Könyv-e az ekönyv?

Tegnap megjártam Székesfehérvárt, hogy az egyházi könyvtárak munkatársainak bemutassam az elektronikus könyvek világát, már ami belefért a 20 percbe és az utána következő fél órás kérdezős részbe. Íme a prezentáció.

És külön köszönet Dworkyll-nak a tippért meg a Koobe-nak a tesztkészülékért.

A teljes süni-sztori

Már régóta lógok @SuetiMuetinek a történettel, így jöjjön a hónapos pótlás.

Május közepén egy este sikerült egy késő esti bevásárlás után meglelnem Fülöpöt a 39-es megállójában, ahol eléggé leposzkulva keresett valami menedéket, amire elég kevés reménye volt – már ha nem feltétlenül valamelyik kocsi gumijára felkenődve pihenni az idők végezetéig. De szemmel láthatóan nem, ezért hazavittem, ahol SOS ment a fentebb említett hölgynek a privát meg aztán a talk, így szakszerű segítséggel bele lett rakva egy jó nagy kartondobozba, meg lett etetve egy kéttojásos rántottával (szigorúan minden további hozzáadott cucc nélkül, tehát no olaj meg só és fűszerek), el lett látva vízzel, meg ki lett neki alakítva egy perfekt és autómentes puha búvóhely, törülközőbe csavart forróvizes műanyagpalackkal. Szóval én jól éreztem volna magam (a süni is így tett), aztán a második éjszakára (mert azt meg mindenki vágja, hogy ezek az állatok ilyen partiarcok) annyira feltámadt, hogy ízekre rágta a doboz sarkát, amit aztán még négy másikkal is megtett. Így életbe lépett a görény-stratégia (mármint az az eljárás, amit öcsém vadászgörényével szemben alkalmaztam): éjjelre előszoba kiürít, minden ajtó becsuk, és fület szorosan behúny. Reggel pedig szart takarít.

De hogy szavamba ne vágjak, SuetiMueti volt olyan nagyonjófej, hogy még speckó sünkajákkal is megdobott, amiből az egyik, a konzerv jellegű el is fogyott, de a száraz és nagyon büdös bogarakkal megtöltött doboz fele még megmaradt. Csak ha valaki hasonló helyzetbe jutna. És annyira nem is büdös. Csak ha kinyitja az ember. Meg beleszagol. Nem kell félni, na.

Aztán közben el lett nevezve az állat I. Philípp Sünedlinek, így most már éjjelente volt kit szidni, ha felébredtem az irgalmatlan zajra.

Szóval nőtt-nődőgélt a kis süni, sokat evett (kartondobozt), szart (mindenfélét), csámcsogott (tojást és kutyakaját), elbújt (na ez volt a legjobb, a faltól kb. 5-8 centire lévő lapradiátor mögé kúszott fel a falra, majd olyan 15-20 centis magasságban töltötte el a napot, jól összekenve a falat, de szerencsére pont a radiátor miatt nem látszik), így aztán egy hét múlva vérző szívvel bepakoltam a kis pözsibe, és ki lett víve Érdre, ahol két zuhé közt elengedtük.

Ennyi. Képek:

Kell-e nekünk Márai program?

  1. Nem olyan könyvtárban dolgozom, hogy igazán mélyen érintsen a dolog.
  2. Inkább venni szeretem a könyvet mint kölcsönözni. Gyűlölök visszavinni egy igazán jó könyvet a helyére (vissza szoktam).
  3. Már a tavalyi Vándorgyűlésen, amikor ujjongva bejelentették, volt egy rossz érzésem, de eddig inkább megtartottam magamnak.

Először is, mi az a Márai-program: évi 900 millió forint a kiadók zsebébe bele, mellette pedig elköltenek még évi 100 milliót a népszerűsítésre, így kijön az évi egymilliárdos összeg. Persze furcsa lenne ez így, mert legutoljára szocializmusnak hívták az ilyen rendszert, így hazudjunk egy kicsit, hátha nem tűnik fel senkinek: adjuk a könyvtáraknak egy listával együtt, hogy mit szabad venni belőle meg, mit nem. Nehogy véletlenül aztán még valami olyasmit vegyenek belőle, ami egy kis vagy a seggnyalásból kimaradt, ún. független kiadó adott ki. Ez sem volt az a nagyon becsületes eljárás, de hát hőn szeretett kulturális igazgatásunktól nem is vártunk mást ugyebár. Élén Piftivel, aki utolsó tollvonással még az NKA maradék becsületét is sikerrel legyalázta.

Hah, de ez nem elég! A kiadók és az Írószövetség többet akarnak, mit többet, mindent. Éhes szájakat kell etetniük, elhozni a világbékét, gagyi, szar könyveket kiadni több ezer forintos áron, csapnivaló fizikai és szellemi minőségben, sátrakat állítaniuk a könyvfesztiválokon, szegény, éhező és kultúrára vágyó gyermekekeket ellátniuk, az oktatást felemelni a világszínvonal felé pár centivel, Audit venni, miegymás.

Persze most kibújt a szög a zsákból: miért kell a könyvtáraknak annyi pénz? Adjuk az íróknak és a kiadóknak közveltenül, meglátjuk, melyiknek hosszabb a nyelve (semmi illúzióm nincsen az MKKE és társaival szemben). A maradékot meg elosztjuk 600 könyvtár között, hogy vehessenek belőle 600 darab 3000 forintos könyvet. Haha. Csak iskolai és kistelepülési könyvtárból többször ennyi van, de nekik nyilván nem kell könyv.

Az a baj, hogy az nem tűnik fel senkinek (és ez a szakmám hibája leginkább), hogy a könyvtárak egy hatalmas olvasói, felhasználói réteget képviselnek. Nem tudok pontos számokat (gondolom, a KI igen), de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha rendesen bánnának az ilyen pénzekkel, akkor a piacot lazán meghatározó tényezőről beszélhetnénk. A könyvtár az olvasóit képviseli, mert már most is az a helyzet, hogy amelyik könyvtárat nem látogatják, az szépen lassan (és inkább előbb mint utóbb) bezárhatja magát. Ez pedig amellett, hogy az igazi érdeklődésre számot tartó könyvek vásárlását ösztönzi, arra is rákényszeríti a könyvtárakat, hogy olyan könyv- és olvasásnépszerűsítő programokat indítsanak, amiknek a kiadóknak inkább örülnie kéne.

A másik bajom az, hogy még az sem sokat segítene, hogyha a könyvtárak kapnák meg a pénzt, mert a kiadók ahelyett, hogy próbálnának alkalmazkodni az új feltételekhez (internet, e-könyvek, olvasókészülékek, olcsón és ingyen – legálisan is! – hozzáférhető tartalmak stb.), igyekeznek az államtól lenyúlt pénzekkel fennmaradni a víz tetején, ami aztán úgyis berántja őket pár év múlva.

De addig azért ugye adunk még pár milliárdot az adónkból?

Könyvtár a nappaliban

Csak ma reggel olvastam a HWSW tegnapi cikkét, ami a Google frissen bejelentett Internet TV-jének magyar megfelelőjét, a HibridBox TV-t mutatja be. A kettő közt annyi a különbség, hogy a mienk sokkal kisebb cég, viszont már 7 éve működnek – azt hiszem, erre mondják, hogy megelőzte a korát. Ráadásul nem is az első próbálkozás, a prémium kategóriás HTPC otthoni médiacenterként állítólag népszerű azok közt, akik ezt megengedhetik maguknak.

A készülék röviden arra jó, hogy a szabadon fogható TV-adások mellett képes az internetet, mint csatornát kezelni, a rajtuk levő médiát megjeleníteni. Egyszerre működik set-top boxkét és PC-ként, de ami az igazi truváj, az a rajta levő szoftver. Ennek segítségével képes kezelni a fentebb említett tartalmakat, és ez adta az ötletet, hogy tényleg, miért is ne.

Ez egy igazán jó lehetőség lenne a könyvtári digitális tartalmak elérésére otthon, így egy amúgy is használt platformon lehetne böngészni a könyvtári állományt – kicsit úgy, mint mondjuk az iPad-en elérhető könyveket. A másolásvédelem és a fizetési lehetőség állítólag ki van rá dolgozva (és van olyan nagy amerikai kiadó, amely el is fogadta), így ezzel nem kell foglalkozni, és a kiadók is megnyugodhatnának. Szóval?

Élmények honlap-országból

Ezek saját észrevételek, meglátások voltak. Biztos, hogy egy profi, aki szakmányban foglalkozik weblap-készítéssel teljesen máshogy látja a kérdést, arról nem is beszélve, hogy egy rendes weblapot nem egy, hanem 4-5 ember rak össze. Úgyhogy ez ilyen amatőr dolog, de ha már ilyen irányban tájékozódunk, akkor legalább ennyit tegyünk meg.

A kloggal alaposan belefutottam, aztán még kértem-kaptam is egy-két lapáttal a pofonfáról, amit nagyon egyszerűen úgy hívnak, hogy honlapkészítés. Magyarán: kéne nekem, a könyvtáramnak, az egyesületemnek egy honlap, Danikám te meg úgyis ilyen arc vagy, még pénz is van rá, nem csinálod-e meg.

A kezdeti lelkesedést, hogy ha kevés is, de van pénz néha, van ingyen honlapmotor, van kísérletezős-építkezős szerver-webtárhely aztán gyorsan felváltotta először a kínlódás, majd az elkeseredés. Ugyanis ez a három nagyon fontos, de nem elég.

Első és legfontosabb dolog, hogy a megrendelőnek az esetek 99%-ában halvány gőze nincsen, hogy mit is akar valójában. Honlap, azt kész. Volt már eddig is, statikus, ronda izé, na azt kéne lecserélni. Na igen, de mire? Milyen célra? Kinek szólóan? Milyen tartalommal? Na ez az a kérdés, amire aztán már válasz sem szokott érkezni, pedig ez az a pont, ameddig még azelőtt el kéne jutni, hogy bárkinek is szólunk.  Tehát:

  • Miért kell honlap? Mit akar elérni vele a könyvtár? Látogatószám-növekedést? Online/offline szolgáltatás bevezetését, népszerűsítését? Programok lebonyolítását? Az állomány feltárását a nyilvánosság számára? Belső kommunikációt (intranet)? Ha ilyen kérdéseket-válaszokat össze tudunk írni mondjuk 5-10-et, akkor vigyük oda a többi kollégához, és brainstormingoljunk! Biztosan van olyan szempont, ami nekünk nem, de a feldolgozó, katalogizáló, olvasószolgálatos kollégának eszébe juthat.
  • Milyen tartalom legyen a lapon? Szövegek, beszámolók, könyvismertetők, programok, felmérések, adatbázis-keresők, galériák, naptár, olvasói adatbázis, GyIK, fórum, üzenőfal, blog stb. Ebbe a listába is bátran lehet minél több mindent beleírni. Lehet, hogy nem lesz meg elsőre. De másodikra, harmadikra meg már igen, és azt senki nem mondta, hogy egy könyvtárnak csak egy honlapja lehet. Rendkívül egyszerűen, pár kattintással lehet létrehozni microsite-okat, allapokat stb. És azt se feledjük: nem csak az olvasóknak, de nekünk dolgozóknak, és a többi könyvtárban működő kollégáknak hasznos dolgok is szerepelhetnek nyugodtan a honlapon. Könnyebb lesz tőle mindenki élete. (Ezek a szempontok pedig már tovább visznek a következő utáni lépéshez, hogy milyen struktúrája legyen a lapnak, de ezt már érdemes egyeztetni azzal is, aki csinálja majd.)
  • Milyen egyéb megjelenési felületek vannak, és azok hogyan viszonyulnak a honlaphoz? Fent van a könyvtár Facebookon? iWiW-en? Van Picasa- vagy Flickr-galériája? Rendezvényszervezéshez Google Naptárat, a dokumentumok egyszerű kezeléséhez pedig Google Dokumentumokat vagy Microsoft Docs-ot használ? Van Skype-, MSN-, GTalk-, AIM-, Yahoo!-, Twitter- vagy Plurk-elérhetősége? Zoteron vagy EverNote-on gyűjti a bibliográfiákat? Ezek mind-mind olyan eszközök, amelyek ingyen rendelezésre állnak, és amelyeket be lehet, be kell építeni a honlapba ahhoz, hogy teljes értékű szolgáltatást, megjelenési felületet tudjon nyújtani a könyvtár. Ehhez össze kell gyűjteni minden létező és lehetséges helyet, szolgáltatást és eszközt, a felhasználóneveket és jelszavakat, és kitalálni, hogy hogyan tudnak résztvenni a honlap általános működésében, kommunikációjában.
  • Kiknek szól az adott weblap? Ez mindenkinek kérdés lehet. A nagyobb könyvtárak akár célcsoportok szerint is létrehozhatnak kisebb allapokat (FSZEK-nél, OSZK-nál ezt pl. kötelezővé tenném), külön a fiataloknak, idősebbeknek, tanulóknak, hallgatóknak, dolgozóknak és álláskeresőknek, könyvtárosoknak és laikusoknak, diplomásoknak és 8 általánossal rendelkezőknek. Mindenkinek. A kisebb könyvtárak könnyebb helyzetben vannak, kisebb célcsoporttal, de még ott is lehet határokat húzni. Ha pedig meghatároztuk ezeket a felhasználói köröket, alakítsunk ki mindegyiknek külön kommunikációs stílust, igazítsuk hozzájuk a megszólításokat, a hangvételt, a leírások hosszát és stílusát. Egy 70 éves gépészmérnök bácsinak biztos, hogy nem arra van szüksége, mint egy 23 éves egyetemi hallgató lánynak vagy egy 12 éves iskolásnak, egy 40 éves háziasszonynak, egy 50 éves munkakeresőnek stb. És aztán a tartalmat is lehet csatornázni, nyilván a bácsit kevésbé fogja megmozgatni a Twillight, vagy a kamaszt a Stahl Judit.

És ha mindez megvan, akkor le lehet ülni a levelezés elé, tárcsázni a számot, címezni a borítékot. De előtte ne.