Elitkultúra és könyvtárbajárás

Felesleges azzal áltatni magunkat, hogy az e-book reader esélytelen a hagyományos könyvvel szemben, mert külön hardver kell hozzá. Az ilyesmi sem a mobiltelefonnál, sem  pedig a VHS‑t felváltó DVD-nél nem jelentett akadályt – mint ahogy egyébként a rádiónál és a televíziónál sem. Amiből viszont azt következik, hogy a könyvnyomtatás elterjedése után az olvasók kiszolgálására létrehozott közkönyvtárak is el fogják veszíteni a mai szerepüket, bár nem zárható ki, hogy egy ideig még ugyanúgy az „elitkultúrához” fog tartozni a könyvtárba járás, mint most a színházba járás.

Az ÉS-ben jelent meg Galántai Zoltán cikke, ami az írásos kultúra átalakulásával foglalkozik, és ennek kapcsán egy félmondat erejéig kitér a könyvtárakra is. Túl azon, hogy kifelejtődik a kiadók sokszor tényleg fontos feladata (mint közvetítő intézmény segít tájékozódni a (szak)irodalomban, egyfajta előminősítést ad adott szerzőről, műről), kicsit felszínesen lett megítélve a könyvtárak helyzete is.

Nem tudom, jelenleg mennyire az “elitkultúra” része a könyvtárba járás (meg persze, mi az hogy elitkultúra), mert én ezt abszolúte nem tapasztalom, sőt. Könyvtárba jár az egyetemista, a kutató, a csóró, akinek nincs pénze gyerekkönyvre, a háziasszony, aki napi két könyvet elolvas. Hol itt az elit (Azért érezzük, mennyire vicces ez a szó ma – de tegyük fel, hogy arra gondol a szerző, akik tényleg múzeumba – haha -, koncertekre – haha – és színházba – haha – jár. Ugye mennyire valószínűen hangzik, hogy ezek az emberek elmennek a könyvtárba is?), és hol itt az elitkultúra? Véleményem szerint valami vagy kultúra, vagy nem. De szerencsére ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolnom, úgyhogy hagyjuk.*

A másik problémám a könyvtárak szerepének totális félreértésével van, ráadásul ez a tévedés egy, az “elitkultúra” képviselőjétől származik (ismét). Ugyanis (jobb helyeken) nem az olvasókat szolgálják már ki tudva vagy akaratlanul, hanem a felhasználókat, akik a könyvek mellett millió más dolgot is használnak a könyvtár terében: internetet használnak, programokon és oktatásban vesznek részt, közösségi életet élnek, (szak)tanácsadást kapnak, szociális és lelki gondoskodásban van részük stb. És természetesen könyvet is kölcsönöznek.

És ez utóbbi megszűnése sem jelenti feltétlenül a könyvtárak halálát, mert millió és egy lehetőség van a továbblépésre az új eszközök segítségével. Át lehet lépni a digitális könyvkiadás világába (mivel pl. az FSZEK elég nagy hálózatot képvisel, lehetősége lenne mondjuk helyi, nem ismert és nem kiadott szerzők műveinek szakszerű publikálására és menedzselésére), forgalmazni és kölcsönözni e-olvasókat (logózott, olcsóbb áron kínált eszközöket), és nem utolsó sorban a már meglévő, és a szerzői jog által már nem védett műveket újraközölni és hozzáférhetővé tenni.

Persze mindehhez elhatározás, munka és befektetés kellene, amire remek lehetőség lett volna az egész TÁMOP-TIOP történet, de hát a pályázatot kiírók szerint fontosabb újabb csillió portál létrehozása, mint a fejlődés. (Még mindig megkeseredik a szám íze, amikor eszembe jut ez a tavaly téli történet.)

* Minél tovább gondolkodom ezen a fogalmon, annál zavarosabb lesz.

Hozzászólás