Debrecen, finálé


A második napon nagyrészt gyakorlati alkalmazásokat mutattak be, így elsőként Ujvári Mária beszélt a Nemzeti Digitális Adattárről (NDA). A lényege a rendszernek az, hogy az elektronikus dokumentumokról állít össze adatbázist, és teszi elérhetővé azt. Az NDA mellett beszélt a Michael Plus és az Elektronikus Információszabadság projektekről. Előbbi európai szinten valósítják meg, amit az NDA nemzeti szinten, utóbbi pedig a közérdekű adatok nyilvánosságát biztosítja. Ennek a háromnak pedig a fő eredményei: átjárhatóság, elérhetőség, gyűjteményesség, bővíthetőség és szabványosság.

A következő előadás az elektronikus tananyagkiadásról szólt, amelyet Markója Szilárd, a HIK könyvtárvezetője tartott. A HIK és a SuliNet e-tankönyvtárakat építenek, amely mára több százezres letöltéseket produkálnak, többnyire olyan tankönyvekből, amelyeket törvényileg csak évente max. 3500 példányban lehet kiadni.

A MIDRA (Miskolci Egyetemi Digitális raktár és adattár) egy viszonylag friss rendszer, központi e-dokumentum gyűjteménnyé fogja magát kinőni idővel. Érdességnek annyit, hogy az OSZK-ban fejlesztett ingyenes (GPL) Elemek című szoftvert használják hozzá. Hasonló rendszer a DEA, amely a Debreceni Egyetemi elektronikus Adattár rövidítése, ahová a hallgatók, oktatók és könyvtárosok töltik fel a dokumentumokat. Például az idén államvizsgázó hallgatókat akkor engedik vizsgázni, ha már előzetesen feltöltötték a szakdolgozataikat. Szintén ingyenes rendszeren fut, ez a DSpace, amely összekapcsolható az OPACkal, az Egyetemi Bibliográfiával és az LDAP szerverrel (ezen van az etr – ld. többszintű hozzáférés stb).

Az Elsevier-előadás meg igazából nagyon-nagyon rövid marketingduma volt. Sajnos-


2 hozzászólás a(z) “Debrecen, finálé” bejegyzéshez

  1. Ti hol tartotok a repozitórium-létrehozással?

    Képzeld, mi (ELTE Egyetemi Könyvtárak – mert már ilyen is van, igaz, még főleg csak a fejekben) is nekifutottunk újra (egy kezdeményezés 2 évvel ezelőtt már elhalt), de sajnos nem sokkal könnyebb most se, csak most remélhetőleg egységesen lépnek fel az ELTE könyvtárak, és talán az egyetemi vezetés is támogat.

  2. Hát, egyelőre sehol. Arra gondoltam, hogy erre is a Kohát használom – tud elektronikus doksikat kezelni, azt nem tudom, hogy a különböző hozzáférési szinteket hogyan kezeli, de mihelyst el tudom indítani egy gépen/szerveren, azonnal írok okosakat :)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .