A csúcs felé…

Hahh! A 17 számon tartott magyar nyelvű WP-blog közül ma az enyimé a második legnépszerűbb (és a többi kategóriába is sikerült magam felnyalni a dobogó középső lépcsőjére : D). Köszi!!!

Az a neve egyébként az egésznek, hogy BOTD – roppant szellemdúsan annyit tesz, hogy Blogs of the Day (mostanában imádom az ilyen betűszavakat…).

Tényleg, ezek milyen nyelvek? Nnapulitan, Euskara, Shqip, Gaeilge.

Idézetek könyvtárosokról

A Laughing Librarian-on (Nevető könyvtáros) találtam ezt a csinos idézet-gyűjteményt. Néhány kiemelés (ismertebb helyekről, és a szerintem viccesebbek/szellemesebbek):

“You honor your reservations; you go to your meetings so we can clean the rooms; you’re relatively quiet; and you drink more than the American Legion.”

Anonymous hotel official, on why he liked the ALA annual conference
(Quoted by Patricia Wilson Berger in Chicago Tribune article,
29 June 1990, Tempo section, p. 1)

“There are only two kinds of people who believe themselves able to read a MARC record without referring to a stack of manuals: a handful of our top catalogers, and those on serious drugs.”

Roy Tennant
(Library Journal column, 15 October 2002)

“Our whole American way of life is a great war of ideas, and librarians are the arms dealers selling weapons to both sides.”

James Quinn
(WESTPAC/NOCALL joint meeting, 1990)

“If you tell even a single librarian joke, I’m outta here.”

Josephine Carr
(The Dewey Decimal System of Love. New American Library, 2003, p. 37)

“I thought I’d be a librarian until I met some crazy ones.”

Edward Gorey
(Boston Globe article, 1998, as quoted in Salon)

“I wanted to have sex with a lot of librarians.”

Anthony Kiedis
(Inducting the Talking Heads into the Rock and Roll Hall of Fame,
18 March 2002)

“I’ve got so much more respect now for librarians.”

Bjork
(Quoted in Associated Press news article, 15 November 2002)

“I may not be an explorer, or an adventurer, or a treasure seeker, or a gunfighter, Mr. O’Connell, but I am proud of what I am. … I am a librarian, and I’m going to kiss you, Mr. O’Connell!”

Stephen Sommers
(The Mummy, 1999. Lines spoken by Rachel Weisz as Evie Carnahan)

“I didn’t know librarians drank martinis.”

Josephine Carr
(The Dewey Decimal System of Love. New American Library, 2003, p. 77)

Ehe-ehe… : )

Lakoma, avagy hogy kerül a pástétom az asztalra?

Közismerten az ókori világ egyik legnagyobb könyvtára volt az alexandriai, amelynek egyik leghíresebb alkalmazottja Kallimakhosz (Kr. e. 260-240) volt. Tőle maradt fent egy töredékesen rekonstruált katalógus, a Pinákhész (Táblák). Ebben a műveket a tudományágak szerint osztályozta, és az írói tevékenység alapján nevezte meg (pl. filozófusok, történetírók, törvényhozók stb. művei).

Maga a szakrend az egészben a legérdekesebb:

Költők

Epikusok

Komédiaírók

Tragédiaírók

Dithyrambus-írók

Törvényhozók

Filozófusok

Geométerek

Matematikusok

Történetírók

Szónokok

Szerzők különféle tárgyakról

a madarakról

a halakról

a sajtos pástétomról

[B. Hajdú ÁgnesBabiczky Béla: Bevezetés az információkereső nyelvek elméletébe és gyakorlatába. Budapest 1998, 47-48.]

A szaxofon-isten

officiumMájus 10-én járt nálunk legutóljára – a Kongresszusi Központban Jan Garbarek, norvég származású zeneművész (sajnos a jegy nem volt olyan olcsó, hogy az előre betervezett két ajándékba adott mellé még magamnak is vegyek… de majd legközelebb). Leírni a zenéjét nehézkes, mert a skandináv folk-elemektől az avantgárd jazzen át a gregoriánig előfordul benne minden. Mindemellett 18 filmet rendezett (ebből kettőt tavaly). Egy szóval azért talán össze lehetne foglalni életművét: jóság.

Kiadója az ECM, diszkográfiája végtelen. 1966 óta adja ki a lemezeit, de szerintem a legnagyobbat 1994-ben alkotta, amikor megjelentette a The Hilliard Ensemble-vel közösen az Officium című albumát. 13-16. századi kórusművek alá szaxofonozik (magyar is van köztük – a Procedentem sponsum) – valami hihetetlenül fantasztikus hangzásvilágot alkotva igy. Alapvetően a gregorián határozza meg, a férfikórus és a szaxofon St. Gerold kolostorának templomában pusztán megjelenésével valami földöntúli áhitatot ébreszt – felemel és paránnyá nyomorít.

Ez a zene az emberi fölött van.

Primo tempore (C12 Czech – Anonymus)

Primo tempore alleviata est terra Zabulon et terra Neptalin.
Et novissime aggravata est via maris trans Iordanem Galileae gentium.
Populus genuit qui ambulabat in tenebris, vidit lucem magnam:
habitantibus in regione umbrae mortis, lux orta est eis.
Multiplicasti gentem et non magnificasti laeticiam.
Hec dicit Dominus Deu: convertimini ad me et salvi eritis.


Linkek:

Hallgatható demók:

Mások:

Miben változott meg az életed

a könyvtárak hatására? Tette fel a kérdést a Woman’s Day Magazine Amerikában, és ezt már annyi helyre kipostolták, hogy szinte szégyen, hogy most én is megteszem. But I did it (again, ha már az American Woman jön szóba…). A kérdés teljesen komoly volt, május 10-ig volt a leadási határideje a maximum 700 szavas esszének. A nem várt mennyiségű sztorit aztán a New York People Library gyűjtötte össze (és gyűjti még most is).

Update (2006.05.03.): És hoppá-hoppá, most veszem észre, hogy többek közt kedvenc amerikai szerzőm, John Updike is megírta az ő történetét. Éjjen.

HH filozofált azon, hogy miért nincs értelme a web2 miatt pattognunk. Arra jutott, hogy hiába a mütyürök nagyképű/-hangú átvétele, ha nincs meg hozzá az alap hozzáállás és koncepció. Úgy érzem, a könyvtárak esetében is valami ilyesmiről lehet szó. Könyvtártanon másról sem hallottam egy évig, mint a kapcsolatteremtésről az olvasóval, de igazából még egyetlen könyvtárban nem jött oda hozzám senki, hogy na mi van, mi a baj, mit gondolsz, meg egyáltalán, akkor szevasz. (Na jó, a Könyvtártudományi Szakkönyvtárban lehet ismerkedni a könyvtárosokkal, már csak a nyilvánvaló kollegialitás miatt is, de ez egy emelettel lejjebb már nem megy…) És most nem irnám le újra a könyvtár-marketingről irt gondolataimat sem.

Finálénak pedig három könyvtár a Föld másik oldaláról.

Az egyik a Dunedin Public Libraries (az ottani aboriginalok – bennszülöttek nyelvén: Ká Kete Wánaka O Ótepoti) hálózata. Az egyik legerősebb Új-Zélandon, nagyon rokonszenves a mottójuk (For the Love of Books). Jelenleg öt könyvtáruk várja az olvasókat, és két busszal terjesztik a jót a népnek.

A következő ajánlat szintén új-zélandi, a Christchurch City LibrariesNgá Kete Wánanga-o-Ótautahi honlapja, a ‘think’ Library. (Nem is mondom már a névválasztásról a véleményemet, a szivem vérzik…). Őszintén bevallom, megnéztem az állásajánlataikat (nem rosszak).

Végül, de nem utolsó sorban következzék egy olyan, ahol már egyszer jártam is: a City of Sydney Library. A Dunedin-hez hasonlóan olyan, mint az Szabó Ervin, csak majdnem más (majdnem = tökéletesen más gondolkodásmód).

Amire befejeztem ezt a postot, azért eszembe jutott valami. Marx György irt egyszer egy könyvet, aminek Marslakók, vagy valami hasonló volt a cime. A “nagy” magyar tudósgenerációról szólt, akik megváltoztatták a világot (igaz, Amerikában, de erről kivételesen nem a hazaiak tehettek száz százalékosan). Nem magyar kortársaik annyira nem tudták hová tenni észjárásukat, világlátásukat, hogy elnevezték őket marslakóknak, mert ez a nemzet valami hihetetlen dolog a Földön. Ennek párhuzama pedig az a sikersztori, amit Sydney-ben hallottam: Ausztráliát ugyanúgy behálózzák a pláza-szerű képződmények, mint Amerikát. Az ottani második legnagyobb hálózatot pedig egy magyar csinálta meg, aki ’56-ban üres zsebbel érkezett…

Off

Az ember sok vad dolgot csinál, ha már legszívesebben az ablakon ugrana ki. Pl. elkezdi újraolvasni a web2 szimpóziumon készült feljegyzéseket. Aztán ne adj Isten, még a Gyurcsány-blogra is eltéved. Nem vagyok barátja a politikának, de most az egyszer kibújt belőlem a kisördög. Vajon mikor írja "kedves Barátom" (barátod a kaszás, vazze – mondaná erre az agresszív kismalac, na meg sokan mások…) ezt a nem kevés szöveget? Nekem nem tartozik a miniszterelnök-prototípusom attribútumai közé (a strukturalistáknak: miniszterelnök-sztereotípiám) a nagyon-nagyon sok idő. Átlagosan 3-4000 karakter egy bejegyzés (10-et számoltam meg, de nem volt ritka köztük a 6000 sem), az gondolatösszeszedéssel együtt (nekem) legalább egy óra. Ér ennyit az ország második (harmadik – avagy, ha más szempontból* nézzük, utolsó) emberének a blogolás? Nem lenne jobb dolga? Vagy egyáltalán tényleg ő írja ezeket? Mindegy, ő baja (csak az a baj, hogy mivel pont az övé, ezért a minek is…).

Azt meg már szinte meg sem merem kérdezni, hogy a postonkénti 100-200 kommentet ki a fene olvassa végig (aminek az egyik fele úgyis mocskolódás, a másik pedig adorálás). Nincs túl sok értelem, pedig a blognak éppen az az egyik legnagyobb jósága, hogy kommunikálni lehet vele, márpedig a jó kommunikáció kétirányú. Ennyi erővel csinálhatott volna egy statikus lapot is, ahová jólmegmondja. De hát a blog, az menő (kúl, bár az a wikipédia).

[Olvasói levelek elolvasása: BBC, tanulmány stb. Jól.]

[*Más szempont: a 'miniszter' szó az administrare [lat. 'szolgálni'] igéből származik. Miniszter = szolga, a köz szolgája. Miniszterelnök: a szolgák minisztere…]

Szerintem. Bocsánat. Leültem.

On.