Szerelmes vers egy könyvtároslányhoz

Nem, nem kezdtem verselgetni, van énnekem jódolgom anélkül is : ) Pusztán hétvégén rábukkantam Sarkady Sándor versére, amit aztán jól postolni akartam, hogy aztán mire netközelbe jussak, el is felejtsem. De most itt van, küldöm mindenkinek, aki szereti. Nem is feltétlen az irodalmi értéke miatt, hanem csak úgy.

Szerelmes vers egy könyvtároslányhoz

Árnyékos, csöndes, nagy könyvtárszobában,
Betű-bozótos könyvek vadonában
Te erdeitündér –
Csupasz-fehéren világít a vállad
Bozontos faun, téged csodállak,
Csak el ne repülnél!

Sorszámot írsz egy kartotékra, könnyed
Szép mozdulattal nyújtod át a könyvet,
Kezemhez ér kezed –
Nádszálkisasszony, megigézve nézlek:
Honnan tud ilyen égszínkék meséket
Mosolygó két szemed?

Oh, osztogass csak halk derűt a jóknak,
Hitet, tudást a lelkes szomjazóknak,
A gyermeknek mesét;
Lankadt lelkeknek bátor bizodalmat –
(Kitárulnak a csodás birodalmak,
Csak halld a lap neszét!)

Állok sután. Szólnék, de mégse szólok…
Sokan vannak, s azt mégse mondhatom, hogy
Szívembe repültél,
Árnyékos, csöndes, nagy könyvtárszobában,
Betű-bozótos könyvek vadonában
Te erdeitündér.

Sarkady Sándor: Írom korom. Versek és fordítások. Sopron, Edutech Kiadó 2005, 213.

“Szerelmes vers egy könyvtároslányhoz” bejegyzéshez ozzászólás

Hozzászólás