Nemmosolygós

Gica tuti nem fog szeretni ezért a bejegyzésért, de kiírom magamból, mert már nagyon kezd fájni. A szmájlikról van szó.

image by FlipSide3

Az nagyon szép dolog, hogy manapság bárki használhat olyan forradalmi dolgot, mint az SMS vagy a csirip. De ez nem azt jelenti, hogy egyébként a többi kommunikációs formánkat is ez kéne, hogy meghatározza, mert határozottan ártani tud.

Konkrétan arra gondolok, hogy mostanában elég nehezen tudom kifejezni pl. az érzelmeimet szavakkal írásban. Nagyon is rá lettem kattanva a számjlikra, röhögő arcocskákra meg a többi vacakra, csakhogy ezek már teljesen benőtték az írásbeli közléseimet is. Nagyon oda kell figyelnem, ha úgy szeretnék írni, hogy azt az érzelmet fejezze ki, amit én szeretnék, de ne rakjam tele kettőspont-zárójel-pébetű-débetű-stb. kombinációval. Egy időben (még ezen a blogon is) bőven használtam az emotikonokat bejegyzésírás közben is, de erről hálistennek leszoktam. Most még a kommentek között bukkan fel itt-ott (ezt még meg is lehetne ideologizálni, pl. hogy nem akarok nagyon hosszú szövegekkel zsúfolni a hozzászólásmezőt), de már kezdem levetkőzni ezt a szokásomat. Is.

Másik baj, hogy a gondolkodást is gyalulja rendesen, sokkal könnyebb egy hírt egy számjlival kommentálni vagy megosztani, mint azt leírni, hogy miért szmájli, és az miért örül vagy szomorú.

Két helyen látom jelenlegi életemben a létjogosultságát ezeknek az ikonoknak: SMSben és csiripen. Előbbi egyszerűen csak mert pénzbe kerül, utóbbi pedig a többit zavarja, ha 3-4 részes megnyilatkozásokat teszek. Meg kényelmetlen is.

És hogy a rövidítésekről ne is beszéljünk: jegyzetelés közben ok, de emailben, hozzászólásban minek? A billentyűzet attól még nem kopik.

Végül pedig szeretnék mindenki szíves figyelmébe ajánlani egy nagyon érdekes tanulmányt, a köszönések anatómiájáról. Nagyon találó, tényleg erősen redukálódnak a köszönések minden emailváltás alkalmával, sőt annyit még hozzátennék, hogy ezek biznyos kapcsolatok esetén (jellemzően pl. a klogos kollégáimmal, akik azért nem közeli ismerőseim) naponta újrakezdődnek. Szóval (szocio)nyelvész-csemege.

Image by FlipSide3

2 thoughts on “Nemmosolygós”

  1. Ikszdé.
    De most komolyan: azt sem tudom, mikor írtam utoljára posztban vigyorit. Leszámítva persze a tweetdigestben… Most kerestem, de nem találtam, sem a fikszen, sem az utóbbi iksz év hetszazketteseiben.

Hozzászólás