A konferencia és az egyszeri egyetmista története


Kedvem lenne megint egy „Kedves…” kezdetű bejegyzést írnom, de nem teszem, abból úgysem lesz semmi.

Tehát: a múlt héten fogalmazódott meg bennem a CEU-n, ahol a GESIS társadalomtudományi információkkal foglalkozó szervezet képviselője tartott előadást – kb. 5 embernek. Holott simán belefért volna akár a könyvtárszak tanulmányi menetébe is, én speciel minimum két évfolyamot hajottam volna el rá, ha nem többet. Előző nap dettó ugyanez volt az OSZK-ban az EBSCO fejtágításkor, csak ott többen voltunk.

Miért nem figyelnek arra a szervezők és a Tanszék, hogy mikor van ilyen jellegű rendezvény, és egyrészt értesítsék róla a „jövő könyvtárosait”, másrészt meg szervezzék meg, hogy a hallgatók kötelező érvénnyel járjanak ilyenekre. Akár kreditért, akár csak órai kiégészítésként.

Viszont ami miatt bejegyzés is lett a dolgoból, az a ma reggeli, feedolvasóban lévő levél volt: egy könyvtárépítészeti kurzusra (szemináriumra) hívnak, amely Budapesten és Debrecenben lesz tartva, no meg nemzetközi és angol nyelvű. Eddig oké is a dolog. De azt eléggé nem értem, hogy ha az első jelentkezési határidő február 29-én van, akkor miért aznap délután 5-kor küldik ki a levelet. Ma reggeltől már 50 euróval drágább, de végül is mit számít nekünk 13 ropi? A másik pedig, hogy úgy néz ki, ezt sem tervezték túl diákbarátra: 400 euró alaphangon. Szerintem nem került volna túl nagy energiába kicsit lobbizni az egyetemisták érdekében (Debrecenben is vannak könyvtárszakosok, Budapesten meg tuti érdekelt volna könyvtárszakost, építészt, belsőépítészt), utána meg elvinni őket oda. Ez jó lenne a szervezőknek is, mert még az „alap” érdeklődők mellé jönne egy csomó (igaz, kicsi, de biztos) plusz pénzt hozó hallgató. (Arra meg már nem is merek gondolni, hogy jobb helyeken ilyenkor az intézmény fizeti a hallgatók részvételét…)

Nem olvastam el a magyar nyelvű csatolt doc-fájlt, szóval van 5000-ért is napijegy. Így már pont jobban hangzik. De a fenntartásaim akkor is megvannak.

A Szövegfeldolgozás XML alapokon kurzusról meg már nem is szeretnék beszélni, mert az ráadásul hazai (OSZK) szervezésű.

Na mindegy. Nem nyavajgok, végül miért is akarok én mindig ilyen helyekre járni, meg tanulni, igaz? Rohadjak meg.

Kibírtam anyázás nélkül. Nehéz volt. :D


Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .