Fotómegosztunk


Ma tartottam egy rövid, egyszerű és igencsak szűkkörű eligazítást a Textil Tanszéken Flickr-ből (onnan származnak a már megénekelt fotók). Úgy néz ki, hogy rövidesen az eddig felrakott 500+ kép el lesz szépen rendezve, frankón. Az külön örömmel töltött el, hogy ennek az „órának” egyetlen fültanúja, egy másik tanár azzal jött oda kb. a felénél, hogy jaj de jó, mert ő is már a Flickr-ön tartja a képeit. Ez egyrészt huhh, mert eggyel kevesebb embernek kell elmagyaráznom (sőt, esetleg ő is tud segíteni), másrészt valószínűleg így gyorsabban fog nőni az állomány is.

Ugyanakkor a Yahoo! volt kedves egy hatalmas szívességet tenni nekünk, ugyanis a már régóta várt, és ma elindított videómegosztó szolgáltatása egy másik hatalmas terhet vett le a vállunkról: az Animáció szak vizsgafilmjeinek megfelelő publikálását. Eddig volt fejfájás belőle elég, bár egy hazai videómegosztó is bejelentkezett (sajnos nem az, amelyik nekem a rokonszenvesebb), de mivel minimum egy másik gyűjteménnyel együtt akartuk kezelni (ez vagy a fotó- vagy a könyvállomány lett volna), ezért olyan megoldást kerestünk, ami ehhez a koncepcióhoz illik.

Az e-Corvina vállalta volna (elvileg) az átalakítást (állítólag van olyan könyvtár, ahol az IKR ezt is tudja), de már egy jóideje megszakadt a levelezés (más ügyben, csak egy Google AdSense kódot akartunk rakni az OPAC-ba), ezért nem szívesen vártam volna ennek az opciónak a leprogramozására. (Ami nem tudom, mennyi ideig tartott volna, de ez most nem az a bejegyzés, ahol szolgáltatókat fikázunk, most csak szurkálódom.)

Most viszont itt a nagy lehetőség, már csak a tesztfilmeket várom, hogy feltölthessem őket, és akkor a fotók és videók legalább egy helyen lesznek szolgáltatva.

És ügyesen elszúrtam a könyvtár honlapjának dizájnját a 2.5-ös frissítéssel, a K2 megölte és viszont. Természetesen hiába volt backup meg ilyenek, nem tudom visszaállítani az eredeti állapotot, remélem soha nem lesz belőlem rendszergazda. (Éppen ütemesen csapkodom a fejemet az asztalba.) Szerencsére nem szállt el minden, csak a sidebar widgetek beállításai, meg ami hack még volt benne (dropdown menü, rotáló fejléckép). Azokat meg majd visszanyomom, ha meglesz a 2.5 kompatibilis K2.

,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .