Mobil könyvtáros

barcelonai biciklikA Belvárosban, közelebbről a 7. kerületben lakom. Nem budapestieknek csak annyit, hogy bár nagyon jól hangzik, de úgy általában az emberi lét szempontjából egy kisebb pokol. Legjobb még vasárnap reggel 7-kor, amikor szó szerint nincs ember az utcán.

De sajnos nem csak vasárnap reggelek vannak (hú, pedig…), így olyankor is ki kell mozdulni, amikor rajtam kívül sok másik ember van még a szabadban. Suliba viszonylag egyszerűen, 5 perc alatt bentvagyok gyalog (ha nagyon ráérek), de a meló már érdekesebb. Ha sietek, akkor két, esetleg három busz, meg egy metró, de lehet kombinálni villamossal is. Időben olyan 50-70 perc, időjárástól, forgalomtól, buszvezetőtől függően (hú, de nem szeretem a 158-as sofőrjeit…).

Viszont az Úr adta vala nékünk Karl Drais-t, és általa a bicikli (bringa, kerékpár, drótszamár, bicaj, bicó, bicigli – OMG) ősét, és látta, hogy ez jó. És hát látom én is, munkába legfeljebb fél óra alatt fentvagyok a Zugligetben (eddig a rekord 21-22 perc volt azt hiszem) – sajna zuhany nincs, pedig az nem lenne rossz. (BTW van olyan könyvtár, ahol a kétkerekű kollégák egy gyors zuhannyal kezdhetik a napot?) A bökkenő az, hogy nekem épp nincs saját bringám (nem lett semmi a tervezgetésből), így általában testvéreim gépét nyúzom (aminek aztán meg is van az eredménye, 1-jén pl. valami aljas defektet kaptam az Árpád-hídnál, de az még rejtély, hogyan). Viszont minek venni, ha lehet bérelni, ugye? Nem nekem jut(na) először az eszembe, hogy a public transport fedőnevű izébe simán beleférhetne a bringa is (elég csak Ausztriáig kimenni, de valahol egész Nyugat-Európa erről szól) – most épp eszpee írt a Lyon-i rendszerről, és mit mondjak, elbűvölő. Én ilyet Barcelonában láttam (ld. illusztrációink) – ott bicing-nek hívják, már ott rácsorogtam, de ilyen részletes esetleírással most találkozom először.

bicing

Ő linkelte azt az indexes cikket is, ami elkerülte eddig a figyelmemet, de ennek alapján feladtam eddigi ellenérzéseimet MSZP-s polgármesterünk, Hunvald György iránt. Arról van szó ugyanis, hogy a Hajtás Pajtás kiharcolt magának 2, azaz kettő darab parkolóhelyet, ahol egy tárolót helyezett el 25, azaz huszönt darab bicikli számára. Miután félévig koptatták a hivatalokat (és a pénztárcájukat), a 7. kerületi vezetés úgy döntött, ez jó ötlet, és 54 helyet jelölt ki biciklitároláshoz (figyeldoda: 5 darab millásba került nekik – zsebpénz, ugye kedves miniszterelnök bácsi?), valamint szóltak a szomszédos kerületek (5., 6., 8.) vezetőinek is, hogy jó lenne ha. Meg úgy az egész városnak, hogy üdvözlendő lenne egy biciklikölcsönző-bérlő rendszer.

(Az meg a zárójeles rész, hogy az egész kerületet lefedő wifit akartak csinálni a lakosságnak, csak a háztetőre antennákat megtiltó törvény nem engedte nekik. Nohát, mik vannak. Bár azon vicces lenne elgondolkozni, hogy mi lett volna, hogyha ez is, meg az interNEtadó is megvalósul.)

És akkor nincs többet már-hajnalban-köcsög-vagyok BKV ellenőr, egyik kézzel szórólapot osztogató, másikkal cigit tarháló Moszkva téri csöves, nyomasztó tömeg, csak menetszéltől széles vigyor és csuromvizes póló. Na meg feszes fenék, állítólag már a férfiaknál is számít.

Ráadásul egy hétköznapi bölcsész könyvtárkör (OSZK, OIK, ELTE EK, ELTE BTK, FSZEK, kis FSZEK 1-2-3-4-…) is csupa vidámság és könnyed kacaj lenne, hiszen a bringa háztól házig visz, és még a könyveket is rá lehet rakni. (Vigyázat: az OSZK látogatásánál a mosoly enyhén torzulhat hegynek fölfelé, ami az arra járó olasz turistákat nevetésre és hangos “Bravo, bravo” kiabálásra késztetheti.)

őrnyúlÉs itt jön a kívánságlista: ha én könyvtárigazgató lennék, azonnal elkezdenék tárgyalni az önkormányzat(okk)al, hogy nekem kellene az a pár parkolóhely a bejárat előtt, és rakok oda bringtárolót. (Ami az FSZEK előtt van, az finoman szólva kevés, az OSZK-s sztorimat meg egyszer majdnem leírtam, a lényeg az, hogy bringatároló hiánya miatt egy önbíráskodó biztonsági leeresztette a kerekemet, majd hibásként el lettem küldve a sunyiba. Na. Ezt aztán nem raktam ki, de most megint felhúztam magamat.) Vannak gyönyörű dizájnosak is (nem reklámozni akarok, tényleg azok – nekem a nyuszis tetszik nagyon), szerintem csak elhatározás kérdése. Amilyen menő dolog, tutira van rá EU-s pályázat is.

Ezen kívül pedig valamilyen formában támogatnám, hogy a munkatársaim biciklit használjanak (ezt meg kinek-kinek a fantáziájára bízom). És a szexis könyvtároskisasszony ikonja kiegészül egy rózsaszín csilivili bicajjal, és a hozzá kapcsolódó erotikus képzetekkel.

Végül pedig ajánlónak egy (igaz női, na, nekem is lehetnek elhajlásaim) bringásblog Koppenhágából, a világ bicikli-fővárosából, gyönyörű gépekkel. És szeretnék utalni arra bizonyos japán filmhíradó-részletre, amitől még mindig szedem össze az államat a padlón (15 méter, atyaég…).

3 thoughts on “Mobil könyvtáros”

  1. Bringa és könyvtár, a két kedvenc témám, éljen! :) A kívánságod jogos, teljesen egyetértek, de jelenleg ugyanolyan elérhetetlen álomnak tartom, mint azt, h egyszer Budapest amszterdami magasságokba emelkedhet a bringázás terén. Több problémát is felvet a dolog: Lehet ugyan tároló, de lesz-e vajon biztonság? Tudod, h milyen gyakori a felsőoktatási intézmények környékén a biciklilopás? A könyvtárak előtt kikötött bicókat sem kímélnék. Nekem jó, a cég mélygarázsában a kocsik mellett megfér a bringám is, őrzött, zárt helyen. Így nincs félnivalóm. :P De ahhoz, h többen merjenek kerékpározni, egyrészt több, jobb bicikliút kéne, biztonságosabb elhelyezési lehetőség, és kultúra a közlekedésben is. Ez még nagyon gyerekcipőban jár nálunk, de ha sokat beszélünk, írunk róla, és persze biciklizünk, akkor talán elgondolkoznak azok, akiknek kell. Én mindenesetre örülök magamnak, h kb.11160 gramm CO2-t NEM bocsájtok ki naponta, ezzel megkönnyítve a szegény fák dolgát:) Végül ajánlom: http://www.kamba.hu

  2. Eszter: én még nem hallottam olyat, hogy U-lakattal bringát vittek volna el. Költs a biztonságra, és jó lesz neked :) A kambáról már hallottam, de nekem nincs rá szükségem ;)

    anima: köszönöm! Megy az etetőbe :D

Hozzászólás