Ko(ny)ha


Sok kérdés jött, hogy mi van a Kohával. Az utóbbi időben kicsit megszaladtak a dolgok, most meg próbálom magam utolérni. Lássuk, akkor hogy állok.

Megvan a szerver. Az egyetemnek volt némi „fölösleges” pénze, így a könyvtár saját vasat kapott (HP-nemtommi), nem valami túl nagyot, de működőt és használhatót, és ez a lényeg. A tecsőt meg nem fogjuk futtatni rajta.

Sikeresen felraktam rá az Ubuntu 8.04 server editiont, ez volt a legkisebb etwas. Persze alapbeállításokkal, nem mertem nekiállni állítgatni, majd ha élesben lesz. Őszintén szólva lila fi gőzöm sincs, hogyan kell megcsinálni egy ilyet, szerencsére az Ubuntu online magazinjában, a Full Circle Magazinban épp fut egy sorozat ebben a témában.

Ja, mondtam? Tegnap előtt jelent meg a legújabb, 14-es szám.

Sajnos a rendszergazdánk nem ér rá – mivel az egész egyetem adminisztrációját ő végzi, erre már nem maradt ideje, és ezt maximálisan respektálom. Ennek annyi hátránya (és egyben előnye) van, hogy gyakorlatilag nulláról kell megtanulnom, hogyan működik ez az egész. (Azért lesz segítségem is szerencsére.)

A Koha telepítése is megtörtént – elvileg. Végre készítettek egy Koha 3 beta install leírást (Gutsy-ra), ami működik is, csak épp a végeredmény nem. (Eddig általában az installálás során akadtam el, pl. egy Perl modul telepítésénél, esetleg a YAZ-toolkit nem volt a megfelelő stb.)

És ha már bejelentések: kijött a Koha 3.0.0 Release Candidate 1 24-én. Örölünk neki, talán nyár végére itt lesz a Koha 3 is.

Szóval ez éppen a harci helyzet. Az a nagyon rossz érzés, hogy nem vágom, hol és mi lehet a gond (legelőször is az én fejemben, addig ok). A jövő héten „szerencsére” már csökkentett nyitva tartás és felvételi hét lesz (azaz azt a kevés olvasót, aki jönne, nem engedik be a biztonságiak…), így többé-kevésbé 100%-osan vethetem magam bele a problémába, ami nagyon jó lenne, ha max. másfél héten belül megoldódna… Ígérem, utána aztán jönnek az élménybeszámolók és a leírások, összehasonlítások.

Foto by fredjk @ sxc.hu


Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .