A Google-nemzedék mítosza

Az USC-hez tartozó Center of Digital Future felmérése szerint egyáltalán nem annyira triviális, hogy a gúgli majd mindent megmond. A mégkérdezettek csupán 51%-a mondta azt, hogy szinte minden információt meg lehet szerezni a keresőmotorok segítségével.

Legutoljára a British Library kérdezte meg olvasóit, hogy mennyire veszik igénybe ezeket az eszközöket. Az eredmény – életkortól függetlenül -, hogy még mindig sokkal fontosabb a személyes ajánlás, messze maga mögött hagyta minden esetben a Google Scholart.

Age Differences In Article DiscoveryA tapasztalatok szerint a legfiatalabbak járnak a legkevesebbet könyvtárba, viszont ők adnak a leginkább a személyes tanácsra és használják legkevésbé a Google Scholart. Utánuk megnő a könyvtárlátogatási arány is, valamint kiegyensúlyozódnak az eszközhasználati arányok is.

A tanácsok csereberéjének egyik legnagyobb generátora pedig még mindig a szociális háló/közösségi alkalmazások, mint pl. a Facebook, amely teret ad a tapasztalatok cseréjére. Hasonlóan erősek a tudásmegosztó helyek is, mint pl. a Wikipédia, ahol egyre nagyobb elfogadottságot ér el a könyvtárosok jelenléte, vagy a Flickr, ahová a Library of Congress kezdte publikálni a képarchívumát (Ádámnál bővebben).

És hogy mi a tanulság az egészből? Egy, hogy egyáltalán nem igaz a Google-mítosz, azaz nem mindenki egyből esik neki a gúglinak vagy más keresőnek. Kettő, hogy a könyvtárosoknak be kell épülni a közösségekbe, méghozzá ezeknek az alkalmazásoknak a segítségével (egy pár hónapos még csak pl. a Kreditvadász, de ott van a Turulcsirip – ahol főleg ajánlom Koronix játékát, a találdkit – stb.).

És addig húztam az időt (tegnap reggel óta), míg a Webisztán lehozta. Nem megyek újságírónak. Sem.

De legalább marhaságot sikerült kikövetkeztetnie belőle. Szerintem.

Forrás: SearchEngineWatch

Csiriplecke

A LibraryStream sorozata a Learn More, amely a FIKSZ-en is található leckékhez hasonló. Legutóbbi része a Twitterről szólt, ami most amúgy is eléggé jó téma (ld. korábbi bejegyzésemet), itt most a könyvtáraknak ajánlva.

Röviden ez a rész: bár még nincs sok alkalmazás a könyvtárak – Twitter vonatkozásban, és azt sem lehet pontosan tudni, hogy mennyire elterjedt az olvasók körében, mégis érdemes vele próbálkozni. Valószínűleg egy (felső)oktatási könyvtár sokkal produktívabban alkalmazhatná, mint egy közkönyvtár. Lehetne szabvány üzeneteket kidolgozni, pl. hogy “Sok szabad gép van”, vagy “Most érkezett: …”. Ezek simán elférnek a 140 karakterben, és hasznos infót nyújthatnak azoknak, akik mobilra kapják a csiripeket. Magyar vonalon meg ugye ott van a Turulcsirip. de erről már volt szó.

Persze mint minden web2-es eszközzel, ezzel is érdemes vigyázni. Sokan (én is) a magánéletükről is közölnek infót, ráadásul egyre több könyvtáros twittel (a többiek nagy bánatára ; ), ami bizonyos problémákat okozhat, ha sok ember között teremt kapcsolatot a könyvtár.

Most pedig rövid gyakorlat következik:

  • Go to Twitter, regisztráció, profil kialakítása.
  • Go to Turulcsirip, Firefox-oldalsáv (alias CsiripRóka) letöltése, telepítése, igény szerint mobilba, RSS-olvasóba bekötése.
  • Ismerősök/olvasók keresése (10 napja még cirka ezer magyar volt a csiripen, still counting).
  • 10-20 percenként minimum egy csirip írása, egy hétig minden nap.
  • A következő két hónapban az addiktság legyűrése.

Megy ez mint az ágyba szarás karikacsapás.

