Szkennelj okosan


Itt, a MOME Könyvtárban művész-tervező arcok vannak, sokan. Munkájukat segítendő elég sokat szkennelnek albumokból, könyvekből. Ez pedig sem a könyvnek, sem az időnek nem tesz jót. A feladat tehát az, hogy a szkenneléssel egyidőben egy háttértárolón létrejöjjön egy képtár, ami lehetőleg címkézett képeket tárol (azt nem akarjuk kiverekedni, hogy a hallgatók úgy rakják könyvtárakba vagy nevezzék el, hogy szerző_cím_oldalszám, meg így nem is találnák meg, és úgy sem sikerülne). Erre pedigfeatures valószínűleg a Google Picasa-ja a legalkalmasabb, amely lehetővé teszi a címkézést is, méghozzá elég egyszerűen (ez kifejezetten fontos szempont, hiszen nem várhatjuk el a hallgatóktól, hogy manuálokat magoljanak…). Jobbkatt a képre, és máris vígan tölthetjük ki a Név, Dátum, Felvétel készítésének helye és a Képfelirat mezőket.

Az egészben pedig az a finom csavar, hogy van az Eszközök között egy olyan, hogy képek mentése. Ez pedig lehetővé teszi, hogy hálózaton belül el lehessen őket pakolni, és utána bármikor keresgélni köztük, pont a Picasa segítségével.

Még amit alaposabban meg kell személnem, hogy mennyire lehet leegyszerűsíteni a szkennelést (most egyelőre az a baj, hogy itt a könyvtárban egy gépen vagy net van, vagy szkenner…), és hogy automatikusra be lehet-e állítani a backupot. Kb.

Update: nemrégóta van már Picasa2, de ahhoz is a napokban jött ki update (amiben még Geotag is van), ami még csak angol nyelven kommunikál, szerintem max néhány héten belül az is magyar lesz…


6 hozzászólás a(z) “Szkennelj okosan” bejegyzéshez

  1. Ez az a prodzsekt, amiről a villamoson beszéltünk (valahol a Buda Gyöngye meg a Moszkva között)?

    Végülis kell hozzá a keretprogram, vagy az még mindig csak az albumok egyben letöltéséhez kell?

  2. Ja. Hát, nemigazán letöltésről van itt szó, igazából komplex kezelés az igazi cél. Azaz szkenneléstől kezdve mentésen keresztül az újraletöltésig.

  3. És akkor lészen a könyvtárnak egy saját, dedikált, mindenhonnan elérhető védett képtára, melyet praktikusan a használóinak kínál fel, miközben védi saját állományát. Melyet előbb-utóbb a könyvtáros rángatása nélkül is elérnek. Ugye?

  4. Valahogy úgy. Csak nem mindenhonnan, hanem csak és kizárólag belső hálózatból, merthát szerzői jogok, ugye. Viszont a dedikáció (ha azt érted rajta, amit én) csakis a hallgatókon fog múlni. Szerintem az első időkben ez eléggé vacak lesz (még nem fogják túl pengén kezelni, tesznek rá stb.), viszont az idő múlásával szerintem rájönnek, hogy hoppá, ez nem rossz, és „normálisan” is elkezdik használni.

  5. hanyszor hagytuk el csalodottan „muvesz-tervezo arc” kollegaimmal a foiskolai konyvtarat konnyes szemmel bucsut intve az olvasotermi konyvtarosnenik asztalan hagyott muveszeti albumoknak, fejunkben visszhangozva ‘A’ mondat: ‘ezekbol nem szkennelunk es nem fenymasolunk, mert tonkremegy!’ szerintem eszukbe sem jutott hogy egyszer is eleg beszkennelni.
    szerintem rosszkor jartam egyetemre. :) ja, es gratulalok az otlethez.

Leave a Reply to monaCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .