Szükségünk van-e a „dokumentumtípus” fogalmára?


Az én gondolatmenetem ez (nagyon vázlatosan):

  • Az biztos, hogy a weben (és az információkereső rendszerek számára érdekes – leírható – világban) betű (szám), kép és hang alapú információ van, ezek megjelenési formája változik és kombinálódik.
  • A megjelenési formák kapcsolatai lényegesek (akár egy formán belül is – ld. FRBR, FRBR-CIDOC, azaz FRBRoo), nem pedig a formák maguk.
  • Amit ma dokumentumtípusnak hívunk, az csupán egy apropó, egy ok, egy (véletlen vagy szándékos) paraméter, körülmény által meghatározott kontextus – szinte lényegtelen a keresés szempontjából (egy információ megszerzésénél az teljesen lényegtelen, hogy rádióadás, levél, könyv, cikk stb.).
  • Épp ezért nehéz meghatározni, elkülöníteni az egyes dokumentumtípusokat, mert sokszor több paraméter, körülmény kombinálódik, olyan módon, amit eddig nem ismertünk (új felületek, platformok megjelenése, ld. web).
  • A leírásnál is csak addig, míg a leírható adattípusokat meghatározzuk, ha egyáltalán kell. Itt esetleg lehetne nagyobb szerepet adni egy olyan folkszonómiának, amelynek keretet adhatnánk egy nagyon tág meta-rendszerrel.
  • Ezek az ún. dokumentumtípusok pusztán a leírt adatok alapján kikombinálhatóak, ha egyáltalán szükség van rájuk.

Kíváncsian várom a véleményeteket.


5 hozzászólás a(z) “Szükségünk van-e a „dokumentumtípus” fogalmára?” bejegyzéshez

  1. Nehéz ügy, kétféle válasz van: igen, nem. Az a helyzet, hogy vannak olyan körülmények, amikor igenis szükség van dokumentumtípus szerinti cizellált elemkészletre a keresés érdekében, pont azért, hogy a keresést egy jól behatárolt tartományon belül tudd tartani. Minden dokumentumtípusnak más és más egyedi sajátos elemkészlete van, melyek nem egyeznek meg más dokumentumkészletek elemkészletével. Például térképek esetében fontos a méretarány, kéziratoknál az egyedi dokumentum (item) a fontos, könyveknél a manifesztum (ha már az FRBR-t emlegettett). Van általános elemkészlet, a Dublin Core. Nézd meg, hogy milyen egy aggregált Dublin Core katalógus: kiütközik, hogy az elv szép, de a 15 elem majd mindegyike olyan tág értelmezési lehetőséget biztosít, hogy az egyedi dokumentum típusú és szokásokon alapuló értelmezések eredményeképpen ugyanazon mezők homlokegyenesen ellentétes tartalmakat tárolnak. (Ez még a szigorúbb szabályú elemkészletek esetében is fennáll, lásd az UTCA projekt tanulságait).
    De van amikor csak annyit keresel, hogy „kutya”, akkor mindegy, hogy van-e dokumentumtípus.
    Persze lehet, hogy teljesen félreértettem a bejegyzést ;-(

  2. Üdv!

    Ez egy nagy falat… Nagy vonalakban egyetértek az előttem szólóval. Másrészről a probléma úgy vélem mélyebben gyökeredzik. A DC a mai modern web-orientált „könyvtár-közeli” rendszerekben jól használható, az egyszerűsége és talán pont a tág határai miatt, ám amikor pontos kereséseket kéne segítenie általában hasznavehetetlennek tűnik. Van egy probléma, amit még mindig kevesen érzékelnek, ez pedig a felhasználói csoportok közti differencia. Egy átlagos OPAC keresőfelülete, néha az „átlagos” (ha van ilyen egyáltalán?) felhasználónak is nehézségeket okoz bonyolultságával, míg ugyanez a felület egy professzionális információs szakembernek olykor idegtépő és haszontalan (túl általános, kevés lehetőséget foglal magába). Eredeti ötletnek tűnhet a szolgáltatások univerzális irányba tolása, elsősorban több megjelenésében és funkcióiban különböző felülettel. Így egyazon rendszer képes kiszolgálni széles rétegeket.
    Más oldalról, szintén sok gondot okoz a különféle metaadat-rendszerek közti megközelítésbeli különbség. Néha komoly gondot okoz a metaadatok konvertálása/fordítása, olykor lehetetlennek tűnik.

    Szerény véleményem szerint a felhasználók kiszolgálása a feladat, ha tetszik: széleskörű információ éhségük kielégítése, ha nehézségekbe ütközünk, nem megoldás, ha kompromisszumokba próbáljuk kényszeríteni őket, hanem egy az adott problémát is lefedő megoldás keresése.

    Végszónak egy buta példa:

    Zöldséges létemre, gyűlölöm a sárgadinnyét, mert nem bírom a szagát, hamar megromlik és olyankor undorító nyálkás levet ereszt. Nyári időszakban naponta 100 vevőm érdeklődik hogy van e? mikor lesz? stb.
    Megpróbálhatom lebeszélni őket arról hogy keressék, sok energiát belefektetve, agitálhatom őket a sárga dinnye ellen, megmozgathatok minden szálat, hogy eltűnjön a piacról, korteskedhetek különféle zöldséges konferenciákon, egyszóval átalakíthatom a fogyasztási szokásaikat, vagy erőt veszek magamon és tetszik nem tetszik árulok sárgadinnyét is, mert hiába utálom, mások szeretik, én meg zöldséges vagyok…

  3. Mit tegyünk, ha a dokumentumok a hagyományos műfaji tipológiákkal meghatározottak? Nem tudjuk az adott dokumentumállományt „ellátni” a legújabb bibliográfiai szabványok által meghatározottan. A vevők a zöldségpiacon azt akarjának venni, ami nekik tetszi, nem, amit rájuk erőszakolnak. Tagadhatalan, hogy ha soha többé nem kínálunk nekik sárgadinnyét, egy idő után nem kérnek. Megszokják az új rendet. Na de kik vagyunk mi, hogy megmondjuk nekik a tutit?

  4. Köszönöm a hozzászólásokat, nagyon tanulságosak voltak.

    Természetesen a „régebbi” dokumentumok, információhordozók esetében a dolog egyszerűbb, ott sokkal kézzelfoghatóbbak a különbségek. De.

    Egyre inkább meggyőződésem, hogy egy adott dokumentum hordozója, _megjelenési_ formája ugyanolyan kiegészítő attribútuma magának a dokumentumnak, mint pl. a címe vagy a szerzője. Azt hiszem ez az a nyom, amin tovább indulva lehet egy integráltabb, egységesebb információ-leíró modellt létrehozni (és valahol itt keresgélnek az FRBR és utódai is), amely össze képes kötni nem csak a könyvtári dokumentumokat, hanem mindenféle objektumot, információt és dokumentumot, intézmény rendeltetésétől, formájától és céljaitól függetlenül (azaz össze lehessen mondjuk kötni pl. egy könyvtári dokumentumot egy múzeumi tárggyal és államigazgatási dokumentumokkal).

    Viszont ha attribútuma, akkor óhatatlanul szubjektív is. Ergo azzal, hogy egy adott művet besorolok pl. folyóiratcikként, akkor az én (vagy az OSZK, esetleg a LOC könyvtárosainak) személyes preferenciái(m) alapján teszem azt, pedig lehet hogy az éppen egy konfenrenciaelőadás volt, ami megjelent mondjuk a TMT-ben is (vagy egy jezsuita prédikáció a protestánsok ellen, amit kiadtak röpirat formájában is).

    Szóval itt vannak azok a problémák, amiken mostanában gondolkodom. Mint említettem, ez elsősorban a jelenlegi dokumentumok és információk megjelenési formái miatt merültek fel, de nem kell szerintem sokat erőltetni, hogy a régebbi dolgok is bekerüljenek ebbe a rendszerbe.

    Megvallom őszintén, jelenleg ott tartok, hogy a dokumentumok leírhatóak legyenek oly módon, hogy azok aztán tényleg teljesen célcsoportól függően tudjanak megjelenni. Nem akarok senkire semmilyen rendszert erőltetni, most még nem foglalkozom azzal, hogy a felhasználó mit fog látni, az szerintem nagyrészt megjelenítési kérdés (véleményem szerint a jelenlegi OPACokból is messze töbet lehetne kihozni, ha a felhasználók, könyvtárosok vagy a fejlesztők kicsit többet gondolkoznának az ergonómiai kérdéseken).

  5. A DC-vel az a baj, hogy túl tág. Már két könyvtár közt is szinte lefordíthatatlan különbségeket tud okozni, pláne, ha nem egy szakterület vagy ország könyvtára.

    A sárgadinnyét nem egészen értem :) Szerintem nem igazán illeszkedik a leírtakhoz, ugyanis én nem tartalmat nem adok oda, hanem a hozzájutási lehetőséget próbálom egyszerűsíteni.

    A dokumentumok meg valóban meghatározottak, na de az információs egységek (művek, tanulmányok, cikkek, fejezetek, részek) nem. Pl. most éppen mire gondolok, ha azt mondom, hogy „Galaxis útikalauz stopposoknak” vagy „Biblia’? Könyvre, hangoskönyvre, filmre vagy hangjátékre, esetleg képregényre?

Leave a Reply to Takács DánielCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .