Előre menekülve (frissítve)

Olvasom, hogy Amerikában azt találták ki a kiadók, hogy az elektronikus könyvet kölcsönző könyvtár kapjon egy izmos tiltást X számú 26 kölcsönzés után. Hagyományos könyvekre lefordítva ez azt jelenti, hogy a Harry Pottert vegye meg újra a könyvtár, ha mondjuk ötvenen kikölcsönözték azt – és ugye egy elektronikus könyvet egyszerre többen is el tudnak vinni, ergo egy jobban menő orvosi tankönyvnél ez azt is jelentheti, hogy vizsgaidőszakban 5-10 percenként kb. 18 000 forintot fizethetünk a kiadónak. Nem rossz, ugye? Ugyanakkor kérik szépen az olvasók adatait is, hogy nehogy véletlenül átléphessék a földrajzi határokat szerzői jogilag, megtudhassák az olvasó viszonyát a könyvtárhoz stb.

Agyrém, bár a Kiss Gábor-féle, valóságtól elrugaszkodott alakok nyilván örömmel fogják üdvözölni ezt a gyakorlatot.

Mit tehetünk mi, mielőtt még beüt itthon is teljes erejével a digitális könyvkiadás? Hát pl. kezünkbe vesszük a könyvkiadás-üzletágat. Óriási potenciál van a könyvtári hálózatban, gyakorlatilag mindenkit elérhetünk az országban, aki terjesztésre érdemes tartalmat állít elő. Többségében közintézményekből áll ez a hálózat, tehát kevésbé vagyunk kitéve a piaci viszonyoknak, mint egy hagyományos könyvkiadó- és terjesztő. Jórészt bölcsész beállítottságú, az előítéletek alapján magas műveltséggel rendelkező szakemberek vagyunk, akik képesek a könyvkiadás mesterségére is, azaz képesek összeszervezni egy írót, egy tördelőt (ha ugyan nem tudnánk ezt mi is megtanulni, kedves Könyvtári Intézet, ugye indítasz megint ilyen tanfolyamot? megérné…), végül összelegózni egy ePub vagy akármilyen fájlt. A terjesztési hálózat ugye adott (ha egyáltalán kéne elektronikus könyvek esetén), a felhasználói tábor adott, a szakember-gárda adott. Egy srác nemrég nekiugrott egy ilyen projektnek, és működik. És higyjétek el a két szép szememnek, hogy ő nem ezerötszázan volt.

És ezzel nagyon sok legyet üthetnénk egy csapásra:

  • Bizonyíthatjuk a fenntartóknak, hogy igenis, van értelme és haszna könyvtárat működtetni.
  • Hozzá tudunk a saját erőnkből tenni a működésünkhöz, végre először a történelem folyamán. (Persze ha teljesen átlátszó a pénzek kezelése, mert ilyet nem gondolunk, de hátha ragad valakinek a keze, és nem egészen becsületes módon szeretne túlélni. Ugye. De hát mi ilyenekről nem tudunk, nem-nem, nekünk van etikai kódexünk (PDF) is, nyilván betartjuk, ugye.)
  • Nem lenne gondunk a digitális kiadványok jogaival, kezelhetné azt egy központi szerv, MKE, KI, nem fontos.
  • A technológiai fejlődésbe erősen beleszólhatnánk, olyan másolásvédelemet, szerzői jogi rendszert, eszközparkot alakíthatnánk ki, ami megfelel a könyvtári rendszernek (ráépülve a hálózatra, kihasználva a könyvtáros szakemberek mindenhol jelenlevőségét).
  • Csúnya szó a népművelés, de még azt is meg lehetne oldani vele, sokkal egyszerűbben, mint könyvtárbusszal (pedig az a menő, ugye).
  • Sokkal aktuálisabb, használhatóbb lehetne a könyvtár állománya, hiszen nem csak azt ússzuk meg, hogy kínkeservvel válasszuk ki azt a pár kötetet, amire fussa, hanem eleve tudjuk befolyásolni, hogy mi jelenjék meg (ld. népművelés, porosodás).
  • Olyan brandet lehetne fölépíteni, hogy három nyelven zenélne, ezt nem is részletezném, színvakoknak minek mesélni a pirosról.

Nincs még késő, de nagyon éppen hogy. Kedves Sajó Andrea, Fodor Péter, Bakos Klára, Bartos Éva (a teljesség igénye nélkül, itt jöhetne még az összes könyvtárigazgató és könyvtári/könyvtáros szervezet vezetője), meddig kell még várni egy előre mutató döntésre? Miért nem valósítjuk meg az ingyenes, de sok munkát igénylő ötleteket, amiknek még értelmük is lenne?

Az egész bejegyzés meg főleg azért is kapta az aktualitását, mert (egyébként rendkívül jellemző módon) egyszerre rendeltem egy Kindle-t (végre) és egy (teljesen hagyományos, papír) könyvtári szakkönyvet a kedvenc webkönyvesboltomból. És az a szomorú, hogy egyiknek sincs túl sok köze a magyar valósághoz: se a könyvolvasónak, se a digitális könyveknek úgy általában, se a használható webes könyvesboltnak, ami egész Európában ingyen küld, se a korszerű tudást tartalmazó libtech-könyvnek. Ennyi.

Frissítés:

Forró a téma nagyon, születnek az újabb és újabb bejegyzések, szerintem nem lesz olyan szereplője az amerikai liblogoszférának, aki ne mondaná el a véleményét. Akit érdekel, Sarah feltette a Librarian In Blackre, PDF-ben lehet tölteni. Figyeljük a különbségeket: van véleményük, le is írják nyilvánosan, és felhívnak mindenkit, a kiadókat is beleértve, hogy nem fogadják el ezt a megoldást.

További írások

“Előre menekülve (frissítve)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tudtommal az elektronikusan kikölcsönzött e-dok-ot a visszahozatalig nem lehet mégegyszer kikölcsönözni. — De nyilván lehet többféle eljárás.

    1. ezt nem tudom, de tulajdonképpen lényegtelen is, hogy 5 percenként vagy 5 naponta fizeti ki a könyvtár a díjat a dokumentumért…

  2. Mint külsős kicsit értetlenül állok a témához. Az alábbi gondolataim légbőlkapottak és szakmailag megalapozatlanok, de a józan paraszti észnek talán megfelelnek.

    Egy hagyományos könyv is elhasználódik idővel, a kölcsönzés intenzitásának növekedésével hamarabb, ezt újra meg kell a könyvtárnak venni. Ergó x (valószínűleg x > 26, de mindegy) kölcsönzés után újra ki kell fizetni az árát.

    A végtelen kölcsönzés (és ingyen másolhatóság [valljuk be, nincs törhetetlen másolásvédelem]) a kiadó szempontjából öngyilkosság. Egy tisztán elektronikus formában létező könyv nem használódik el, soha nem kell újra megvenni, de minden kölcsönző “hozzájuthat” kicsit a kölcsönzés idejénél hosszabb távra is…

    Vessük össze a szoftverek licenszelésével egy kicsit, ha már egyre inkább hasonlítanak egymásra (mármint a könyvek és programok)!
    Egy szoftver egy tulajdonosnál (!) működhet, licenszenként általáben egy helyen. Sok esetben a tulajdonjog nem eladható -ipari programok -, nem átruházató a használat joga – kölcsönzés sincs – stb.

    Szóval szerintem nem ördögtől való, hogy a hasznonból a kiadó is akar. Lehetséges lenne az egyszeri vételár megnövelése által – lásd mennyiségi licenszelés -, vagy a felhasználások számának korlátozásával – lásd szoftveraktiválás. Ez egy gazdasági kérdés, a tagdíjak segítségével kell kisakkozni a könyvek újramegvételét.

    Szerintem. Kezdődhet a kövezés!

    1. Természetesen jogos a felvetés.
      Ugyanakkor, ha egy olvasó tönkretesz egy könyvet, azt ki kell fizesse. Ha szétesik, mehet könyvkötészetre. És jellemzően azért nem 26 használat után szoktak szétmenni a könyvek – erre ugyan én sem tudok konkrét számot, de nehezen tudom elképzelni egy tankönyv vagy egy kötelező olvasmány esetében, hogy 26 használat után megy a kukába. Persze ehhez nem ártanának statisztikák (sem).
      A szoftverrel való összehasonlítás fals, de ez messze vezetne. Te sem örülnél könyvolvasóként, ha szoftverlicensz alapján használhatnád a könyveidet.
      És igen, öngyilkosság, ezért gondolom úgy, hogy a közkönyvtárak elláthatnák ezt a feladatot, közpénzből, természetesen nem ingyenes szolgáltatásként. De hát ehhez nagyon erős törvényi szabályozás, technikai háttér és nem utolsó sorban sok kompetens szakember kéne. Itt pedig sajnos véget is ér a dal, és kezdődik az elméleti síkon való álmodozást…

      1. Valójában nagyjából “szoftverlicensz” alapján használom őket:
        egyszer fizetek érte, általában csak én használom, tartalmuk, részük vagy egészüket felhasználom saját céljaimra – azaz szórakozásomra, tanulásomra stb. -, nem sokszorosítom, nem publikálom. Egyszerre csak a megvásárolt darabszámban használom.
        Tulajdonképpen nem nagyon látom a különbséget a kétféle szellemialkotás-típus között licenszelés szempontjából.
        Mindegy tulajdonképpen, csak azon gondolkoztam, hogy egy elektronikus könyv tárolása, kölcsönzése nem kerül semmibe egy könvytár számára (persze a beszerzése igen), míg a fizikailag létezőek igen. A kiadók meg pénzt akarnak, minél többet, lehetőleg részesedést abból, ami másnak jó.

        1. Egy könyvet kölcsönadsz, idézel belőle, felhasználod tanulmányaid során, bibliográfiai adatait listázod katalógusokban, bibliográfiákban, fénymásolsz adott alkalmakkor.

          Egy elektronikus könyv tárolása, szolgáltatása igenis kerül pénzbe, hardverbe, szoftverbe, szakértelembe, hálózati kapcsolatba stb.

          Ennyire azért nem fekete-fehér a helyzet. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a könyvkiadók teljesen más viszonyok alapján szólnak bele a szellemi művek terjesztésébe, mint a szoftvergyártók. Utóbbiak inkább a saját alkalmazottaikkal legyártatják a kontent, saját eszközökön, infrastruktúrával, míg a kiadók “pusztán” a szellemi munkát (szerkesztés, lektorálás, tördelés, esetleg terjesztés, értékesítés) szervezik bele. Ezek meg egyre inkább automatizálhatóak, ami rendkívül nagy fenyegetés a kiadók számára, amitől egyre agresszívebbek lesznek.

          Azért nehéz, mert a könyveknek évszázados előállítási és terjesztési procedúrája van, ami alapjaiban igen kevésszer és kevéssé változott meg. Most meg van a bumm.

    1. Hallod, nem mondom, hogy az esküvőt vártam ennyire, de ott van mögötte egy orrhosszal :) /túloz Azért számolom a napokat már március 8ig…

        1. De ma góg leszek, és még többet kapok a magánnyugdíjam reálhozamából is. Úgyhogy az rá lett erre szánva. Legyen benne jó is :)

  3. Könyvkiadó vagyok. Maguk könyvtárosok. A kiadói munkát nem ismerik, én sem a magukét. Azt azonban nem tartom helyesnek, hogy egymásközt zsörtölődnek és megbotránkozásaikkal szórakoztatják egymást.
    Javaslom, hogy hívják meg a kiadókat, hogy jobban értsük egymást. Nyissanak maguk, hiszen maguk jól szervezettek.
    Készen állok egy előadás keretében bevezetni magukat a hazai (és a külföldi kiadói)gondolkodásmódba, hogy ne a sopánkodás és a pereskedés legyen a módi.

