Az ember – számítógép története 3. (A Sketchpad)


A ’60-as évek elején még csak pár számítógép működött „on line”. Ehelyett a felhasználók az operátoroknak adták a feladataikat (job), akik aztán kötegelték ezeket (batch), hogy a számítógépnek ne legyen üresjárata. Egy idő múlva ezek a job-ok egyre hosszabbak lettek, s nem ritkán egész éjszakásak lettek. Egyetlen jelentősebb kivétel akadt, ez pedig a TX-2 volt a MIT Lincoln Laboratory-ban, amelyet kizárókag „on line” használtak. Ez a TX-2-es volt a kulcsa a interaktív szmítógépes grafika fejlesztésének.

A programokat papírszalagra írták, és a TX-2-be egy programozó táplálta be. Mint végzős diák, Ivan Sutherland használhatta utóljára a gépet, és az egyetlen időpont, amikorra le tudta magának foglalni a gépet, hajnali 3-tól 5-ig volt. A TX-2 feladata az volt, hogy megvizsgálja a Surface Barrier tranzisztorokat, hogy fel lehet-e ezeket használni digitális áramkörökben. Elsőként ehhez a számítógéphez csináltak vákuum-csöveket, és úgy vélték, hogy ezek a tranzisztorok megnövelik a gép megbízhatóságát. Amikor Sutherland a PhD-dolgozatának témáján gondolkodott, az jutott az eszébe, hogy a TX-2-höz használt lézerceruza alkalmas lehetne rajzolásra a számítógépen. A Sketchpad megszületett, mint egy eszköz a grafikus számítógépes interakcióban. A disszertációt 1963-ban fejezte be.

A Sketchpad kétkezes volt, az egyik kézzel a ceruzát kezelték, a másikkal a gombokat, amelyekkel a parancsokat vitték be. A katódsugárra való egyszerű mutatással el lehetett készíteni a mester képet, amelyből hivatkozásokat lehetett létrehozni, objektumorientált modellként. A geometria kikötésekkel volt meghatározva. Egy geomteria alakzat durván megrajzolt vázlatából képes volt a megszorítások alkalmazásával létrehozni a képet. Aztán meghívott a TX-2 egy probléma-megoldó komponenst, ami megpróbálta módosítani az ábrát a megkötések alapján. Az ebből készült objektumot végül egy egyszerű ikon reprezentálta, ez pedig egyedülálló volt az addigi történetben. Így lehetséges volt ezt az objektumot kimásolni, és beilleszteni egy másik objetumba, egy új mester objektum létrehozásával.

Ami kiderült ezek alkalmazása során, hogy a lézerceruza nem a legalkalmasabb ehhez a művelethez. Különösen azért, met a monitor így egyszerre vált ki- és bemeneti eszközzé, ami nagyon kényelmetlen ülőpozícióhoz vezetett.

A TX-2 rendszer

Hardver

  • Üzembe helyezve: 1959, Lincoln Laboratory MIT
  • Kivonva: 1979, Lincoln Laboratory MIT
  • Nyomtatva: ~1000 négyzetláb (~93 négyzetméter)
  • Fő memória: 68Kwords, 38-bites word-ök = ~300 kbyte mágneses mag, kb. egy köbyardnyi (0.76 köbméter) mennyiségben ; )
  • Sebesség: 1/12 MIP
  • Háttértároló: 7 inches, 1024×1024-es pontszerűen ábrázoló (ezt nem tudom, hogy mondják szépen magyrul, plotteres, azt kész)
  • I/O: Lézerceruza (1 pontos); 16 szó a műveletekhez = 592; 4 digitális gomb; mikrofon; hangszórók

Szoftver

  • OS: nincs, mindenki a sajátját futtatta
  • Fordító: nincs, kivéve egy Macro Assembler-t

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .