Az ember – számítógép interakció története 2. (A Memex)

Minden Dr. Vannevar Bush “As we may think” című, 1945 júliusában a The Atlentic Monthly-ban megjelent cikkével kezdődött. A cikkben katonai tudósoknak egy, a második világháború előtthöz képest más szerepet kínált: a tudás tárolásának és előrhetőségének jobb kidolgozását. Bush észrevette, hogy a publikációk már akkor túlhaladták az emberi kapacitás határait. Az emberi tudás összege túlságosan gyorsan növekszik, és ezeknek kezelése a leges-legfontosabb. [Bush 1945]Bushnak valóban igaza volt: a legnagyobb probléma a könnyen elérhető információ tárolása volt. Ennek megoldására tervezett egy eszközt, amelyet ő Memory Expander-nek hívott (memex). “A memex” fejtette ki “egy olyan eszköz, amely egyedien tárolja a könyveket, rekordokat és kommunikációkat, és amely gépesített, így nagy sebességgel és flexibilitással lehet használni.” Tulajdonképpen a memóriájának egy kibővített tartozéka volt. [Bush 1945]

Az első ötlete a memexről az 1930-as évek közepén született, még mielőtt elkezdődött volna a digitális számítástechnika fejlesztése. Bush egy asztalként tervezte meg ezt az eszközt, átlátszó felületekkel, fogantyúkkal és motorokkal, a gyors mikrofilm-rekordok keresése érdekében. Bush szintén gondolt olvasás közben széljegyzetek készítésére is (úgy, ahogy ez a modern hypertextes annotációs rendszerekben létezik). A memex alapvető lehetősége azonban nem is csak ez a visszakeresési és jegyzetelési lehetőség volt, hanem az ún “asszociatív indexelés”. Ma ezt linknek hívnánk. “Az alapötlet az volt, hogy bármely egység bármelyik másik által automatikusan és rögtön meghívató legyen.”

“Az ember – számítógép interakció története 2. (A Memex)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Bizonyára tudod, hogy 2002-ben megjelent György Péternek a Memex : A könyvbe zárt tudás a 21. században c. könyve (Magvető). Egyebek mellett a KIT-ben is találsz könyvtár-vonatkozású idézteteket belőle. Szerintem az egész elég hasznos olvasmány (könyvtár, internet, reprezentáció, web 2.0 (még nem így nevezve).

Hozzászólás