    1. Kedves Zsuzsa, köszönöm válaszát.

      Nekem személyesen volt alkalmam több szempontból megismerni a kiadói munkát több kiváló kollégájának is köszönhetően (a könyvtár mellett a másik szakom a magyar nyelv és irodalom, ahol foglalkoztunk ilyen dolgokkal is, emellett tanultam könyvkötészetet is, foglalkoztam sajtó- és nyomdatörténettel, egyik nagy példaképem Knerr Izidor, és még folytathatnám – szóval nem élünk zsákban), így vannak fogalmaim a dologról is, még ha nem is teljes a kép. De gondolom, Önök, mint kiadók, sem így születtek, tehát remélem, nekünk is van esélyünk megtanulni az Önök szakmáját – is.

      A gondolkodásmódot pedig köszönjük szépen, ismerjük, külföldről többek közt a HarperCollins esete miatt is, itthonról pedig kollégája, Kiss Gábor közvetítésében. Sajnos eddig az a tapasztalatom, hogy általában a kiadók az agresszívebbek, ők kezdeményezik “a sopánkodást és a pereskedést”, így nem egészen érzem megalapozottnak az Ön félelmét – ha csak nem fenyegetésnek kell venni ezt a fél mondatot :)

      Nem a nyitással van a baj, hanem azzal, hogy ha bejönnek itthon nagy tömegben az e-könyvek, akkor a kiadók gondolkodás nélkül fogják kinyírni a könyvtárakat – és a maguk szempontjából igazuk lesz. Lehet, hogy az olvasókéból is, bár ebben már annyira nem vagyok biztos. A maradékot leírtam a bejegyzésben.

      Azt kell viszont látni az egészből, hogy ez egy program, egy szcenárió, amit egy olyan ember írt le, akinek sok beleszólása nincs a dolgokba, még ha a szakma törődne is az általam felvetett kérdésekkel. Úgyhogy ez kicsit összetettebb probléma, mint ahogy Ön látja :)

      Mindemellett pedig elismerem a munkájukat is, pont a Typotexet még szeretem is – ennek örömére gyorsan meg is rendeltem David McCandless könyvét, úgyhogy ennyi közvetlen hasznot már is hozott a hozzászólása :) De ez nem jelenti azt, hogy hosszú távon ne azt gondoljam, amit. Ennek pontosabb megismeréséhez ajánlom még egy következő bejegyzésem, a Hosszú válasz (http://ek.klog.hu/2011/03/02/hosszu-valasz-egy-atfogo-terv-a-legfontosabb-kerdesekre/) elolvasását is, úgy talán világosabb és érthetőbb lesz a gondolkodásom, amelynek ez a terület csak egy része az egésznek.

  4. Ceterum censeo,
    a jól szervezett könyvtárosok hívják meg a kiadókat. önök a jobban szervezettek, ahogy említi is. A kornkénti emailváltásból nem lehet eszmecsere.
    Kérem Dánielt tegyen ezért. Az Infografika megvételével nem elsősorban én, hanem Ön jár jól.

    1. Kedves Zsuzsa, higgye el, ez lenne a leghőbb vágyam, és ami tőlem kitelik, azt meg is teszem… De sajnos sem jólszervezettségről, sem az én valódi kompetenciámról sokat nem lehet mondani, mivel egyik sem létezik valóságosan.
      Én csak egy nagyszájú blogger vagyok, határozott véleménnyel, de egy icipici szakkönyvtár vezetője, akinek nem sok beleszólása van az országos tendenciákba.
      A könyvtárosok bármilyen fokú szervezettsége meg gyönyörűen hangzik, de sajnos nem létezik. Az megint más dolog, hogy mint infrastruktúra, igenis létezik egy kitűnő könyvtári hálózat, de ez jelenleg életképtelen.
      Úgyhogy nagyon szépen köszönöm a biztatást, és mint fent jeleztem, a magam hatáskörében igyekszem is a vértelen átmenetért tenni, de országos szinten ilyesmihez nekem nincs határköröm. Remélem, olvassa olyan kollégám ezt a párbeszédet, aki igen.

Hozzászólás