Blog telepítése


Fújnak az új szelek, nagyon fújnak, ezért újabb projekt indul, egyelőre háttérben. Viszont úgy döntöttem, hogy szépen leblogolok egy ilyent, hogy ne csak én tanuljak belőle (ennek személyes oka is van, ugyanis egy ilyen beszámolót olvasva – aztán sajna szem elől vesztettem, de állandóan keresem – kezdtem én is a WordPressel foglalkozni 2005 nyarának végén… ó, de rég volt : ( ).

Kell hozzá egy webtárhely, FTP- (én a kezeléshez TotalCommandert használok) és MySQL-hozzáférés, és mehet is a móka.

Szóval, első lépések. Az nálam eleve adott, hogy WordPress, ez nem kérdés, ezért gyorsan lekapom a WordPress.org-ról a 2.2es veziót, valamint a magyar oldalról a magyarított 2.1.3as verziót. (Ha valaki nem akar sokat tölteni, annak itt van külön becsomagolva a magyarítás.) Erre azért van szükség, mert a legújabb még nincs lefordítva, ezért kicselezzük jól, majd idejében lesz róla szó. Ezek után, ha még nincs határozott elképzelésünk, elmegyünk válogatni kinézetet a WordPress erre a célra kitalált oldalára, ahol szépen tudunk válogatni a jobbnál jobb és szebbnél szebb témák közül. Ha nincs olyan, ami nem tetszik, mi is gyárthatunk, vagy átdolgozhatjuk valamelyiket, a témák 99%a GPL vagy CC licensz alatt áll.

Ha megvan ez a kettő, letöltött ZIPeket kicsomagol, FTP izzít, (al)könyvtár létrehoz (ha tényleg blognak akarjuk használni, akkor érdemes egy www.tarhelyem.hu/blog/ könyvtárba pakolászni), és mehet is fölfele az angol motor. Ha megvan, nagyon örülünk, és megkeressük a magyar csomagban a /wp-includes/languages/ mappát, és egy-az-egyben felrakjuk a tárhelyre, szintén a /wp-includes/be. Ha ezzel megvagyunk, a tárhelyre felmásolt motorban megkeressük (a gyökérkönyvtárban) a wp-config-sample.php nevű fájlt, és nyomunk egy F4et. A Jegyzettömben (vagy más előre definiált szövegszerkesztőben) megnyíló fájlban sorban a következőket kell beállítani (kicsit egyhangú lesz, de mindegy):

  • DB_NAME: az adatbázis neve. Ezt általában megkapjuk a szolgáltatónktól, aki nem, annak úgysem tudok újat mondani.
  • DB_USER: az adatbázishoz való felhasználónév. Dettó, mint a fenti.
  • DB_PASSWORD: jelszó. Szintén.
  • DB_HOST: az adatbázis URLje. Csak úgy, mint fentebb.
  • DB_CHARSET: na, ez már érdekesség, mertez csak a 2.2től van. Alapjáraton utf8, érdemes hagyni, de akinek vallása tiltja, átírhatja. A többiek meg öltsenek sajnálkozó arcot.
  • DB_COLLATE: ezt, megvallom, még nem használtam. Összevetés más adatbázissal, gondolom. Ég a pofám… : (
  • table_prefix: ez akkor hasznos, ha csak egy adatbázist kaptunk a szolgáltatótól/rendszergazdától. Megadhatjuk, hogy milyen előtaggal kezdődjék az egyes táblák neve, ez alapértelmezetten wp_, de érdemes a blogunk nevét adni neki, az enyém pl ek_ (az aláhúzás csak a szeparálás miatt hasznos, külön értelme nincs).
  • WP_LANG: itt van még a nyelvcsere kisebb trükkje, ugyanis ide még be kell írni egy hu_HUt (-t nélkül…), hogy a felmásolt magyar nyelvű mappát használja.

Ennyi, a maradékhoz NE nyúljunk. Ezek után mentsük el (avagy ctrl+s, de bőven elég szimplán bezárni, úgyis megkérdezi : D ), majd a felülírást erősítsük meg. Ha ezzel is megvagyunk, nevezzük át a fájlt szimpla wp-config.phpra, mert csak így fog működni. Ekkor felmásolhatjuk a lementett témá(ka)t a /wp-content/themes/ mappába, természetesen kitömörítve, minden témát a saját nevére elnevezett mappában. Figyelem! Az alapesetben felmásolt témák nem magyarok, de a Word-Press.huról leszedett csomagban magyarítva van a két alap, ezért ha megelégszünk azokkal, vagy azokat akarjuk továbbfejleszteni, a letöltött magyar csomagból írjuk fölül a már meglévő két alap témát.

Ha mindezzel készen vagyunk, nyissunk egy böngészőt (Firefoxot, ofkórsz…), írjuk be a friss blogunk URLjét. Egy Error üzenet fog megjelenni, ami felajánlja az install.php futtatását, amin kapva kapjunk, így először megadva a blogunk nevét (ezt lehet módosítani később) és a saját mélcímünket megkapjuk az admin jelszót, ami egy véletlenszerűen generált szám lesz, amit az első kanyarban változtassunk meg majd.

Kész is. A felmásolt témákat a Megjelenés > Sablonok fül alatt lehet váltogatni. A sorozat következő része ismeretlen időpontban fog kikerülni (már megint szakad a 990.hu, unom, nagyon unom…).


6 hozzászólás a(z) “Blog telepítése” bejegyzéshez

  1. […] a klogos lánnyal/srácokkal kezdem, HSD írt a televíziós szerepléséről, Dani korrekt wordpress leckéje, Ádám fogalkozott a könyvtári stratégiával, Csaba a szlovén könyvtárakról értekezett, […]

  2. Értem. Azé még nincs hari.? Amugy magamtól ugye még mindig nem tudok plugineket feltenni+sablonokat?

  3. és hogyha _itt_ elakadok, mert az error-üzenet stimmel, csak nem ajánl fel install.php futtatást, akkor mi a teendő?

    „Ha mindezzel készen vagyunk, nyissunk egy böngészőt (Firefoxot, ofkórsz…), írjuk be a friss blogunk URLjét. Egy Error üzenet fog megjelenni, ami felajánlja az install.php futtatását, amin kapva kapjunk, így először megadva a blogunk nevét (ezt lehet módosítani később) és a saját mélcímünket megkapjuk az admin jelszót, ami egy véletlenszerűen generált szám lesz, amit az első kanyarban változtassunk meg majd.”

    Az üzenet, amit kapok, így fest:

    „Error establishing a database connection

    This either means that the username and password information in your wp-config.php file is incorrect or we can’t contact the database server at http://wp_andi.extra.hu. This could mean your host’s database server is down.

    * Are you sure you have the correct username and password?
    * Are you sure that you have typed the correct hostname?
    * Are you sure that the database server is running?

    If you’re unsure what these terms mean you should probably contact your host. If you still need help you can always visit the WordPress Support Forums.”

    ezeket átnéztem, szerintem mindent úgy tettem, ahogy gyönyörűen leírtad. Egy darabig olyan szépnek és ígéretesnek tűnt…

    Andi

Leave a Reply to daniel.takacsCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .