog kérdése, a kiadványszervezés, a fiatalság mentorálása, marketing, egyszemélyes könyvtár-menedzsment, az általános módszertan- és szabványfejlesztés.
  5. Egy erős közösség. Én büszke vagyok arra, hogy könyvtáros vagyok, ahol csak lehet, vállalom, mondom, és villogok vele. Ugyanennyire akarok büszke lenni arra is, hogy könyvtárosok közé tartozom. Könyvtáros büszkeség-napja, kitűzők, egyenpóló, közösség érzete. Nem azért, mert híján vagyok úgy általában a közösségnek, köszönöm, egészséges vagyok szociálisan, de ez rettenetesen hiányzik. Enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik bármiféle érdekképviselet, a közös kiállás az igazunkért, a hatékony érdekérvényesítés, és még van pár szavam ugyanerre.

Az eszközök

Ezen a téren állunk a legjobban, a klogok jó részének deklarált célja az, hogy a fenti célokat segítő eszközöket felkutassa és közzétegye. Viszont egy fontos: ezek eszközök, nem a bölcsek köve. Használók, emberi összetevő nélkül nem érnek semmit. Nemcsak hogy hiába dolgozik az a pár ember, aki keresi a reális válaszokat a felmerülő és az elhallgatott kérdésekre, de nevetségessé válik úgy általában is a szakma, mert ezek a publikációk nem folyóiratok archívumának mélyére, hanem a nyílt webre, bárki által olvasható módon kerül ki. És olvassák szakmán kívüliek, akiket érdekel a téma, és rokonszenveznek a könyvtár (idealizált) eszményével. Előttük egy porosodó “vita” nem csak a könyvtárakat, de bizony az egész szakmát járatja le, az általános hitelünket rombolja. Arról nem is beszélve, hogy csak egy gyengébb uborkaszezont kell kivárni, míg egy újságíró kínjában utána nem néz, mi történik a házunk táján. Szegény, előre is sajnálom.

Hihetetlenül széles spektruma áll rendelkezésre az eszközöknek és a példaképeknek. Az ingyenes szoftverek, megoldások felsorolását most kihagynám, inkább a példákra fókuszálnék. Azokat a kérdéseket lenne érdemes szerintem végigvizsgálni, hogy miért lettek sikeresek a Google, a Flickr, a YouTube, a Mozilla, a Wikipedia, az Apple szolgáltatásai, termékei? És miért küszködünk mi, akik szolgáltatásainkban hasonlót kívánunk nyújtani, magyarán információkat, adatokat akarunk hozzáférhetővé tenni a szolgáltatásainkkal?

Szerintem a fő különbség az (nem saját vélemény), hogy ők hisznek valamiben. Hisznek a változásban, a közösségben, a nyíltságban. Ennek eredményei pedig a rendkívül sikeres termékek, a felhasználók, akik akár súlyos pénzeket is fizetnek értük, vagy idejük és energiájuk komoly részét fordítják a fejlesztésükre – nem pénzért, dicsőségért vagy vezetői szerepért, hanem mert úgy érzik, hogy meg kell ezt tenniük. Megkapják hozzá az eszközöket, a lehetőségeket, a hozzáférést, és megveszik, használják, fejlesztik, státusszimbólummá emelik. A mi feladatunk: hasonló státusszimbólummá emelni azt, hogy valaki a könyvtárba jár, annak tagja, a szolgáltatásait rendszeresen igénybe veszi, és közreműködik a tartalmi-technikai fejlesztésében.

Tanulnunk kell a sikerekből, méghozzá szerintem  a következő elvek, hittételek mentén: az információk alapvető tulajdonsága a szabadság, a helyük pedig az őket igénylőknél van. Ennek érdekében az áramlásukat minél könnyebbé, egyszerűbbé kell tenni, hogy ha már valahol megy az az információ, akkor rajtunk keresztül, hogy a könyvtárosi háttértudással tegyük még teljesebbé, igazabbá, értékesebbé. Ez pedig azt eredményezi, hogy rendkívül le kell egyszerűsítenünk az eszközparkunkat, újra kell gondolni a könyvtáros képét a világról és az információkról.

Adatbázis

Első sorban létre kell hozni egy központi adatbankot, egy OpenLibrary-t, amely garantálja az információk szavatosságát és hitelességét. Ezt sajnos a szakma már csak számából következve sem tudja biztosítani, tekintve, hogy egy név leírásában sem tudunk megegyezni, l. közös katalógusok. Ez a központi adatbázis kell, hogy tárolja az összes bibliográfiai adatot, és majd a digitalizált elektronikus könyveket is, amikor lesznek. Az eredmények, amiket ezzel elérünk:

  • Validált, ellenőrzött, megbízható adatok, bibliográfia szolgáltatása.
  • A digitalizálási munka rendes ellenőrzése, az anyagi források munkaarányos megosztása.
  • A kiadók ekönyvek körüli szívatásainak megelőzése.
  • Az információkhoz összegyűjtött közösségi tudás leghatékonyabb közzététele.
  • Az ezekre épített szolgáltatások felületének költséghatékony és valódi fejlesztése.
  • Magas fokú biztonság, az adatokról több biztonsági másolat készítése, tükörszerverek üzemeltetése.

Felhasználók

A felhasználók nyilvántartása az újabb kényes kérdés. A legfontosabb és elsődleges válaszom erre, hogy megvan a technikai lehetősége a felhasználók tevékenységének teljes titkosítására, így a központnak akár fogalma sem lehet arról, hogy mit csinálnak a userek a rendszerben. A nyilvántartást pedig már létre sem kell hozni: a magyarorszag.hu kormányzati portálon egyre több állampolgár van regisztrálva. Ha pedig egy egészségügyi szolgáltatást igénybe vesz valaki, akkor az rögtön megjelenik a rendszerben – miért ne lehetne hasonló módszerrel tenni hozzáférhetővé a közkönyvtárak használatát? Ezzel két dolog is megvalósul: a már regisztrált állampolgárok könnyebben férhetnek hozzá a könyvtár elektronikus szolgáltatásaihoz (és a könyvtár is valós adatokat fog látni, mint lakcím, elérhetőségek), valamint a még nem regisztráltak is bekerülhetnek a rendszerbe.

Ha nem közkönyvtárról van szó, akkor természetesen más a helyzet – bár pl. a Kamarához hasonló intézmények esetében ugyanígy, kormányzati autentikációval zajlik az ügyvédek beléptetése. Ebben az esetben minimum arra kell lehetőséget adni, hogy a felhasználók a már meglévő online profiljukat kapcsolhassák a szolgáltatáshoz – l. Google, Facebook, Yahoo stb. És a kételkedőknek: ha ennek révén egy kattintással tudnak hozzáférni a rendszerhez, akkor használni fogják ezt a lehetőséget. Használják webes alkalmazások, szolgáltatások igénybevételéhez, de olyan, kényesebb dolgokhoz is, mint a vásárlás.

A lehetőség persze nem kötelező, de valamilyen online entitás mindenképpen létre fog jönni, ha használják a könyvtárat. Ennek feltétele pedig a használat, és akkor visszaérkeztünk két bekezdéssel korábbra.

Rendszer

A rendszer vázát egy nagyon szikár, pusztán a dokumentumok és felhasználóik adatait tartalmazó váznak kell lennie, az erre épülő legalapvetőbb szolgáltatásokkal:

  • saját bibliográfiai és fulltext gyűjtemények létrehozása – l. helyi katalógusok,
  • az ezeken alapuló kölcsönzések kezelése,
  • statisztikák,
  • az adatok eléréséhez szolgáló API-k biztosítása és karbantartása).

Ami ezeken túl mutat, azt kell helyileg kifejleszteni, akár piaci, akár közösségi támogatással. Ahhoz viszont, hogy utóbbi megvalósuljon, tudatosítani kell a feladatainkat.

A rendszer vázát pedig nekünk, könyvtárosoknak kell létrehozni és kifejleszteni, nem pedig megvásárolni. Ez nem csak a költséghatékonyság miatt van így, hanem mint feljebb is említettem, a know-how miatt, a rendszer ismerete miatt. Tudnunk kell, hogy mit lehet és mit nem csinálni egy ilyen rendszerrel. Tudnunk kell, hogy mire adunk megrendelést, mire adunk lehetőséget a fejlesztőknek, mit adunk és mit várunk a felhasználóinktól. Kontrollt kell gyakorolni nem csak az adatok minősége felett, de a rendszerben való létük és ottani mozgásuk felett is. Csakis így lehet garantálni a szerzői jogok biztosítását – amíg nálunk vannak. A felhasználóknak pedig meg kell kapniuk a teljes szabadságot a felhasználás módjaiban és lehetőségeiben, méghozzá az ekönyv-használók szabadságnyilatkozatának jegyében.

A következő fontos eleme ennek a rendszernek az egyszerűség. A jelenleg használt dokumentumleíró filozófia egy kissé romantikus, de mindenképpen túlhaladott elképzelés. Nem a változtatás kívánsága mondatja ezt velem, hanem a megvalósult technikai környezet. A hagyományos bibliográfiák, katalógusok abból a célból jöttek létre, hogy a fizikailag nem jelen lévő gyűjteményeket megjelenítsék, reprezentálják. De ha nincs ezentúl a gyűjteménynek, információnak fizikai jelenléte? Szükség van egyáltalán katalógusra? Ha mégis igen, gondolkozzunk el azon, hogy technikai, információelméleti szempontból a metaadat és a dokumentum egy szintre, egy kategóriába került. Ezentúl nem tudjuk szétválasztani a dokumentumot az adataitól, ha másért nem, akkor azért, mert a teljes szövegű keresés, mint a legalapvetőbb funkciója minden adatbázisnak, nem tesz különbséget meta- és közösségi adat, valamint a szöveg között. (Kiemeli, de keres benne is.)

Ha megnézzük a fentebb emlegetett sikeres alkalmazásokat, egy közös pontjuk van: egyszerűek. A digitális információ ugyanis sokkal jellemzőbben hordozza magában a metaadatait, még ha nem is szabványosított formátumban, mint egy hagyományos dokumentum. Nincs szükség egy olyan szofisztikált leíró rendszerre, mint pl. a MARC, bőven elég egy LibraryThing- vagy Flickr-szerű adatbeviteli rendszerre, amely az evidens adatok mellett sokkal inkább fókuszál a közösségi tudásra és egy más értelemben vett metaadatokra. Egy intelligens és korszerű rendszer képes felismerni és osztályozni azokat az adatokat, amelyeket egyébként leírni szoktunk (szerző, cím, kiadó stb.).

A profil

Az információs hálózatnak alapvető része a megjelenés, a profil. Úgy vélem, itt is rengeteg tanulnivalónk van a nagyoktól, vagy az olyan szakiktól, akik csendben forradalmasítják a vizualizációt és a GUI-t. Minden, amit eddig összeszedtünk az akadálymentesítésről, a usability-ről stb., az egy jelszóval helyettesíthető: a kevesebb mindig több. A fentebb említett túlszofisztikált rendszerek megjelenése a weben, mint katalógusok és honlapok már pusztán a felépítésükkel teszik lehetetlenné az akadálymentes használatot – főleg, ha az akadálymentesítést nem csak a fizikai korlátokkal élők, hanem az átlag, könyvtárosi képzettséggel nem rendelkező emberek érdekében akarjuk elvégezni. Ennek a filozófiának a leglátványosabb megjelenése pedig a webes, online profil. Sok szó esett már arról, és törvényi szabályozás is van róla, hogy mit kell megjeleníteni az adott oldalon, a hogyanra pedig szabványok tömege adja meg a választ. (Keserűen teszem hozzá, hogy ezen szabványok többsége olyan, amelyhez könyvtáros vajmi kevéssé szólt hozzá.)

Egy kezdetleges, továbbfejleszthető profilt minden könyvtárnak szolgáltatni kell a rendszernek. Ez a profil lehetne továbbépíthető a tetszőleges nyelven, környezetben, így azok a könyvtárak, akiknek nincs lehetőségük, forrásuk saját profil létrehozására, kapnak egy minimális környezetet (de ez is módosítható, akár hozzáértés nélkül is, l. WordPress-témák alakíthatósága), de azok előtt sincs akadály, akik megengedhetik maguknak egy hight-tech oldalt is – a lényege, hogy a háttér egy, így az általuk használt információk nem duplikálódnak, torzulnak, ráadásul ha egy vidéki diák feljön a helyi gimnáziumba, akkor ugyanazzal a felhasználóval, ugyanazon elvek mentés, ugyanolyan struktúrában tudja használni a helyi információforrásokat.

Hivatalos, rendszeresen frissített ajánlásokat kell létrehozni a profil kidolgozásához, amelyek iránymutatást adhatnak a rendszerhez épülő kiegészítők számára is. Ezeknek az ajánlásoknak az alapja a W3C ajánlásaiból állhatna össze garantálva így a profilok kompatibilitását a webes környezettel.

Összefoglaló

Röviden összefoglalva:  az információk elérhetősége, használhatósága érdekében alapvetően kell átgondolnunk a filozófiánkat, gondolkodásmódunkat. Ha ezt nem tesszük meg, azok a vállalkozások fogják megszerezni az információszolgáltatás “piacát”, területét, akik ezen már túl vannak, vagy eleve ezen az alapon szerveződtek meg – ez pedig nem frázis, hanem egy olyan tény, amit az élet támaszt alá. Fontos ehhez megértenünk, hogy nem a könyvtáros lesz felesleges, hanem bizonyos tevékenységek. A könyvtárosok száma nem kell, hogy csökkenjen az átalakulással, de a munkájukat, feladataikat, eszközeiket le kell cserélni.

Hatalmas előnnyel rendelkezünk, ami egyben a halálunkat is okozhatja: közintézmények vagyunk, nagyrészt védve a piaci viszonyoktól. A szervezeti változásokat nem gátolják tőzsdei árfolyamok, piaci versenytársak stb. Viszont nem is tudunk mit kezdeni azzal, hogy a szakterületünk óriási anyagi értéket jelent, amire sosem látott méretű vállalatok szeretnék rátenni a kezüket,  utolérhetetlen minőségű infrastruktúrával, szakemberekkel, akikkel szinte esélytelen hosszú távon felvenni a versenyt. Szinte. És erről az egy szóról szól a bejegyzésem, a blogom, a munkám.

Köszönöm a véleményeket.