Kevés

idegesítőbb dolgot láttam életemben, mint egy lebutított IE 7es, kis felbontással. Oh my, oh my.src

Ádám kedvéért screenshot is van. Buta: nincs tabozás, nem lehet átrendezni/kicserélni eszköztárakat, nemis igazán funkcionálnak stb. Persze ez valószínűleg az én laptophoz szokott kényes lelkem kínja csak… : D

(Zárójelben: sikerült még egyet találni. Azt, hogy nincs fent a gépeken az itt fejleszett LibriBar, és még csak fel sem lehet rakni. Ez azonban szerencsére nem csak idegesítő, hanem értehetetlen is.)

“Kevés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Az OSZK gépekkel való ellátottsága sajnos nagyon rossz. A libribart érintő kritika viszont jogos. Az IE-t szerintem azért buherálják, hogy legalább elfusson a terminálokon. Az OPM gépek mintegy fele használhatatlan, de a munkaeszközül használt gépeknél a helyzet még siralmasabb. Azonban itt meg kell védenem a munkatársaimat, akik mindent kihoznak az adott helyzetből amit lehet. Talán NFT pályázatok révén sor kerülhet új gépek beszerzésére, sajnos forrásunk nincs rá. S itt még arról sincs szó, hogy máshonnan házon belül el elehetne venni, mert nem lehet. Így is minden követ megmozgatnak az itteniek, hogy legalább 1 gép legyen, amin normálisan fut a NAVA, vagy az MTI-s adatbázisok. Tavaly év végén (úgy tűnik) sikertelen pályázatot nyújtottunk be az OPM szolgáltatási és technikai infrastrukturális továbbfejlesztéséhez egy magánalapítványhoz (kifejezetten könyvtár-informatikai fejlesztési célú kiírás volt). Hát itt tartunk most, s sajnos nem ígérhetem, hogy rövid időn belül javul a helyzet, öncsalás lenne a részemről.

  2. Megértem az álláspontod, de egy morcos nézés azért jár: a böngésző és egyéb hasonló munkaeszköz-szoftverek használhatósága nem pénzbe, hanem utánajárásba/gondolkodásba/odafigyelésbe kerül. Ha nem megy az IE 7, akkor legyen IE 6os, illetve bocsánat, 1.5ös Firefox. Plusz egy rakat olyan program van, amivel simulékonyabbá lehetne tenni a rendszert. A butítás különben sem biztos, hogy az erőforrás-igényt csökkenti, sokkal inkább a hülyebiztosításra gyanakszom. Viszont ezt is meg lehetne oldani úgy, hogy azért ne egy óvodás szintjén menjen a még csak nem is kakaóbiztos gép.

  3. Én erőforrás-hiányos ember lévén nem frissítek minden sz*rra, amit a Májkroszoft kínál. Ismerem a gépem (néha igen szűkös) határait, ezért pl. az IE7 fenn sincsen (holott települni óhajtott az auto-frissítés keretein belül). Vagy mondhatnám azt is, hogy beérem egy WMPlayer 11-es szkinnel – a Winampomra. :)

    Paszternák Ádámok számára sajna nincsen sok pályázat kiírva, de ettől függetlenül megoldom a dolgokat… :)

  4. Szívemből szóltál : D Nálam elvből nem fut explorer, csak amennyire az XP alapvetően megkívánja. Fájlkezelésre TotalCommander, böngészésre Firefox, aztán csókolom.

  5. Alapvetően én is hasonló gyakorlatot követek (követnék), de sajnos még mindig elég sokszor ütközök bele abba, hogy csak explorrel megy valamilyen webes szolgáltatás illetve honlap. A böngészőkre vonakozó kritikát (az OSZK-t illetőleg) én is jogosnak ismerem el. S ezen tényleg lehetne változtatni. Ez viszont már nem rajtam, hanem az üzemeltetőkön múlik…

  6. Ahogyan én észrevettem, úgy működik, hogy valakinek van egy jogtiszta Windóza, szépen bekapcsolva hagyja az Auto Updater-t, a Májkroszoft meg jól átveri, hogy ‘Important security update is available’, szegény felhasználó meg leOKézza. Így telepedeik pl. a WMP11 és az IE7 (mint fontos biztonsági frissítés???), ami gyakorlatilag egy gagyibb gépet kivégez, mielőtt a felhasználónak még esélye lenne az erőforrásokhoz konfigurálni a progit.
    A múltkor ‘fontos biztonsági frissítés’ címén valami Genuine MS Validatort akart telepíteni Gates a gépemre.
    Szóval tanulság: ha update, akkor legyen félautomata, ahol kiválaszthatod a ‘telepítendő összetevők’-et (asszem ilyen néven fut).
    Ezt most nem tudom, miért és mire írtam.

Hozzászólás a(z) Paszternak bejegyzéshez Kilépés a válaszból