Friss élmény

Épp befejeztem a Krrish című indiai filmet. Dolgozik bennem rendesen. Holnap talán lesz róla bejegyzés is. Addig azonban alszom egyet. Annyit azért átmásolok, hogy azt mondja, genre action, romance, sci-fi meg adventure. Én hozzá tenném még, hogy Crazy Indian Video.

Ja, öcsém most mesélte, jövőre lesz Krrish 2, meg már ez is második része volt egy másiknak. Ejnye, ez így most túl bonyolult már ilyenkor.

Update: nem lesz bejegyzés, lusta vagyok és sokat kell olvasnom. Aranyos, hülye film, álompasikkal és -nőkkel karika nélkül, szombat estére ajánlom.

Amazon Kindle

amazon kindleMúltkor olvastam a Katalisten, hogy a Kindle az Amazon wifis e-könyv olvasója, ennek tisztázására itt vannak a technikai paraméterek magyarul:

  • 6 colos kijelző
  • 256 MB beépített memória (ebből 180 MB használható is), ami bővíthető SD kártyával 4 GB-ig
  • Az akksi hálózatozás nélkül egy hétig bírja (bekapcsolva, naná), és 2 óra alatt fel lehet tölteni
  • Egy 2.0-s mini USB csatlakozója van
  • 3.5 mm-es jacket lehet beledugni
  • Támogatja a Kindle (AZX), TXT, Audible, MP3, unprotected MOBI, PRC, HTML, DOC, JPEG, GIF, PNG és BMP formátumokat
  • Éééés a lényeg: Amazon Whispernetet használ csatlakozásra, tehát nem wifit, ezzel együtt pedig teljesen használhatatlan az USÁn kívül, sőt még ott is “viszonylag” kevés helyen.

Itt pedig van egy 14 pontos lista, hogy miért nem jó ez a kütyü a 21. század elején. Én sem estem hasra tőle.

A férfi, aki munkát talált

Szombaton Lilla mesélte, hogy egy mókás könyvről kell beszámolót írnia. Azt mondta, hogy könyvtárosról szól, vicces, és még olcsó is. Persze nem bírtam ki, tegnap beszereztem.

A rövid regény egy könyvtáros belső monológját közvetíti az olvasónak, egy fantasztikus ívet írva le. A humora nagyon jó, igaz a közepe-vége táján már kicsit fárasztó kezdett lenni, de tekintve, hogy az egészet kb 3-4 óra elolvasni, talán nem is olyan nagy baj. Ráadásul ez a ráfáradás kitűnő előkészítője a végének, amit nem lövök le, de én akkor szerettem meg ezt a könyvet, amikor elolvastam az utolsó pár mondatot.

Az írója Herman Brusselmans, holland kortárs író, még életemben nem hallottam róla, de elég ijesztő feje van. 50 éves, és ez a regénye 1985-ben jelent meg (a mű 1982-ben játszódik).

A másik nagy élményem maga a könyv volt, ugyanis végre visszajönni látszik az olcsó, utazáshoz kitalált könyvek. Mérete pont olyan hogy far/belsőzsebben simán elfér, és az ára is barátságos (ezres alatt). A sorozat (Útravaló) is ez tűzte ki céljául, amelyben megjelent, a Jelenkor jóvoltából.

Kívánom, hogy sikeres legyen a célkitűzésük. Ha ilyen könyvek lesznek benne, akkor nem miattam fog meghalni (eddig Márton Lászlótól és Mircea Cărtărescu-tól jelent meg még egy-egy kötet). Reklám vége.

Széljegyzet

Vigyázat, lesz benne spoiler-gyanús rész!

A vizsgaidőszak nálam onnan ismerhető fel, hogy veszettül elkezdek egy dologgal foglalkozni. Most épp a frissen(?) kiadott 5 kötetes Asimov összes akadt a kezembe, s mivel régen szerettem a SF-t, végignyomtam az egészet (mókás volt, hogy az első két kötetben mennyi antológiából ismert novella köszöntött vissza). Kb. egy fél órája tettem le az 5. kötetet, de meg kell mondanom, kis bizonytalan rossz érzet maradt utána.

Nem is tudom, azt hiszem úgy a 3. kötet táján vált számomra adekvát kérdéssé, hogy miért csak egy galaxissal foglalkozott Asimov. Persze a végére kiderült, hogy miért, de nekem túl lapos lett így az egész. Sokkal nagyobb ívű maga a mű, minthogy az legyen a csúcspont, ami, vagy ha már ott van, akkor nem kerülhetett volna túl nagy erőfeszítésébe folytatni sem. Ezzel teljesen olyan lett mint a Gyűrűk Ura filmtrilógia első részének vége. Az ember ül a sötétben, és várja, hogy történjen valami.

Hol a folytatás?

Bevallom, ezelőtt nem foglalkoztam Asimovval, a nevét már hallottam. Most úgy érzem, hogy ha kitart a lelkesedés, akkor utánaolvasok. És ha hülyeséget írtam/kérdeztem, akkor ennek fényében kérek elnézést.

Ubuntu újra csomagolva

gOS logóÉs még barátságosabban, mint a “sima.” (Ami azért nem rossz teljesítmény, ezt talán ma már nem kell annyit magyarázni.)

A gOS 2.0 beta az olcsó számítógépet mindenkinek-mánia szülöttje, 200 dollárért lehet Everex géppel kapni a Wal-Mart-ban – de persze akinek megvan a vasa, az magának is letöltheti a rendszert ingyen. Maga a gPC (alias greenPC) nem nagy durranás, a házban egy 1.7 GH-es proci zümmög, 512 MB memóriával és 80 GB háttértárral fölszerelve. Az előlapján meg két USB, valamint hangoskodáshoz egy ki- és egy bemenet található. És még csak nem is szép. Annyira. Sőt, kifejezetten csúnyácska, amolyan rút kis kacsa, mert…

…mert ott van az operációs rendszer. Az első, hogy nem eszik sokat (nem is ehetne egy ilyen gépen). A másik az, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő disztribúció, az Ubuntu az alapja. A harmadik pedig, hogy az ingyenesség szellemét úgy elégíti ki, hogy a webalkalmazásokat kínál, mint munkakörnyezetet. Az egyszerűség kedvéért felsorolás:

Webszoftverek:

  • Google Mail
  • Google News
  • Google Calendar
  • Google Maps
  • Google Docs
  • Google Products
  • Meebo
  • Youtube
  • Blogger
  • Facebook
  • Wikipedia
  • Faqly
  • Box.net

Desktopszoftverek:

  • OpenOffice csomag
  • Rhytmbox
  • Xine
  • GnomeBaker
  • Gimp
  • Firefox
  • Thunderbird
  • Pidgin
  • Skype

Gondolom, nem csak nekem van ez után olyan érzésem, hogy itt határozottan túlsúlyba került egy bizonyos keresőóriásként emlegetett nagytestvér, de ez még mindig szmúszabb eljárás, mint hillerke übergigamutyija (erről tök szívesen írnék egy bejegyzést, de semmi értelme, mindenki gondoljon 100 random ocsmányságra, és tartalmilag meg is van).

Ami a lényeg, hogy a webes alkalmazásokat ugyanúgy tudjuk indítani, mint a hagyományos szoftvereket (na jó, ehhez eddig sem kellett lángésznek lenni), és mindez egy eléggé pofás környezetben, csillogós ikonok, Google-search az asztalon, alsó ikonsor, szvsz Macet koppintva. Persze így az egész eleve internetkapcsolatot tételez fel, de szerintem ezt jól teszi… :)

gOS design

És hogy miért ez az egész? Mert ez elfut már egy gagyibb gépen is, nem kell hozzá Paks és traktor, azaz a könyvtárakba pl. kiváló OS lehetne netezéshez, munkához… És mivel szép csillogós, talán az olvasók sem ugranak ki tőle az ablakon… Nos? Installról itt egy angol leírás (screenshotokkal), ha nekiülök, majd írok én is tapasztalatokat.

A végére pedig egy idézet (csak a macianok miatt :P ):

Free updates for life!

We don’t believe improving your OS should be like chasing Tigers or Leopards. With gOS, improvements are free and sent directly to your computer over the Internet.

Vonalkódon innen és túl

Legkedvencebb főnököm ;) már tavaly feldobta, hogy mi lenne, ha a vonalkódos rendszer helyett (ami még nincsen teljesen meg, tekintve, hogy a retrospektív konverzióval sem vagyunk készen) RFID-vel látnánk el az állományt.

A téma már nem új a könyvtárakban sem, legalábbis a sógoréknál Grazban már minimum két éve működik az egyetemi könyvtárban ilyen rendszer, de már a 2003-as PULMAN Digital Guidelines-ban is szerepet kap. Az első merész vállalkozó könyvtár pedig 2000-ben kezdte Kaliforniában használni az új rendszert. Az eddigi, gyorstwitteres felmérések szerint itthon még könyvtár nem alkalmazza ezt – én leginkább pénzügyi megfontolásokra gyanakszom.

De hogy mi is ez az RFID? (Most ne nézzen ide szakember, vagy ha igen, akkor javítson ki :) Egy olyan mütyür, amely rendelkezik bizonyos memóriával és egy antennával, így dolgok, emberek azonosítására alkalmas. Van aktív (saját energiaforrással rendelkező) és passzív (csak a fogadott rádióhullámok gerjesztése indukál benne energiát) fajta belőle, és bármilyen anyagra lehet rögzíteni – ez teszi lehetővé, hogy akár vizes közegben, de még emberbe ültetve is működjön (nem is szeretik az emberi jogi aktivisták, de ez másik történet, amelynek elmesélésére, majd egy másik alkalommal kerül sor).

De ami a mi szempontunkból fontos: egy ilyen kis mütyürrel egyszerre három dolgot lehet megoldani egy csapásra:

  • a nyilvántartást,
  • a cirkulációt (gyk. kölcsönzést)
  • és a lopásvédelmet is.

Ráadásul vége az eddigi szerencsétlenkedésekkel a vonalkódleolvasóval (én nagyon rühellem, amikor tizedszeri lehúzásra sem “veszi észre” magát és a vonalkódot) – na jó, persze ez így nem igaz, valószínűleg az olvasók azonosítása továbbra is ezen az elven fog működni, ez a diákigazolványos rendszer nagyon bejött, főleg hogy ezzel tudnak fénymásolni is. Na de majd ha már a fejünkben is ilyennel fogunk rohangálni

(Itt jegyezném meg, hogy ma beiratkoztam az OIK-ba, ami elbűvölt a raktári kérdés teljesítésének gyorsaságával ;), de az annyira nem tetszett, hogy megkaptam a 15. olvasójegyemet is egyben, aminek lényege persze, hogy a vonalkód, ami önmagában még csak bosszantó, viszont akkora az egész, hogy nem fér bele a pénztárcámba, így tuti elhagyom az első kanyarban – de legalább guszta nejlontokban kaptam.)

De persze ettől még ez nem maga a kánaán, mert ugyan nem valószínű, hogy könyvtárakban nagy kárt képes okozni, de számolni kell olyanokkal is, akik simán meghekkelik ezeket a kis adathordozókat – de innentől kezdve már Kelt kollégáé a terep. (Meghát ha már vonalkódon innen és túl, biztos lehetne pár szar poént is elsütni, de szerencsére egy sem jut az eszembe…) Az is igaz, hogy CD-n, DVD-n alapból nem lehet használni, mert interferál az olvasóval a cucc (ezt nem én találtam ki, nálam okosabb emberek írták.)

A másik kínos kérdés, hogy ezt mennyire fogja szeretni az integrált könyvtári rendszerünk (ez ügyben még folyik a tapogatózás, de nem hiszem, hogy üzleti titkokat sértenék, ha ezt leírom). Sajnos nem sikerült kideríteni, hogy a nemrég felhozott VUFind mit szólna a dolgohoz, de a KOHA támogatja simán.

A harmadik neurotikus pont az ára, de ez valószínűleg hosszú távon nem annyira lényeges, mindenesetre könyvbe rakni olyan 0.5-0.7$, CD-re, DVD-re 1-1.5$ körül mozog az ára az USÁ-ban. Nagyon-sokkal húdedrágább valószínűleg itthon sincsen, sokkal fájdalmasabb lesz majd a kezelési pont kiépítése, mert nyilván nem két fillér egy leolvasó. (Esetleg lehetne szerezni tecsóból, óccsért, már ha be lehet törni egy 24 órán át nyitva tartóüzletbe…)

Egyelőre ennyi derült ki első körben, de már van egy érdekes cikkem lefordítani, és gyűlnek a sötét felhők a vonalkód felett…

Picture is from LibBest – Library RFID Management System.