Válasz: “Ingyen” tudás angolul

Kommentelni akartam, de ez hosszabb lesz. Előre bocsátanám, hogy itt olyan kérdések lesznek, amely elsősorban személy, és másodsorban pénzkérdések, így lehet, hogy néhányan újfent meg fognak neheztelni rám. Tőlük elnézést kérek, meg azt, hogy most ettől tekintsünk el – amíg nem tudom íráskészségemből tökéletesen kiküszöbölni a kontrolláhatatlan szubjektivitást, addig sajnos ilyen lesz.

Kelt cikkét olvasgattam az origón, és közben buzgón bólogattam: igen, ezt így kell csinálni. Nekem is pont ilyesmik járnak az eszemben, és végül is amit leír, az egyáltalán nem valami egetverő vagy meglepő újdonság, hanem az eddigi folyamatok természetes következménye (Kelt, ne haragudj, de gondolom ezzel te is így vagy…). Ezerrel zakatol az USÁ-ban a távoktatás és a nyomtatott tananyag helyét villámgyorsan veszi át az elektronikus. Ezek után már várható volt az ilyen jellegű archívumok létrejötte. Úgy néz ki, ott már csak tényleg az a legnagyobb probléma, hogy OSS-rel oldják meg a kérdést, vagy vegyenek meg egy olyan volumenű szoftvert, mint a Voyager. (Azzal tisztában vagyok, hogy nem ennyire rózsaszín onnan a kép, de most nem ez a lényeg.)

Tavasszal voltam az Ariel dokumentumküldő szoftver bemutatóján és a digitális technológia helyéről a könyvtárban Debrecenben. Mind a két rendezvény elvileg pont erről a kérdésről szólt volna, azaz ennek a magyar vetületéről. Mi ugyanis ott tartunk még, hogy óvatosan el kezdtünk létrehozni egy-két elektronikus archívumot, repozitóriumot. A köztudatban valószínűleg nagyon-nagyon kevés van (amiről tudnak az átlagemberek), oktatási elvétve (Debrecent szoktuk emlegetni ugye, mint példát, de ott van már Veszprém is, és biztos vagyok benne, hogy keveset kéne keresgélni, hogy előbukkanjon még pár), végül pedig közhasznúból, közérdekűből az FSZEK és az OSZK gyűjteményei az ismertebbek.

Viszont amiről végül szólt számomra, az a szerzői jog hihetetlen módon kitalált hurkai és csapdái. Elrettentő példának álljon itt az egyik kedvencem: könyvtárközi kölcsönzés esetében ha a küldő könyvtár fénymásolva küldi a kért dokumentumot, akkor azt tiszta szívvel lehet továbbsokszorosítani, míg ha elektronikusan, beszkennelve küldik, akkor már azzal törvénysértést követ el a könyvtáros a kinyomtatja, csak és kizárólag monitoron lehet nézni.

Kocka olvasóimnak: nem mindenkinek van olyan mobil eszköze, amivel bárhol lehet olvasgatni a szöveget, és van aki szeretné összefirkálni (aka jegyzetelni) a cikket – szóval tekintsünk el attól a verziótól, hogy bőven elég a képernyő.

Hogy miért ilyen az egész nálunk, arról Szinger András, az Artisjus jogásza mesélt nagyon érdekeset Debrecenben, lényege az amerikai és az európai szerzői jog különböző fejlődése (ezt nem írtam le, úgyhogy ne ott tessenek keresni).

Szóval, az egyik része a szerzői jogi törvény. A másik fele viszont már kőkeményen az emberi tényezőktől függ:

  • A felső vezetés (minisztérium, KI stb.) képtelen arra, hogy normálisan összefogjon és koordináljon egy ilyen feladatot, gyakorlatilag minden könyvtár saját hatáskörében és belátása alapján cselekszik. A NAVA, NDA pedig nagyon szép dolog, olyan mindkettő, mint két szép, aranyfüst-lemezzel borított lufi. Aki bebizonyítja nekem, hogy ennek ellenére csokitorta, az kap egy szeletet.
  • A “középvezetés” (könyvtárigazgatók, könyvtárvezetők, egyes esetekben -fenttartók), akik megint ugyanazt csinálják, mint az integrált könyvtári rendszerek (IKR) bevezetésekor: mindenki a saját feje után megy, nem keres kapcsolatot, kapcsolódási lehetőségeket más könyvtárakkal (akár az ország másik végében), így nincs pl. egy átfogó egyetemi (felsőoktatási) hálózat, vagy az egyes szakterületek könyvtárainak rendszere. Sőt: amik létrejöttek, azok sem lesznek kompatibilisek egymással: van, aki megveszi a szoftvert, van aki OSS-t használ, így megint káosz lesz pár év múlva.
  • A könyvtárosok számára pedig (most a nagy többségről beszélek – nem tudom, van-e rá statisztika, de számomra az átlag könyvtáros 45-50 éves nő) még az IKR is egy misztikum, nem hogy a repozitórium szó. Az, hogy szabvány formátum, adatbázis stb. pedig végképp. Erre a legjobb mérő szerintem pedig továbbra is a web2 (könyvtár2) – bármit jelentsen is az olvasónak -, hiába nem tetszik: olyan alapvető eszköztárat jelent továbbra is ez a fogalom, amelynek használata egyszerűen létszükséglet az ilyen jellegű rendszerek kialakításánál, használatánál. Ez van, ez ellen küzdeni lehet, tenni nem.
  • És végül – ez főleg felsőoktatási könyvtárban, így és főleg a miénkben érződik – nagyon sok múlik az oktatókon is. A belső hatalmi harcok keményen befolyásolják az oktatási struktúrát, ami bizonytalanná teszi sok esetben akár a tanmenetet is, így már a kötelező irodalom kiválasztása is problémás lehet. De ott, ahol nincs is nagy átalakulás (bár a két szintű oktatás…), még ott is nagy gondot okozhat az egyetemi bürokrácia, a tanárok, tanszékek, intézetek szimpla nemtörődömsége, lustasága stb.

Tehát ezért nincsenek még nagyon digitális archívumok, és amik vannak ezért olyanok, amilyenek. A pénzprobléma pedig annyira evidens, hogy teljesen felesleges emiatt panaszkodnom, ráadásul mint mindennek, ennek is van ingyenes megoldása (ez meg megint emberi problémákat vet fel).

És hogy a cikkben említett típusú hang- és videóarchívumokról beszéljünk, attól még nagyon-nagyon messze vagyunk. Szerintem.

Végül pedig egy zárójeles megjegyzés: nálunk egy fél éve elkezdődött egy videó-, kép- és szövegarchívum megtervezése, amely a hallgatói munkákat, tananyagot, könyvtári dokumentumokat tartalmazva, integrálódva a könyvtár rendszerébe és az ETR-be. Ez nem az első próbálkozás a MOMÉ-n, de eddig mindenki belebukott, most megpróbálunk kirukkolni valamivel. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kezdeményezés unikális, mert nyilván távolról sem, de azt sem mondanám hogy jellemző. Na, szabadkozásból elég ennyi.

“Válasz: “Ingyen” tudás angolul” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Már pedig ha nem kezdünk el sürgősen országos hálózatot építeni, azt igen meg fogja villámgyorsan szenvedni a magyar könyvtárügy. Az intézmények a helyi környezetükben is könnyebben marginalizálódnak, ha nem tudnak olyan szolgáltatásokat nyújtani melyek mögött az egész -köz, -tudományos vagy gyermekkönyvtári rendszer szellemi és infrastrukturális háttere áll. Megdöbbentő, hogy ennyire nem látják kultúrpolitikai és intézményvezetői szinteken a külföldi (mondjuk észak-európai) intő példákat. Ebből is látszik, hogy a hazai könyvtári és kultúrpolitikai rendszer rákfenéje nem a pénzhiány, hanem az elavult szemléleten nyugvó emberi tényező. Ha ez nem változik, EU-s milliárdokat fognak elszórni hülyén a semmibe megint (mint ahogyan a rendszerváltás óta szinten minden kulturális vagy tágabb értelemben vett infrastrukturális beruházások esetén is történt). Minden ország úy rontja el végülis a saját sorsát ahogyan akarj, csak aztán ne külső körülményekre, meg pénzhiányra hivatkozzon….

Hozzászólás