Az ember – számítógép története 3. (A Sketchpad)

A ’60-as évek elején még csak pár számítógép működött “on line”. Ehelyett a felhasználók az operátoroknak adták a feladataikat (job), akik aztán kötegelték ezeket (batch), hogy a számítógépnek ne legyen üresjárata. Egy idő múlva ezek a job-ok egyre hosszabbak lettek, s nem ritkán egész éjszakásak lettek. Egyetlen jelentősebb kivétel akadt, ez pedig a TX-2 volt a MIT Lincoln Laboratory-ban, amelyet kizárókag “on line” használtak. Ez a TX-2-es volt a kulcsa a interaktív szmítógépes grafika fejlesztésének.

A programokat papírszalagra írták, és a TX-2-be egy programozó táplálta be. Mint végzős diák, Ivan Sutherland használhatta utóljára a gépet, és az egyetlen időpont, amikorra le tudta magának foglalni a gépet, hajnali 3-tól 5-ig volt. A TX-2 feladata az volt, hogy megvizsgálja a Surface Barrier tranzisztorokat, hogy fel lehet-e ezeket használni digitális áramkörökben. Elsőként ehhez a számítógéphez csináltak vákuum-csöveket, és úgy vélték, hogy ezek a tranzisztorok megnövelik a gép megbízhatóságát. Amikor Sutherland a PhD-dolgozatának témáján gondolkodott, az jutott az eszébe, hogy a TX-2-höz használt lézerceruza alkalmas lehetne rajzolásra a számítógépen. A Sketchpad megszületett, mint egy eszköz a grafikus számítógépes interakcióban. A disszertációt 1963-ban fejezte be.

A Sketchpad kétkezes volt, az egyik kézzel a ceruzát kezelték, a másikkal a gombokat, amelyekkel a parancsokat vitték be. A katódsugárra való egyszerű mutatással el lehetett készíteni a mester képet, amelyből hivatkozásokat lehetett létrehozni, objektumorientált modellként. A geometria kikötésekkel volt meghatározva. Egy geomteria alakzat durván megrajzolt vázlatából képes volt a megszorítások alkalmazásával létrehozni a képet. Aztán meghívott a TX-2 egy probléma-megoldó komponenst, ami megpróbálta módosítani az ábrát a megkötések alapján. Az ebből készült objektumot végül egy egyszerű ikon reprezentálta, ez pedig egyedülálló volt az addigi történetben. Így lehetséges volt ezt az objektumot kimásolni, és beilleszteni egy másik objetumba, egy új mester objektum létrehozásával.

Ami kiderült ezek alkalmazása során, hogy a lézerceruza nem a legalkalmasabb ehhez a művelethez. Különösen azért, met a monitor így egyszerre vált ki- és bemeneti eszközzé, ami nagyon kényelmetlen ülőpozícióhoz vezetett.

A TX-2 rendszer

Hardver

  • Üzembe helyezve: 1959, Lincoln Laboratory MIT
  • Kivonva: 1979, Lincoln Laboratory MIT
  • Nyomtatva: ~1000 négyzetláb (~93 négyzetméter)
  • Fő memória: 68Kwords, 38-bites word-ök = ~300 kbyte mágneses mag, kb. egy köbyardnyi (0.76 köbméter) mennyiségben ; )
  • Sebesség: 1/12 MIP
  • Háttértároló: 7 inches, 1024×1024-es pontszerűen ábrázoló (ezt nem tudom, hogy mondják szépen magyrul, plotteres, azt kész)
  • I/O: Lézerceruza (1 pontos); 16 szó a műveletekhez = 592; 4 digitális gomb; mikrofon; hangszórók

Szoftver

  • OS: nincs, mindenki a sajátját futtatta
  • Fordító: nincs, kivéve egy Macro Assembler-t

Akasztják a hóhért

A Sebestyén György: Légy az információs világ polgára! c. könyv olvasása közben bukkantam a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Elektromos Könyvtár Szekciójának (MKE EKSZ) címére. Zsír, gondoltam (mert ilyen provinciális tahó vagyok, aki nem ismeri a zsiráf kifejezést…), ez érdekes, kíváncsi lennék rá, mit csinálnak.

Nagyon rokonszenves kezdőkép fogadja az embert. Azonban a dátumokra (1999-2001) tekintve összeszorul a szívem: létezik ez a szervezet még? És ha igen, mit csinál? Mert az talán nem titok (főleg itt a blogomban), hogy ebben látom a legstabilabb jövőjét a könyvtáraknak.

A munkák között vannak felsorolva a következők: MIT-HOL (Magyar Internetes Tájékoztatás – Hungarian Online Librarian), amelyet ma LibInfo-ként szokás ismerni, lényege egy online tudakozó, könyvtárosok részvételével. Érdemes kipróbálni (meg azt fontolóra venni, hogy hogyan lehetne hatékonyabbá tenni, ToDo). A következő a Könyvtári portál, ami egy linkgyűjtemény-szerűség, olyasmiféle, mint a lap.hu, csak csúnyább, lássuk be. Tematizált informáciforrás-gyűjtemény könyvtárosoknak, utoljára frissítve 2004. március 1. Aztán vannak online keresési segédanyagok folyóiratokhoz, adatbázisokhoz. Nagyon nagy kár, hogy ez így el van ásva…

Ami az egyik legérdekesebb, az a CD-ROM és online adatbázis-kritikák (ne felejtsük el, hogy az egész 1998-ban kezdődött!). Az értékelési szempontok mellett van egy könyvtári kívánságlista CD-ROM kiadványokhoz, Drótos László billentyűzetéről, nagyon kíváncsi lennék, hogy ez mennyiben jutott tovább a pusztába kiáltó szónál (érdekérvényesítés stb.). Aztán van 5 db MKE EKSZ CD-ROM kritikia, mind Drótos Lászlótól, 1998-1999-ből. Végül pedig a Szegedi Tudományegyetem 1998. évi első évfolyamos informatikus könyvtáros hallgatóinak kritikái.

A következő nagyobb munka a hazai könyvkiadók és -forgalmazók linklistája, még meleg, 2006. augusztus 22-ei frissítéssel. Sajnos még nincsenek feltöltve az ajánlások (szövegek HTML-ben, képdigitalizálás), pedig ez szerintem eléggé sürgető lenne. Aztán én nem értem, de még egyszer be vannak linkelve az online keresési segédanyagok. Végül pedig a szekció eddigi üléseiről (1999: SGML-nap, 2000: Képek digitalizálása – konferencia, 2001: Szövegek digitalizálása – konferencia) szerepelnek beszámolók, és az első eseményen elhangzott előadások prezentációi is letölthetőek (pedig főleg a Szövegek digitalizálása konferencián vanak ínycsiklandozó címek: Egy szegény elektronikus könyvtáros panaszai (a digitális szövegformátumok alapproblémái; Miért XML?; SGML alkalmazása a Neumann János Digitális Könyvtárban; Nagy tömegű szövegdigitalizálás, szöveges adatbázisépítés – az ARCANUM Adatbázis gyakorlata, tapasztalatai; Nagy tömegű e-szövegek kezelése, feldolgozása; Új lehetőségek az olvasásban: e-book). A közönség ismétlést kérne… vagy legalábbis az elhangzott előadások hozzáférhetőségét…

Végül pedig van egy levelezőlista is, 2003 óta néma.

Kicsit úgy éreztem magam a lap böngészése közben, mint a régész, aki valami értékeset talál, de romokban. És azt sem tudom, hogy laknak-e még szellemek ezekben a romokban… Mindenesetre jó lenne feléleszteni az egészet. Kész rendszer, csak be kéne rúgni.

[Hú, ez az egész nagyon lírai lett… megártott a felvilágosodáskori irodalom.]

Keress!

És találsz… felkerült pár jegyzet. Ennek kapcsán faxon küldök karton sört és/vagy túrórudit annak, aki megmondja, hogy pontosan mit is takarhat a “dialektikus szinkronizmus”.

A kedvencem a paradigmaelmélet bibliológiai alkalmazása lett (ha két héttel ezelőtt lett volna már a kedvencem, akkor most nem kéne vele foglalkoznom és félnem egy újabb buktától… : ( ), azon belül pedig az a megállapítás, hogy “ha egy társadalom fejlett gazdasági rendszerre épül, egyre messzebb kerül az origótól” (az origó itt az általános sötétséget jelenti, amit a cenzúra hoz létre). Hm, és Kínával mi van?

És hogy a közművelődés annál inkább csökken, mennél több könyvtárat zárnak be. Hát, szerintem nem kéne hinni, hogy mi visszük itt a fényt, és a többi le van… Nézzük pl. a múzemokat, galériákat. Sokkal nagyobb népzserűségnek örvendenek, sőt a privátszférában is elterjedtek. És miért? Mert divatot teremtettek. Mert tudták követni (a felszínen legalábbis) a társadalmi igényeket (hogy mi van a mélyben, arról inkább ne beszéljünk, mert ronda egy dolog…).

Ráadásul minden afelé tendál, hogy igenis, intézményket be lehet zárni. Be is kell, mert az előző rendszer túlterhelte az államaparátust a dicsőséges szociálizmus kellékeivel. Fel kéne kelteni a társadalom igényét, hogy önkormányzatok, közösségek tartsanak el könyvtárakat (mint pl. Angliában). És szerintem nem érdemes azzal érvelni, hogy nincs rá pénz (hát persze, hogy nincs), mert ez már lassan 20 éve el kellett volna, hogy kezdődjön. A másik feladat pedig az elektronikus tartalomszolgáltatás, akár önkényesen áthágva pár kerítést, szabályt. Ilyenkor jön a kifogás, hogy állásféltés. Igen, nagyon fontos a jövő, éppen ezért kéne koordinálni ezeket, és együttesen fellépni, és ugye sok embert / intézményt nem lehet elkapni, ahhoz túl nagy súlyt képviselnek. És ha jól sülne el a dolog, úgyis hozzáigazítanák a szabályokat, törvényeket.

[Hazudtam, nincs faxom.]

Az ember – számítógép interakció története 2. (A Memex)

Minden Dr. Vannevar Bush “As we may think” című, 1945 júliusában a The Atlentic Monthly-ban megjelent cikkével kezdődött. A cikkben katonai tudósoknak egy, a második világháború előtthöz képest más szerepet kínált: a tudás tárolásának és előrhetőségének jobb kidolgozását. Bush észrevette, hogy a publikációk már akkor túlhaladták az emberi kapacitás határait. Az emberi tudás összege túlságosan gyorsan növekszik, és ezeknek kezelése a leges-legfontosabb. [Bush 1945]Bushnak valóban igaza volt: a legnagyobb probléma a könnyen elérhető információ tárolása volt. Ennek megoldására tervezett egy eszközt, amelyet ő Memory Expander-nek hívott (memex). “A memex” fejtette ki “egy olyan eszköz, amely egyedien tárolja a könyveket, rekordokat és kommunikációkat, és amely gépesített, így nagy sebességgel és flexibilitással lehet használni.” Tulajdonképpen a memóriájának egy kibővített tartozéka volt. [Bush 1945]

Az első ötlete a memexről az 1930-as évek közepén született, még mielőtt elkezdődött volna a digitális számítástechnika fejlesztése. Bush egy asztalként tervezte meg ezt az eszközt, átlátszó felületekkel, fogantyúkkal és motorokkal, a gyors mikrofilm-rekordok keresése érdekében. Bush szintén gondolt olvasás közben széljegyzetek készítésére is (úgy, ahogy ez a modern hypertextes annotációs rendszerekben létezik). A memex alapvető lehetősége azonban nem is csak ez a visszakeresési és jegyzetelési lehetőség volt, hanem az ún “asszociatív indexelés”. Ma ezt linknek hívnánk. “Az alapötlet az volt, hogy bármely egység bármelyik másik által automatikusan és rögtön meghívató legyen.”

Az ember – számítógép interakció története 1. (Bevezetés)

[A bejegyzés Gerhard Erich Mischitz – The History of Human Computer Interaction c. előadásának fordítása, azon belül is az első rész. Azért készül/t, mert a jelek szerint elég kevés ilyen jellegű, magyarul olvasható írás van, vagy ha van, az nincs összegyűjtve, és én meg inkább lefordítom… ; ) Szóval, kedves mindenki, főként pedig ebből vizsgázók/előadók, jó olvasgatást! Ja igen, és elkezdtem fordítani a Library 2.0 Wikipedia cikket. Akinek van kedve, segíthet, a Könyvtár 2.0 alatt találja.
This post is a translating of the paper The History of Human Computer Interaction‘s first part by Gerhard Erich Mischitz, made for studies.]


Az ember-számítógép interakció (Human-Computer Interaction, HCI) azzal foglalkozik, hogy hogyan tervezik, hozzák létre és használják az interaktív számítógépes rendszereket, és a számítógépek hogyan hatnak az egyénre, a szervezetekre és a társadalomra. Ez nem csak az egyszerű használhatóságot jelenti, hanem új interakciós technikákat is, amelyek a felhasználót segítik feladatuk elvégzésében, jobb információhozzáférést és hatékonyabb kommunikációs formákat biztosítva. Ez magában foglalja az be- és kimeneti eszközöket, interakciós technikákat, az információ kérési és megjelentítési módokat, hogy a számítógép műveletei hogyan vannak kontrollálva és követve, és a segítség minden formáját, a dokumentációtól kezdve a képzésig bezárólag. Szintén tartalmazza a tervezéshez, készítéshez, a teszteléshez, valamint a felhasználói interfészek kiértékeléséhez használt eszközöket, és azokat az előírásokat, amelyeket a fejlesztők követtek a felhasználói interfészek megalkotásakor.

A felhasználók magas hatékonyságot és könnyen kiismerhető interfészeket várnak el, és a fejlesztők csak most tudatosították ezeknek kulcsfontosságú szerepét. Felmérések kimutatták, hogy egy tervezési és programozási munkának több, mint 50%-a a felhasználói interfészre megy el. [Myers 92] Az interfész a legnagyobb része a HCI-nek, ugyanis számtalan eset van, amikor katasztrófák történtek amiatt, hogy nem figyeltek eléggé az ember-gép interfészre. Pl. az Aegis követő rendszer bonyolult felhasználói felülete okozta egy iráni utasszállító gép téves leszállását, és a US Stark tehetetlenségét, hogy megmentse az iraki Exocet rakétáktól. [Neumann 91]

Az előadás a HCI fejlődését követi, kezdve Bush memexétől, és leginkább a grafikus felületek és eszközök fejlesztésére koncentrálva.

Még egy kép, szerintem nem kell hozzá magyarázat (vacak, de ez van):

timeline

S(z)OPAC(s)

Először is elnézést a hülye szójátékért, de nem hagyhattam ki.

Újabban létezik egy újabb OPAC az Ann Arbor District Library-ben, a Social OPAC, ami gyakorlatilag a social networking integrálását jelenti az OPACba. Értékelés, kommentelés, címkézés stb. Az AADL automatizálási rendszere a III (ismeri ezt valaki itthon? kíváncsi vagyok rá, hogy mi is ez, a Google nem igazán informatív ezzel kapcsolatban), amelynek a frissítései is tartalmazzák ezt az új fícsört, azonban mégsem ezt vették meg, hanem a pénzt félrerakták. Helyette van a SOPAC. A rendszer kb. ugyanolyan, mint a LibraryThing, a szerkesztőfelülete pedig a Drupalra emlékeztet a füleivel.

Bővebb ismertető: AADL.org Goes Social

Színház 2.0

Ezúton is szeretnék gratulálni Nényei Pál első helyezéséhez (+ közönségdíj), amelyet a magyar kultúra napjára írt egyfelvonásosával nyert el. A darabot a mindennapi élet ihlette:

“A díjnyertes darab főhőse egy cégvezető, aki az állásra jelentkezők előéletét kutatva az iwiw közösségi portál szövevényes szálait próbálja kibogozni. A darab címe: ahogy@tetszik.hu, alcíme Zűrzavar egy felvonásban.”

Erre a napra a Magyar Rádió és a XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány 12. éve írja ki pályázatát, amelyre egy nap alatt kell írni a megadott téma alapján színművet. Névsor (copy-c stb.):

“Fráter Zoltán őrültek házában játszódó Böngészősáv című darabját Rozgonyi Ádám rendezésében láthatta a közönség, Gosztonyi János Nyomoznak utánunk a világhálón, avagy zavarosan folynak a vizek című művét Kálloy Molnár Péter állított színpadra.

A darabokban Schubert Éva, Tallós Rita, Karácsonyi Zoltán, Haás Vander Péter, Bank Tamás, Szőlőskei Tímea, Szabó Margaréta, Nagy Enikő, Rák Kati, Verebes Linda, Cs. Németh Lajos, Dolmány Attila, Jánosi Dávid, Dózsa Zoltán, Kovács Ferenc és Zámbori Soma játszott. A verseny művészeti vezetője Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, a ceremóniamester Lévai Balázs volt.

A zsűri tagjai között volt Magyar Fruzsina dramaturg, Vizi Mária, a Duna Televízió rendezője, Szayly József, a Magyar Rádió alelnöke, Cs. Tóth János, a Móra Könyvkiadó vezérigazgatója és Siposhegyi Péter író, a verseny alapítója.
Nényei Pál 1974-ben született Budapesten, korábbi művei: Ők (2002), Állófogadás (2004). Az író a Nemzeti Színház drámapályázatán 2003-ban második díjat nyert Ők című darabjával, amely 2004-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó Vilmos-díját is elnyerte.”

Forrás: MNO.

(Thnx Pite, ha olvasod. Ha nem, az se baj…)

Sok az alj

Van még valami, amit úgy érzem, sikerült tisztáznom. Sok a beszéd. Ez így leginkább magam ellen irányul, ugyanis ha összeszedem, vajmi keveset csináltam eddig, egyedül a Klog jött létre – úgy, ahogy. Biztos vissza tudnám vezetni ezt az attitűdöt mélyebb rétegekre, a felszínen viszont az van, hogy sokkal inkább bejön nekem az ún. példával elöl járás. És valószínűleg ez célravezetőbb is, mint az, hogy beszélek róla, mert úgy veszem észre, hogy az emberek ezt jobban értékelik, mint a jólmegmondást, bármilyen finom formában is történjék ez.

Ezzel kapcsolatban viszont az az örömteli bejelentésem, hogy február egytől félállásban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Könyvtárában ténylegesen tehetem azt, amiről eddig itt szó volt (most már talán nem elkiabálás).

Ennyi.