Boldogok a sajtkészítők

Az ilyen punnyadt péntek esték nagyszerűen alkalmasak a kétségeken való rágódáshoz (ahelyett, hogy betennék egy jó filmet, mi? tökéletesen igaz, de ezt osztották, úgyhogy).

Mert nagy ám az öröm a FITT-tel, én sem állok másképp a dologhoz. De. Ez a két betű csúnyán aládtesz, kikészít, és a végén megint csak szívás a vége.

Iszonyatos a bürökrácia. A megalakulási nem-tudom-min nem csináltunk sok mindent, ez tény. Végigolvastunk és megvitattunk egy kb. három oldalas dokumentumot, erről írtunk egy másik három oldalasat, az egész pedig három órán keresztül tartott. Szavazás, SzMSz, hitelesítés. És tegnap megpróbáltam egy nyomorult bankszámlát nyitni, hát nehogy azt higgye bárki is, hogy az csak úgy megy. Nem tudom, hogy én egy ilyen dologra vágytam-e. Remélem, azok, akiknek csináljuk a szekciót, már zökkenőmentesen és adott célra tudják majd használni ezt a hivatalos keretet (amikor Domonkos először kiejtette ezt a két szót, akkor még nem tudtam ez mit jelent, és örültem neki). Lehet, hogy that’s the real life, de engem inkább a Jónást elnyelő cethalra emlékeztet… (Viszont ha tényleg az, akkor még nagy baj nincsen.)

Tovább húzzák azt a bizonyos gúzst. Nemrég állapítottam meg némileg szomorúan, hogy mióta dolgozom, sokkal laposabb lett az, amit ide írok. Nem mert bárki mondta volna, csak kicsit óvatosabb lettem, és mindig egy kis idegenkedéssel fogadom, ha azzal kell szembesülnöm, hogy bizony magasabb pozíciójú emberek is olvassák a blogomat. Mert most már nem csak egy névtelen kis senki másodéves vagyok, hanem egy pályakezdő könyvtáros (igaz, a munkahely már megvan, de ez reflex, vágod). És ezek után meg már (figyeldoda) a Magyar Könyvtáros Egyesület Fejlődő Információs Technológiák és Társadalom Szekciójának titkára. Kis sem fér egy névjegyre, ami önmagában nem baj, de megint egy talicska elvárás és “szabály”. És ha az MKE-nek szólnék be ezután, akkor abban már én is benne vagyok.

Feszültségek és viszályok. Eddig is azt vettem észre magamon, hogy az utóbbi egy-másfél évben egyre könnyebben önt el a lila köd, és azt tudom magamról, hogy olyankor sem én, sem mások nem szeretnek. Eddig is volt egy csomó súrlódás és nézetkülönbség, amit többé-kevésbé lehetett azzal is kezelni, hogy ha nem tetszik, nem nézem. Meg te se az enyémet, és jól vagyunk. Vagy ilyesmi. Tudom, ez nem megoldás általában semmire, de amikor párhuzamosan tíz helyről szívják az agyamat, akkor már erre van a legkevesebb energiám, pedig ehhez kéne a legtöbb. És tuti, hogy a szekció tele lesz feszült szitukkal, nem olyan fából vagyunk faragva, hogy ne (ugye?).

Még több munka. Eddig egy csomó dolgot tettem le az életemben, amiből sokszor nem is volt könnyű kiszállni, de egyszerűen nem éreztem magamat odaillőnek. Most viszont olyan területen jönnek csőstől a feladatok, amit szeretek, méghozzá nagyon (persze ambivalens érzés ez, de még bírható). Plusz ugye az örök suli, aminek meg nagyon hiányzik a laza életérzése, hogy reggel nyolctól esti tízig toljuk a kávés-vörösboros-sörös okosságokat, a vizsgáktól parázunk, de mire oda jutunk, már majdnem jobban vágjuk, mint a tanár a témát.

Gyomorgörcs. Ha egy konzervatív szakma elskatulyáz progresszívnek (és ebben benne van a felháborodástól a fejcsóválásig terjedő reakció is), miközben érzed és tudod, hogy te bizony marha messze vagy attól, amit ma haladónak és progresszívnek neveznek, akkor bárhogy kapálózól, attól még a szar érzés megmarad benned.

Ádám: nem, nem gondoltam volna, de néha elgondolkozom, hogy biztos ezt szerettem volna-e. A klog egy játszótér, örömpálya, amit akkor rontottam el, mikor a 990.hu-nál vettem meg az első tárhelyemet és domainemet (ennek kifejtése messze vezetne, de némi asszociációs készséggel simán a végére lehet járni). Létrehozása pedig (így utólag) tökéletesen öncélú volt, valószínűleg hibáztam, amikor elhittem másoknak – vagy elhitettem magammal -, hogy én bármi mást akartam volna vele, minthogy a felesleges tárhelyemet odaadni másoknak.

Na, rinya off. Holnap új nap lesz, nekiállok tanulni vizsgákra. És kicsit megpróbálom elfeledni ezt a sok gebaszt. Cserébe itt a teljes Beugró sorozat. Megnéztem én, bizony, újra. Vettem új telefont, az Ubuntu szépen bekajolta, így van MP3 lejátszóm is (de az 5110-est ki nem adom a kezemből). Megyek is le a térre haverokkal hallgatni a fifti szentet.

“Boldogok a sajtkészítők” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Itt ülök egy kis üresjáratban Csongrádon a Kárpát-medence könyvtárosainak konferenciája előtt – és muszáj írnom ezt olvasva!

    Röviden most csak annyit, hogy fel a fejjel: mindenki felnőtt lesz egyszer, és senki sem ígérte az elején, hogy ez nem fog fájni… Vagy hogy költőibb legyek némi utánérzéssel: éltünk, és ebbe más is belehalt már. ;)

    De ne engedd, hogy felfaljanak a feladatok, hogy ne maradj azonos önmagaddal, és figyelj a kiégés első jeleire! Mindez persze szól a többieknek is, Ádámnak meg főként… :)

    Ezért írtam a munkamegosztás fontosságáról. Mert a nemszeretem dolgok legalább megoszlanak akkor.

    Vigasztalásul: csak az elején ilyen sz.r – később vagy beáll a bürokrácia szekere, vagy megszokja az ember és emiatt veszi el kevesebb energiáját/idejét. Nem tudom, de aztán már ki lehet bírni.

    Ez pedig az a társaság, akik miatt megéri, hidd el! Ha kell segítség, szólj. És ne várd meg, amíg teljesen eleged lesz, és ki akarsz szállni. Sokkal előbb kell segítséget kérni, és akkor mindannyiunk örömére nem fogsz kipurcanni.

    Szerintem menni fog ez a szekér, és pozitív irányba! Nem fog ránk penészedni a sajt, az biztos!… ;)

    ***

    Más: a helyesírási teszt után (volt magyarosként) hamut szórtam fejemre, megszaggattam ruháimat és kivonultam a pusztába – hogy 702-őt idézzem! :)

    Ennél sokkal jobbnak véltem magamat!A százalék nem volt olyan borzasztó, hogy megjegyezzem – de azért… :(

    De legalább ráébresztettél, hogy itt is vannak még hiányosságaim, bármily döbbenetes!

Hozzászólás