visszhangja a visszhangnak

múlt héten kaptam egy adagot (az én észrevételem szerint) az átlagos magyar mentalitásból az arcomba a cikkem kapcsán egy tanáromtól (amúgy minden tiszteletem az övé).

az egyik fő észrevétel az volt, hogy “kár volt megírni a cikket, mert ezt csak a …-félék tudják felhasználni a könyvtárak ellen”, (a … egy név, de csak azért sem írom le, azt hiszem, véres sebeket vakargatnék…) és hogy “én is utálom, ha e-mailon kérdeznek valamit, múltkor is a katalisten jött valami, hát gondolja, hogy válaszoltam rá?”, ráadásul “a könyvtáraknak nem is ez a valódi feladatuk, a felhasználó jöjjön be, ha akar valamit.” kicsit fájdalmasan érintettek ezek az észrevételek, de megpróbáltam higgadtan megfogalmazni válaszomat (ha ott rögtön nem is, mivel egy kicsit elöntött az indulat, és tanári mivolta, valamint az idősebb ember tisztelete nem engedett helyből szóhoz jutni…).

és ha majd holnap megírom a nyelvtörténet zh-mat (amire most éppen tanulnom kéne:), be is gépelem, mert a keltában ugyan fantasztikus kávét adnak (igen, ez reklám…), de számítógép csak akkor van, ha viszek (laptop, jejeje:), internet meg mégúgyse, az ibiben meg nagy a tömeg, és különben sincs wireless kártyám (egyelőre, amig nem veszek, vagy lopok az oszkból, bár ott 50e-t kell fizetni érte, ha nem adom vissza… nem értem, 7500ért már simán lehet venni. hiába, fogadjunk, hogy közbeszerződtek ezek is).

kiegészítés (2006.05.11.): nem írok rá reakciót. nem tudok higgadtan válaszolni.

Hozzászólás