Egy gép nem gép


Még a FITT megalakulása előtt szó volt róla, ma pedig a szó szinte kézzel fogható válósággá vált: a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szerzett 50 darab személyi kompjútert teríteni az országban. Ezeket az MKE kapta meg, és Szolnokra, Misklocra és Veszprémbe küldi őket.

Az egyetlen bibi, hogy oprendszer nélkül szállították őket, és itt kerültem én is a képbe, ugyanis az MKE elnökasszonya, Bakos Klára velem (is, nem tudom, nálam lyukadt ki) akarta megbeszélni a gépek sorsát. Az alakuló gyűlésen persze egyből rávágtam, hugy Ubuntu meg Wififalu. Mondta már akkor, hogy ez azért annyira nem lesz egyszerű, de csak ma derült ki, hogy miért: ugyanis sikerült a Microsofttól szerezni 200 db Windows licenszt, ami ugyan még nincs meg (hosszúak az utak M$-knél is), de már nem lehet visszautasítani, mert az enyhén szólva gáz. Ugyanakkor június első vagy második hetében nagy cécó közepette át kéne adni őket.

Az egészet Gazs asszisztálta végig, akinek ezúton is köszönöm, hogy beszállt a mókába. Nélküle stb.

Namármost: 50 darab gépről volt szó eredetileg, ami sok. Nagyon sok. Szerencsére azonban 35-öt megcsinálnak azok, akik elviszik, úgyhogy csak a veszprémi 15-tel kell foglalkozni. A licenszek viszont nem tudni mikorra jönnek (jövő hét elejére), ugyanakkor szorít a deadline. És a vicc az, hogy nem tudjuk, milyen Windows lesz az. Mert ha képesek 200 db Vistát adni, az nagyon nagyvonalú ugyan, de ugyanolyan röhejes is, ti. ezek természetesen selejtezett gépek, és vének mint az országút. Szóval a lot of fun.

Tanulságképpen megállapítottuk, hogy kéne egy csoportot vagy valamit létrehozni, amely egyfajta közvetítőként működhet (mint a Wififalusok). Begyűjtheti az ilyen gépfelajánlásokat, szerezhet a projekthez állami vagy EU-s pénzt, és terítheti tovább az országban. Persze ez nem működhet együttműködés nélkül a már létező programokkal, akár alásegítve pénzzel és gépszerzéssel, akár oktatásban való részvétellel, még nem tudom. Valamint (tus) alapját jelenthetné, illetve kiegészülhetne az előbbi bejegyzésben bemutatott programmal.

Ha egy ilyen dolog be tudna indulni, az nagy lenne szerintem. Már csak értelmes tartalmat kéne szolgáltatni a digitalizálóknak.

Milyen irónikus, hogy míg ezt a két bejegyzést megírtam, Tájékoztatás 4. vizsgára kellett volna adatbázis URL-eket és leírásokat, CD és DVD címeket magolnom. [Sóhaj]


7 hozzászólás a(z) “Egy gép nem gép” bejegyzéshez

  1. Azért az megvan, hogy az „M$” kifejezés használata után már csak a pingvin tetkó meg a terményekkel való dobálózás van hátra. ;)

  2. Ne röhögj… Egyébként ami a te csilivili gépeden nem megy (az én csilivilimen meg gond nélkül), simán jó lesz egy PIII-ason, erre a linkelt blogban láthatsz példát.

  3. Mielőtt itt hajba kapnátok :)
    – tényleg rendes tőletek, hogy a telepítéseket bevállaltátok (ámbár nem tudom, hogy mindezt mikor?!)

    A PR bizottsági ülésen Bakos Klára is beszámolt róla. (Meg ahogy hallom, a Tanácsülésen is…)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .