A rend kedvéért


Nevem Takács Dániel, amint az minden bejegyzés metaadataiban látszik. Nem Paszternák Ádám, mert ő egy bloggal arréb lakik. Egyébként majdnem ugyanolyan vagyok mint ő, csak én szép vagyok meg intelligencs. Wiwesek ezt a két képet összehasonlítva felfedezhetnek néhány apró különbséget – romlott túrórudit kap minden 5. különbséget beküldő.

Utálom, ha hazajövök négy nap szabi után, akkor kismillió mél és elolvasandó bejegyzés várat magára. Azt hiszem, ezentúl nem fogok foglalkozni olyan dolgokkal, amiket nem tudok rögtön követni. Vagy nem.

BTW kicsit most már kezdem sajnálni, hogy nem voltam Szegeden. Így utólag gratula mindenkinek, aki ott volt, köszönöm Ádámnak, hogy tartotta a Klogfrontot. Némiképp azért megtisztelőnek éreztem, hogy a Klognak már ennyi köze van a szakmához, még ha félreértés is volt (aki lemaradt: az MKE Vándorgyűlés honlapján mint az MKE elnökségének hivatalos blogja szerepelt a KonferenciaKlog). Egyébként ennyire szép hivatalos honlapot még nem nagyon láttam a könyvtárosoktól, mint ezé a rendezvényé, csupán annyi javaslatom lett volna hozzá, hogy egy Flickr galéria és egy blog belefért volna még… Szerencsére többé-kevésbé ez is megoldódott, előbbi Ádámnak köszönhetően, utóbbi pedig a KonferenciaKlognak, sőt, emellett HSD is írt rendszeresen tudósítást. Ja, és nagyon köszönöm Dávid Boginak is a közvetítést.

Jövőre megyek. Ugye Szombathelyen lesz?


4 hozzászólás a(z) “A rend kedvéért” bejegyzéshez

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .