GUI


Kikerült „béta”(?) verzióban az új könyvtári honlap, ami önmagában öröm. Az viszont nem, hogy rohadtul nem úgy sikerült, ahogy akartam, és úgy néz ki, nem is lesz olyan még egy ideig. Hogy miért? Nem tudom. Valószínűleg a GUI (Graphical User Interface) a gond. Pont az előbb emlegetett program tudatosította bennem, mert az Apple ebben az egyben biztos jó, ahogy Lipilee fogalmazta:

Közben kicsit vidámabb lesz, mert a Nokia/Sony-Ericsson/Siemens börtönből átszállították az Apple börtönbe, ahol fehérek a gumibotok és lekerekítettek, és ettől elkezi élvezni az anális szexet.

(Jó, éppen nagyon másról volt szó, de tetszik a mondat. Kész.)

Szóval: úgy érzem, nagyon nincs kiforrva az interfész, amin a kedves felhasználók elektronikusan érintkeznek a könyvtárukkal. Mert ugyan elkezdődött a blogok, portálok (aka CMS-ek) használata, de csak mint CMS-eké, nem pedig mint a könyvtár arculatáé, megjelenéséé. Elég sok füzetet telefirkáltam már vázlatokkal, de nem igazán sikerült még megnyugtató megoldást találni – ld. MOME Könyvtár.

(Ja, jó vicc: szeptember vége felé a vezetőség kijelentette, hogy nem jó név a MOMEK – ezt akartam kirakni a honlapra, mint a név -, maradjon Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Könyvtára, majd két hétre rá kitalálták, hogy építsen a könyvtár brandet. De a név, az nem jó. Tessék valamit kitalálni.)

Sajnos a firkálmányok eddig kb. 5 különböző füzetben vannak, így nem tudom őket mind előásni. Majd este meglesznek, és akkor rendszerezem őket. Addig meg megy a csiszolgatás.

,

3 hozzászólás a(z) “GUI” bejegyzéshez

  1. Szkenneld be és bocsásd szavazásra.
    Vagy még jobb: a MOME írjon ki belső pályázatot az arculatra. Vagy akár az egész brand alapkoncepciójára.

  2. Ja.
    Azt is érdekes lenne egyébként olvasói döntésen alapulva kialakítani… Színek, formák, kabalaállatok/jelképek…

Leave a Reply to PaszternakCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .