Debrecenbe kéne menni?

Tegnapelőtt lett vége a Networkshop konferenciának Debrecenben, aminek lett volna egy annyira érdekes része is, amiért megérte volna odautazni egy délutánra Pestről. Király Péter szervezett volna egy workshop-jellegű programozós összejövetelt, ahol konkrét kérdésekre konkrét válaszokat lehetett volna adni (kérdésekre példa itt és itt, Andris pedig külön erre az alkalomra hegesztett XML API-t a konyvtar.hu-ra).

Ehelyett azonban a könyvtáros-fejlesztő párbeszéd folytatása történt meg, leginkább könyvtárosok nélkül. Volt szó autentikációról, könyvtárközi kölcsönzésről, felelősségről, jogosultságokról. Mindez pedig nagyon szép, de mégis van egy nagyon nagy hiba. Az, hogy leginkább olyan kérdéseket boncolgattak, amiket nem nekik, hanem a Könyvtári Intézetnek kell feltennie és megválaszolnia. Persze, ha a könyvtárosok nem határozzák meg, hogy mi kell nekik, akkor a fejlesztőknek kell kitalálniuk, de ugye nem csak nekem fura, hogy a befőtt teszi el a nagymamát.

Ahogy én elképzelem azt, hogy jobb helyeken (Dánia, Svédország, Németország, USA stb.) hogyan működik ez: egy központi szerv, szervezet meghozza az általános stratégiát, amelynek viszont konkrét utasításai vannak a megvalósítási formákra (tehát megmondja pl., hogy központilag kell tárolni a felhasználókat, mégpedig tegyük fel LDAP-val; vagy azt hogy 5 éven belül minden könyvtárnak rendelkeznie kell katalógussal – amely azonban nem feltétlenül saját! -, és ezeknek a katalógusoknak kell tudniuk az OAI-PMH-t), amely formákat a fejlesztők megcsinálnak. Mindemellett pedig megteremtik a jogszabályi, szakmai hátterét ezeknek a fejlesztéseknek (lobbik, képzések).

Az, ami most benne van a könyvtári stratégiában szép dolog, de kicsit nesze semmi, fogd meg jól. 5 évvel ezelőtt buzzwordök, semmi lényeges konkrétum (de, az ODR és a MOKKA bibliográfiai adatainak egyesítése, na most ehhez képest azért elég erősen sulykolják a külön fenntartás szükségességét…).

Valami ilyesmit kéne szerintem csinálni. De megint ott tartunk, hogy semmilyen szakmai párbeszéd nem zajlik nyilvánosság előtt, a tömegek hallgatnak, nem mernek/akarnak beleszólni, részt venni. És ha ez nincs, akkor nincsen használható központi stratégia, és… Önfarkába harapó kígyó ez itt uraim.

1100 sor a Szépművészeti Múzeum bővítéséről

Sokat gyűrűzik a már két éves történet, annyi pro és kontra érv hangzott el a témában, hogy szinte össze sem lehet szedni. Illetve igen, de ahhoz kell legalább 1100 sor. Endrődi Gábor írását ajánlom mindenkinek, akit érdekel az, hogy hogyan zajlik ma egy állami hátszéllel működő intézmény “szakmai” vezetése és fejlesztése kishazánkban. Érdemes rászánni azt a negyed órát.

A közölt üzenet

Ádám bejegyzését olvastam újra az előző írás kapcsán, és azóta csak egy dolog forog a fejemben: tényleg, mi lehet az az üzenet, amit a könyvtáros szakma ma a magyar nép felé kommunikálni tud?

Nem arra gondolok, hogy Ildikó, 53 éves könyvtáros, vagy Dániel, 24 éves könyvtáros mit tud kommunikálni, mert ezen a szinten szerintem nagyszerűen működnek a dolgok, legalábbis nekem az a benyomásom, hogy 10-ből 8 felhasználó biztos nem távozik csalódottan a könyvtárból, a telefontól vagy a számítógépétől.

Inkább a társadalmi szintű párbeszédre gondolok. Olyan típusú üzenetre, ami jelenleg a politikai pártokon kívül elég kevés szervezetnek van. Talán egy-két nagyobb vállalatnak (vagy ha a reklámot, mint médiát ide értem, akkor gyakorlatilag az egész üzleti szférának), de a civil szervezeteket lámpással kell keresni (kivéve az adó 1%-ának begyűjtése kapcsán, mert ott aztán mindenki tud nyomulni). Nem csak az explicit reklámokat értem, hanem a brandet, a küldetést, a lehetőséget. Mint mondjuk a Magyar Rádió utóbbi pár évben folytatott kommunikációja.

És ha megvan, hogy miről beszélek, akkor rátérhetünk arra, hogy mit is keresek, ez pedig az üzenet. A küldetés, a hivatás, a szolgáltatás, ami egyet jelent a könyvtárral, mint intézménnyel. Ehhez pedig két dolgot tudok példaképpen elővenni: a múltat és a jelent (a jövőt meg keressük ugye). Az elég világosan látszik, hogy a múltból, a hagyományokból megélni nem nagyon lehet (figyelem, még mindig össz-könyvtári szintről beszélek, nem pedig az egyes intézményekről). Ott, ahol ez sikeres, mindig valami korszerű szolgáltatással egészül ki, amely fent tudja tartani a presztízs-funkciókat, mint kiállítások, különleges online és fizikai gyűjtemények stb., lásd Library of Congress, British Library, New York Public Library. Mit mondanak helyette az amerikai könyvtárak? Azt, hogy segítünk az üzletedben, a tanulásodban, bárhol, bármikor megkapod azt az információt, amire szükséged van @ your library. Ja, és van mellé még mindenhol kultúrprogram, fanklub, író-olvasó találkozó, helytörténet és a többi.

A jelen meg… Nem jön a Katalist a postaládámba, csak feedből olvasom. Természetesen nem lenne helyes egyetlen levelezőlistából messze menő következtetéseket levonni, de mivel állítólag ez a lista éri el a legtöbb szakembert az országban, mégiscsak számíthat valamennyire az egész szakma manifesztálódásának. És ha ennek alapján próbálnám megfogalmazni azt, hogy mit közöl a mi hivatásunk a társadalommal, akkor nem igazán jutnék semmire. Sőt, ha azt próbálnám megmondani, hogy mi az ott zajló kommunikáció tartalma, akkor is gondban lennék. Villámgyors témaváltások, nagyrészt támadásokkal, védekezésekkel fűszerezve, mindezt pedig a szakma elenyésző töredéke által. De annál vaskosabban. Egy szóval, a jelenlegi üzenet gyakorlatilag nulla értékű.

Tehát tegyük fel, hogy üres a papírlap, lehet rá bármit írni. Kérdezem az olvasóközönséget (nem muszáj névvel vállalni, lehet kamuemail, kamunickkel), hogy ti mit írnátok Ádám pontjaira: “ha ……….., akkor könyvtár”?

Az én tippeim:

  • tanulás
  • vállalkozás
  • szórakozás
  • kutatás

A hogyanról meg már született nem egy ötlet, lásd Ádám fentebb linkelt bejegyzése, vagy az én 3+ éves írásom.

Arról, meg hogy mi a probléma azzal, hogyha nincsen az üzenet mögött valós szolgáltatás, majd máskor fogok foglalkozni.

Nem önigazolásképpen, de bejegyzés megírása után találtam ezt a blogot, abban is ezt a szöveget:

“Miről szól a határtologatás? Arról, hogy kitűzöl egy hihető célt, a lehető legnagyobb önbizalommal nekiugrasz – és nem félsz pofára esni.”

Ami a lényeg: nem halálugrásokat kell motorral csinálni, csak vállalni a hibákat, és tanulni. Menni fog. Olvassátok hozzá az Elmeeke-t.

Könyvtárépítészet @ [bauenblog]

[bauenblog]Már jó egy hónapja, hogy katalán (pontosabban tarragonai) druszám, Daniel Gil meghívott, hogy részt vegyek a [bauenblog] szerkesztésében. Tegnap végre el is jutottam oda, hogy kiraktam az első bejegyzést a magyar könyvtárakról (méghozzá a Szegedi Tudományegyetem könyvtáráról), amiket végigvéve aztán én is a nemzetközi porondról fogom gyűjtögetni az anyagot. A nyelv nagyrészt magyar lesz, egyszer-kétszer bepróbálkozom talán az angollal is, de Daniel nagyon bízik a webes fordítókban. Hát, reméljük jól lesz.

A Könyvtárépítészettel meg nem tudom, mi lesz. Lehet hogy megmarad mint képgaléria, lehet, hogy végképp hamvába hal, de az is lehet, hogy a [bauenblog]-on szerzett lendülettel az is bepörög. Majd figyeljétek.

USA könyvtárak számokban

OCLC felmérésAzért a porosodó cikk után nem ártott volna legalább egy ilyesmi. Az OCLC jelentése a legfrissebb, 2010-es adatokat foglalja össze szépen megrajzolva. Pár adat:

  • naponta 300 000 amerikai használja munkakeresése közben a közkönyvtárakat,
  • 12 000 ingyenes wifipontot szolgáltatnak a könyvtárak, ezzel leelőzve a Starbucks egész világot lefedő 11 000 pontját,
  • havonta 2,8 millió állampolgár veszi igénybe az üzleti életéhez a könyvtárak szolgáltatásait,
  • a 181 millió bankkártya mellett 151 millió könyvtári tagkártya van forgalomban az USA-ban,
  • naponta 2,1 millió DVD-t kölcsönöznek könyvtárból,
  • kb. ugyanakkora a napi kölcsönzési forgalma a könyvtáraknak (7,9 millió könyv, 22 millió USA dollár értékben), mint a FedExnek az egész világon (8 millió).

Azt természetesen nem kell magyarázni, hogy miért fontos az ilyen jellegű felmérések közlése (ilyen csomagolásban). De az sokkal izgalmasabb lehet, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak a könyvtárak a tengeren túlon, amivel sikeresen vehetik fel a versenyt a piaci szolgáltatókkal. Ezek:

  • munkakeresés,
  • segítség a mindennapi üzleti életben,
  • wifipontok,
  • DVD-kölcsönzés,
  • könyvkölcsönzés,
  • konferenciaterem-szolgáltatás.

Nyilván ezek mind megvannak itthon is, legalábbis többé-kevésbé (mindegyikre lehet hozni magyar példát is). De a fő különbség egyrészt ennek a kommunikációjában van, mert ha nem tud senki egy szolgáltatásról, akkor az kvázi nem is létezik (és itt a tudás nem azt jelenti, hogy harmadik próbálkozásnál az eszébe jut az állampolgárnak a könyvtár, hanem hogy a vérében van, ha úgy tetszik, belé van sulykolva, hogy a könyvtár az elsődleges információgyűjtő hely), a másik pedig ennek fontosságának a felismerésében. Gyakorlatba átültetve ez szerintem azt jelenti, hogy egy könyvtár nem zárhat ki senkit és semmit sem a szolgáltatásai köréből. A tervezés során pedig tisztázni kell a korlátokat, majd azokat kreativitással és rugalmassággal szétfeszíteni. Ez pedig sajnos csakis vezetői szinten működik hazánkban, legalábbis jelenleg – ez az utóbbi pár év kicsit keserű tapasztalata számomra.

A dokumentum letölthető színesben és nyomtatóbarát fekete-fehérben is (PDF mindkettő), és csak két oldal, úgyhogy letöltésre fel!

via Stephen’s Lighthouse

Hát, szervusztok

Április 1-je van, azt ugye mindenki tudja?

Na most az a nagy helyzet, hogy meghívást kaptam a British Library vezetőségétől, hogy május 1-től fél éves próbaidővel felvennének a fejlesztési-technológiai részlegükbe (Development Office), osztályvezető-helyettesnek (legalábbis magyarul ez lenne a legmegfelelőbb elnevezés rá).

Ennek két következménye van: itt kell hagynom Magyarországot (ami azért nem olyan nagy baj így első pillantásra, kényelmesen megvárni hogy mi lesz itt pár év alatt, aztán a szerint dönteni a visszajövetelről, hogy mi van itt), másrészt felkínálták, hogy megveszik a klogot is, mint ötletet, így az ottani, llog-elnevezésű szolgáltatással kell majd foglalkoznom.

Most így hirtelen nem tudok többet írni, elég izgatott vagyok, meg fura érzés is, de mindenképpen be fogok számolni a további fejleményekről. (Meg hát a munkaügy itthon és kint, családi és személyes dolgok… szóval sűrű hetek jönnek, az biztos.)

Drukkoljatok!