Tanfolyam 2.

Tehát, akkor összefoglalnám. A személyes reflexiókat szeretném külön postban, de nem biztos, hogy fog menni.

Az első nap

A statisztikákat és a jogszabályokat nem részletezném, meg lehet mindent találni, meg a szerzői jogokkal amúgy is bajaim vannak. Aki olvas, az tudja úgy is, hogy mik.

A debreceni tapasztalatok viszont nagyon érdekesek voltak. Nem is konkrétan az ODR-rel kapcsolatban, hanem az európai nagytesójával, a Subitoval. Olasz neve (“azonnal, rögtön”) ellenére ez egy full germán cucc, hogy ilyen szépen mondjam. Bárki csatlakozhat, de felhasználói köröket, szinteket különítenek el, pl. egy magyar egyetemi könyvtár a 8. csoporthoz tartozik. Mit is takar ez: vannak a német és nem német anyanyelvű országok (GALS-on – Germany, Austria, Lichtenstein, Svájc – kívüli és belüli országok), államilag és kereskedelmileg finanszírozott intézmények, valamint magányszemélyek, dokumentum küldő és fogadó egységek, és csak fogadók. Ezeket lehet kombinálni. A regisztrált felhasználók egy komplett elektronkus dokumentum-küldő rendszerbe léphet be, igényeit a csoportja szerint elégítik ki, pl. itthonról nem lehet express (24 órán belüli) szolgáltatást kérni, valamint vannak pl. olyan intézmények, amelyek csak a GALS-on belül szolgáltatnak stb. Kölcsönzést is lehet folytazni, díja 14 Euro + pk, az igényelt cikk elektronikusan max 72 órán belül lesz elérhető, mailben 5 Euro, faxon/postán 8 Euro (+pk). Van egy ún. DRM (ennek most kapásból nem tudom a feloldását, nyugodtabb körülmények közt fogok utána nézni, valami Document Read Manager), amely online elérést biztosít az elektronikus cikkhez, 10-szer lehet megnézni és 1-szer kinyomtatni. Fizetés havonta van, összesített számla alapján.

Aztán a helyi informatikus, Korpás István beszélt az Ariel alternatíváiról, ilyen az IrfranView, MS Office Document Imaging, OpenOffice, arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a legjob minőségű és legkisebb dokumentumokat messze az Ariel készíti. Én ehhez csak azt tenném hozzá, hogy a legnagyobbat a MS készíti, PDF-et meg legjoban szerintem OpenOfice-szal lehet csinálni (szöveges dokumentumból, de persze itt úgyis a szkennelés a lényeg). Beszélt arról is, hogy létrehoztak egy Posta nevű dolgot a könyvtár szerverén, ahova fel lehet tölteni a dokumentumokat, amiket nem kívánunk mélben küldeni, mondjuk a mérete miatt, ezt a linket el lehet küldeni, a fogadó fél pedig jelszóval tudja letölteni. Ez olyasmi, mint a Subito DRM System. Felvetésemre, miszerint lehetne-e egy P2P hálózatot létrehozni az ODR-en belül, nem érkezett határozott válasz, kiderül majd még később, hogy talán miért.

Ariel jellemzők: 3.3-ról ingyen lehet frissíteni 3.4-re, de a 4.x verziót már meg kell venni (sokért). Nem szeret egyes vírusirtókat és tűzfalakat (Norton Antivir és VirusBuster lett megemlítve), és admin jogot kell adni használójának a gépen (na, ez eléggé kritikus pont… ; ). Végül, de nem utolsó sorban meg kell nyitni a 3.x-nek egy talicska portot. Hmmm… egy biztonsági szakember szerintem kezdene már itt őszülni.

Második nap

Dr. Geges József (Ovidius Kft.) tartott nem is ismertetőt az Arielről, sokkal inkább szemléletváltásról beszélt, méghozzá nagyon is meggyőzően. Az a három kérdés, amit fel szokott tenni hallgatókank, könyvtárasoknak, eléggé ütnek: ki használ kettőnél több keresőmotort, használ-e valaki egyszerre kettőnél több keresőkifejezést és az AND operátoron kívül egyéb operátort, valamint a találati lista 4. oldalát ki nézi meg. Aki erre a három kérdésre igennel felel, az alapfokon tud keresni. Persze ezek a kérdések a fiatalabb korosztálynál már annyira nem számítanak, de akkor is érdekesek. Hangsúlyozta, hogy a stratégiai gondolkodásra van szükség, és az Ariel csak egy kiszolgáló eszköz, nem stratégia.

Az Ariel “barátai”: Prospero (ingyenes), ILL&EDD Manager (OCLC), Clio. Az OCLC-s eszköznek érdekes története van: az Arielt kezdetben az RLG (Research Library Group) kezdte fejleszteni, majd ezt a szoftvert megvásárolta az Infotrieve, aki így akart betörni a piacra, az RLG pedig átvonult az OCLC-hez.

Merülök. Folyt. köv.

(A Pláza egyik kávézójából történt tudósítást olvastatok…)

Még egy kis kieg, amíg bírja a gépem szusszal (10 perc). Tehát, van olyan, hogy LLF (Lending Library Format), csak az érdekesség kedvéért.

A szemléletmódról elmondta Geges úr, hogy kell, hogy az egyik könyvtár kiszolgálja a másiknak is az olvasóit, kell a közös teherviselés és az e-dokumetumok hitelességének elfogadása. Kifejtette, hogy manapság az vásárol csomagárut (folyóirat, adatbázis), akinek sok pénze van, és nem gondolkozik hosszú távon (most önkritikát is gyakorlok). Eddig ezt az előfizetős dolgot más úton és sokkal olcsóbban oldották meg a könyvtárak. A szolgáltatók meg amíg vesszük ezeket, addig adják, de már nagyon félnek. A nagy csomag nagy redundanciát is jelent (ezt tapasztaltam – ld. InfoTrac, majd ha írok róla). Nem ezek jelentik a jövőt, ezt érzi mindenki. Eddig csupán a hagyományos feladatokat elektronizáltuk, de nem integráltuk és nem hoztuk összhangba (de arra a kérdésre, hogy az Ariel képes-e valamilyen IKR-rel együttműködni, nemleges választ kaptam…)

Találtam konnektort. Éljen.

A fenti problémát lehetne megoldani nonprofit szoftverek (alias OS, freeware stb.) fejlesztésével, ezt csak azért nem értem, mert ő az Arielt képviselte. Beszélt arról, hogy az Ariel része lesz az integrát rendszerenek (ezt cáfolta meg aztán konkrét kérdésemre adott válaszában…). A hajtóerőnek az igénynek kell lennie, amely egy konkrét feladat elvégzésére kell irányulnia, nem pedig egy dokumentum előhalászására.

Bemutatta az Infotrieve egyéb termékeit, az Article Findert, amely olyan folyóiratokban keres (54 ezerben), amelyre nem fizettünk elő, a Table of Content Alerts-ről, amely adott témában megjelenő cikkeket küld mélben a megjelenés pillanatában, ha jól értettem, végül érintette a Medline-t, ami most annyira nem volt téma, úgyhogy nem részletezte. A fenti két plusz szolgáltatást a New Hampshire University-n mutatta be, valamint beszélt a JEDDS-ről (Joint Electronic Documents Deliver System)

Kb. ennyi volt a tartalmi rész. A végén Váczi Róbert (SOTE Könyvtár) informatikus gyorsan bemutatta a telepítést (semmi extra) és a kezelői felületet (még kevesebb, hülyebiztos, jó májkroszoftos mintára).

Az előadások prezentációi felkerülnek majd a DEENK honlapjára is.

És akkor az egyéni meglátások: IKR-ben kéne szerintem az ilyet intézni, következő task, megnézni Kohát ilyen ügyben (Sanyi? Szerinted?). Az ODR nemsokára fog egyesülni a MOKKA-val, ezt ki lehetett sütni az előzményekből is, hogy ilyen integrációra szükség lesz, mert szerintem tök értelmetlen felépíteni a következő adatbázist. Vannak bizonyos kompatibilitási probléák, pl. csak HUNMARC-ban (ha jól emlékszem) lehet beküldeni rekordot, meg ha a Könyvtárellátó (KELLÓ), mint vállalta, beviszi a könyvtárnak átadott példány ISBN-alapú rekordját, az még messze nem elég, még a könyvtárnak is be kell vinni a saját adatait, csak akkor lesz használható az adott rekord. Andris, szerintem ez pl. egy áttörési pont lehet. Valamint, ha az UTCA-ba sikerülne integrálni valami ilyesmi dolgot… Vagy ha nem, egy P2P hálózat könyvtáraknak. Valamint egy közös formátum, átalakító, amibe bemegy a Horizon, TextLib, Corvina stb. formátuma, és kijön a KözelKat-ba, MOKKA-ba, UTCA-ba (de annak úgyis tökmindegy : D ), ODR-be olvashatóan.

Továbbá nagy kérdés bennem, hogy ha könyvtárköziben kérek egy cikket, küldenek fénymásolatot, azt megkapom. De ha elektronikusan kérem-kapom, akkor csak képernyőn olvashatom, de nem nyomtathatom ki. Szerzői jogok. Állítólag. Én akkor sem értem.

“Tanfolyam 2.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Érdekes amit leírtál, vagyis amit Geges mondott az stratégiáról és szemléletmódról. Márcsak azért is, mert pont egy olyan szoftvert forgalmaz, ami nem kis pénz. De ez csak nekünk/nekem sok… elvégre pl. annak a főiskolai könyvtárnak amelyik több tízmillióért vesz ILS-t annak ez csak zsebpénz. (Persze itt is pályázat) Egy szakkönyvtár, meg ha pénz kér a szolgáltatásért és miért ne – akkor még meg is térül neki.
    Szóval értem én a tendenciát, de mivel én egy kisvárosi könyvtárban dolgozom, és azt a pénzt hasznosabbra is tudtuk volna fordítani, így elég erős az előítélet bennem.

    Másik.
    Hogy együttműködjön az Ariel egy ILS-el igazán csupán abban látom értelmét, hogy a küldésnél az Ariel lehetővé teszi a komplett dokumentumleírás küldését (de nem a marc-ot és egy ablakba kell beírni az adatokat) és ebben az esetben nem kellene külön begépelni, hanem egyből át lehetne emelni. Igaz, hogy ez csak a könyvnél működik. Ha a folyóirat nincs a rendszerben feldolgozva akkor felesleges az együttműködés. De ha mégis ott van, akkor meg mondjuk a cikkek szintjéig kell. (Kizárt, hogy ezt valaki megcsinálja)Márpedig az Ariel éppen a folyóíratcikkeknél jelentős, nem a könyvnél. Elég életszerütlennek hangzik, hogy valaki egy komlpett könyvet kérne digitálisan vagy hogy abból csak két oldalt. (még ha ez utóbbira azért talán akadhat is példa)
    Más szempontból nem látok semmi kapcsolódási pontot és feleslegesnek is gondolom, hogy feltétlen együtt kellene bármivel is működnie. (a KOHA ebből a szempontból biztos nem nyerő, de a amit mi használunk rendszert az sem) Az egyik ezt tudja, a másik meg azt.
    Viszont akit egyszer megkérdeztem, az is is azt mondta, hogy sok értelme nincs az adatok beírásának, mert bár elmenti a rendszer, de kétszer ugyanazt a dokumentumot még nem küldte el sohasem.

    A dokumentum nagyságról meg az a véleményem, hogy 2007-ben ezen már nem igen érdemes rágódni. Még talán 7 évvel ezelőtt volt jelentősége, de már a freemail is 1 Gigánál tart a postafiókban. a sávszélesség, meg már a kutyát sem érdekeli. Mi a kis vacak ADSL-ünkkel majnem 1 megabites feltöltést csinálunk amivel bármekkora Office dokumentumot el tudunk küldeni bárhova, 50 megás marsi fotókat meg nemigen küldözgetünk.
    Van még több gondolatom is, de talán majd máskor…

  2. Az együttműködésről: Geges úr az integrációról beszélt. Nos, egyre szaporodnak az elektronikus tartalmak, ezeket pedig gondolom, nem árt, ha az IKR-ben kezeljük, amibe beépülve az Ariel(-szerű dolgok) egyszerűbbé tehetik a kezelést.
    Mindemellett pedig szerintem az IKR által kezelt olvasói kör is hasznos lenne, így nem kéne minden egyes új címet átemelni, ami önmagában nem nagy munka, de unalmas és idegesítő.

    Nem tudom, igazából csak azért ötlött fel ez bennem, mert hogyha már integrációról beszélünk, akkor miért kínálunk hozzá egy teljesen különálló eszközt – ráadásul külön pénzért, külön supporttal stb. Nekem leginkább ez a bajom.

  3. Értem amit leírsz, de nem hiszem hogy-e kettő integriitására szükség van. Talán majd egyszer. De remélem nem mondok nagy marhaságot azzal, ha egy elektronikus dokumentum leírása csak hasonlít egy papír alapúhoz, de a kivitelezése más. Pl. a Dublin Core vs. MARC.
    A legtöbb IKR inkább a hagyományos megközelítést követi, ami legjobb esetben is MARC alapú. Így ha egy elektronikus dokumentumot akarok feldolgozni a rendszerben akkor csak némi kreativitással tehetem meg vagy esetleg olyan profi rendszerem van ami mindent tud.
    De ha már egy kész és feldolgozott elektronikus dokumentumom van (pl. PDF-ben) akkor azt miért küldözgessem ide-oda. Vagy nyílvánossá teszem a saját elektronikus könyvtáramban, úgy mint pl. a MEK vagy olyan lesz, mint az EISZ és csak szűk kör, regisztráltak (olvasók) férhetnek hozzá. De ebben az esetben is szükség van a szerzői jog tisztázására. Vagy pedig csak a helyi hálón elérhetőek, de akkor meg nem fogom csak úgy sehova sem küldözgetni, még akkor sem ha letiltom a nyomtatási funkciót.
    Az Ariel az csak tényleg arra jó, hogy berakom a szkennerbe a papírlapot/újságot/könyvet és átküldöm egy e-mail címre melynek tulajdonosa nagyon-bagyon messze lakik. Ebből kifolyólag pedig legritkább esetben a könyvtár saját olvasójáról van szó. Ha pedig nem a sajátja és be akarom iratni, hogy kezelje a rendszer és benne legyen a gép által előállított statisztikámban. Ám hogyan fogom tudni elkérni adott esetben 300 km-ről a beiratkozási díjat. Emeltdíjas SMS? … Nemhiszem. (És ahol még napi díj is van? Nem elég hogy az arielezést is felszámítom költségként, még azt is kérjem akkor el? Szóval ilyenkor kisvárosi könyvtárban gondolkozom – ha már egyzer megvettük – és csupa olyan technikai akadály, kérdés merül fel amiért úgymond nem is érdemes belevágni)

    Szóval az Ariel jó arra amire való. Azt tudja profin, csak legfeljebb kicsit drágán.
    De mint mondtam, talán … talán lehet valami integráció a két rendszer közt, viszont azt úgy tudom elképzelni, (nagyon henezen, pedig van fantáziám) hogy egy hasonló alkalmazás teljesen a részévé válik az IKR-nek. Momentán erre kicsi az esély még akkor is, ha OS-ben gondolkozom.

  4. Igazad van. Közben én is továbbgondoltam. Most amit írni fogok, nem a saját nézőpontból fog kiindulni.

    Tehát, van egy könyvtárnak egy rakat folyóirata, ami megjelenik az OPAC-ban (bár megjelenne), mondjuk cikkcímek és cikktárgyszavak szintjéig (havilapok esetén ez azért annyira talán nem nagy munka). A ckk címei mellett pedig megjelenik egy kis ikon/link stb felhasználói körtől (olvasó, másik könyvtár stb.) függően (környezetfüggő linkelés, tudnám, hogy hívják ezt a technológiát, nemrég még megvolt…), hogy kéri. Arielben ez rögtön megjelenik kérésként, nekem csak üvegre kell tenni a kért cikket, aztán megy is a kérőnek. Persze ehhez tök jó lenne egy univerzális rendszer is. Ami meg ugye – még – nincs. Bár, szerintem meg lehetne oldani, hogy minden könyvtár kapjon egy egyedi elektronikus azonosítót/aláírást (ha még nincs neki), amit _minden_ IKR felismer, és be tudja léptetni, csakúgy, mint saját olvasóit.

    A számla? Hát, ha el tudják intézni a Subitoban, akkor mi miért nem? Mondjuk cikkenként (dokumentumokként) 200 HUF, ami nem kifizethetetlen, az olvasónak sem. Átlagban még talán meg is éri. (Ja technológia meg PayPal, vagy valami hasonló.)

    Mindegy, nem egyszerű kérdés, és még nem is időszerű, de nem én hoztam a témát : D

    (Egyébként egy elektronikus dokumentum MARC-ban való leírása szerintem – és ez erősen szubjektív vélemény – annyira nem különbözik a papír alapúétól…)

  5. DRM pontos feloldása: Digital Rights Management. Elég sokrétű értelmezése van, általában beleértik a jogvédett anyagok térítéses szolgáltatására vonatkozó összes technológiát hardveres és szoftveres értelemben is. A blogomban valamelyik bejegyzésben leírtam a dán modellt. Ott kísérleteket folytatnak e-book szolgáltatásra, az ADOBE DRM technológiával (adott időre ugyanúgy ingyenes a kölcsönzés, mint a hagyományos dokumentumé). Érdekes kérdést vet fel, hogy ki határozza meg az e-book kölcsönzési időhatárát. Ott ez úgy működik, hogy az a könyvtár határozza meg, ahová be vagy iratkozva, s lépsz be az ottani olvasói adataiddal az e-book kölcsönző rendszerbe. Az online zenekölcsönzés, (http://www.netmusik.dk) már élesben is ezen az elven működik Microsoft WM DRM-mel(erről is van blogbejegyzésem). Persze e mögött van egy kőkemény anyagi elszámolási rendszer, hiszen minden résztvevő könyvtárnak hozzá kell járulni a szolgáltatás költségeihez, s nyilván nem mindegy, hogy honnan hányan lépnek be. Persze ilyen közkönyvtári projekteket ott sem lehet indítani állami és helyi önkormányzati pénzek felhasználása nélkül. A pilot projektek költségeit jó részt az állam állja a Dán Könyvtári Hatóságon keresztül, aztán az éles szolgáltatás költsége bekerül az egyes városi (kistérségi) illetve tudományos könyvtárak költségvetésébe, ezt egészíti ki esetleg az állam. S érdekes módon egyre több zenei multi dán részlege száll be a szolgáltatásba.
    Mellesleg szerencsés helyeken nincs külön KELLO meg Mokka, meg MNB, hanem a közkönyvtári szférában mindenki ugyanabban a szolgáltatási,feldolgozási keretrendszerben van benne. Az adatok közvetlenül a nemzeti bibliográfiából érkeznek, s hozzákerül az összes dán közkönyvtár állományadata is (lásd bibliotek.dk szolgáltatás és csatolt részei). Többnyelvű kezelőfelületen ott van előtted szinte a teljes nemzeti könyvtári rendszer állománya! Erre már sok mindent lehet alapozni

  6. Elénézést, linkeket bekötöttem a hozzászólásodban…

    Hm, nem hittem volna, hogy itt ez a DRM az a DRM… De jó tudni, kösz. Az egy rendszerrel meg egyetértek.

Hozzászólás