A férfi, aki munkát talált


Szombaton Lilla mesélte, hogy egy mókás könyvről kell beszámolót írnia. Azt mondta, hogy könyvtárosról szól, vicces, és még olcsó is. Persze nem bírtam ki, tegnap beszereztem.

A rövid regény egy könyvtáros belső monológját közvetíti az olvasónak, egy fantasztikus ívet írva le. A humora nagyon jó, igaz a közepe-vége táján már kicsit fárasztó kezdett lenni, de tekintve, hogy az egészet kb 3-4 óra elolvasni, talán nem is olyan nagy baj. Ráadásul ez a ráfáradás kitűnő előkészítője a végének, amit nem lövök le, de én akkor szerettem meg ezt a könyvet, amikor elolvastam az utolsó pár mondatot.

Az írója Herman Brusselmans, holland kortárs író, még életemben nem hallottam róla, de elég ijesztő feje van. 50 éves, és ez a regénye 1985-ben jelent meg (a mű 1982-ben játszódik).

A másik nagy élményem maga a könyv volt, ugyanis végre visszajönni látszik az olcsó, utazáshoz kitalált könyvek. Mérete pont olyan hogy far/belsőzsebben simán elfér, és az ára is barátságos (ezres alatt). A sorozat (Útravaló) is ez tűzte ki céljául, amelyben megjelent, a Jelenkor jóvoltából.

Kívánom, hogy sikeres legyen a célkitűzésük. Ha ilyen könyvek lesznek benne, akkor nem miattam fog meghalni (eddig Márton Lászlótól és Mircea Cărtărescu-tól jelent meg még egy-egy kötet). Reklám vége.


4 hozzászólás a(z) “A férfi, aki munkát talált” bejegyzéshez

Leave a Reply to daniel.takacsCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .