Jogász szekció @ MKE (live)


[miniflickr photoset_id=”72157625922992810″ ]

Figyelem! Az itt leírt szöveg röptében lett jegyzetelve, ezért nem feltétlenül felel meg szó szerint az elhangzottaknak. Az érintettektől előre is elnézést kérek.

9:53 A mai nap ismét az MKE jegyében fog eltelni, kivételesen szekciót alapítunk (már megint). Azt meg kell hagyni, hogy megadják a módját, fél napos program, házipogi, vonzó nevek, kíváncsi vagyok.

Helyszín a már jól ismert MBA zsírúj, fantasztikus továbbképző központja, ahol csak persze a laptoposokra nem gondoltak, magyarán se használható wifi, se konnektor. Majd valahogy kihúzom.

10:02 Az OIT örömmel segít a könyvtárosoknak, mert a bíróságok és a könyvtárosok is profitálnak belőle. Mai előadók: dr. Solt Pál, dr. Magyar Károly, dr. Horváth Sándor Domonkos, dr. Darák Péter, Pataki Gábor.

10:04 SP (nem az): nem előadás, csak megnyit öt percben. Szeretné, ha öt perces előadások lennének a világon (ezek szerint még nem járt MeetOFF-on vagy MeetUp-on). Köszönetek, Gerencsér Juditnak (pogi rlz). „Habet sua fata libelli„: a könyvtáraknak is meg van a maguk sorsa. Mo, 1980: 10 850 könyvtár, amiből 5800+ helyi szakkönyvtár, ma 850+. Ebből pedig az következik, hogy a könyvtáraknak sorsuk van, ami így önmagában eddig nem pozitív, de ennél jobb lesz, az biztos. Egy szó, mint száz: könyvtár kell, támogassuk a bírókat és a jogi terület többi résztvevőit.

10:13 MK: Mr. Beannel kezd – a könyvtár a csend és az elmélyülés helye. A könyv és a könyvtár mindenhol megjelenik a bíróságokon és az életben. „Roncskocsma”, ma is tanultam valamit… A könyvtárak fejlesztése mindig is a Zalaegerszegi bíróság szívügye volt, konferenciákat szerveznek, állandóan nyomják, hogy miért kell modernizálni, támogatni, kell mindenhova végzett könyvtáros stb. MKE azért jó, mert szakmai kirándulásokat szerveznek, továbbképeznek, nemzetközi szakembercsere, szakmai díjak alapítása stb. Az egész könyvtári szervezet hatalmas erőt képvisel. 18 éves munkát szeretne ezzel a szekció támogatásával folytatni.

10:20 HSD: Milyen rossz a helyzet, épülnek le a könyvtárak, de közben meg ilyenek történnek, és ez milyen jó. 1900+ tagú az MKE, és most egy magas szintű jogi háttérismerettel fog létrejönni egy csoport. Nem csak könyvtárak, hanem kollégák rendszere is. A mai jókedvű fény kísérje ezt a szekciót.

10:24 DP: Mint egyetlen felhasználó, megpróbált saját személyén kívülre lépni, ezért jogi végzettségű, aktív könyvtárhasználókkal beszélgetett. Milyen emberek vannak a bírósági könyvtárakban? Mik vannak ott? Milyen szolgáltatást szeretnének ott kapni? Kiktől várják ezt?

  • Kik járnak? Három archetípus: kutató, problémamegoldást kereső, tájékozódni kívánó. Kutató: elmélyült – tudja honnan mit akar, és ehhez nyugodt légkört kíván. Kutató: habzsoló – mindent akar egyszerre. Felfedező problémamegoldó: széles körből fókuszál egy témára – minden kapcsolódó dokumentumot akar. Körmére égett problémamegoldó: azonnal kell több hónapnyi előtanulmányt lefolytatni (türelmetlen). Kezdő tájékozódó: mindent háromszor kell elmondani. Újrakezdő tájékozódó: azonnal megsértődik, ha valamit kétszer mondunk. -> Könyvtár = pszichológiai magánklinika.
  • Mit akar? Zavartalanságot, számítógépet – kvázi önálló munkahely, emellett egy nagyon tág információs kört. Az infók több mint fele adatbázisból, a maradék könyvből. Ezt kell kezelni a könyvtáraknak. Kellenek a külföldi bírósági ítéletek, ezeket meg kell találni, el kell olvasni, ehhez kellenek a könyvtárosok. Ehhez kell még egy nagyon hatékony keresőrendszer, ezen belül is a csonkolt kulcsszavas keresés, emellett a tárgyszavazás, de a tárgyszólista elérésével természetesen. Nemrég készült el egy, a CompLexnél sokkal jobb kereső, most van tesztfázisban. A katalógust is modernizálni kell, digitális doksikkal. Külső forrásokból is be kell emelni a saját katalógusba. A német kiadóknál bevett szokás, hogy előzetesek vannak fent a neten.
  • Milyen szolgáltatás? Megértő könyvtárost, nyugodt légkört, elérhetőséget otthonról – alapművek digitálisan. Szégyen, hogy a bíróságon nem lehet elérni a CompLexes kiegészítéseket, az ELTE-n bezzeg tudtak szerződést kötni. Szakmai segítséget kell nyújtani. Gyorsan kell az infó.
  • Kitől? A kedves és jó könyvtárostól, aki nem egyedül küzd minden feladattal. Amszterdam: 4 kutatóra 4 könyvtáros jut, azaz kvázi személyi asszisztensként dolgoznak (világalapítványi tudásközpont – IBFD).
  • Mit várunk? Segítőkész, szorgalmas, több idegen nyelven beszéljen, mint a bíró (francia kell pl.), jó kapcsolatai legyenek, a CEU-s könyveket pl. könyvtárközivel meg lehet szerezni.
  • Nyitott kérdések: mennyire lehet digitalizálni? Régen a fénymásolás ugyanilyen jogellenes volt, de a digitalizálásra jobban harapnak. Bírósági szervezeti szinten kell hozzányúlni: előre kell leszerződni a könyvekre, nem utólag megvenni (kiadókat kihagyni kvázi). Rengetegen írnak úgy könyvet, hogy minden jogról lemondanak, a kiadók pedig felismerhetetlenségig alakítják. Az alapműveket (kommentárok) pl. közös finanszírozással kellene megíratni, amiket aztán mindenki kell, hogy használni tudjon. Ingyenes vagy olcsó adatbázisokhoz való hozzáférés, az egyetemeknek jár, a bíróságoknak miért nem?

Zárszó: ah ez a csoport azt a célt tűzi ki, hogy a jogászi szakmát támogassa, akkor nem lehet kihagyni sem az ügyvédeket, sem az ügyészeket. Az ügyvédeket be kell kapcsolni, mert rendkívül fontosak. Ha megalakul a jogi szekció, akkor DP a saját Jürgen Schweizer kötetét árkinek odaadja olvasásra.

10:46 PG: nagyon sok minden létezik, ami eddig igényként fogalmazódott meg. A magyar bírósági könyvtári rendszer: Bíróképző Akadémia – képzések szervezése, TDK – bírósági könyvtári rendszer fejlesztése, módszertani munka koordinálása, kiadványkészítés. Knyvtári rendszer: báziskönyvtárak, letéti könyvtárak (kb. 150 intézmény). Összesen mintegy 350 000 kötet, egyenetlen mélységű feltárás, egyenetlen eloszlás. MBA könyvtár: koordináció, komoly módszertani munka nincs, a báziskönyvtárosok segítenek, regionális felelősök vannak. (Lemerülök, fenébe.) Évi kétszeri, többnapos továbbképzés. Kapcsolattartás a szakmai szervezetekkel, képviselet – videotorium.hu-n még vannak Networkshopos előadások az MBA könyvtáráról.

Fejlesztések: 2006-ban általános felmérés. Elszigetelt könyvtárak, változó szintű szolgáltatások, nem volt módszertan, az OITH-nak nem volt könyvtára (ez lett a TDK). Könyvtári szoftvereket várásoltak (e-Corvina, Primo), jogi tezaurusz. Mind a 27 báziskönyvtárban legalább egy könyvtárosi és olvasói munkaállomás van, továbbképzések indítása az MBA-ban.

11:38 Sándor Gertrúd – A jogi szekció előzményei. A Jogi szekció kb. 13 év, mert az első említés ’98-ból van – Zala Megyei Bíróság, a bírósági könyvtárosok első országos konferenciája, 4 éves előmunkálatok. Formálisan is megalakult a bírósági könyvtárosok csoportja, de alig voltak bíróságon szakképzett könyvtárosok (1 fő összesen). A Társadalomtudományi Szekció belül működtek. A ’99-es pápai Vándorgyűlésen volt a bemutatkozás. A csoport célja volt, hogy a bírósági könyvtárak működésének egységes keretet adjon. Német tanulmányút 2001-ben, 2004: bírósági könyvtárosok 2. országos konferenciája, Zalaegerszegen (egységes integrált könyvtári rendszer igénye). 2006-ban, az MBA megalapításával indult be az igazi pezsgés, nem csak a bíróságok felől, hanem a könyvtárosok felől is. 2008-2010: a Networkshopokon Gábor beszélt rendszeresen az MBA-n folyó munkákról. Jelenleg 40 bírósági könyvtáros van a bírói rendszerben.

11:56 Haraszti Kati: (végre van áramom, nagy megkönnyebbülés) Az MKE-nek is jót tesz, mert sokan fognak belépni. Az IFLA hatására alakult meg a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete 1935-ben, Hómann Bálint tiszteletbeli, Fitz József tényleges elnökkel. 1955-ben újraindult. Az Egyesület magyar könyvtáros világtalálkozókat is szervez. Saját stratégia: 2007-2010. Hívószavak: munkaerő-piaci versenyképesség, partnerségi kultúra szervezése, könyvtári turizmus, szervezett becsatlakozás a hazai és nemzetközi szakmai életbe, társadalmi részvétel érvényesítése a jogszabályok létrehozásában. JAL: jogi könyvtárosok nemzetközi szervezete. A valódi élet a szervezetekben működik, az elnökség a koordinátor, a tanács a szervezetek parlamentje. Egyéni tagság: tagdíj ellenében tagkártya (vásárlási kedvezmények). Testületi tagság: szakmai utazások támogatása, helyiséghasználat, postaköltség, rendezvények, honlapszerkesztés költségeinek átvállalása. Sólyom Lászó is könyvtáros, exOSZK-s (hoppá), tiszteletbeli támogató tag jelenleg.

12:11 Gerencsér Judit – Javaslatok, elképzelések. Szakkönyvtárak munkájának elemzése, figyelése. Hazai és nemzetközi intézmények módszertanának figyelése, együttműködés:

  • állománygyarapítás (ki mit gyarapít és hogyan)
  • feldolgozás (formai-tartalmi feltárásban együttműködés)
  • adatbázis-hozzáférések
  • open access, creative commons, elektronikus doksik kötelespéldány szolgáltatása

Tagság lehetőségei: konferenciák, tanfolyamok, szakmai utak, Vándorgyűlés, tanulmányutak.

Együttműködés: bíróságok, jogi egyetemek, országos jogi szakkönyvtárak, jogalkotást, jogalkalmazást alkalmazó könyvtárak, nemzetközi kapcsolatok.

Alakuló ülés: 2011 március, Budapesti Ügyvédi Kamara. Adminisztrációs feladatok: bankszámla, bélyegző.

  • Első szakmai rendezvény: 2011 április
  • Második: Vándorgyűlés (2011. július 14-16.)

12:27 Hamar Zsuzsanna: javaslatok célokhoz:

  • Kiadványcsere
  • Tartalomszolgáltatás összehangolása, közös tárgyszójegyzék
  • Digitalizálás összehangolása
  • Jogi tájékoztatás összehangolása

12:36 Sándor Viktória: gyakorlatilag minden elhangzott, amit el lehet mondani.

12:39 Fórum. Bemutatkozás.

12:50 Nagy Anikó MKE főtitkár megállapítja az MKE Jogi Szekció megalakulását. Nohát, ez is megvolt.

Következő MKE program: Könyvfesztivál a Millennárison.


Egy hozzászólás a(z) “Jogász szekció @ MKE (live)” bejegyzéshez

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .